Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-09-03 / 36. szám
vasmányaimnak és természetesen nyelvművelő munkámnak is. Jelenleg egy fordításom van sajtóban. Emil Topercer Pod hladinou mora (Búvárportyák) című könyve. Most éppen nem fordítok, de hamarosan hozzá kell látnom egy rendkívül igényes munkához. A Madách kiadóban tervezett cseh esszéválogatás egy részének fordításával bíztak meg, s ez előreláthatólag próbára fogja tenni valamennyi fordítót, aki ennek a kötetnek a fordításában részt vesz. Ha van fordítói „hitvallás", akkor az enyém ez: Légy szerény, ne akarj okosabb lenni a szerzőnél, sose siesd el a munkát, addig csiszold a szöveget, amíg úgy nem érzed, hogy jobban már nem tudod elkészíteni; kételkedj minden adatban, ne bízd magad csak az emlékezetedre, nézz utána mindennek, ami a legkisebb kétségre ad okot; úgy írj magyarul, hogy ne térj el az eredeti mű szellemétől, tehát ne úgy „szakadj el" az idegen nyelvű szövegtől, hogy annak sajátos színét, izét, hangulatát nem tolmácsolod. Nem vagyok költő, verset tehát sosem fordítottam, csak néhány kortárs szlovák költő verseinek nyersfordítását készítettem el hivatott műfordítók részére. Megvallom, ezt a fajta munkát sosem szerettem. Elvégeztem legjobb tudásom szerint, de valódi élvezetet nem találtam benne. Nyilván azért, mivel ez nem igazán alkotó munka, mint a műfordítás. Mert mondjon akárki akármit, a műfordítói munka minden gyötrelmével és örömével együtt, bizony, alkotó munka a javából — még ha nem becsülik is meg mindig és mindenütt érdeme szerint. '^tcObyiAS kisebbek lettek, egészen aprók a sötétséggel a hátukban. S mert sötét van. közelebb ülnek az ősz hajú gazdához, és csendesebben beszélgetnek. S hogy sötét van. a tűz pirosabb lett, összeroskadt, és meghitt meleget áraszt. Már nem táncoló szilaj isten, hanem családi tűzhely az a pirosló tűz, amely bennünket. akik körülüljük, kikanyarított a sötétség végtelen világából, s egymáshoz tartozó emberekké tett Mintha egymás kezét fognánk. Mintha semmi sem volna, ami miatt mindegyikünk más utat jár a világon. Hány embernek kellene még itt lennie, hogy teljes legyen a kör! Ha ez alatt a vadkörtefa alatf a parázsló pásztortűz körül még sok millió embertársunk elférne! Szorosan egymás mellett ülve nagyon komolyan. mélyen elgondolkodva néznénk az egyetlen, a közös tűzbe. Éjszaka van már, gyerekek. Béke legyen velünk. Köszönjük, gazda, a pásztort űzet. Fordította Mayer Judit — Szeretném újra látni, Apa. Tudom, hogy a nagybátyám egyáltalán nem akarja elfogadni a menyasszonypénzt. Hallom, amint hív vissza a széllel, hallom, amikor egyedül vagyok. De sohasem fogok neki válaszolni. Nem akarok meghalni. Apa! Ofulue átölelte, és nyugtami próbálta. A lány feje fölött a fiára nézett, aki a kocsi mellett állva figyelte őket. Csike nem hallotta Akunna szavaik de amikor észrevette, hogy sír, odajött, és kiszabadította apja katjai közül. — Ha a bébi megszületett — vigasztalta —, mindannyian hazamegyünk. Apa örülni fog neki. Akunna lesütötte a szemét, mintha hűtlenné vált volna a férjéhez. Mikor a kocsi elindult, kényszerítette magát, hogy integessen. Újra és újra hallotta a hívó hangot, amely azt mondta, hogy vissza kell mennie a családjához, a népéhez. Most. hogy Csike apja elment, nem tudja, mihez kezd majd a hosszú, magányos órák alatt amikor megszólal a hívó hang. Ahogy a gyerek mozgása egyre erőteljesebbé és gyakoribbá vált, fel kellett hagynia az otvasással is, mert nem tudott a könyvre figyelni. Az első mozgások örömteli, édes érzéssel töltötték el, de a napok múlásával egyre fájdalmasabbaknak és kényelmetlenebbeknek találta. Akármilyen fáradt volt. aludni nem tudotL Felírtak neki altatót, de a hívó hangok és a gyerek rúgásai miatt az álom rendre elkerülte. Csike tiszteletben tartotta az állapotát és a szenvedéseit, bár lehetőség szerint nem beszélt róluk, csak ha a felesége maga hozta szóba. Esténként együtt fohászkodtak az Istenhez, hogy segítse át őket ezen a válságos időszakon. De a lány félelme egyre erősödött, annyira, hogy kurta alvásai közben kiáltozni kezdett. Az éjszaka közepén verítékben lurödve riadt fel, és könyörgött Csikének, ölelje át, mert valaki, a nagybátyja el akarja vinni. — Kérlek, férjem, ne engedd, hogy elvigyen! Kérlek, ne engedd! Csike többnyire azzal próbálta megnyugtatni, hogy csupán felzaklatott idegei játszanak vele. és mindez annak a kis embernek köszönhető, aki őbenne él. Biztosította, hogy hamarosan vége lesz az egésznek, már nincs több hátra két hónapnál. A lány rendszerint a katjai között aludt el, miközben férje simogatta alaposan megnőtt hasát, amelyen már úgy megfeszült a bőr, hogy nyilván minden lélegzetvétel egyre kényelmetlenebbé vált. Valahogy minden megfeszülni látszott a lány körül. Vékony karjain kidagadtak az erek. A békés álom mindössze egy-két óráig tartott, aztán ismét felébresztette a baba erőszakos, dühös rúgkapálása. Halkan jajgatott, míg a fájdalom lassan szűnni kezdett, aztán ismét aludni próbált. Az ilyen éjszakák olyan rendszeressé váltak, hogy Csikét már az sem lepte meg igazán, amikor egy éjjel szokatlanul hisztérikus sikoltás tört fel a feleségéből. Sokáig kellett élesztgetnie, s amikor végre felnyitotta a szemét, kiderült, hogy a bébi akar utat tömi kifelé. Az első ilyen fájdalom éjjeli tizenegy óra után jött, s utána Akunna öntudatlan álomba zuhant. — Ne add fel, kis szenvedőm, kérlek, ne add fel most — mormogta a férfi felesége fülébe. — Már annyi mindenen keresztülmentünk, kérlek, ne add fel most! Az asszony megragadta félje kezét, és álmosan mosolygott. Mihelyt úgy látszott, valamennyire is megnyugodott, és ott maradhat öccse gondjaira bízva, Csike orvosért rohant. Egy percet sem szabad elvesztegetni; azonnal kórházba kell szállítani. Mintha álomban történt volna minden. Csike csak állt, s nézte, amint idegen emberek felemelik a feleségét, berakják a mentőautóba, és betakarják abba a rettenetes piros takaróba. Ott ült mellette, nyirkos kezét fogva, s érezte minden rándulását, miközben az asszonyról patakokban folyt a veríték. A kórházban megtudta az igazságot. A szülés császármetszéses lesz. Megnyugtatták, hogy ezek a szülések már nem olyan veszélyesek, mint azelőtt voltak. A baba koraszülött, de minden rendben lesz. A kórház folyosóján, egy székben várakozom Nem látott maga körül semmit, mert agyában egyre azok a képek peregtek, amikor találkozott egy tizenhárom éves forma kislánynyal. aki a családjával együtt Lagosból érkezett ... a kislány olyan szégyenlős volt, hogy meg sem mert mukkanni. Ártatlan gyerek, aki még nem is élt. Eszébe jutott az a nap, amikor együtt mentek bútort vásárolni, amikor kiválasztották az ágyukat, és amikor az első fizetése napján együtt számolták meg a pénzüket. Eszébe jutott a szökésük, a saját félelme, hogy Okobosi bántotta a lányt. Csendesen sími kezdett, könnyei végigfolytak az arcán. Könnyű kéz érintette a vállát A kéz remegett mert a gazdája is sírt. Nnando volt Biciklijén tette meg a hét mérföldnyi utat a kórházig, mert nem bírta ki otthon egyedül. Most leült a sógora mellé, aki immár a példaképe volt a hőse. az eszményi férfi, akihez hasonlóvá szeretett volna lenni. Nnando az elmúlt hónapok alatt, mióta velük élt. sokat komolyodott. Elfelejtette az ibuszai kegyetlen életet és hálás volt nővérének és Csikének, hogy ezt az új életet lehetővé tették a számára. A gondolat,- hogy ennek vége lehet, olyan szörnyű volt. hogy fel sem akarta fogni. Ha szeretett nővérével bármi történik, körülötte is megváltozik minden. Elveszítene valakit aki az őrzőangyalánál is többet jelent, és egész élete zűrzavarossá válna. Míg mindez keresztülfutott az agyán, Nnando csendben ült a sógora mellett. BUCHI EMECHETA kott szemmel, nyugodt arccal feküdt a teste alig volt nagyobb egy gyerekénél, és úgy tűnt. minden szenvedése megszűnt Hosszú ideje nem látta ilyen nyugodtnak. Most mintha megbékélt volna, és a férfinak egy rövid pillanatra az az illúziója támadt, hogy jobban van. Legalábbis nem szenved. Megfogta a párnán fekvő kis kezet, aztán ráhajolt és megcsókolta. Érezte, hogy a kéz szárazzá vált, nyoma sincs rajta a megszokott nyirkosságnak. Akunna haldoklott, és a férfi tudta. Be kell hívnia Nnandót; mindkettejüknek mellette kell lenniük. Csike az ágy szélén ült, kezében tartva a mozdulatlan kis kezet, Nnando pedig egy közeli széken, s felváltva hol egyiket, hol másikat nézte. Már hajnalodott, amikor a kéz könnyedén megmozdult «4 Menyasszony Csike néma oldalpillantást vetett rá. A fiúéppolyan, mint a nővére; különös, hogy eddig sohasem vette észre, mennyire hasonlítanak egymásra, kivált azok az óriási szemek, amelyek most olyan aggodalmasan csillognak. Elkapta a szemét amikor látta, hogy a fiú sír. Nem kellett sokáig várniuk. Egy orvos, talán sebész — Csike nem tudta első pillantásra megállapítani, hiszen a szeme tele volt könynyel — állt meg a folyosóra nyíló ajtóban, s tanácstalanul pillantott körbe. Aztán odalépett hozzájuk, és elfogódottan bemutatkozott Csikének. mint Mr. Wood. Ő volt a kórház szülészeti osztályának a sebésze. — Mr. Ofulue? — kérdezte felvont szemöldökkel. — Kérem, jöjjön velem. Csike alvajáróként követte. Az ajtóban a sebész megállL és azt mondta: — A műtétet elvégeztük. Még nincs öntudatánál, és attól félek talán nem is lesz. Nagyon sajnálom. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de rettenetesen vérszegény volt. Nem tudom, hogyan maradt életben eddig is. Az hiszem, szeretne együtt lenni vele egy kicsit. Nem tudjuk, meddig marad ilyen állapotban. — Rámutatott egy kis ajtóra, aztán azt suttogta: — Kislánya van. Kicsi, de jól van. Csike üres tekintettel bámult rá. Aztán sietős léptekkel az orvos után ment egy természetellenesen tiszta, fehér szobába, s olyan érzése támadt, mintha szentélybe lépett volna. A sebész kiment, és ő egyedül maradt Akunnával. Elsőként csak a helyzet természetellenességét érzékelte. Az asszony mozdulatlanul, csuara Halvány, alig észrevehető mosoly jelent meg Akunna száján aztán nagyon érthetően beszélni kezdett: — Érzem, hogy itt vagy, férjem. Tudom, hogy itt vagy. — Lassan kinyitotta a szemét, melyben fényes, földöntúli fényes tűz égett Ez az angyali tűzzel égő szem még gyönyörűbbé tette az arcát Nnando. amikor meghallotta a hangját közelebb húzódott, és szomorúan, félénken ő is elmosolyodotL — Ne aggódj, öcsém — mondta akadozó hangon a nővére. — A te számodra ezzel nincs vége az útnak. Ez csak a kezdet. Nagybátyánk most már nem fog zaklatni se téged, se anyánkat a menyasszony áráért. A férjem gondoskodni fog rólad mindaddig, míg képes lesz rá. Ő jó ember, és az Isten megáldott vele bennünket. Nnando nővére párnájába fúrta a fejét és sírva fakadt. Akunna is szeretett volna sírni, de furcsa köhögési ingere támadt Megfogta a gyomrát, és megpróbálta felemelni a fejét, de nem tudta. Kétségbeesetten hadonászni kezdett, mintha levegő után kapkodna. Csike gyöngéden átfogta, míg a roham lecsendesedett. és felesége elgyengülten megpihenhetett a karjaiban. Szemével intett Nnandónak. hogy hagyja őket magukra, majd letörölte felesége homlokát, amely hirtelen nedvessé vált. (folytatjuk)
