Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-09 / 28. szám
irtózott tőle) beállított hozzá torzonborz szakállú szomszédja. Arcán elkeseredettség tükröződött; valami végleges lemondásféle. — Zálogba hoztam. — És egy Ruhle márkájú faliórát tett elébe az asztalra. — Menj a fenébe! Nincs nekem pénzem ... — legyintett csontos kezével az öreg. — Csak húsz korona, aztán már itt sem vagyok. Bangha Dezső tudta, hogy úgysem lesz képes elküldeni a beesett arcú fiatalembert, hát a kredenc fiókjába nyúlt, és undorral átadta a pénzt. — De most aztán tűnj a szemem elől! Miattad még lekésem az órák beállítását. A szakállas hálálkodások közepette farolt ki a szobából. Az órás már így is sokat késett A nagymutatók beállítását csak három perc múlva tudta behozni. Lázasan futott egyik órától a másikig, miközben dühe lassan alábbhagyott. Újra bekopogtak. A bejárónő tért vissza a bevásárlásból. Kirakodott a szatyorból, s már húzta is be maga után az ajtót — Az isten szerelmére, nehogy elmenjen! Hozzon hamar szöget meg kalapácsot! A bejárónőnek meglepetésében megmerevedett a keze a kilincsen. De Bangha úr gálánsán fizet, miért ne tenne a kedvére! Mit számít, hogy egygyel több a hóbortja! Bangha Dezső kikapta az asszony kezéből a dolgokat, felállt a székre, s már dögönyözte is a falat. A vakolat meg hullott, akár a mesebeli aranypénz. — így ni! No, mit szól hozzá? Megkezdtem a következő sort is. Az asszonyt inkább meghökkentette, semmint lenyűgözte a látvány. Aztán fejét csóválva távozott. Bangha Dezső nyugalmazott órás éktelen zörgés közepette a falhoz húzta a széket. Dühösen morgott magában, mint a felingerelt medve: — Ordenáré órák, ti visztek a sírba, és mégis szeretlek benneteket. Velem öregedtetek meg. velem fogtok elpusztulni is. Halálom órájában leverlek benneteket a falról, és rátok taposok, hogy kilehelitek a lelketeket. Mert mi egyek vagyunk ... Megértettétek? Legalább huszonöt másodperc telt el, amíg biztonságosan elhelyezkedett a széken. Ördögi gyorsasággal pörgette a nagymutatót. Az óra lemálló rozsdája sűrűn kopogott a padlón vörös színűre festve a földet. Hirtelen szédülés fogta el. Forogni kezdett vele a világ, s ahogy kinézett az ablakom a nap vörös korongja szélvészgyorsán rohant, rohant az égbolton ... Megkapaszkodott az imént felakasztott órában. A zuhanást azonban már nem hallotta. Mit tehet egy lány ilyen helyzetben? Ellenállásnak semmi értelme. A férfiak legalább tizenketten voltak, s egyre csak rohantak zihálva. így végződnek tahát az álmai. Végül nem lesz belőle más, mint közönséges bennszülött lány. akit elrabolt menyasszonyként visznek valahová A fájdalmas felfedezéstől, és mert a férfiak eszeveszett iramban vitték a vállukon, kábulat szállt Akunnára. A természet a maga módján védekezik: amikor a fájdalom már elviselhetetlen, az ember elveszíti az eszméletét. Ez történt vele is. Amikor megérkezett új otthonába, Umuezébe, Akunnát. a menyasszonyt, fel kellett éleszteni. Menekülés Csike, miután elújságolta Akunnának a jó hirt. nem sietett haza. Nagyon meg volt magával elégedve, amikor látta, milyen meglepett arckifejezéssel veszi tudomásul a lány a hirt. Megkönnyebbült, és nagyon boldog volt Hiszen ez mindkettőjük dolgát meg fogja könynyiteni. Majd utánanéz, hogy a lány megkaphassa azt a tanítói állást, amire annyira vágyik; így segftheti valóban az övéit. Nem lenne értelme, ha tizenhat évesen házasságra kényszeritenék. És ő is időt nyer, hogy választhasson: Ughellibe megy-e az olajtársasághoz, vagy az ibadani egyetemre, amit apja javasolt Apja megígérte, hogy beszél Okonkuóval Akunnáról. bár nem siette el. Talán ő is erre az eredményre várt; és Csike, aki ismerte az apját, gyanította, hogy azért viselkedik így. mert Akunnát korban és iskolázottságban egyaránt túlságosan fiatalnak tartja. De ha Okonkuo beleegyezne, ha a saját büszkeségénél többre tartaná a lány érdekeit, az Ofulue család szívesen fizetne akár egy zsák pénzt is a menyasszony ára fejében — egy zsák pénz kereken száz font sterlinget jelentett ami az ö családjának meg se kottyant. Hazaindult hát. hogy elmondhassa apjának a nagy újságoL Micsoda sötét éjszaka! — döbbent rá Csike. Az ilyen éjszakákon az ember már-már elhiszi, hogy az Isten emberi lény, és olykor rosszkedve van. Sehol egy árnyék, és mintha a vastag derekú fák ördögi szándékkal közelednének feléje. Ilyen éjszakákon ölnek embereket, a sötétségtől való félelmükben ilyenkor marnak bele a kígyók az ember lábába. Hirtelen megtorpant Érezte, hogy valahol valaki a nevén szólítja; de amikor felemelte a lámpáját, nem látott mást mint a pokolbéli, vastag ágú fákat Megborzongott és elszaladt volna, de akkor újra hallotta a hívást. Ezúttal tisztán felismerte a hangot: Akunnáé volt. De hiszen ez lehetetlen, nemrég vált el tőle és a barátnőitől, útban a tánckunyhó felé. Nem, biztosan halucinál. Nem figyelmeztette-e elégszer az anyja, hogy ne ezen a rövidebb úton menjen Akunnáék felé. hiszen éppen ebbe a bozótosba szokták bedobni a bűnösöket? Azért hívták ezt a helyet „Rossz bozóf’-nak. Megszaporázta a lépteit, s maga sem tudta, miért, a szíve is hevesebben vert. Aztán puskalövést hallott. Ezt újabb lövés követte, majd újabb és újabb. Nem értette. Senkiről sem tudott a faluban, aki beteg vagy aki a halálán lenne. Erősen töprengett. Talán valahol másutt kopogtatott a halál, és a család csak most értesült róla. A lövöldözés megszűnt, és ő már közel járt a házukhoz. A falu másik végéből esküvői ének halk foszlányait hallotta, és ez nevetésre ingerelte. Miféle lány választ ilyen holdtalan. komor, félelmetes éjszakát arra, hogy felkeresse félje otthonát? És ami a legkülönösebb, előzőleg semmi ilyesmiről nem hallott, de talán csak azért nem. mert egész nap tanári értekezleten volt Onitsában ... Amikor onnan visszatért, nagyon türelmetlenül viselkedett a nővéreivel, s ők talán emiatt felejtettek el szólni neki erről a szokatlan esküvőről. Nneka. a legfiatalabb húga, bizonyára beszámol majd róla reggel. Egyenesen apja házába ment, hogy elújsá gólja, Akunna vizsgája sikerült. Apja boldog volt. és elárulta, hogy már tárgyalásban áll OkonkuóvaL — Azt akarod mondani, hogy nem mondott nemet? — kérdezte Csike hitetlenkedve. Apja mosolygott. — Még nem mondott se nemet se igent. Láttál már valaha olyan embert, aki kap egy finom halat és egyszerűen csak beteszi a szájába? — Nem, apa, az embernek meg kell rágnia a halat. — Okonkuót pedig meg kell vásárolni. Udóba akar menni, hogy elnyelje az Ezé címet és ez többe fog neki kerülni, mint amit öt év alatt megtermelhet a farmján. Ezt a pénzt nekünk kell megadnunk. De ez azt jelenti, hogy korán házasodsz, ami nem na gyón tetszik nekem. BUCHI EMECHETA gyenkezés nélkül sírva borult apja mellére. Minden egyes könnye, mint tüzes tű égette az öregembert. «4 Menyasszony — De apa. ö még tizenhat éves sincs! Még várhat rám. Szerezhet magasabb képesítést a tanításhoz, vagy elmehetek én Ughelibe. az olajtársasághoz. Nem tudom, melyik terv tetszene neked jobban. Mindössze azt szeretném, ha elszakadna ettől a családtól. Itt ki van téve mindenféle inzultusnak. — Hallottam róla, És hogy te odáig merészkedtél. hogy leütötted azt a nyomorékot. — Ó. hiszen ő nem nyomorék! Rettenetesen kötözködő volt, és kegyetlen. Meg kellett akadályoznom. A beszélgetésben beállott szünet alatt lövések hallatszottak, és éneklés, tánc hangja ütötték meg a fülüket. Kétség sem fért többé hozzá, a közelben, talán Umueze másik felén esküvő zajlik. Apja kimondta a gondolatait — Ki venne feleségül egy lányt ilyen éjszakán? A lövöldözésből pedig csak arra tudok következtetni, hogy a menyasszonyt elrabolták. Csike az apjára meredt, de gondolatai szétszóródtak. Az apja mintha egy nagy' folyóban úszna — hol látta, hol nem. Csike nem tudta, mi történik vele... El fog ájulni? Az apja bizonyára most is ott áll előtte, és beszél hozzá; de ő nem látott mást. mint egy nagy. fekete ember körvonalait, aki fel-alá járkál a szobában. Rátámaszkodik az egyik karosszékre. Hallotta a saját, idegenül csengő hangját, amint azt kérdezi az apjától: — Azt mondtad, a menyasszonyt elrabolták? Az öregemberben hirtelen minden megvilágosodott. Tehát erre gondol Csike, ezért ilyen különös. Nem talált szavakat, hogy válaszolhasson a fiának. Megrázta a fejét, mintha kivágták volna a nyelvét, mint a hajdani rabszolgáknak. Csike lassan az ajtó felé botorkált, mint egy repedt tojást hurcoló kacsa. — Azt hiszem, az éneklés meg a lövöldözés az Obidi családtól ered. — Elhallgatott, tekintete á padlót fürkészte, mintha még sohasem látta volna a zöldes mintázatot. — Azt hiszem, elrabolták a lányt, akit feleségül fogok venni, apa. Ettől érzem magam betegnek. Ofulue odalépett hozzá, és erős kezét, mely nyirkossá-vált a súlyos érzelmektől, fia vállára tette. Csike odafordult hozzá, és minden széara Ogugua. Obiadzsulu és a többiek rémülten sikoltozva, sírva rohantak haza. A szülők döbbenten hallgatták a történteket. Néhány férfi, fedett arccal, mint a yamfesztivál álarcos bálja alatt, berontottak a tánckunyhóba. Hogy pontosan mi történt, senki sem tudta, de hirtelen minden fény kialudt... olyan sötétség támadt, hogy az emberek saját magukat sem látták. És ahogy az ajtót ismét kinyitották — mert előzőleg valaki bezárta —, mindenki lélekszakadva rohant hazafelé. Igen, ez is roppant különös volt: a tánckunyhó ajtaja mindig nyitva állt. de most valaki bezárta. Nem, nem sebesült meg senki, bár a férfiak nagy zűrzavart okoztak. Mindenki találgatta, mit jelent ez az egész. Ogugua anyja megesküdött volna rá, hogy egy rivális csoport férfi tagjai próbálták megakadályozni, hogy a lányok előadják avatótáncukat. Obiadzsulu nem hitt ebben, mivel a férfiak, akik a kavarodás alatt hozzáértek, megtapogatták, mint akik egy bizonyos személyt keresnek, és mihelyt rájöttek, hogy nem ő az, félreállították. Részletesen elmesélte ezt anyjának, mialatt Ngbeke. Okonkuo legidősebb felesége merőn figyelt. Anyja rácsapott a szájára, mondván, egy rendes nő nem mond el mindent, amit tapasztal. — Jobban ügyelhetnél a nyelvedre, te fecsegő! Elfelejtetted, hogy egy tekintélyes ionok felesége leszel? Tanuld már meg. hogy fékezd a nyelvedet. Mindannyian biztonságban vagytok, szerencsére, hagyd hát. hogy azok a titokzatos férfiak valahol másutt keressék, akit akarnak. Az idősebb asszonyok tehát napirendre tértek a tánckunyhóban történtek felett azzal, hogy a férfiak majd úgyis körülnéznek, mi is történt Zik nem az az ember, aki a földre hasalva vészeli át az ilyesmit. Ekkor mesélte el Ogugua, milyen sikert ért el Akunna a vizsgán, és a nők, akik egy pillanatra minden irigységüket elfelejtették, örömükben kiáltozni kezdtek. Lelkesedésükben elhatározták, hogy elmennék gratulálni Má Blakinak és Okonkuónak. (folytatjuk)
