Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-24 / 39. szám

-----------------g^W«®Ó Lj--------------------------------------------------Most olvasóink észrevételeiből, tapasztalataiból, gondolataiból adunk közre egy csokorra valót, hátha mások is találnak benne megszívlelni valót vagy éppen ihletet kapnak saját kis ..közü­gyük" papírra vetéséhez... Törődünk velük A péró... Valaha ez a szó az emberi elkülönülést is jelentette, az almaradottsá­­got. Naszvadon (Nesvady) is páréban lak­tak a cigányok, ennek azonban ma már nyoma sincs. Tizenkét éve tartozik egész­ségügyi körzetünkhöz ímelyre (ImeO 11 cigány család. S nem akármilyen családok! „Emberemlékezet óta élnek cigányok a faluban", mondja az idős Győré Péter bá­csi. Fityel, a vajda hét éve halt meg. Aggas­tyán volt. Mindenki tisztelte, hozzá fordult a cigányság tanácsért, és akkor is, ha valami sérelem érte a közösségüket. Pom­pás, nagyszerű temetést rendeztek neki, hiszen az utódai a Lakatosok, s Naszvadon a cigányok nagyobb része e nevet viseli. Lakatos Lajosék is az ö leszármazottai. A ház gazdája Érseküjvárott (Nővé Zámky) dolgozik a húskombinátban, a legidősebb lány. Giziké pedig az Elektrosvitbeo. Laka­­toséknak kilenc gyermekük van, mégis rend van a házukban és az udvaron is. Az apa nem engedte meg gyermekeinek, hogy ne járjanak iskolába. „írni, olvasni pedig mind megtanultok", mondta nekik. A gye­rekek pedig hajlanak apjuk, anyjuk szavára. Miskovisz József tanító úrtól még könyvet is kaptak, hogy legyen^ mit olvasniuk. A kisebbek nekem is meg akarják mutatni, mit tudnak. Mesélnek a kis pillangóról... És most is szappanillatú, tiszta a bőrük. akárcsak akkor, mikor az orvosi rendelőbe jönnek. Maguk szinte már semmiben nem különböznek a falu lakóitól, talán csak sárga virágos, fodros szoknyájuk más. Ragyiiné Gál Eta, ápolónő Könyveket „örököltem" Városunkból egy idős asszony Poprádba költözött a leányához. A fiatalok, a gyors költöztetést úgy oldották meg, hogy elad­tak mindent: a házat, a bútorokat, a fest­ményeket, az edényeket, a vázákat, még a térítőkét és a függönyöket is. Csak a köny­vekkel nem tudtak mit kezdeni. Eredetileg a hulladékgyűjtőbe szánták, de szombat lévén nem szállíthatták el, s akkor valaki rám gondolt. Talicskába rakták a könyve­ket, s a szomszédjuk garázsában vártak rám, míg értük mehettem. Lakásomat csakhamar ellepte az ódon könyvek illata, megkezdtem az ajándék szemléjét, osztá­lyozását. Elsősorban fizikai állapotuk sze­rint csoportosítottam a könyveket, negy­venhárom szakadozott, rongyosra olvasott volt közöttük, elsősorban a századelő ked­velt leányregényei, szerelmes füzetecskéi. A fennmaradt negyvenegy könyv között voltak regények, tanulmánykötetek, tan­könyvek és lexikonok is. A legrégibb közü­lük az 1903-as kiadású Csebov-mü, A bűn (akkor az írót még Antalnak nevezték An­ton helyett), a legifjabb Vitányi János „Ba­log Ádám a nevem ..." című ifjúsági regé­nye 1958-ból. A többi kötet a két világhá­ború közti időből való. s a klasszikus ma­gyar Írók alkotásain kívül ma már ritkaság­nak számító művek is kerültek hozzám. így Gulácsi Irén regénye, a Pax Vobis, vagy Földes Jolán VItagdíjas könyve, A halászó macska utcája. A könyveket lapozva — bár verskötet nem volt köztük — versekre is bukkantam, köztük Balassi e strófájára: „Beborult ifjúságom /Régi időm elmúlt,/ Most másképpen fordult,/ Szomorú az én sorsom.. Olvasgatom Balassi sorait, s közben azon gondolkozom, vajon hány könyv ma­rad majd utánam, utánunk, s kik lesznek majd örököseink, ha az öregség, a tehetet­lenség más tájakra szólít bennünket... Mert a könyvek túlélnek bennünket, de nekik is megvan a sorsuk. Nálam egyelőre otthonra találtak. De utánam ...? Motesíky Árpád, Vráble Egy régi könyv tanulságai Nemrég a könyvtárban kezembe akadt egy könyv. Klimová és Fügnerová munkája, melyet 1961-ben adtak ki magyarul „Nők az élet delén" címmel. Belelapoztam hát, s megtudtam, hogy a változó korban lévő nők gondjaival foglalkozik, így hazavittem. Van ugyan még vagy negyed évszázadom e kor eléréséig, de a vele járó gondok örökös női gondok. Meg izgatott az is, mennyit haladt azóta a világ. Hát jócskán! De vannak e könyvecskében máig érvé­nyes, ma is megszívlelendő jó tanácsok a „Arany"lányok kék egyenruhában Volt egyszer egy kis csapat. A tíz lány szabad idejében egyre többször öltötte ma­gára a tűzoltók kék egyenruháját. Komolyan vették a gyakorlatokat, összeszoritott foggal, kemény munkával másodpercet másodperc után faragtak le idejükből. A tűzoltásban a gyorsaság életet, értéket merít! Aztán a több kisebb verseny után következett az első komoly erőpróba. Állták a sarat, hazai baj­nokságot nyertek. De nem elégedtek meg ennyivel. Júliusban az ausztriai Vöcklabruck­­ban megtartott nemzetközi tüzoltóversenyen a Spisská Nova Ves-i női tüzoltócsapat a­­ranyérmes lett. Most itt ülnek mind a nöszövetség bratis­­lavai székházában egyenruhában, karcsún, frissen mosott hajjal. Nehéz elképzelni róluk, hogy ha kell, súlyos tömlőkkel szaladnak, tűzoltólétrát kezelnek, különféle kellékeket cipelnek. Büszkén feszít mellettük a két irá­nyító „edző" — Frantisek Sopkovic és Andrej Tinus. Megtudjuk tőlük, hogy a csapat átlag­­életkora mindössze 20 év, a legfiatalabbak 16 évesek, de a legidősebb sincs több 27-nél. Ketten munkásként dolgoznak, a többiek tanulnak, szakmunkásképzőben, kö­zépiskolában. A csapat parancsnoka, Anas­­tázia Meleková ősztől a Trnavai Tanárképző Főiskola hallgatója. Tőle kérdezzük, nehéz volt-e a verseny. Bólogat, nehéz bizony, tíz csapat volt jelen hét államból, rajtuk kívül még Magyarországról, Jugoszláviából, pz NSZK-ból, Hollandjából, Finnországból és Luxemburgból. A legnagyobb konkurrenciát a jugoszláv lányok jelentették, árgus szem­mel figyelték egymás hibapontjainak alaku­lását. Aztán már érezték, hogy övék a pálma, de még egymásnak sem merték kimondani. Az eredményhirdetés után mind a tízen sír­tak örömükben. Míg Anastázia a verseny izgalmait idézi föl, már folyik a kedves ünnepség. Köszönő szavak hangzanak el, dicsérik a lányok kitar­tását, bátorságát, ügyességét. Majd Elena Litvajová elismerésül átadja mindegyiküknek az SZNSZ KB aranyérmét. Ezután pedig a Szlovákiai Tűzoltószövetség KB elnökének, Stefan Majornak a kezéből átvehetik a Pél­dás tűzoltó kitüntetést és jelvényt is. S hogy mit mondhatunk el még a tíz önkéntes tűzoltólányról ? Nos azt, hogy nem abból a fajtából valók, akik pihennek babéra­­ikon. E találkozó másnapján ugyanis már egy új verseny várja őket.-tha­táplálkozásról, a kozmetikáról, a lakberen­dezésről és az öltözködésről is. Azt hiszem, sikeres könyv lehetett a maga idejében. Hogy mégis miért írok róla? Azért, mert a könyv illusztrált, egyszerű, kedves tusrajzok díszítik. Csakhogy azok a nők, akiknek szól a könyv, bájos öreg nénikéknek vannak ábrázolva ... Hogy negyed százada való­ban ilyenek voltak-e a negyvenöt-ötven éves asszonyok, nem tudom, akkor én még csecsemő voltam. De manapság a változás korába jutott nők többsége nem ilyen! Egyre több az ápolt, csinos, fiatalos „élete delén" levő nő. Sokat segít ebben a jó fogorvos, a jó szabó, a kozmetikus, a fod­rász — és a megváltozott életmód. Szépek maradhatnak az asszonyok, ha akarnak. Csak igény és önkritika kell hozzá. Mert micsoda különbség van egy „tyeplákis"­­kötönyruhás ötvenéves nö és egy ugyan­annyi idős, de csinos háziruhában, jól fé­sült frizurával, otthon is ápoftan megjelenő asszony közt! Az „élet delén" általában már felnőtt, családos gyermekek veszik körül a nőket, eljön hát az ideje annak, hogy több gondot fordítsanak önmagukra és férjükre. Ilyenkor tehát nem lenne sza­bad elhagyniuk magukat! Jól szabott ruhá­ban. ápolt hajjal, gondozott külsővel még hanguiatváltásaikat is könnyebben visel­nék ... Mert életkedvüket nem veszítenék el, hiszen nem öreg még az, aki gyermekeit felnevelte, útra bocsátotta! „Nem a ruha teszi az embert" — így a régi szólás. De ha az említett könyv rajzait és a mai fiatalos nagymamákat, életük delén lévő nőket nézem, arra kell gondol­nom: a ruha is teszi az embert. S talán ezen is érdemes elgondolkodni! Takács Izabella Nyári fejtörő — 9. fordulónkban néhány szállóige eredetét próbáltuk közösen kinyo­mozni. A helyes válaszok: A — 1.: F. Joliot-Curie mondta 1949-ben a párizsi Béke Világ­­kongresszust megnyitó beszédé­ben. B — 3.: Az „ép testben ép lélek" luvenalis római költő verssora volt egykoron, s bizony azt jelentette: az az igazi érték, ha testileg-lelkileg egészséges, ép, kiegyensúlyozott, tehát harmonikus az ember. C — 2.: „A kocka el van vetve" eredetileg görög közmondás volt, s a Rubikonon való átkelés előtt Cae­sar csak idézte ezt (Suetonius sze­rint, természetesen). A jó megfejtések beküldői közül ezúttal Bettes Jutka (Zádor), Né­meth Andrásné (Oroszka — Pohr. Ruskov), Szalai Ágnes (Kürt — Stre­­kov), Horváth Jenöné (Kolárovo) és Bakos Józsefné (Demő — Dmava) nyert ajándéktárgyat. nyári játék (nő?)

Next

/
Oldalképek
Tartalom