Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-05-07 / 19. szám
Kabrhelová elvtársnő valamennyi munkaterületen, minden tisztségben, amelyet ezerkilencszáznegyvenöt óta betöltött, elkötelezetten és áldozatkészen irányította, segítette a CSKP politikájának megvalósítását, szocialista társadalmunk szüntelen fejlődését, előrehaladását, és ezt teszi ma is. Sokéves érdemdús és áldozatos tevékenységéért a Munka Érdemrenddel és a Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki, és emellett számos párt-, szakszervezeti és egyéb hazai-külföldi kitüntetés viselője. Igen, Marie Kabrhelová számos külföldi elismerést is kivívott. Mert amint idehaza az ország szüntelen építését tartja elsőrendű feladatának és ezt a tudatot plántálja másokba is, külföldi útjai során minden találkozása a békemozgalmak tagjaival, vezetőivel a béke ügyét szolgálja. Számtalanszor hangsúlyozza, szinte minden fórumon, ahol szót kap, hogy Európa szívében élünk, s ez határozza meg kapcsolataink jelentőségét. Mi azt akarjuk, hogy minél több barátunk legyen, olyan, akivel szót értünk az emberiség létét érintő legfontosabb kérdésekben, azt akarjuk, hogy nőjön azoknak a száma, akik elítélik a háborút, az esztelen fegyverkezést, és a Szovjetunió javaslatait követve a tárgyalóasztal mellett kívánják megoldani a vitás nemzetközi kérdéseket. Azt akarja, hogy mind többen legyenek, akik ellátogatnak hozzánk, s élvezve szíves vendéglátásunkat, visszavágynak baráti tanácsért, önzetlen útmutatásért. Sokrétű külföldi kapcsolataink — amelyeknek száma az évek során állandóan nő és hatékonyságuk megsokszorozódik — bizonyítják leginkább, hogy ez a célkitűzés, amelyet nöszövetségünk elnöke annyi gonddal és körültekintéssel ápol, milyen nagyszerű eredményeket hozott eddig is. Marie Kabrhelová a hivatalos és baráti látogatások mellett a világ nömozgalmainak képviselőivel számos soronkívüli találkozást szorgalmazott, számos alkalmat keresett és talált megbeszélésekre, véleménycserékre, arra, hogy megvitassuk, miként lehet elhárítani azokat az akadályokat, amelyek a nők személyisége kibontakozásának útjában állnak, hogy megmutassuk azoknak, akik még nem győződhettek meg róla, hogy a munkában, a termelésben való egyenjogúság nyitja meg az utat a nők teljes érvényesüléséhez társadalmi életünk egész területén. Kabrhelová elvtársnő minden cselekedete azt példázza, hogy az emberi megértés az emberi barátság legbiztosabb alapja. Ezért is tulajdonít olyan nagy jelentőséget egymás megismerésének, a kölcsönös tiszteletnek, megbecsülésnek, a szolidaritás érzése erősítésének, bizonyítva azt, hogy a nők függetlenségéért, a családok helyzetének javításáért, otthonunk és a világ békéjéért többre vagyunk képesek együtt. Meggyőződése — s ezt állandóan hangsúlyozza —, hogy a nemzetközi együttműködés baráti szálainak erősítése nemcsak a háborús veszélyt csökkenti, hanem kedvező feltételeket teremt a világ sürgető szociális problémáinak megoldására is. Most, amikor hatvanadik születésnapján sok szeretettel köszöntjük Marie Kabrhelovát, öszitén kívánjuk, legyen a jövőben is töretlen ereje nemes szándékai megvalósításához, elősegítve és megszilárdítva azt a biztonságot, amelyre az alkotó-teremtő munkához a társadalmi, családi és egyéni boldoguláshoz — mindenkinek szüksége van. Őszintén kívánjuk, hogy a társadalom fejlődéséért, a népek barátságáért, a békéért folytatott törekvéseit kísérje további siker, kísérje honfitársai és a népek tisztelete, barátsága és szeretete. J. HEGEDŰS MAGDA EjZicilecu' mom Óvatosan lopózom be szobádba, betakargatlak, megigazítom lecsúszott paplanod, kezed, elsimítom leomló hajad, s még odasúgom: „Kislányom, álmodj szépeket!" Párnádat ölelve talán már a tavasz elé szaladsz, vagy éppen apáddal sízel a Tátrában, vagy testvérkédet ringatod, vagy felmérőt írsz, vagy... ... Má újra megvívtad szép-nehéz csatádat betűkkel, számokkal, új fogalmakkal, s a táskádban lapuló tízórai-maradék mellett, a matematikafüzetedben szaporodnak a halmazok elemei, összeadandók és kivonandók tolakszanak. Fél év — kész csoda! Testvérkéd még a pólya meleg biztonságában szuszogott, mikor először a hátadra csatoltam iskolatáskád. Azóta Dávid „még csak" ülni tanult meg, míg te a mesedélutánoktól az olvasódélutánokig jutottál el. Hányszor parancsoltalak el „babalakásod” apró mütyürkéitől íróasztalod mellé, hány parti malomról mondtál le duzzogva, s hány „ Vigyázz az úton! Jó légy!" kísért el, míg krikszkrakszaid karcsú „k", délceg „d", gömbölyű „g" betűkké szelídültek? Ahogy a hosszabbodó nappalokkal lassan kiballagtunk a télből, úgy nyúltak füzetedben is a szavak, belőlük a mondatok, s a grafitceruzát a „kékvérű" töltőtoll váltotta fei Először büszke voltál rá, majd haragudtál, amiért nincs több radírozás, nincs újabb nekifutás. A csintalanul szétszaladó betűkből neked kell okos, szép szót kanyaritanod. Komótos betűzgetésedből folyamatos olvasás lett. Egyre mélyebben mártózol meg édes anyanyelvűnk kristályvizű patakjában. Az újabb szócsokor friss illatú tavaszi bokréta, így gazdagodsz, kincseid sokasodnak. Reggelente szőke copfodba szép reményű álmokat fonok... . .. Sietve felhörpinted kakaódat, a kifli végét már a liftben majszolod el, az iskolában Borika néni vár, és kis társaid, meg az új csodák. „Anyu, ne aggódj, csengetésre mindig odaérek/" És anyu aggódik... Jó lenne, ha a csengetések túlharsognák iskolád falait, a város zaját, a rádió híreit, az országok határait, becsöngetnének a tárgyalótermek olykor meddő vitáiba, hogy: „Kérem, ne tessék a tűzzel játszani, mert a tankönyvek gyúlékony anyagból készültek, s nekünk még sok a dolgunk, nekünk még tanulnunk kell!..." Hogy neked, nekünk tiszta fényű reggelek kellenek, okos könyvek, színes ceruzák, kirándulás és hancúrozás öcsivel... A biztos holnapok ... Hogy mindig idejében érj az iskolába! „Gyere be, gyere be, gyönyörű kis madár" — olvastad hangosan nekem, s mindketten a fekete galambodra gondoltunk, „akit" felneveltél, repülni tanítottál, kis tenyeredből etettél, itattál, s akit veled egykorú fenevad gyerkőcök halálra rugdostak. Miért?... Ötödik emeleti szobád ablakából már le tudott repülni a Tubi a ház előtti gyepre, s te boldogan rohantál le megünnepelni madarad sima földreszállását. Későn érkeztél... Az a két fiú gyorsabb volt nálad, egy rúgás, kettő, s kis barátod többé nem turbékolt. Kezedben a némán tátogó Tubi, mintha könyörgött volna: „Ments meg!" Te tehetetlenségedben engem kérdeztél sírva: „Miért bántották ? Tubi mindig jó volt!" Egyszer önváddal kérdezted: „Eléggé vigyáztunk rá?" ... Most békésen alszol, szuszogásod betölti a szoba csendjét, még egyszer megigazítom paplanod, s melléd telepszenek a szürke, a fekete és a fehér galambok... ROMANOVICS LÍVIA (nos)
