Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-28 / 22. szám
KUCKÓ Kedves Barátaim! Gyereknapi gyerekköszöntőnk egy külön Kis-Kuckó a Nagy mellett, saját munkáitokkal megtöltve. A kutyusokról meg cicusokról beérkezett versek közül a legsikerültebbeket válogattam ki, mégpedig Gálffy Mónika óvodásét /Safárikovoj Kozmér Honáét (Vízke- i let-Cierny Brod), és Menyhárt Tiborét (Nagyabony-Vef. Blahovo). Szép mesekönyvet kap Farkas Péter (Jóka-Jelka), \ Janyík Angelika (Dunaradvány-Radvan n/D.) és Polgár Anikó (Farkasd-VIcany) is kicsit még suta, de minden- j képpen méltánylandó vers-, illetve meseírói buzgalma- I ért. A marcel házi (Marcelovo) iskolások illusztrációi közül, * amelyeket a Gergő vitéz sorozatunkhoz készítettek, ; ezúttal Kálazdy Péterét emelem ki, de a megígért • jutalmat, a kulcstartót küldöm még Lévai Zoltánnak, j Medza Máriának, Nagy Szabinának, Péntek Erikának, Tóth Líviának és Tóth Renátának is. További rajzokért is küldök könyvjutalmat: Nagy j Mariánnak, Baranyai Marikának és Baranyai Péternek i Bratislavába, Horváth Andreának Kassára (Kosice), és 1 Pehács Andreának Bacsfára (Bác). Tehát kellemes gyereknapi böngészést kívánva üdvö- I zö/lek benneteket Cili cica Cic, Cili cica, cic! Adok neked tejet, kolbászt. Jó lesz neked itt! Gálffy Mónika Buksi Soóky László Gergő vitéz Ingoványországban A sárszalonka Buksi kutya, szőrpamacska, olyan lusta, mint egy macska. Mert nem kapott szalonnát, szétrágta apu papucsát. Kozmér Ilona — Kvitt-kvitt, szerbusz Tarisznyás, kitt, régen nem jártál már felénk, kvitt, meg kitt! — így kiabált már messziről a sárszalonka. — Jártam én errefelé a télen is — mondtam —, csak te amott voltál, az afrikai Lápországban. — Bizony, nagyon messzi voltunk, Tarisznyás, éppen csak az imént érkeztünk meg. Még most is fáj minden csontom a nagy utazástól. Ki ez a kis ember, kitt, akit elhoztál magaddal Lápországba? — Ö az én keresztfiam, Gergő vitéz, most ismerkedik Lápországgal. — Örülök, kvitt, hogy ellátogattál hozzánk, Gergő vitéz. — Én is örülök, csak nem tudom, hogy hogyan szólítsalak — mondta Gergő vitéz. — Sárszalonka vagyok, kvitt, meg kitt, klilili, csak így egyszerűen, sárszalonka. — Szerbusz, sárszalonka! Miért szaladgálsz olyan gyorsan ide-oda? — Azért kapkodom a lábam, hogy bele ne süllyedjek az ingoványba. — De remélem, a piros hasú békát nem bántod?! — Ó, nem, nem, soha. Én az ingoványi rovarokra vadászom. Tudod, azért ilyen hosszú a csőröm, hogy jó mélyen lenyúlhassak az iszapba. — És mindig ilyen vidám vagy, sárszalonka ? — Mindig, kvitt, mindig, kiüli. — Nem félsz senkitől ? Mert a piros hasú béka fél a vízisiklótól — aggodalmaskodott Gergő vitéz. — Jaj, dehogynem félek, Gergő vitéz! A félelem mindig bennem van. Nagyon nagyon félek Csicsentől, a karvalytól, meg Szcsiutól, a héjától. De legjobban mégis akkor félek, ha a durranó bottal járó ember közeleg. Ó, Gergő vitéz, állandó félelem az életem — mondta sárszalonka, és már futott is tovább az ingovány zsombékai között, s csak messziről hallottuk búcsúzó kiáltozását: kvítt-kitt-kilili. Egy darabig integettünk utána, majd pedig elmondtuk a szalonka-versünket, amely így szólt: mikor repül így kiáltoz: kilili. mikor szalad így kiáltoz: kvitt meg kitt. ha vihar jő így kiáltoz: kvi-kvi-kvi. hallatán a lápi ember, rákász, pákász halász, csíkász összerezzen, rosszat sejtve fedél alá menekül de ekkorra már a Szárazágú Fűzfánál jártunk, amelynek ágain hatalmas fészektelepben laktak a kárókatonák. Az én kiskutyám Az én kiskutyámnak Fickó a neve, fehér a bundája, csak a jobb füle fekete. Ha jövök az iskolából, a kapuban áll, hogy labdázzunk, szaladgáljunk, alig várja már. Menyhárt Tibor Kálazdy Péter (9 éves) rajza (nőié) IXI l/M//\
