Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-22 / 4. szám

is. A rendező jól tud hatni az érzelmekre, a kalandfilm dinamikus elemeit és a fe­szültségteremtés eszközeit is „bevetet­te", mindemellett és ennek ellenére a film etikai értékei vannak túlsúlyban. Jifí Svoboda filmje lengyel koprodukcióban készült és ebben az évben a Karlovy Vary-i filmfesztiválon különdíjat kapott. Friedrich Magda A filmművészet nagyjairól Teljes egészében a filmművészet ki­magasló egyéniségeinek szentelte múlt évi utolsó számát a Revue svetovej litera­­túry. Sokan kiheverhetetlen válságot em­legetnek a film kapcsán, ami egy-egy nemzeti filmgyártásra vonatkoztatva ugyan igaz lehet, de temetni „századunk népművészetét" — hogy a száz éve szü­letett nagy magyar filmesztéta, Balázs Béla kifejezését használjuk — teljesen oktondiság. A film az emberi lélek gyöke­resen újszerű megnyilatkozási formája s rövid felfutása alatt nem csekélyebb ha­tást gyakorolt az emberiség kultúrájára, mint az évezredek alatt kifejlődött egyéb művészetek. A többi között ezért is fog­lalhatja le alkalomadtán egy világirodalmi szemle közel kétszáz nagyméretű folyó­iratoldalát. Vagyis: szerepe, súlya és táv­latai okán. Természetesen nem csupán tanulmá­nyok halmazát kínálja az RSL A filmmű­vészet jeles alkotóit filmnovellák, rende­zői és irodalmi forgatókönyvek, önéletraj­zokból, visszaemlékezésekből vett rész­letek és gazdag képanyag segítségével mutatja be. így alkothatunk képet a fiatal szovjet filmművészet úttörőjéről, Dziga Vertovról az elméleti és publicisztikai írásaiból, munkafeljegyzéseiböl és nap­lóiból közölt szemelvények alapján. A szovjet filmművészetnél maradva: meg­csodálhatjuk Vszevolod Pudovkin rop­pant alkotói fegyelemről tanúskodó szer­zői forgatókönyvét, olvashatunk Maja­kovszkij és a film kapcsolatáról, a legne­vesebb frontoperatőrökről. A maiak közül pedig elolvashatjuk a tehetséges forgató­könyviró, Viktor Merezsko filmnovelláját, amelyből Nyikita Mihalkov a Rokonok c. filmjét forgatta. Ingmar Bergmanról közismert, hogy forgatókönyveit gyakran könyvként is megjelenteti; így került a folyóiratba utolsó filmje, a Fanny és Alexander forga­tókönyve. A filmkritikusok zöme által a legnagyobb élő rendezőnek tartott Akira Kurosawa emberi és művészi arcképe önéletrajzi könyvéből közölt részletekből villan elénk nagyon plasztikusan. Ritka eset, hogy egy rendezőről szóló könyvnek egy másik rendező legyen a szerzője. F. Truffaut ötszáz kérdést intézett az ál­tala legnagyobb hollywoodi rendezőnek tartott Alfred Hitchcockhoz; ebből mint­egy hetvenet közöl az RSL, természete­sen Hitchcock kimentő válaszaival egye­temben. S a többiek: Charles Chaplin, Orson Welles, David Niven, Marlene Dietrich, Gérard Philipe és Liv Ullmann. Megannyi olyan név a film világából, amelynek már egyenként is „irodalma" van. Ebből a színes „irodalomból" válogattak egy an­tológiára valót a világirodalmi folyóirat­­szerkesztői. Nem volt rossz ötlet. B. J. TV-MÜSOR BRATISLAVA Péntek I. 25.: 9.55 Szabad fórum 10.35 Az őrültség foglya 11.45 Svatopluk szakács zavar­ban van, filmsorozat 16.15 Sivilágbajnokság 16.55 Mi, a nyomozók 17.25 Kísérletezések 18.30 Autómotorrevü 20.25 Ramon Y Cajal, spanyol filmsorozat 21.20 B-Stúdió 22.05 Tett­hely, NSZK krimisorozat II. műsor: 16.20 Lapok a kalendáriumból 17.10 A Líra műsorából 17.55 A bányában kopognak, tévéfilm 19.00 Torna 20.00 Fiatalok tévéklubja 22.10 A Neoton família műsora Szombat I. 26.: 8.30 Pionírmagazin 10.00 Gora, a fehér kutya, film 10.45 Ramon Y Cajal, spanyol filmsorozat 12.00 Sport 13.25 Sívilág­bajnokság 16.15 Mezőgazdasági év 16.55 Az ötletesebb nyer 17.35 Idősebbek műsora 18.40 A hajótöröttek, ausztrál filmsorozat 20.00 Ven­dégünk karosszéke 20.30 Önszántatokból háza­sodtok 21.10 Talán eljön a varázsló is 22.35 Marlowe felügyelő, angol tévéfilmsorozat, A ne­­vadai gáz 23.35 Sopot 1984 II. műsor: 8.30 Rövid virradat, bolgár film 10.55 Sívilágbajnokság 16.25 Ifjúsági műsor 17.25 Női kézilabda 20.05 Szórakozzon velünk, zenés műsor 21.25 Egy férfi Amszterdamból, filmsoro­zat 22.15 Dzsesszpódium Vasárnap I. 27.: 8.30 Gyertek velünk ... 10.40 Zeman őrnagy 30 esete 13.25 Téli labdarúgó­torna 15.35 Aranykapu 16.35. Krakatit, cseh film 18.30 Zenés műsor 20.10 Az álarc mögött, tévéjáték II. műsor: 10.30 Kézilabda-mérkőzés 18.00 Sívilágbajnokság 20.05 Nürnberg, rövidfilm 21.30 A második tavasz, komédia Hétfő I. 28.: 15.05 A haladó tapasztalatok iskolája 16.15 Ka-ze-ta 16.55 Iránytű 18.40 Munkaközösségek és a szocialista demokrácia 20.00 Ramon Y Cajal, spanyol tévéfilmsorozat 21.20 Vesztegzár, szovjet komédia II. műsor: 17.20 Körök 17.50 Az égből jött, tévéfilmsorozat 18.30 A heti események magyar nyelven 20.00 A Csehszlovákiai Magyar Tanítók 20.00 Nyári síző, film 21.15 Távlatok 21.55 Találkozás az operettel II. műsor: 17.30 A 21. emelet adása 18.30 Műlesiklás 20.00 Egy éj Velencében, operett 22.10 Irodalmi magazin BUDAPEST Péntek I. 25.: 10.05 Játékos időtöltések 10.30 Egy úr az űrből 16.40 Kisfilm 17.00 Pulzus 18.00 Ablak 20.00 E hó, Vitray Tamás műsora 21.15 Marcel Camé-sorozat, A sátán követei, francia film II. műsor: 18.20 Don Quijote 18.45 A kerékpár csodálatos története 19.00 Természetbarát 19.20 Csali 19.30 Hetedik kontinens 20.00 Fortunata és Jacinta 21.20 Kolozsvári G. Emil: „Bucsi a fegyverektől, azaz ..." Szombat I. 26.: 8.35 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 8.55 Szép tájak 9.15 Kuckó 9.45 Két­millió 10.15 Forró szél 11.10 Pulzus 12.45 Idesüss! 13.10 Pályán maradni 13.50 „Én tán­colnék veled" 14.10 Egy pár cipő sok-sok kilo­méterre '15.00 Sorstársak 15.30 Mitiök 16.20 Ki miben tudós? 17.55 Főzőcske 18.25 Parabo­la 20.00 Vers mindenkinek 20.05 Egy marék dinamit, olasz film 22.15 Jó hangulat zenével II. műsor: 14.10 Északi Sí VB 15.00 Sir-Khan, Bagira és a többiek 15.50 Gólyavári esték 16.40 Északi Sí VB 17.50 Nyelvleckék 18.30 Győré Imre: Dózsa koporsói 19.30 A végzet hatalma, operafilm Vasárnap I. 27.: 8.35 Óvodások filmműsora 8.55 Idesüss! 9.20 Csillagok mindenhol... 10.00 Zenés mesejáték 11.00 Csak a derű óráit számolom 14.40 Hazárd megye lordjai 15.45 Északi Sí VB 16.45 Műsorainkat ajánljuk 17.15 Elmebajnokság 18.00 Delta 19.00 A Hét 20.05 Papi, amerikai film 21.55 Sporthírek 22.05 Egy hang és néhány maszk II. műsor: 20.00 Kirov balett 20.35 Ásványok a közetek virágai 21.10 Töredék 21.30 Kisfilm 21.50 Szabó István-sorozat, Apa Kedd I. 29.: 9.55 Játékfilm 10.30 Amerikai burteszkparádé 16.40 A világ nagyvárosai 17.30 Kétmillió 18.20 A Szegedi Körzeti Stúdió Önszántatokból házasod- Egy hang és néhány maszk. Apa, vasárnap, II. műsor, 21.50 tok, szombat 20.30 vasárnap, 22.05 > Énekkara énekel 20.30 Sportvisszhangok 22.10 Ez a pillanat az enyém Kedd I. 29.: 9.20 Autó-motorrevü 9.50 Az álarc mögött, tévéjáték 16.10 A tudomány és techni­ka világa 16.50 A 21. emelet adása 18.30 Nemzetközi műlesiklóverseny 20.00 Óh, ez a fiatalság, szovjet film 21.45 Zenés est II. műsor: 17.25 Az élet múzeuma 20.00 Fiata­lok tévéklubja 22.10 Martin Eden, olasz tévé­filmsorozat Szerda I. 30.: 10.00 Ramon Y Cajal, spanyol tévéfilmsorozat 17.15 Nemzetközi műlesikló­verseny 20.00 Szabad fórum 20.40 Egy hét a csendes házban, cseh film 22.10 Találkozás szovjet művészekkel II. műsor: 17.40 Gyermekműsor 18.15 Dalok 20.00 A szomjúság, tévéjáték 20.40 Az 1944—45-ös iskolai év, dokumentumfilm 22.10 Kisasszony a Maximból, magyar film Csütörtök 1. 31.: 9.20 A haladó tapasztalatok iskolája 10.00 Egy hét a csendes házban 16.45 A halál árnyékában, dokumentumfilm 17.50 Autó-motorrevü 18.30 A Jezerka Stúdió műsora műsora 20.00 Forró szél 21.00 Stúdió '85 II. műsor: 18.20 Kuckó 18.5.0 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 19.20 A hetedik kontinens 19.50 És megszületett, bolgár film 20.00 Kul­­túrkocsma 21.25 Egy ember fia, csehszlovák tévédráma 22.25 Vitassuk meg Szerda I. 30.: 9.45 Delta 10.10 „W" időpont, lengyel dokumentumdráma 17.00 Játékfilm 18.20 Agrárvilág 20.00 Kék fény 21.15 A maf­fia, francia filmsorozat 21.50 Találkozások Fe­­rencsik Jánossal II. műsor: 18.00 Cimbora 19.30 Kisfilm 20.00 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 21.30 Zene­butik Csütörtök I. 31.: 9.35 Kisfilmek 17.00 TTT 18.25 Telesport 20.00 Családi kör 20.55 Hír­háttér 21.45 A maffia, francia filmsorozat II. műsor: 17.55 Emberöltő 18.50 Sorstársak 19.10 A mi képernyőnk 19.30 Évszázadok fú­vósmuzsikája 20.00 A találmányok története, francia film 21.10 A Telepódium bemutatója, A három pestőr A TV a műsorváltoztatás jogát fenntartja! Keresett munkahelyek Szövetkezeti melléküzemágak csök­kent munkaképességűeknek Szerdán pihenőnap Újdonságok az iskolai napközikben A színésznő csendje Beszélgetés Mészáros Ágival Divat Délutáni alkalomra Sísuli a Tátrában r ^ RÁDIÓMŰSOR L. J A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA január 26.: 8.00 Szombat reggel 9.00 Mindig résen! 9.40 Ismert dallamok 11.00 Mikrofonközeiben 11.20 Tánc­zene 12.55 Anyanyelvűnk 13.00 Fiata­lok a mikrofon előtt 14.00 Tíz perc irodalom 14.10 Könnyűzene 15.30 Népdalcsokor január 27.: 8.00 Barangolás Zeneor­szágban 9.00 Rádióegyetem 10.00 Lá­tóhatár 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 12.30 Magyar nóták és népi muzsika 13.00 Zenés összeállítás 14.00 Az én zeném KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST január 26.: 8.25 Családi tükör 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét — a javából! 13.20 Népzenei példatár 14.20 Irodalmi figyelő 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra 17.30 Népdalelö­­adók hangalbuma 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Három dobás hat forint — Szakonyi Károly hangjátéka 22.15 Európa hangversenytermeiből január 27.: 8.20 Énekszóval, muzsiká­val 9.00 Üzenet a virágüzletben 11.00 Gondolat — jel 12.40 Édes anyanyel­vűnk 12.55 Művészlemezek 13.30 Szonda — Tudományos magazin 17.04 Gyár vagy kutatóintézet — Kon­dor Katalin riportja 18.40 Diákkönyvtár hangszalagon 20.00 Kedves zenemü­veim 23.00 A dzsessz világa PETŐFI RÁDIÓ. BUDAPEST január 26.: 8.11 Népszerű muzsika — világhírű előadók 9.05 Rádiószínház 10.00 Ha még nem tudná ... 10.30 Gyurkovics Mária operettekből és dal­játékokból énekel 15.40 Beszélgetés a 82 éves Ritter Aladárral 17.30 4X4 Játék 18.30 Ritmus 21.05 Mario és a varázsló — Thomas Mann elbeszélése január 27.: 7.35 Vasárnapi orgonamu­zsika 9.05 A Shadows együttes felvé­telei 11.10 Vasárnapi koktél 13.05 Mit hallunk? 15.05 Táskarádió 16.00 Pop­­tarisznya 20.00 Száz éve született Edu­ard Künneke 21.05 Társalgó — Másfél óra irodalomkedvelőknek (nő 19)

Next

/
Oldalképek
Tartalom