Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-24 / 39. szám
Bazár, ahol adták-vették a magukkal hozott szuveníreket és az így befolyó pénzt átutalták a szoüdaritási alapra. Nagyszerű találkozóhelyek voltak a moszkvai parkok, ezekben sokan összejöhettek, és a beszélgetések közben gazdát eserélt nem egy jelvény vagy pionírkendő. A legszebb, legstílusosabb az összes között azonban a Vörös tér. a Kreml, a Lenin Mauzóleum volt. Ezeken a pontokon a nyüzsgés a nyolc napon keresztül valószínüleg percre sem szünetelt. Városszerte kicsiben és nagyban, miniben és a maxiban a fesztivál kabalababája, a pufók, kedves Katyusa mosolygott a járókelőkre minden kirakatból, sarokról, épületről, táskáról, trikókról, jelvényekről. Mint a gondos vendégfogadó háziasszony, vigyázott. hogy ki ne fogyjon a jó hangulat, a beszélgető kedv, a mosoly. A Vörös téren nagyon sok fiatal járkált kezében jegyzettömbbel és aláírásokat gyűjtöttek a nukleáris háború ellen, s szinte hihetetlennek tűnt, hogy rövid idő alatt itt százezernél is többet szereztek. A Vörös tér egyik alkalmi szónoka volt Vladimír Remek is, aki a köréje gyűlt fiataloknak egyszerű szavakkal beszélt a világ, szép Földünk jövőjéről, amely senkinek sem lehet mindegy, s főleg a fiataloknak nem, hogy milyen lesz. A jövő mindenképpen a fiataloké, és ők már ma mindent megtesznek azért, hogy az emberek ne ismerjenek több háborút, rettegést, ínséget, erőszakot és agressziót. A fiatalok szívből tapsoltak Mihail Gorbacsovnak, aki a Luzsnyiki stadionban rövid beszédben ismertette a Szovjetunió atomkísérleti moratóriumát. Erről a legújabb, nagy horderejű szovjet kezdeményezésről a VIT minden fórumán sokat beszéltek, vitatkoztak. Megható volt Brian R. Zegarra amerikai fiatalember felszólalása a fiatal nők joghelyzetével, foglalkozó központban. Elmondta, hogy ő a maga részéről mindent elkövet azért, hogy az amerikai kormány a jövő nevében fogadja el ezt a kezdeményezést Egy amerikai fiú szájából hallani ezeket a szavakat szép volt, s megható, amikor láttuk, hogy a szónoki emelvényt mankóval hagyta el. A találkozás jó emberekkel mindig szép, kellemes és felejthetetlen élmény. Ilyen találkozásoknak Moszkvában se szeri, se száma nem volt. Ezek közé tartozott találkozásom Angela Davisszel, akit tizenhárom évvel ezelőtt láttam a berlini VIT-en. Az évek megviselték, de harcos lelkesedése a jó ügyért töretlen maradt. Élmény volt a sok afrikai kisgyerek, akiket fiatal mamáik magukkal hoztak, mert nem tudták őket kire hagyni. Csendben üldögéltek a tárgyalótermekben, többek között az imént említett központban is, ahol az sem számított ritkaságnak, ha éppen a fiatalembereknek volt mondanivalójuk. A moszkvai XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó gazdag műsoraival, eredményeivel igazi tartalmat adott a VIT jelszavának: Az antiimperialista szolidaritásért, a békéért és a barátságért! ELENA GÍRETHOVÁ--------------------------------------7----------JO és JO - a második házasság Josephine második férjével a háború utolsó telén ismerkedett meg: Jo Bouillonnak nagy zenekara volt és ekkoriban, már a felszabadult Párizsban, éppen arra készült, hogy újból megnyissa saját mulatóját. Josephine viszont új európai turnéra készül, az esküvőre egyelőre nincs idő, de együtt dolgoznak, tervezgetik a jövőt. A turné után azonban Josephine régi baja kiújul: ileus, vérmérgezés, műtét, az orvos csak Josephine élniakarásában bízik. Nem hiába, most is győz Josephine rendkívüli vitalitása. A lábadozás ideje alatt Les Milandes-ban — amely még nincs egészen kifizetve — arra gondol, hogy már nem tér vissza a színpadra, és az orvosoktól folyvást azt tudakolja, hogy ennyi betegség, műtét után nagyvenévesen lehet-e még gyermeke ... Jo Bouillon győzi meg arról, hogy viszsza kell térnie a színpadra, mert sok pénzt kell keresniük, ha ki akarják fizetni a kastélyt. — Ez a kastély mintha csak arra épült volna, hogy sok gyerek éljen benne — mondja Josephine. S most ez az életcélja. A házaspár egy dél-amerikai turné mellett dönt. Brazíliában és Argentínában senki sem akarja vállalni a turné finanszírozását, már mindketten kezdik elveszíteni a bátorságukat. De akkor találkoznak Hugo del Carriloval, a „tangókirállyal", aki azt javasolja, béreljenek maguk színházat, ö szívesen kölcsönöz rá. A siker a vártnál is nagyobb, a tervezett két hétből három hónap lesz és további szerződések: Chile. Mexikó, Peru, Kuba. És közben ismét remény és csalódás: Josephine áldott állapotának vesztés a vége. Jo Bouillon: A pihenés perceiben tervezgettük a gyermekszobát Les Milandes-ban. Barátainknál voltunk egy haciendán látogatóban, amikor éjszaka roszszul lett. Reggel jött az orvos, és Josephine tudta, hogy az anyaság álma ezúttal sem válik valóra. Azt vártam, hogy sírógörcsöt kap, de tévedtem, fájdalmát némán viselte. Két nap múlva ismét színpadra lépett... Havannában meglepetés éri őket: amikor megérkeznek a szállodába, közük velük, hogy hiába rendeltek előre szobát, nincs hely. Josephine kirobbant: „Nem fogadnak, mert néger vagyok!" A hotelban gazdag amerikaiak szoktak megszállni, s az igazgatóság nem akarta megsérteni a törzsvendégeket. Josephine nem vonult el csendben, két óra múlva már egész Havanna tudta és háborgott, ügyvéd vette jegyzőkönyvbe a történteket. És Josephine-t bárhova hívták, ő mindenütt kisebbfajta beszédet mondott arról, hogy a színesbörüeknek össze kell tartaniuk... Ekkor ötlött fel benne az a gondolat, hogy különböző KI VOLT JOSEPHINE BAKER? színű gyermekeket kellene örökbefogadnunk, és ezáltal bebizonyítanunk, hogy csak egyetlen faj létezik: az emberi faj. Amikor visszatértek Franciaországba, hozzáláttak Les-Milandes rendbehozásához, átalakításához, kiegészítéséhez. Josephine-héV- rengeteg ötlete volt, azt akarta, hogy Les Mitándes a világ közepe legyen! Már 1948-ban, tehát jóval a Disneyland előtt a felhőtlen öröm és vidámság és pihenés helyét akarta megteremteni. És pénz is volt, csak érte kellett menni: Milánó — ebből lesz az úszómedence. Anglia — ebből a labdarúgópálya és így tovább. — Ha itt lesznek a gyerekek, nem rejthetjük őket el a világ elől — mondja Josephine. — Az embereknek látniuk kell, hogy a különböző színű gyerekek úgy élnek egymás mellett, mint az igazi testvérek! S hogy a fajgyűlölet egyáltalán nem a természettől adott, hanem az emberek találták ki! Ahogy haladnak a munkálatok Les Milandes-ban, lemondják a külföldi meghívásokat, Párizs mint kereseti forrás, közelebb van. A „Josephine Club 49" mulatójukat nemzetközi elit látogatja. Josephine énekel a rádióban, készülnek a lemezei, a televízióban szerepel, és közben mindenfele érdeklődik, hol hogyan lehet gyermekeket örökbefogadni. Az őszi idény a Folies-Bergéreben Josephine új revűjével, a Stuart Máriával kezdődik. Jo, a férje, úgy találja, hogy sohasem volt még ilyen életerős és bájos. 1949. szeptember 4-én Les Milandesban az utolsó szög is a helyére került, ez a megnyitó napja. A gyerekek persze még nincsenek itt, de az egész világ tudja, mi a kastély és a birtok célja. Az eseményre vagy hatezres tömeg gyűlt össze, Josephine fellépése volt a nap fénypontja, a gyermekek számára társasjátékok voltak, volt futóverseny és tűzijáték. És két és fél millió frank bevétel. Josephine boldog. Szembeszegülés a fajgyűlölőkkel Jo Bouillon: Les Milandes óriási pénzeket emészt föl, Josephine hagyja, hogy reklámokhoz fényképezzék. Először van nézeteltérésűnk: nem lehet keresni is és Les Milandes-ban dolgozni a világ első sokszínű gyermekfalujának megalapításán. Nem marad más hátra, mint mégint a turné ... Nem könnyű. De ha összeházasodtam vele, összeházasodtam az álmaival is. Európa után ősszel mexikói és kubai turnéra kísérem. Havannában fantasztikus sikere van, nyilván azért is, mert oly szenvedélyesen száll síkra a színesbőrűekért. Az Egyesült Államokból is kap ajánlatokat. „Oda soha! Minden lépésnél belebotlik az ember a fajgyűlöletbe!" Egy napon azonban neves New York-i színházi ügynöktől kapunk táviratot, amelyben mesés gázsit ajánl föl a miami Copa City-ben való fellépésért. Josephine érdeklődik a körülmények iránt, s amikor megtudja, hogy ezt az előkelő mulatót színesek nem látogathatják, az ajánlatot visszautasítja. Néhány nap múlva megjelenik a tulajdonos, és csillagászati összeget kínál: tízezer dollár hetente ... Josephine nem válaszolt rögtön. Aztán nagyon nyugodtan mondta : „Lehet, hogy tévedek, de közölték velem, hogy Miamiban az éjszakai mulatókat színesek nem látogathatják. Bizonyára megérti, hogy ilyen helyen nem énekelhetek." Megdermedtem. Josephinnek igaza van, de ennyi pénz, s milyen szükségünk van rá ... Ö természetesen hajthatatlan maradt. A bártulajdonos sem hagyta magát. Josephine engedett, azzal a kikötéssel, hogy aláírja a szerződést, ha biztosítják, hogy előadásaira színesek is bemehetnek. Talán lehetséges lenne, de Miamiban csatorna választja el a néger és a fehér negyedet, s a négereknek esti kilenc óráig vissza kell térniük városnegyedükbe. Josephine hazafelé készülődik. Néhány nap múlva ismét megjelent a bártulajdonos; ügyvédek ármádiáját hajszolta fel, s ők Florida állam törvényei között nem találtak olyat, amely határozottan megtiltaná a feketéknek, hogy beléphessenek éjszakai mulatókba. Legendás hírű premier volt. Josephine előtte két napig fehér sofőrrel járta a négernegyedet, ellátogatott a házakba, családokhoz, meghívta őket. Rengetegen jöttek a bemutatóra, és a bártulajdonos különrepülőgéppel a fehér és a néger gazdag előkelőség néhány képviselőjét is elhozta. Josephine mikrofonnal a kezében járkált az asztalok között és nagyon sokszor elmondta: „Ez életem legszebb perce ... Boldog vagyok. Olyan városban lépek föl, ahol láthatnak az enyémek is, nagy nap ez mindannyiunknak, és ezalatt az egész emberi fajt értem!" A Copa City-i diadal után Josephine három évre köti le magát az Egyesült Államokban, a szerződés évi százezer dollár gázsit helyezett kilátásba. 1951- ben New York négernegyedében, a Harlemben „Baker Day"-t tartottak, amelyen tízezrek, persze színesbörűek, gyűltek össze. Josephine mindenütt beszédet mondott, közéleti személyiségekkel találkozott s mint fajvédő is szép sikereket aratott. Ez a faji elkülönítés híveit is sorompóba szólította: mind több fenyegető levelet kapott, lemondta atlantai fellépését, mert három szálloda is viszszautasította, a New York-i tekintélyes Stork klubban nem szolgálták ki. Botrány, sajtóvisszhang stb. És felbomlott a nagy gázsival kecsegtető filmszerződés. Josephine teljes szívével a fajgyűlölet elleni harcba vetette magát, s ezt Amerikában rossz néven veszik. (folytatjuk)
