Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-08-13 / 33. szám
A néphit szerint enné/ a sziklánál bujdokolt 1848-ban Stur életet jelentette. Igaz, másnap már jöttek utánam máshonnan, hogy vegyem át az Angora üzem igazgatását. 1948-tól 1969-ig ebben a textilipari üzemben igazgatóskodtam, onnan mentem nyugdíjba, de a lelkem, az ifjúságom még mindig a Chirana elődjéé. Nagyon fájt, hogy kitettek, mert oda álltam valaki mellé, aki segítette a partizánokat. Amikor Miehera néhány órával a vallomásom után szabad emberként megjelent az Igazságügyi Palota épülete előtt, én Stefan és Jankó Polák között álltam. Mert a brigád tagjai közül aki csak tehette, ott volt a tárgyaláson. Álltam, ha jól emlékszem, kisírt szemmel, mire odajött hozzám s csak annyit mondott: magának köszönhetem, hogy kikerültem innen, köszönöm. Aztán pár éven belül meghalt. Tudja, kedves, nem dicsekvésből mondom ezt, csak azért, hogy a harmadik nemzedék, a maguk nemzedéke is tudja, az igazság mellett mindig ki kell állni. Mert az igazság nem igazság, ha nem állunk ki mellette. A háború után, képviselőként, sokáig a szociális bizottság vezetője voltam, és mentem, mentem a nincstelenek közé, és mindenütt hangoztattam, a szegény nem jelentkezik segítségért, mert önérzetes, mert szégyenig mert van egy csomó mertje. Nekünk kell megkeresnünk a segítségre szorultakat, mivel a szolidaritás a legtöbb, amit az embernek adhatunk. Elhallgat. Aztán hirtelen felindulással arra kér, a Michera-ügyet ne írjam meg, mert nem kell arról írni, tetszelegni sem akar. Ő már nem akar semmit, csak egészséget. És újból a harcokban elesett barátairól beszél, emberekről, tanítókról, aszszonyokról, túlélőkről és kivégzettekről, majd a partizánbrigád azon kilenc tagjáról, akiket a németek élve elégettek a Stará Túra melletti Nárcieben, majd porig égették a települést is. — Nehéz volt, tudja, kedves, nehéz ... És elmúlt az élet... És hűségben múlt el... Mikor arra kérem, szóljon a hűség természetéről, könnybe lábad a szeme. — A hűségről? — kérdezi, aztán ellepi arcát a könny, fájdalmas emlékek ráncosítják arcát, s szinte félszavakkal mondja: hűség a hazához, hűség a... Később, jóval később, miután elköszöntem tőle, jóval azután tudtam meg, hogy Anna Rohácková kedvesét még a harcok előtt koncentrációs táborba hurcolták a németek. S ö akkor megfogadta, hogy visszafizeti ezt. Ezért volt számára természetes, hogy Gavac hívására gondolkozás nélkül igent mondott. Már jóval előtte meggondolta. A tett ugyanis, hogy beállt közéjük, hűségét erősítette. Hűségét ahhoz a férfihoz, akit máig szeret. Mert szerelme máig él, s mivel nem lételeme a tisztességtelenség, Anna Rohácková sosem élt tisztességtelen eszközökkel, s mindmáig megőrizte azt a méltóságot, amely nem becsmérli és sérti a másikat, hanem tiszteli és segíti. Bajában osztozik vele, igazságához segíti. S mindezt az idők folyamán önzetlen szeretetté átalakult szerelem erejével teszi. Micsoda élet, mennyi akarás — dünnyögöm immáron a városhoz közeli Stúr szikláról nézve a látóhatárt, s azon töprengek, vajon ez az igazságokért megrendítő küzdelmeken keresztülment lélek hogyan bírhatta hűséggel, szeretettel ennyi éven át? Titok, ahogy a lénye legmélyén őrzött érzelmet sem tárja föl senki előtt. Az az övé. ahogy ezé a tájé az itteni néplelket formáló történelem. Stúr e sziklák környékén bujkált közel másfélszáz esztendeje. Ugyanis a magyar szabadságharc idején, 1848. szeptember 27-én itt fegyverrel mérte össze erejét százhatvan hurbanista Kossuth Lajos katonáival. Nem véletlen, hogy a majdnem egy évszázaddal később életre sarjadó harci egység katonái az ő hagyományozásukat fölvállalva, ugyancsak humanistáknak nevezték el magukat. A Hurbanisták Egysége volt az első partizánbrigád, amely a Javorinán megalakult. A városhoz közeli Roh csúcson él tovább az emlékük, hiszen a II. Sztálin partizánbrigád elesett tagjai itt alusszák örök álmukat. Nárcie a kilenc élve elégetettnek s a felégetett településnek állít emléket. És ez a szerelme megőrzéséért tetten érhetetlen belső harcokat megvívó nénike? Ő kinek az emlékezetében él majd tovább? Gyanítom, mindazokéban, akik elmondhatják magukról, hogy a hűség emberei, az igazság szerény harcosai. Természetesen nem konkrét, hanem elvonatkoztatott formában él majd tovább. Mint maga a két fogalom, a hűség és a szerelem. SZIGETI LÁSZLÓ Unokáink emlékkönyvébe Pirovaci emlékek Egy ránkmaradt levél Pirovac kicsi falu Horvátországban, 20 km-re Sibeniktől, s egyben üdülőtelep a tengeröbölben. Két hetet töltöttem itt az idén. A nyaralók főleg idősebbek voltak, s bár többségük Jugoszláviából érkezett, néhányan magyarul is tudtak, Így megértettük egymást. Elmondták, hogy a jugoszláv nép is nagyon sokat szenvedett a háború alatt. 1941 -ben német megszállás, utána jöttek az olasz és magyar fasiszták, s nem kisebb pusztítást vittek végbe a hazai fasiszták. Üdülötársaink nagyon sokat beszéltek nekünk szenvedéseikről, hisz mindegyikük átélte a háború szörnyű viszontagságait. Sokan 4—5 éven keresztül partizánok voltak. Az életük kész regény. .. Az egyiknek például a szeme előtt lőtték le apját, anyját és testvéreit, s ö úgy maradt életben, hogy a halottak alá bújt. Utána a partizánokhoz menekült, s ott is maradt a háború végéig. Ma magasrangú nyugdíjazott katonatiszt. A másik asszony húszéves volt Iákkor. A német katonák megerőszakolták. Miután a kórházból elengedték, a partizánokhoz ment, mert az ö családját is legyilkolták. Az erdőben lefagytak a lábai... De még ma is tevékenyen részt vállal a békemozgalomban. A harmadikat, Klára asszonyt a Gestapón kínozták, mígnem kiugrott a második emeleti ablakon. Mindkét lába eltörött... Maga a falu, Pirovac lakóit is többször gyilkolták halomra. Üdülőtársaim mesélték, hogy az utcákon nemegyszer patakokban folyt a vér. A negyven évvel ezelőtti szenvedések mindmáig nyomot hagytak a túlélők arcán ... SLAMA VALÉRIA Egy perc a békéért Írásaimat nem nevezem verseknek. De úgy vélem, hogy rímbe szedett gondolataim a békéről mondanak valamit az embereknek. Rémséget sugárzó gombafejű felhő, A te birodalmad egy világtemető. Nemzetek, népek a békéért harcolnak. Egymás mellett élni versenyben maradnak. Emberi agy szüleménye vagy te, nagy kísértet. Összefogva mindnyájan leszámolunk véted. Soha Nagaszakit, soha Hirosimát, Csak kacagó gyermeket és szerető anyát 1957 óta tagja vagyok a Járási Béketanácsnak. Járunk békegyűlésekre üzemekbe, iskolákba, pionírok közé, de úgy érzem, hogy mindez nem elég. Töí>b fórumon javasoltam már, hogy az iskolákban meg kellene valósítani az egy perc a békéért akciót Ezt úgy I képzelem el, hogy minden pedagógus a tanítás megkezdése előtt egy percet beszélne valamilyen formában a békéről. Ha ez megvalósulna, úgy gondolom, nagy eredményt hozna, hiszen nemcsak a tanulókra hatna szuggesztív erővel, hanem a pedagógusokra is. BECK PÁL Kedves Asszonytársak! Három évvel ezelőtt szövetkezetünk elnöke sok éves munkám jutalmául felajánlott egy utat Leningrádba, amelyet nagy örömmel fogadtam el. Hatodmagammal utaztam, s gyönyörű napokat töltöttem ebben a városban, észak Velencéjében. Ott hallottam ezt a szomorú történetet is. 1941 augusztusában az utolsó sínpárt is szétbombázták a fasiszták. Megkezdődött a leningrádi blokád, mely 943 napig tartott. Bár a szovjet hadseregnek végül sikerült 1943- ban felszabadítania Leningrádot. a blokád alatt közel 1 millió ember vesztette életét. Rengeteg gyújtóbomba hullott a város minden negyedére. A védelmi harcokban csak a betegek és az idős emberek nem vettek részt. A blokád követelte áldozatok a Piszkarevszkaja temetőben alusszák örök álmukat. Köztük a 10 éves Tánya Szavicsova is. A kislány fényképe a temető múzeumában látható. Itt olvashatóak feljegyzései is: „1942. szeptember 2-án meghalt a nagymamám. Ma, 1942. november 13-án meghalt Szerjózsa, a fivérem. A mama nagyon sírt Szerjózsa hatodik osztályba járt Nincs kenyerünk. Mondta a mama. hogy legyünk jók, majd repülővel hoznak kenyeret. Beteg a nagypapa. Nagyon félek, mert nem messze égnek a házak, és félek, hogy a mienket is felgyújtják a fasiszták. Meghalt a nagypapám, akit nagyon szerettem, mert olyan szépeket tudott mesélni. Beírom az iskoláskönyvembe, hogy mikor halt meg: 1942. december 16-án. Senki sem jött öt eltemetni, már három napja kinn fekszik a hidegben az udvaron. Pedig a halottakat el szokták temetni. A mama piszkos vizet hozott, mert befagyott a vízcsapunk. Mindig krumplit eszünk. Nagyon éhes vagyok. Apukától régen jött levél, a mama sokat sír. Beteg Nyikolaj is. Nem beszél, hiába szólunk hozzá. Hideg a keze. nagyon sovány, és csak fekszik, nem ke! fel az ágyból. Nyikolaj első osztályos lesz. Azt mondta a mama, vesz neki táskát, meg ceruzát és. irkát is. Nyikolaj meghalt ma, 1942. december 28-án. A mama csak fekszik, én főzöm a krumplit Fázom. A lábas felett melegítem a kezemet. Állandó bombarobbanásokat hallok. Reggelre meghalt a mama. Nem jegyzem fel, mikor. Már nem is akarom tudni, mikor halt meg. Nagyon félek egyedül." Tányát megfagyva találták meg. RAGYILNÉ GÁL ETA _____y (nő 13)
