Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-30 / 18. szám

Hizsnyai Zoltán Gilgames panaszos levele reggeltől estig falakat rakok egyetlen egy sem le nem omlik homokra rakom a követ évezredekig megáll a helyén feldobok egy követ nem hull vissza a földre fürjtollat hajítok a szélbe kalapom mellé leszáll ezért kérem Nagyságodat hogy tudósítana Kelemen és Ady urak módszereiről levélhulltával engem Farnbauer Gábor Meta-idő (tudományos vers) ..... minden idő örökké jelen,..." (T. S. Biot) Hulláma fölfut; Hulláma lefut... Egyetlen, mert örök. A lélek partjain lüktet a létezés különös pulzusa. Vers a Hajnalhoz (Kedves főnökünkhöz) Gyertyalángnak világa is izzik, de virág csak Napnak nyílik. Krausz Tivadar természetrajz nyakamban kő léggömb lebegő szállók föl föl föl a víz alá megnézem mint él ott a sok madár például a strucc — Idén megint meg kell próbálnod. És nem kapod meg az ösztöndíjat, amire pál; zol, fizetem az egyetemi tandíjadat — mon az apja, miközben mint egy szégyenlős szony, kerülte a fia tekintetét Csike kezdte már érteni a dolgot Tel arról van szó, hogy eltávolítsák Ibuszából. más lehet apja ajánlata hátterében? Elvei ell szólt, hogy bármelyik gyerekének fizessei magasabb szintű tanulmányaiért egyszei azért mert túl sokan voltak. Hogy tisztessél sen jáijon el valamennyi feleségével szeml minden gyerekének megadta a leheti hogy középiskolai tanulmányokat föl; a lányokat különösképpen nem buzdított; de sohasem mondott ellent egyik lányá sem, aki tovább akart tanulni. Nyilvánv; ívok. hogy apja el akaija küldeni a városi mert azt gondolja, van valami ügye Akuni val. Űjra dühbe gurult. — Ezt a lányt nem lehet egyszer feleséiül venni? — kérdezte élesen. Túl messzire ment, és ezt tudta is. Ap a, mióta visszavonult, meghízott. Mozdula ai nemcsak lassúak, de méltóságteljesek és fisz t­­letet parancsolóak lettek. Csike figyelte, am it a tarkóján a zsírpárnák lassan kidagadn; k. mint amikor egy afrikai csiga kimászik a házából. És a csigához hasonlóan apja tarkt ja nagyon fekete volt; szürkülő haját hajfestékl el színezte, melyet olyan bőkezűen haszni t, hogy az messze túlment a haja vonalán. Rár í­­zett a fiára, és a Szeme olyan volt. mint az ér tt páimamag. Keveset beszélt, azt is halkan, Is most, amikor beszélni kezdett, úgy hangz> tt mintha egy ünnepi áldozatra szánt kecs :e mekegne panaszosan: — Békén hagyod azt a lányt, vagy. ,. vagy ... — nem fejezte be a mondatot. Két i­­vei olyan mozdulatot tett, mintha a trágyái 51 egyenesen ideszállt undorító legyet próbál iá elhessenteni. — Takarodj a szemem elöl! Csike teljesen összezavarodva ment ki. íz vasárnap történt, és nem tudta, hogyan múlt :1 végül ez az éjszaka. Azt mondják, a lopott víz édesebb. Tál; n Csike elfelejtette volna Akunnát. és talán ő is gyerekes rajongásnak minősítette volna 1 i­­sőbb, ami köztük kialakult, ha a felnőtt k békén hagyják őket. Akunna folyton ilyesn i­­ket hallott; „Ne barátkozz azzal a tanítóv 1. Tudod-e, hogyan mennek át az ő iskolájába! a lányok a vizsgán? Ő sohasem vesszőzi m g őket, mint a Katolikus Atyák.” Ne tedd ezt, ie tedd azt. Folyton azt hallotta, mit nem szaba 1, és ezek a figyelmeztetések már olyan mindé i­­naposokká váltak, hogy nem is volt érdem is odafigyelnie. A belső figyelmeztető hang ' i­­szont olyan bizonytalan volt, hogy hatástal; n maradt. Mert egyrészt Akunna nem tudta, is nem is mondta meg neki senki, mitől óvjá t. Még unokatestvérei is nyugtalannak látszc t­­tak. állandóan őt fürkészték, és ellátták hiáb i­­való tanácsokkal: csak egy őrült mondhat a egy másik ember szemébe, hogy osu. Ebben z időben a fehér ember törvénye uralkodott. \ fehér ember letelepedett itt, és úgy látszott, a civilizációja is megtelepedett: tehát ha vala ű nem akart bajba kerülni, vagy a családj it bajba keverni, el kellett tűrnie a fehér emb :r törvényeit. Csike. amennyire tőle tellett, próbált megí ledkezni egyéni problémáiról,, és erejét ar a összpontosítani, hogy tanítványait felkészítse a közelgő vizsgára. Az óta a hétfő óta megpr >­­bálta elkerülni, hogy Akunnához szóljon. [ e aznap, késő délután arra szólította fel tanítv i­­nyait, hogy sorolják fel a tizennyolcadik sz i­­zadban miféle okok váltották ki az európai; k küzdelmét Afrikáért. Amikor Akunnára kéri It a sor, úgy tűnt, mintha a lány mindent elfelt j­­tett volna. Csike mindenféle utalással, célzá i­­sal próbált rajta segíteni — hogy akkorit jt fedezték fel a kinint, hogy milyen jövedelmező volt a rabszolga-kereskedelem, hogy Afri 1 amely korábban a fehér ember temetőjének számított, addigra paradicsom lett... Akunna mégsem tudott semmit. — Hát alszol? — kiáltotta Csike. — hétvégén bele sem néztél a jegyzeteidbe? gyan tudjak segíteni rajtad, ha csak itt állsz, bámulsz rám? Az osztálynak tetszett a dolgok ilyetén a! i­­kulása, elkezdődtek a közbeszólások, a gún; megjegyzések. De ezúttal Csike nem hallói őket, egyre csak apját látta, aki azt mondi hagyja békén ezt a lányt De hogyan hág az ember valakit békén, aki a szeme láttára fi| vízbe fulladni? Ha nem avatkozik bele életébe, csak a pokol istenségei tudják, hol li a lány egy-két év múlva, csak hogy beteljesít nagybátyja elképzelését. Csike azt bizonyga magában, hogy ő csak sajnálja a lányt nem kérdezte magától, vajon dühbe gurul-e ember, és kiabál-e azzal, akit csupán sajn; Ha eszébe is jutott, hogy néha elveszítjük türelmünket azzal is, akit szeretünk, most nei sokat törődött ezzel a gondolattal. BUCHI EMECHETA «4 menyasszony ára — Ez azt jelenti, hogy semmi sem jut esze !­­be arról, hogy miért folyt a küzdelem Afrik .­­ért? — kiabálta visszafojtott elkeseredéss; 1. Közelebb lépett, miközben letörölte homlok - ról a verítéket, mert nagyon forró nap vo L — Tegnap este nem volt időm tanult i, mert. mert... — Mert az udvarlóival szórakozott — han - zott fel hátulról egy békabrekegéshez hason 5 hang. A fiúkból kitört a nevetés. Akunna sín i fakadt. Még nagyobb nevetés harsant. Csike akkorát vágott Akunna padjára, hoj y az osztály azonnal elhallgatott. Csike kijelel - tette, hogy nem tűr el ilyen magatartást tőlü „ és felszólította a fiút, aki azt az ostoba me, - jegyzést tette, hogy álljon fel, és hogy szégyel - heti magát felelőtlen állításáért A fiú föláll , fülig ért a szája, de azért reszketett a szá r széle, mert érezte a fenyegetést annak t z embernek a hangjában, akit olyan jól isméi . Az arcádan vigyor csak arra szolgált, hogy 1 ne veszítse az önbizalmát. A többiek félrené - tek, jelezve, hogy nem csatlakoznak hozzá. Akunna egyre csak sírt — Mi hát a baj? — kérdezte Csike oly; t lágyan, amiből nyilvánvaló volt hogy csí ; neki szól egyedül. A lány beleszipogott i kendőjébe, és nem válaszolt. — Elmehetsz - - mondta Csike csendesen, és ismét előremer . hogy folytassa az órát mintha mi sem törtéi t volna. Akunna köszönetét mormogott, majd kibe - torkúit a teremből úgy. hogy szinte mindennt c és mindenkinek nekimenL Mi történt vele? 5 éppúgy nem értette, mint a többiek. Valan i felkavarta, ez nyilvánvaló, de maga sem tud i pontosan, miről van szó. Már nem is töprengett rajta, egyszerű« t letelepedett az iskolakert túlsó végében ej / narancsfa tövébe, ahol nem könnyen láthatti c meg, és kedvére bánkódhatott. Peregtek sz - méből a könnyek, mint a záporeső. és nem s próbálta visszatartani őket. Nincs-e egyedi , önmagában, hogy élvezhesse az önsajnál t ritka pillanatait? Valahol a távolban megsz< - lalt az iskola harangja, mintha egy más c világból szólna, de ő nem törődött vele. Telj - sen körülvették, bezárták a narancsfák. Figye - te és hallgatta azt a zajos madárcsapat« . amelyet mintha cseppet sem zavart volna az 5 jelenléte. Észrevette, hogy fészket építene . Minden madár pálmalevelet vitt a csőrébe , aztán gondosan letette a megfelelő helyt :. Akunna meglepetésére hamarosan egy apró, tálforma kosár alakult ki. Lebilincselte az a nyilvánvaló élvezet, amellyel a madarak dol­goztak. Azon a fán, amelyhez a legközelebb ült. két madár építette a fészkét; valószínűleg egy pár. Az a boldogság, az az intim közelség, amellyel beszélgettek, még nyilvánvalóbbá tet­te számára saját nehéz helyzetét. Elvesztette az apját Az anyja valójában szintén elveszett az ő számára. Má olyan mélyen belebonyolódott Okonkuo családi éle­te ügyeibe; néha szinte nehéz volt visszaemlé­keznie arra. hogy Akunna apjának volt a felesége. Az öccse túl fiatal volt, túl elkényez­tetett hogy neki vigaszt nyújthasson. Mint fiú, és mint a család Ezekiel Odzsa által képviselt ágának az örököse, azt tehette, amit akart, egyébként pedig túl gyerekes volt ahhoz, hogy meg lehessen bízni benne. Unokatestvére, Ogugua barátságos ugyan, de könnyen rászed­hető, és ha bármi titkot megtudott biztosan azonnal továbbadta, méghozzá nem szó sze­rint, hanem a saját képzeletével fűszerezve. Most vált világossá Akunna számára, hogy milyen egyedül van. Ott ült most már száraz szemmel, csak nézte a madarak buzgólkodá­­sát, anélkül, hogy látta volna őket s teljesen elmerült saját felkavart gondolataiban. — Akunna, azt hiszem, neked nagyobb szükséged van a bizonyítványra, mint az osz­tályban bárkinek, nem gondolod ? Felnézett a hang irányába, s megpillantotta Csikét, aki ott állt előtte, arcán zavart kifeje­zéssel. — Ha itt fogsz ülni, és az egész életedet álmodozással töltőd, megbuksz a vizsgán, és éppolyan jól tudod, mint én, hogy a családod nem enged majd meg újabb próbát. Akunna még tiltakozni sem tudott; csak bámult a magas, vékony férfira, akinek szelíd fürtjei majdnem elérték a narancsfa ágait. Bizonyára futballozott a fiúkkal, mert nyitott nyakú ingéből kikandikált csapzott mellszőr­zete; fehér ingujját könyékig felgyürte, és a sortja is gyűrött volt. A lány nem állt fel a fa gyökereiről. Pillantása ráesett a férfi fehér vászoncipőjére, melynek fűzője csokorba volt kötve. , (folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom