Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-10 / 37. szám
■■ • Ez is lehet cél, és nem is kevés. Kiváltképp, ha a mérce kellő magasra kerül. Csallóközaranyoson (Zlatná na Ostrove) néhány lelkes sportrajongó mindennapi munkáján túl nem kötelező többletként felkarolta a helyi iskola kézilabdázóit. Tóth Károly, Fábián Ferenc, Novák Jenő, Hegedűs Sándor és még sokan mások, sokat tettek azért, hogy az iskola leánycsapata (6—7. osztályos tanulók) ebben az évben szlovákiai bajnokságot nyert. Négy évvel ezelőtt az ifik kerületi bajnokok lettek. A kicsi bőrlabda 1977 óta pattog az iskola környékén. 1983-ban megalakult az iskolai sportközpont. Merész terveikből egyelőre csak annyit árulunk el, hogy serdülőkorig akarnak foglalkozni a lányokkal. Szeretnék úgy felkészíteni őket, hogy a legjobbak a felnőttek között az első osztályban is megállják helyüket. A többiek pedig a járáson belül dobálják vagy hárítsák a gólokat. Bizonyára sokat hallunk még a csallóközaranyosi kézilabdázó lányokról. Legutóbb sikeresen szerepeltek otthonukban egy nemzetközi tornán. A harmadik hely annál értékesebb, mivel valamennyi ellenfelük magasabb osztályban küzd a bajnoki pontokért. írta és fényképezte M. Nagy László Pillanatfelvételeinken a torna néhány mozzanatát örökítettük meg