Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-04 / 23. szám
nevű katonája, akit elfogtak, kénytelen volt így vallani: ..A lidicei férfiak nyugodtan, emelt fővel és bátran mentek a halálba. Egyikük sem könyörgött kegyelemért ...” A kivégzőosztag elfáradt, s mielőtt felégették volna a falut, pihentek és raboltak. A romokat aztán a Terezínből hozatott rabok takarították el, ők ásták meg a tömegsírt. A munkaszolgálatosok és a német utászok június végéig kb. húszezer órát dolgoztak, amíg Lidicét a földdel valóban egyenlővé tették s helyét felszántották. A nők és a gyermekek különböző koncentrációs táborokba kerültek. A kicsinyek közül azokat, akiknek „nem volt szükségük különösebb gondoskodásra” — szám szerint kilencvenen voltak — a lodzi koncentrációs táborba szállították, közülük nyolcvanketten kerültek gázkamrába. A „fajvédő” teszteket csak nagyon kevesen állották ki, s kerültek német családokhoz, mint Aniőka Hafnová, aki egy berlini családban nevelkedett, s nem sokkal a háború után úttalan utakon vergődött haza. Vagy Véra Vokatá, aki csak négy év után ért haza, és Márie Dolezalová, aki évek múltán ismert magára a lidicei gyerekek csoportképén, de akkor már egy szót sem tudott az anyanyelvén ... Lezákyból két kislányt találtak a fasiszták átnevelésre alkalmasnak, a hároméves Jarmila és az egyéves Marie Stutlíkovát. Jarmilából Camila Peetl lett egy berlini családban, Mariéból Rosemarie Ascher egy hamburgi gyermektelen házaspárnál. Őket a Nemzetközi Vöröskereszt találta meg s hozta haza. A lidicei nőket Ravensbrückbe szállították, onnan Lublinba. végül Auschwitz-Birkenauban kötöttek ki. HatvankL lencükből a háború után mindössze üzenöten láthatták viszont szülőföldjüket. A csehszlovák állam úgy döntött, hogy az új Lidicét a régi fölött építi fel. Az építésben nemzetközi ifjúsági brigádok is segítettek. Albert Schweitzer, Fidel Castro, Andersen Nexő dán író. a francia partizánok, Rosa Thälman — az egész világ ujjongva üdvözölte az új Lidicét Szeretnénk azzal befejezni e sorokat, hogy a mai Lidice a béke Lidicéje. De nem az. Marie Jarosová. a helyi nemzeti Bizottság közismert elnöke, egyike a megmenekülteknek, elmondta, hogy az utóbbi években nemcsak „jámbor” turisták látogatják a falut, az emlékművet. A kis múzeumban, ahol megfordult Romes Csandra, Luis Corvalán, Angela Davis és sok száz és ezernyi látogató, például tavaly is röplapokat találtak: horogkereszttel, hibás cseh nyelven odavágott fenyegetéssel: „Most csak turisták vagyunk, de nemsokára visszajövünk s most már az egész Csehországot tesszük majd a földdel egyenlővé, mert itt mi leszünk az urak.” Marie ezzel búcsúzott: A mi békestafétánk úgy ment végig az országon, mint egykor a fasiszta brutalitás vihara. Itt. Lidicében írtuk be mi, az itteni asszonyok, az utolsó bejegyzést, azzal, hogy a tokajíki felhívást kiegészítettük Július Fuéík szavaival s így őrizzük meg a jövendő nemzedékek számára: „A felégetett falvak intenek: Emberek, legyetek éberek!” LÁNG ÉVA Fotó: L. Lisicky Lidicében 1985. április 20-án éppenhogy felszippantotta a napsütés a hajnali ködfoszlányokat, az autóbuszok már ontották magukból a csoportokat, Cseh- és Morvaország minden kerületének, járáFelszállt a köd, ragyogó napsütés fogadta az emlékező asszonyokat itt volt — itt van — itt lesz ban szinte tucatszámra estek falvak áldozatul a fasiszták megtorló akcióinak, ezeket nem kürtölték világgá. A Csehszlovák Távirati Iroda már 1942. június 10-én' eléggé terjedelmes hírt tett közzé Lidicéről, „a faluról, amelynek lakossága a megcáfolhatatlan bizonyítékok szerint segédkezett Reinhardt Heydrich SSObergruppenfúhrer elleni merénylet végrehajtásában ...” A hírügynökségek az egész világba szétröpítették a közleményt, amely mindenütt a váratlan villámcsapás erejével hatott. A. Szovjetunióban megalakult csehszlovák hadtest katonái új tankjukat Lidicének nevezték el. Manuel Avila Camacha államelnöke javaslatára a mexikói főváros közelében egy új települést kereszteltek át Lidicére. Az Egyesült Államokban Stem Park Gardens városka szintén felvette ezt a nevet, amit F. D. Roosevelt elnök levélben üdvözölt. A világ különböző részein kis és nagy városokban utcákat, tereket neveztek el Lidicéről. például Brazíliában, Chilében, Venezuelában és másutt. Sőt, voltak olyan esetek, hogy újszülött leánygyermekek a „Lidice” keresztnevet kapták. „Lidice Shall Live” — „Lidice élni fog!” — ezzel a jelszóval az angliai Staffordshire bányászai mozgalmat hirdettek meg, és megkezdték a gyűjtést Lidice háború utáni újjáépítésére. Az akció nemzetközi bizottságát olyan személyek fémjelezték, mint Makszim Litvinov. a Szovjetunió egyesült államokbeli nagykövete, La Guardia, New York város polgármestere, Albert Einstein. Charlie Chaplin. André Maurois, Franc Werfel és még számos világhíresség. Még sok-sok nevet, akciót, mozgalmat lehetne felsorolni, amely bizonyította: a fasiszták az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak. Ez a dráma Európa szívében erőt öntött a habozókba, hitet adott a hitetleneknek, egyesítette az antifasiszta erőket. Az illegális Rudé právo az első évfordulón, 1943 júniusában többek között ezt írta: „A nemzet meggyilkolt vértanúinak áldozata nem volt hiábavaló ... Európa azóta lerázta magáról a rettegést, növekszik az ellenállás, a bátorság és a szabadságba vetett hit...” A világ ekkorra már tudta, hogy a hitleri fasizmus óriási, félelmetes masinériája nem legyőzheteten. sának, a felégetett falvaknak képviselőit. A keskeny mezei úton kettesével-hármasával indultak el az emberek a világ legegyszerűbb, és ezért legszívbemarkolóbb háborús emlékműve felé: a lidicei férfiak tömegsírját őrző magas szálfenyő kereszthez, melynek két ágát a múlandóság és az örökkévalóság valahol egymásba olvadó fájdalmával fogja át a töviskoszorú. A tömegsír szélén gyűltek a koszorúk, épült a kegyelet vérpiros virágbarikádja. Az Internacionálé és „Az elesett forradalmárok indulója” nemcsak annak a néhai százhetvenhárom lidicei férfinak szólt, hanem mindazoknak, akik négyévtizeddel ezelőtt itt vagy ott. akárhol elestek a szabadságért vívott harcokban. A visszafelé vezető úton beszélgettünk a könnyezőkkel, a soha nem felej tőkkel, a lidicei és lezákyi asszonyokkal. így történt: a lidicei férfiakat tízesével sorakoztatták föl, mindegyikükre három-három puskacső szegeződött. A sortűz után ismét tízen indultak sorba állni a földön fekvők elé. Tizenhétszer dördültek a kivégzőosztag puskái, mindössze néhány óráig tartott. A Gestapo egy Wiesmann
