Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-17 / 38. szám
Kedves Vera! Nem az a legfontosabb az ön számára, hogy pontosan megtudja, van-e valakije a férjének, vagy sem. Elég az, hogy a házasságuk megromlott, kettőjük kapcsolata jelenleg a harmóniától messze van, férje mindennapi életének gondjait nem osztja meg önnel, így ön sem hihet neki, nem bízhat benne. Hogy konkrétan ki vagy mi váltotta ki férjében az elidegenedést, egyetlen személyhez fűződő kapcsolata, vagy sok apró kaland, ez az ön számára végül is mindegy. Mit tegyen ? Menjen-e vagy maradjon ? Nem tehet tanácsot adni. Házasságát a jelenlegi formájában természetesen nem fogadhatja el, nem tarthatja magához méltónak. De a válással talán várhatna, ha él még önben egy szikrányi érzés a férje iránt, ha még nem teljesen közömbös iránta. Hogy mi lesz azután, lesz-e értelme várni, ezt senki sem tudhatja előre. Visszatérhet még önhöz, a családjához a férje, de az is megtörténhet, hogy már soha nem találja meg magukat. De nem ezekben a távlatokban kell gondolkodnia. Hanem a mostani állapotára, érzéseire kell figyelnie. Ha még szereti a férjét, ne erőltesse rá önmagát — csupán sértődésből vagy a türelmetlensége miatt — a válásra. Próbáljon meg elnéző lenni férjével. És hogy önmagát kímélje, igyekezzen minél kevesebbet törődni az ö külön ügyeivel. Ha mégis úgy dönt hogy elmegy, elképzelhető levele alapján ítéNe —, hogy a gyerek miatt továbbra is kapcsolatban kell maradnia férjével. A szülők közti veszekedést pedig elsősorban a gyerek keserűn meg, ezt tudnia kell. Ha elválnak, a bíróság dönt majd arról, hogy melyikükhöz kerüljön a gyerek, s a másik szülő milyen időközönként látogathatja. A házasságuk ideje alatt szerzett vagyon elosztásáról ugyancsak a bíróság dönt, ha önök békés úton egymás között nem tudnak megegyezni, tHogy jelenleg ön törleszti a kölcsönt, nem sokat számít, hiszen a közös bevételükből törleszti.) A megalázó helyzeteket pedig igyekezzen elkerülni, egyenlőtlen viszonyt ne fogadjon el, ne legyen a férje „cselédje". A kiszolgáltatott helyzetéből még nehezebb a harmonikus kapcsolathoz visszatalálni. Huszonhét éves, 170 cm magas, falun élő munkás szeretne megismerkedni korban hozzáillő házias lánynyal vagy lányanyával házasság céljából a Komáromi (Komámo) járásból. Jelige: „Régóta várok Rád" Harminckét éves, 172 cm magas, cigány származású, büntetlen előéletű, jogosítvánnyal rendelkező munkás három gyermekkel, aki csalódott a feleségében, és nagyon egyedül érzi magát, szereti a természetet, a zenét, a szórakozát és mindent, ami szép és jó, szeretne megismerkedni hozzáillő asszonnyal vagy lánnyal. Jelige: „Kék madár" Harminchét éves, 166 cm magas, karcsú, barna munkásasszony, egy 14 éves kislány édesanyja, aki szeret kertészkedni, kézimunkázni, olvasni, társaság hiányában ezúton szeretne megismerkedni józan életű, intelligens férfival 40 éves korig. Jelige: „Kölcsönös szeretet" Húszéves, 166 cm magas, karcsú, barna munkáslány szeretne megismerkedni hozzáillő fiúval 25 éves korig. A fényképet visszaküldi. Jelige: „Gyöngyvirág" Előző írásomban részletesen tájékoztattam az olvasót az apaság megállapításáról az 1. és a 2. feltételezés alapján. Ha nem kerül sor az apaság megállapítására ilyen módon, az apaságot már csak a 2. feltételezés alapján lehet megállapítani. A CST 54. §-a kimondja: „Ha az apaság megállapítására nem került sor a szülők közös kijelentése alapján, a gyermek és az anya egyaránt kérhetik az apaság bírósági úton való megállapítását." Az e feltételezés alapján megállapított apaság már nem tartozik a bírósági titkár jogkörébe. Munkájával azonban megkönnyíti a bíró teendőit. Az egész ügyet előkészíti, mégpedig úgy, hogy jegyzőkönyvbe veszi a leányanya vallomását, feljegyzi legfontosabb adatait, és beidézi a gyermek apjának vélt férfit. A férfi vallomását arról, hogy a gyermeket nem ismeri el, szintén jegyzőkönyvbe foglalja. Ennek alapján elküldi a jelentést a gyámhatóságnak, amely egyrészt benyújtja az apasági keresetet az anya által megjelölt férfi ellen, másrészt pedig képviseli a gyermeket a peres eljárásban. Az igy elkészített ügyet további eljárásra átnyújtja a bírónak. A bíróság az eljárás során a gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki: a) az anyával a fogamzási időn belül életközösségre utaló körülmények között huzamosabb ideig együtt élt, b) az anyával a fogamzási időben huzamosabb időn át nemi viszonyt folytatott, c) az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett, és az összes körülmény gondos mérlegelése mellett alaposan feltételezhető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. A fogamzási idő fogalmán azon időtartamot értjük, amelyen belül a férfi nemi viszonyt folytatott az anyával, és a gyerek születésétől nem kevesebb, mint 180 és nem több, mint 300 nap telt el, ha az apaságot nem zárják ki nyomós okok (pl. a férfi nemzőképtelensége). Rengeteg esetünk van, amikor a férfi nem ismeri el az apaságot. J. Mária és V. Károly esete példa erre. Egy házban, sőt egy emeleten laktak, igy útjaik többször kereszteződtek. Számtalanszor találkoztak a ház előtt, a liftben, szóba elegyedtek egymással. Végül nemcsak beszélöviszony alakult ki köztük, hanem több is. Mária részéről szerelem, Károly számára Mária — mint ez végül kiderült — csak futó kalandnak számított, kényelmes megoldásnak, hiszen csak a szomszédba kellett átmennie ... Mária fél év múlva teherbe esett, Károly pedig kereken visszautasította az apaságnak mégcsak a gondolatát is. Mária sírással küszködve mondta el nekem: Ildikót kitette a folyosóra aludni olyan idő tájt, amikor Károly jár haza a munkából, hátha megnézi a gyerekét, és meglágyul a szive. A kulcslyukon át leste, mit tesz majd. Rá sem hederített a gyerekre ... Arra gondoltam, az ember néha attól szenved, hogy nem vehet meg magának egy drágább ruhát, cipőt. Aztán ha ilyen szomorú esetet hall, rájön, hogy ö tulajdonképpen boldog ember. Mert mi egy „cipöbánat" egy anya bánatához képest? Az ilyen problémák hallatán a hétköznapok gondjai, bajai elszürkülnek, apróvá zsugorodnak. Mária és Károly esetét azóta bíró tárgyalja. A per még mindig tart. Volt már olyan esetem, amikor diáklány szült gyermeket tanárjától, és a férfi azt állította, a lányt soha nem is látta. Olyan is akadt, aki egy házibulin leitta magát a sárga földig, és azt sem tudta, tulajdonképpen melyik fiú a gyermekének az apja. Volt, aki egy nyári építőtábor eredményeként lett leányanya, és az apáról csak annyit tudott, hogy Pubinak becézték a fiút — és sajnos, folytathatnám a végtelenségig. A hiszékenység. a tudatlanság és vak szerelem már többször okozott bajt. A lány vakon szerelmes, hisz abban, hogy a férfi — ha már megtörtént a baj — feleségül veszi, de kiderül, a nagy Ő nős, és két gyermek büszke édesapja, vagy a fiút éppen börtönbe zárták betöréses lopásért (pedig olyan rendes srác volt, nyakláncot is vett nekem — lehet, hogy éppen a lopott pénzből?!). Létezik a leányanyáknak egy elenyésző rétege, amelyik nem hajlandó különböző okokból megnevezni gyermeke apját. Ne tegyék! Még akkor sem, ha az apa füt-fát ígér, rendszeresen fizet a gyermekre, látogatja, és támogatja az anyát. Tisztelet a kivételnek, de ezt főleg azért teszi, hogy az anya ne nevezze meg öt, titkolja el gyermeke apját. Aztán ha a férfi megunja a nőt, és szó nélkül faképnél hagyja?! Ez még egy jó házasságban is előfordulhat, nemhogy egy élettársi viszonyban! A gyermek apa, az anya pedig támasz nélkül marad. A gyerektartást nincs kitől követelni, mert jogilag az apa nem létezik. A beidézéskor ugyanis, ha az anya eltitkolja az apát, mi az ügyet elintézettnek tekintjük azzal az indoklással, hogy a gyermek anyja nem tart igényt az apaság megállapítására, és ezért ügyét archívumba helyezzük. Később már nagyon bonyolult eljárás szükséges az apaság megállapítására. Azoknak a leányanyáknak, akik nem akarják gyermekük apját megnevezni, azt tanácsolom, hogy legalább gondolkodási időt kérjenek, igy az ügyet addig nem zárjuk le, nekik pedig marad idejük arra, hogy meggondolják magukat. A leányanyák gyermekeit előnyben részesítik, ha bölcsödébe vagy óvodába való elhelyezésről van szó, nem szólva a különböző szociális juttatásokról, amelyekről a gyámha-l tóság részletes tájékoztatást nyújt. Jó lenne, ha az anyaság mint a nő legnemesebb és egyben legszebb küldetése nem a véletlen müve lenne. Jó lenne, ha minden anya elsősorban gyermeke érdekét tartaná szem előtt, ő lenne gyermeke számára a legfőbb vigasz, menedék, tanácsadó és barát. És a legjobb az lenne, ha minden anya az apával együtt nevelné föl gyermekét, és minden anya válaszolni tudna gyermeke kérdésére : Mama, hol van a papám ? DOBOSNÉ SZIGL ILONA (nőn)
