Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-10 / 2. szám
Szécsényke (Secianky) apró falu az Ipoly mentén. Nyitogatjuk a korhadt, félig kidűlt kapukat, gyeptől felvert udvarok, beszögezett ajtók és ablakok fogadnak sorra. A levegő élesen tiszta és illatos, a nedves avar és föld szagát rőzse s fa parazsából felszálló enyhe füst fűszerezi. Nyugodt és csöndes a táj, a békés lankákon- messze kóborol a tekintet. Mi kellhet egyéb az élethez, törne fel bárkiből a sóhaj egykönnyen. Úgy látszik, sok. Szécsénykét lassan már csak idős, magányos emberek lakják. Nincs a faluban iskola, a gyerekek a szomszéd községekbe ingáznak. Az iskola után mentek a tanítók s velük a falu valamikor pezsgő társadalmi-kulturális élete. Nincs már színjátszó csoport, megszűnt a tánccsoport. .. Pedig központ volt valamikor Szécsényke, a környező településeknek itt volt a jegyzősége, az uradalom központja, itt áll még ma is a kastély, ma nevelőintézet lányoknak. szegény faluk egyszerű, kevés alapanyagból gyorsan elkészülő étkei. Persze ha szegény emberek lakta falu volt is Szécsényke, az ünnepnek, a lakodalomnak, a disznótornak, a vendégségnek, a karácsony másnapjának itt is megkerült a fénye, a gazdagsága. Asztalára a fejedelmi, az Ipoly mentén végig Matild néni fekete kendőkbe, vastag, ráncos szoknyába takargatott apró testének minden porcikáját átitatja a csöndes derű. Jámbor István már az örök béke honába költözött, pár éve a fiú is utána ment, unoka nincs. Menyét és a födémesi rokonokat néha meglátogatja. Az udvar, a ház, az állatok csöndes társak, békével fogadják a ráncos kezek szerető simogatását, gondos rendezgető mozdulatait. Délutánonként beköszön a szomszédék fiúcskája, elviszi a kulcsot, s Matild néni estig, míg a szülök fáradtan meg nem térnek a munkából, nagymama. Csöndes, kicsiny örömök. Idő és türelem jut hát a vendégnek bőven. Kíváncsi a régi szécsénykei viseletre, a hímzett kendervásznakra? Tessék, kirakhatjuk az egész fiókot. Megvan még a sűrű, apróra ráncolt brokátszoknya, a fehér hímzéses fejkendö, a menyecske törülköző — morzsák egy régi, letűnt világból —, aztán a konyhában a lyukas kanál s a cintányér, ami ugyan nem cinből készült, csak cserépből, de hát szép, ünnepélyes a sok festett virágtól s így kell a megkülönböztető név. Télidőben, karácsony böjtjén, Ádám-Éva napján a szokás törvényeit tisztelve, forró, édes tej csurgott a lyukas kanálon púposodó gubára, lefordulva a cintányérra még vajjal átitatódott, cukorral s mákkal meghintődve várta a karácsonyi asztal vendégeit a mákos guba. Mellette a káposztaleves. Böjti eledelek, ínséges télidök, szegény emberek, s ismert, különleges ízű, zamatos pecsenyeleves. Az ízeknek és illatoknak, a kevésből is jó s élvezetes sokféleségét küldi Annus Matild néni Szécsénykéről vendégei asztalára. Mákos guba A guba gyenge kelt tésztából készült. A tésztát kisodorva vékony pálcákra elvagdossuk, megsodorjuk, és tepsiben hosszában egymás mellé kihúzzuk a sok pálcasort. Megsütjük, és sütés után a pálcákat karikákra feldaraboljuk. Ha több guba sült, mint amennyit egyszeri étkezésnél felhasználtak, kihűlés után a felkarikázott tésztát vászonzacskóba kötötték régen, és a kenyértartórácsra akasztották száradni a kamrába. A száraz guba hosszú ideig elállt, és bármikor gyors, olcsó ebéd készülhetett belőle. A tepsiben sült gubatésztát ma egyszerűen kiflivel helyettesíthetjük. A feldarabolt gubát lyukas kanálra (szűrőre) tesszük, és akár száraz, akár friss forró tejjel vagy forró cukros vízzel elöntjük, tálba kifordítjuk, és vajjal, mákkal és cukorral meghintjük. Nem böjti napokon vaj helyett zsírt használtak, s kedvelt volt Szécsénykén a túrós guba is. Tejbe reszelt Ugyancsak szegényes, böjti eledel, leves, kevés és olcsó alapanyagból. Mindössze egy liter tejből készül, amibe a felforrás után egy tojásból keményre gyúrt tésztát reszelünk, s belefözzük. Pici sóval és cukkorral ízesítjük. Hozzá a zsíros, sűrű, otthon fejt tejet vízzel hígították, a ma boltban kapható lefölözött tejet hígítani már nem szükséges. Aszaltgyümölcs-főzelék Szécsénykén szilvából készül a leggyakrabban, néha cseresznyéből, meggyből vagy vegyesen. Az aszalt gyümölcsöt vízben fölforralták — a gyümölcsre csak annyi vizet öntöttek, hogy éppen elbukjon —, kevés, gyenge tüdőrózsaszínü rántás készült rá, amit sok tejjel engedtek föl, és összeforralták kicsit a gyümölccsel. Ha került mellé, hússal, de leginkább csak magában fogyasztották. Cukorrépa-főzelék Szécsénykén korán, már a háború előtt is ismerték a cukorrépát, az uradalom jóvoltából, ahol nagyban termesztették, s Szécsényke és a környező falvak népe művelte. Belőle a főzelék ugyanúgy készült, mint az aszalt gyümölcsből. A hozzávaló répát még a főzés előtt apró kockákra vágták. Cukorrépát három-négy darabra felhasítva és vízben megfőzve magában is fogyasztották, főleg gyerekek, kézbe fogták, s mint a cukrot, vagy nyáron a dinnyét, ették. A levét pedig, mikor kihűlt, itta az egész család, míg tartott. Aszalt gyümölcs, szilva, körte, külön-külön vagy vegyesen is vízben megfőzve, fahéjjal ízesítve a legkiválóbb téli csemege volt. Levét, a szirupot köhögés ellen orvosság gyanánt itták. Pecsenyeleves Kenyérlevesnek is mondták. Ünnepi asztalok dísze volt. Sok és jó minőségű disznóhús kell hozzá, karmonádli, ha lehet, mondjuk egy kiló két liter vízhez. Köménymaggal, sóval, borssal, egy egész fej vöröshagymával, pici majoránnával lassú tűzön főzzük, míg a hús meg nem puhul. Híveles paprikát (szárított fűszerpaprikát) is főzhetünk bele. A fűszereket azután rakjuk a levesbe, hogy forrás után lehaboltuk. A levesestálba apró és vékony kenyérszeletkéket és karikára vágott vöröshagymát készítünk. A kenyér lehetőleg fehér legyen és ne savanyú, mert a rosszul kidolgozott, savanyú kenyértésztával oda levesünk részben nyershagymából és a kenyérszeletekből származó különleges zamata. A hagyma- és kenyérszeletkéket a forró levessel leöntjük és tálaljuk. Lejegyezte: KOCSIS ARANKA Nagy László felvételei
