Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-24 / 39. szám
w-A Kis-Kárpátok legészakibb nyúlványának egyik dombján, Csejte falutól egy órányi járásra találjuk Cseite várának rontja-. OTX ahol a Kis-Kárpátok véget értek, s kezdődik a Fehér- Kárpátok, és a Vág lapos völgyéből lágy, erdős hegyhullámok emelkednek ki. álldogál az elhagyatottság magányában öreg Csejte (Cachtice) vára. Meredek, görgőköves, fátlan dombtetőn még most is tekintélyes maradvány, pedig a tűzvész, az idő. a szél. a víz alaposan megkoptatta. Messziről úgy véled, sziklafodrokra épült, a kőlépcsők felől még a békés turista is izzadva ostromolja, nemhogy a hajdani fegyveres katona. Megmeglazul talpad alatt a morzsalékkő; ha kánikulában bolyongsz erre, alig várod, hogy a töredéktornyok árnyékába bújhass. bár még ezek a töredékek is felérnek egy háromemeletes házzal. A romok körül csend lapul. Rákóczi fejedelem kurucai hallották itt az utolsó harci zajt. A bástyakövek állják az idők ostromát. Amikor épültek, tatárra vigyáztak. Amikor kiégtek, a nagymajlényi síkon is letörött a zászló, vége lett a kuruc harcoknak. Öreg várat mondtunk, mert van egy fiatal is. de az a faluban. Csejte községben. És a két vár között a nyugtalan lelkű Báthori Erzsébet szelleme bolyong. De már nem kísérti az arra járót, véres emlékét eltemette a múlt. Az alsó várban lakott, a felső várban szenvedte börtönét. Az árnyak megbékéltek vele, békéljünk meg mi is, kései utódok, ne hánytorgassuk a csejtei várúrnő múltját, egy másik várúmőről beszéljünk, egy hajdani várkisasszonyról. A várkisasszony neve Fruzsinka volt, Csáky Fruzsina. Jegyesét Dénesnek hívták. Komjáthy Dénesnek. Amint az illett abban az időben: álló esztendeig voltak meny asszony-vőlegény, igen szerették egymást, gyermekkoruk óta. Fruzsinka szépsége, ifjonta bája azonban megzavarta Herman lovag fejét is, egy szomszédos várúrét. Stíriai Herman úr afféle rablólovag volt a Fehér-Kárpátokban. Csejte várát foglalta el magának a zűrzavaros időkben, onnan csapott le a morva kereskedőkre, jámbor búcsújárókra, tehénpásztorokra, védtelen falvakra, gabonavermekre. Egy ízben Trencsén (Trenőín) körül ólálkodott kisded csapatával, s ekkor pillantotta meg a barackvirágarcú Fruzsinkát, amint kíséretével egy bőrrugós szekéren Beckó (Beckov) felé tartott. Kísérő csapata tetemesebb volt a Herman lovagénál, a lovag tehát okosabbnak tartotta, hogy csak bemutatkozzék, s Beckóig kísérje a szép várkisaszszonyt. De ez a rövid út éppen elegendő volt SZOMBATHY VIKTOR ahhoz, hogy a lovag Fruzsinkába beleszeressen. Különösen, mert Fruzsinka gazdag leány is volt. — Feleségül kérlek apádtól, szép Csáky Fruzsina! — Van nékem jegyesem, sokkal kü-' lönb, mint te, lovag! Apám ajtót mutat neked, olyan rossz a híred. Vezekeld le inkább. — Majd csak akkor, ha az enyém leszel! — sarkantyúzta meg a lovag a paripáját, s elporzott Csejte felé. — Az utolsó szó az enyém lesz. Úgy eltűnt az erdők sűrűjében minden emberével, hogy a szép Fruzsinka el is felejtette ezt a találkozást. Esküvőre készült. A lovag mit sem hallatott magáról. Csak a lakodalom napján került megint elő, mint a villámcsapás. Hét országra szóló lakodalomra hívták rokonaikat, barátaikat a C'sákyak meg a Komjáthyak Oroszlánkő várába, pünkösd vasárnapjára. Nemcsak az jött el, aki meg volt híva, hanem az is, aki hívatlan volt száj tátinak. Az örömapa megnyittatta a kapukat, paraszt, jobbágy, juhász mind betódulhatott. Indult már násznép a vártemplom felé, amikor a nyitott kapukon huszonnégy fegyveres, páncélos lovas rontott be a várudvarra, s még mielőtt a vendégek észbe kaptak s fegyvert ragadtak volna