Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-03 / 36. szám

NÉGVSZ1

„Feri"-nek

Nem tudom, melyikükben van a nagyobb hiba. Felesége meglehetősen lusta teremtés és egy kicsit gonosz is (már megbocsásson a kifejezésért, de aki éveken át képes válással fenyegetőzni, amit persze mindezidáig eszébe sem jutott komolyabban még csak megkísérelni sem, s aki büntető eljárásokat indít a házasság legkényesebb területein, hogy mindennapos céljait elérje, az bizony az, gonosz).

De!

Elképzelhető, hogy az ellenszegülést, a gonoszkodást benne éppen az ön túlzó anyagias szemlélete váltja ki. Mert valóban meg lehet attól őrülnie egy szabadabb felfogású, az élet örömeit inkább észrevevő és élvezni tudó személyiségnek hosszabb távon, hogy az első és legfontosabb szempontja mindig a pénz legyen, hogy mi mennyibe került mennyit ér meg, kifizetődő-e vagy sem. Persze a gonoszkodás semmivel sem indokolható. De önnek érdemes lenne elgondolkodnia kicsit önmagán is. Nem is olyan biztos, hogy ön mindig mindent jól csinál, hogy az ön feleségének lenni kész főnyeremény. Mert nem minden asszonyt elégít ki az anyagi jólét, hogy mindenük megvan, mindent pontosan úgy csinálnak, mint a szomszéd vagy még jobban, még kirándulásra is telik, még a bankban is van pénzük, s ön, a férj beosztó és csak a családjának él. Nem mindenki olyan szenvedélyes gyűjtője az anyagi javaknak, mint ön, ezt észre kéne vennie, és nem mindenki szeret állandóan kuporgatni, spórolni valamire. És egyáltalán nem biztos, hogy ez a két tulajdonság a legfőbb erények közé tartozik.

Hogy eNáljon-e ?

Ne váljon, hisz nem akar. Sőt, a felesége sem akar, esze ágában sincs. Hanem egy részleges válással megpróbálkozhatnának. A közös életüknek azokon a területein szüntessék meg a közösséget és szakadjanak külön, amelyeken a legnehezebben boldogultak együtt. Számolják föl a közös háztartásukat, és gazdálkodjanak külön. Ön allergiás a felesége lustaságára és meggondolatlan életvitelére, a felesége pedig feltehetően allergiás az Ön túlzottan beosztó, számítgató szemléletmódjára. Hát próbálják meg elkerülni az örök konfliktust okozó helyzeteket és próbálják ki, mire mennek egymás nélkül. Nem fog megártani a feleségének, ha egy kicsit megtanul a pénzzel is bánni, ha rákényszerül arra, hogy csekélyke fizetését harminc napra szépen beossza. És ön is kibírja anélkül, hogy állandóan pénzügyeken veszekedjen a feleségével. A közös kiadásokat, a lakás fenntartását és a gyerekek eltartása körülieket természetesen közösen kell viselniük, (de ott sem árt, ha ön csak átadja havonta a feleségének az összeget, amelyben majd megegyeznek, és fizesse belőle a számlákat ő, gazdálkodjon vele ő).

A házépítési terveit pedig egyelőre halassza el békésebb időkre. Ahelyett most inkább azzal foglalkozzanak, hogyan faraghatnák le önmaguk és egymás magatartásából, jelleméből azokat a túlzó vonásokat, amelyek megakadályozzák, hogy békében éljenek egymás mellett, amelyek egyre inkább elidegenítik önöket egymástól.

Üdvözli

A családjogi problémák közül munkám során szinte naponta foglalkozom az apaság megállapításával és ezzel kapcsolatban a leányanyák helyzetével, sorsával és gondjaival.

Eredetileg nem volt szándékomban a leányanyákról írni, hiszen nem vagyok hivatott arra. hogy pálcát törjek felettük vagy éppen védelmükre keljek. Számtalan fórumon foglalkoztak már ezzel a témával, a közvélemény elítélte, sajnálta vagy megértette a leányanyákat. Tény, hogy számuk az utóbbi időben egyre jobban növekszik. Ezek a lányok, aszszonyok nem akarnak egyedül maradni, a gyermekben látják sivár és magányos életük további értelmét; vagy az apa nem hajlandó frigyre lépni az anyával, vagy egyszerűen csak így alakult? Jogi szempontból egyáltalán nem lényeges, milyen okból szült valaki gyermeket. A lényeg: új ember született! Egy védtelen, a felnőttek kénye-kedvének kiszolgáltatott csöppség, akire oda kell figyelni szülőnek, rokonságnak és társadalmunknak egyaránt. Ez az odafigyelés meg kell, hogy kétszereződjön, ha a gyermek apa nélkül születik és nő fel. Társadalmunknak biztosítania kell a kis emberke jogait, védeni és támogatni az anyát, a gyermek sorsát úgy irányítani, ne legyen hátrányosabb helyzetben azokkal szemben, akik teljes családban nevelkednek.

Munkámban e téren a családjog alapkövére támaszkodom, a családjogi törvényre, vagyis a 132/1963-as jogszabályra, melynek módosított és egységes szövege a Törvénytár 1983. évfolyama 66. számában található. E törvény célja, hogy államunk társadalmi rendjének és a szocialista erkölcsi felfogásnak megfelelően szabályozza és védje a házasság és család intézményét biztosítsa a házasságban és a családi életben a házastársak egyenjogúságát fokozza a gyermekekért való felelősséget, és előmozdítsa az ifjúság fejlődését és nevelését.

Talán nem mindenki tudja, ezért fontosnak tartom tájékoztatni a kedves olvasót hogy az apaság megállapítása 3 alaptétel — feltételezés — szerint történik. Ha az apaság nem állapítható meg az 1. feltételezés alapján, ill. ha az apaság vélelme jogerős bírósági ítélet alapján megdőlt, akkor a 2. tétel érvényes. Ha ez a feltételezés sem aktuális, a 3. a mérvadó.

Az 1. feltételezést a családjogi törvény (a továbbiakban rövidítve CST) Sl.S-a tartalmazza, melynek értelmében:

„Ha a gyermek házasságban vagy a házasság megszűnése, ill. érvénytelenné nyilvánítása utáni 300 napon belül születik, a gyermek apjának az anya férjét kell tekinteni."

De abban az esetben, ha a nő házasságának megszűnése után újból házasságot kötött, az újabb házasságának fennállása alatt született gyermek apjának akkor is az újabb férjet kell tekinteni, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek születése között nem telt el 300 nap.

Mondanom sem kell, hogy a gyermekek túlnyomó többsége házasságban születik, itt nincs is szükség bírósági beavatkozásra, eljárásra. Mi a teendő akkor, ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt időben vagy annak egy része alatt nem állott házassági kötelékben? Kit kell a gyermek apjának tekinteni? Az ilyen esetekben a gyermek apját a 2. vagy 3. feltételezés szerint állapítják meg. Itt azonban már szükség van állami szerv közreműködésére.

A 2. feltételezés a CST 52. S-a értelmében kimondja:

„A gyermek apjának az a férfi tekinthető, akinek apaságát a szülők megegyező, közös kijelentése alapján állapították meg." Hol tehetnek ilyennemű nyilatkozatot a szülők ? A nemzeti bizottság anyakönyvi hivatalában. de elsősorban a bíróságon, a bírósági titkár jelenlétében. A bírósági titkár jegyzőkönyvbe foglalja az anya és az apa nyilatkozatát arról, hogy a megszületett gyermek apja az anya által megnevezett férfi. A szülők aláírásukkal hitelesítik a leírtakat. Ha valaki ilyen ügyben keresi fel a bíróságot, ne feledje otthon a személyi igazolványát! Elsősorban önmagát kell igazolnia, de olyan adatokra is szükség van, mint apja. anyja neve, születési adatai, munkaadója. A jegyzőkönyv alapján a bírósági titkár jelentést küld a nemzeti bizottság anyakönyvi hivatalába, mely szerint egy bizonyos gyermek apját a 2. feltételezés alapján megállapítottuk, és kérjük ezt a megállapítást a gyermek születési anyakönyvi kivonatában föltüntetni. Ebben a jelentésben meg kell határozni a gyermek családi nevét is. A gyermek szüleinek megállapodása szerint apjának vagy anyjának családi nevét viseli. Ha a szülők ebben a kérdésben nem jutnak közös nevezőre, akkor a bíróság dönt a szülők írásban benyújtott kérvénye alapján.

Az apaságot elismerő nyilatkozatról még azt kell tudnunk, hogy csak személyesen lehet megtenni, és csak akkor teljes hatályú, ha cselekvőképes embertől származik (feltétel a 18. életév betöltése). A cselekvőképességében korlátozott személy elismerő nyilatkozata csak akkor érvényes. ha ahhoz törvényes képviselője hozzájárult. Több konkrét esettel is szolgálhatnék, hogy ez az elméleti tétel a gyakorlatban hogy nyilvánul meg. Hadd említsek két példát a sok közül:

Az első eset. B. Kati és T. István esete, szokványos. A munkatársi viszonyból szerelem lett. a szerelemből pedig a kis Tomi. A férfi habár nős. hajlandó volt az apaságot elismerni. Miután a gyermek megszületett. hozzám fordultak. T. István mintegy önmagát és a házasságon kívüli viszonyát magyarázva elmondta nekem dióhéjban a leglényegesebbet: feleségével főiskolásokként házasodtak össze. Az utolsó évfolyamban az asszony teherbe esett, de az ő unszolására terhességét megszakította. Azóta nem lehet gyerekük. T. Istvánt a lelkiismerete feleségéhez, az érzelmei pedig B. Katihoz és kisfiához kötik. Megértem a férfi gyermek utáni vágyakozását, de sajnálom a meddő feleséget, hivatalból és magánemberként viszont örülök, hogy a kis Tomi nem marad apa nélkül.

Ez a két fiatal önszántából jött el hozzám, hogy zavaros viszonyaikat legális úton rendezzék. Legtöbbször azonban a gyámhatóság jelentése szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani a házasságon kívül született gyermek apját. A gyámhatóság figyelemmel kíséri a leányanyákat, és értesít bennünket arról, hogy valaki házasságon kívül szült gyermeket. A mi feladatunk aztán, hogy a leányanyát beidézzük, és vallomását jegyzőkönyvbe foglaljuk, majd az általa megjelölt apát szintén beidézzük. így volt ez B. Vera és J. Zoltán esetében is. Egy kissé meghökkentő és elgondolkodtató a sorsuk: egyikük sem töltötte be 18. életévét, és már két közös gyermekük van. Vera 17 éves sem volt. mikor megszülte első gyermekét. A szülők kétségbe voltak esve. Ezt a nagy szégyent! Mindenért a fiút okolták, a fiú szülei pedig Verát (a lánynak legyen esze és tartása!). A vita. melyikük a nagyobb bűnös odáig fajult, míg végül a szülők eltiltották egymástól a fiatalokat. Vera úgy szülte meg a kislányát. hogy Zoltán sokáig nem is tudta: 17 évesen egy kisleány édesapja. Háromhónapos volt a kislány, mikor először látta úgy, hogy titokban felszökött Veráékhoz. Meg is lett az eredménye: a kis Andris. Újabb, hajnalig tartó veszekedések, vérig sértő megjegyzések, sírás, zokogás a szülők részéről, majd találkozás a bíróságon. Mivel Vera és Zoltán kiskorúak. cselekvőképességük korlátozott, mindketten törvényes képviselőjükkel jelentek meg. az édesanyjukkal. Vera megszeppent, tanácstalan gyerekarccal. édesanyja kisírt szemekkel. Zoltán nemtörődöm, közömbös képpel, anyja haragosan. Zoltán az apaságát elismerte. Hogy képzeled el a jövődet ? — kérdezem tőle. — Befejezem a tanonciskolát, aztán elmegyek két évre katonának. Ha hazajövök, megnősülök, elveszem Verát. — Gondolod, hogy Vera várni fog rád. ha Te nem veszel annyi bátorságot, hogy elmenj Veráékhoz megnézni a gyerekeidet, és hogy mindent józanul megbeszélj a szüleivel? Zoltán lesütötte a szemét, nem válaszolt. Azóta csak annyit tudok róluk, hogy mindketten befejezték az iskolát

DOBOSNÉ SZIGL ILONA