Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-09 / 15. szám

Ugyanezek a hagyományok éltek még az ötvenes évek elején, irányították és befolyásolták Ibnsza fiainak és lányainak többségét, még azokat is, akik otthagyták a várost, hogy a fehér embereknek dolgozzanak. Má Blaki és családja sem volt kivétel. Férje halála után kilenc hónappal építettek neki egy kunyhót Ogugua anyjának kunyhója mellett, és akkor egy éjszaka meglátogatta őt Okonkuo. Má Blaki tehát negyedik feleség lett.

Amint teltek a hónapok, egyre elégedettebb lett a gyerekeivel. Akunna, aki már a tizenötödik évéhez közeledett, intelligens volt, és ígéretes szépséggé fejlődött. Nnando, bár a szabad életet jobban szerette, mint az iskolát, megkomolyodott. Azt a kis pénzt, amit Má félretett férje leszerelési pénzéből, pálmamagokba fektette. mert nem akart akpuval telt kosarakat cipelni a piacra. Az ő kereskedői módszere más volt, és kevésbé kimerítő: bement Ogwashi városába, hogy magot vásároljon, összecsomagolta és beküldte Ibuszán keresztül az egyetlen teherautóval, amely ezen a vonalon járt. Vásámapon a csomagokat Asabába vitte, ahová Má ilyenkor begyalogolt; eladta a magokat a keleti igbo kereskedőknek, akik újra megmunkálták, aztán exportálták Angliába, hogy ott aztán márkás szappant készítsenek belőle. A szappant visszahozták Nigériába, és az asszonyok, többek között Má Blaki is, megvásárolták. A magvak tehát teljes kört utaztak be.

Má Blaki automatikusan az elithez tartozott, mivel gyerekei iskolába jártak, és ez is vitákra adott alkalmat Okonkuo és feleségei valamint gyerekei között. Azt még le tudták nyelni, hogy Nnando iskolába jár, mivel fiú, és az apja száz fontot hagyott hátra, és ráadásul csatlakozott egy ibuszai haladó csoporthoz, a Pionír Társasághoz, akiknek az volt a céljuk, hogy biztosítsák: bármelyik tagjuk halála után a család elsőszülött fia legalább a középiskolát elvégezze. így hát Okonkuo semmit sem tehetett. hogy megakadályozza Nnando tanulását; sőt, a fiú még főiskolára is mehetett. Okonkuo mindezt őszintén csodálta — öccse elképzelését, mellyel ilyen mértékben előre gondoskodott a fiáról! Ebből ő is tanulhatott, Okonkuo egyik fia sem mutatott semmiféle érdeklődést az iskola iránt; iskolába a család rabszolgáit kell küldeni, morogták dühösen apjuknak, az nem méltó hely egy szabad ember gyerekei számára. Ő azonban tudta, tiltakozásuk abból származik, hogy a fiait nem olyan agyagból gyúrták, ami az iskolának megfelelne. Régen a rabszolgákat csak azért küldték iskolába, hogy csillapítsák a fehér misszionáriusok elégedetlenségét; bár később az események megmutatták. hogy ezek a tanult rabszolgák foglalják el végül a kulcspozíciókat. Ugyanazok az emberek. akiket hajdanában élve temettek el a halott szabad emberrel együtt, most olyan gazdagok és hatalmasak, hogy szemtől szemben már nem merték őket rabszolgák leszármazottainak nevezni. Okonkuo felsóhajtott, beletörődve az elkerülhetetlenbe.

— Ez ellen nem tehetek semmit — mondta legidősebb, húszéves fiának.

— Igen, tudom, hogy a fiú ellen nem tehetsz semmit. De mi van azzal a ... hogy is hívják? ... Akunna? Miért kell őrá pénzt költeni? — háborgott Hóba. Ő földműves akart lenni, keményen dolgozott leendő feleségéért. de azért tudta jól, hogy földművesnél többre nem viszi.

— Én soha nem követnék el olyan ostobaságot, hogy fizessek a tanulásáért — védekezett Okonkuo. Újra felsóhajtott: bezzeg ha Akunna az ő lánya volna! Aztán fennhangon összefoglalta: — Az anyja fizet érte. És ő nyilván nem megy majd főiskolára. Már csak néhány hónapja van hátra az iskolából. — Itt hangos hahotába tört ki.

A fiai nem értették, min nevet, és nem is

csatlakoztak hozzá. Iloba egyenesen úgy nézett rá, mintha kételkedni kezdene apja épelméjűségében.

— Ti nem láttok tovább az orrotoknál, — mondta Okonkuo. — Túl fiatalok vagytok. Nem tudjátok, hogy Obi akarok lenni, és egy nap el akarom nyerni a címet?

Hogy valaki Obi lehessen, és elnyelje a tiszteletere méltó Ezé címet, nagy és költséges áldozatot kell bemutatnia az isteneknek. Akkor megkapja a vörös sapkát, a főnökségnek ezt a rangját, és ezt az eseményt napokig tartó ünneplés és ivászat követi; régen még rabszolgát is lehetett áldozni a fényes szertartás tiszteletére.

— Jó. de mi köze ennek Akunnához? — kérdezte Iloba.

— Akunna és Ogugua egyszerre fognak féijhez menni. A menyasszonypénzük hozzám kerül. Tudjátok, hogy ma a tanult lány többet

ér.

Most már a fiai is elmosolyodtak. És fiatal felesége is, aki azzal az ürüggyel, hogy eltakarítja a kecskék ürülékét, mindent végighallgatott. Tehát Akunna végül — nevének megfelelően — „az apa gazdagsága ” lesz. Mulatságos, hogy valaki a tudta nélkül így beváltja szülei reménységét Sajnos, a saját apja már nem érhette meg, hogy része legyen Akunna kincsében. de aggodalomra semmi ok, Okonkuo most már szinte apjának számít. A fiúk megbékéltek, és egymás között tárgyalták az apjuk okosságát és tapasztaltságát Obi akar lenni, tehát több pénzre van szüksége. Akunnának meg kell engedni, hogy továbbra is iskolába játjon, így gazdag emberhez mehet férjhez, hiszen ezek az újonnan meggazdagodott családok gombamódra szaporodtak Ibuszában.

BUCHI EMECHETA

Valójában Ogugua nem csinált semmit. Az ajtó háta mögötti padkán ült, az orrát piszkálta. s közben figyelte és hallgatta, ami bent történt, ő már vacsorázott, és ahhoz még túl korán volt. hogy kihívja barátnőit egy kis esti játékra, ám ahhoz túl késő. hogy elmenjen valahová egyedül. Megértette anyja célzását, és hozzáfogott, hogy a pipáját megtöltse dohánylevelekkel. melyet reggel apja küldött. Amikor készen volt. odaadta anyjának, és égő fadarabot hozott a kunyhó végében égő tüzből. Anyja pöfékelni kezdett, nyelte a megnyugtató dohányfüstöt, s közben úgy mozgatta a lábát, ahogy az elégedett kutya csóválja a farkát. Aztán odafordult a fiaihoz, akik még

«4 menyasszony

ara

Csendben ballagtak anyjuk, Ngbeke kunyhójához. Az ajtóban Iloba megszólalt:

— Most mindenfelé történnek ilyesmik. Nem hallottad, hogy a doktor, aki először jött ebbe a városba, Ogwashiukwuból készül feleségül venni egy lányt? És hogy a lány szülei majdnem kétszáz fontot kérnek a lányuk menyasszonypénzeként a doktortól?

— Mi olyan különleges a lányban, hogy a doktornak ilyen óriási menyasszonyi árat kell fizetnie? — kérdezte öccse, Oszenekwu.

— Ápolónő egy olyan kórházban, ahová az asszonyok szülni járnak. Ez minden. Azok, akik látták, azt mondják, nem is valami különleges szépség, de állítólag a doktor szereti.

— Hmm, ez lehetséges, de ez óriási összeg egy közönséges asszonyért. — Gondolkodott egy kicsit, majd hozzátette: — Nem hiszem, hogy Akunna ilyen sok pénzt szerez. Nekem se jönne rosszul némi pénz.

Mindketten nevettek, s lehajolva bebújtak anyjuk üregszerű kunyhójába, hogy megegyék a vacsorájukat.

Ngbeke gyanakodva nézett rájuk, majd nyíltan megkérdezte, miről beszélgettek apjukkal.

— Ne mondjátok nekem, hogy semmi különösről, mert ismerlek benneteket. És ahogy az imént nevettetek, abból úgy érzem, készül valami.

— Férfiak ügye — felelte Oszenekwu nagyképűen, aki nagyon fontosnak és tizenhét éves korára érett férfinak érezte magát. — Hozod. Ogugua, a vacsorát, vagy ma nem is lesz?

— Van vacsora, de Ogugua a pipámat tölti éppen — felelte kurtán az anyjuk.

mindig halkan beszélgettek, mutatva, milyen rejtélyes ügyeik vannak.

— Tehát a fiaim annyira felnőttek, hogy túl ostoba vagyok, hogy megértsem a gondolataikat, mi? — Az asszony köhögött, aztán keserűen felnevetett, kilátszottak dohányzástól megfeketedett fogai. — Nos, mit határozott apátok a család Nagy Kisasszonya felől?

— Ki az a Nagy Kisasszony, és honnan tudod, hogy róla beszélgettünk? — kérdezte Iloba.

Az anyjuk nem felelt azonnal. Szívta a pipát, nyelte a füstöt, behunyta a szemét, majd újra kinyitotta. Aztán nevetett, köhögött, kiköpte a fekete nyálat, és azt mondta:

— Tudom, mert én vagyok az asszony, aki megtanította apátokat az asszonyok ízére. Én vettem el az apátok ártatlanságát, és ő vette el az én ártatlanságomat. Aztán megszültelek benneteket. És ha Obi lesz, én megyek vele Udóba. Én fogom viselni a bokaszalagokat. Hát miért ne tudnám? Ogugua, add oda a bátyáidnak a vacsorájukat Éhesek.

Levette szemét a gyerekeiről, és mintha csak magának mondaná, sötéten beszélni kezdett a füst mögül:

— Okonkuo hibát követ el. Nem kellene olyan sok reményt fűznie az öccse lányához. Ha mindezt korábban átgondolta volna, küldhette volna a saját lányait is iskolába.

— De anya, Akunna most már a lányának számít. A helyi szokások szerint ő a lánya.

Nem aludt-e apánk az ö anyjával? — kiáltott fel Iloba, elfelejtve, hogy ezt nem kellene elárulnia anyjának, hiszen az ilyen dolgok nem az asszonyokra tartoznak. — Nem ad-e nekik apánk yamot, mióta eljöttek Lagosból? Hogy beszélhetsz így. anya?!

— Egyél, fiam. Éhes vagy.

— Akunna gazdag emberhez megy feleségül — mondta Oszenekwu két kanál őrölt yarn és egusileves között. Úgy ismételgette a mondatot. mintha saját magát akarná meggyőzni arról, hogy ez így lesz. Akunna gazdag emberhez megy feleségül, és ezzel az egész Odzsa család gazdaggá válik.

— Maradj csendben, hadd halljak már más hangot is — fedte meg az anyja. — Miféle gazdag ember fogja feleségül venni? A rabszolga fia, aki az iskolában tanítja? Miért vagy olyan biztos abban, hogy az anyja átengedi apátoknak az egész menyasszonypénzt? Elfelejtitek, hogy az anyja templomban esküdött. Elfelejtitek, hogy európaiak tanították Ugwu- Ogbában. 0. ti nagyon sok mindent elfelejtetek, nagyon-nagyok sok mindent — mondta végül, mint valami refrént.

A fiai rámeredtek. Miről beszél? Má Blaki nem használhatja ki az apjukat. Aztán Iloba rákiáltott az anyjára:

— Az apám és senki más nem kaphatja meg a menyasszony árát!

— És mi van Nnandóval? A minap az anyja azt mondta, főiskolára fog járni. Mit gondoltok. miből küldi oda? A termésből? Ő is számít a lánya menyasszonyi árára. Az új gyarmati törvény mellette lesz. ha a pénzt a fiának szánja. Jobb lenne hát, ha megmondanátok apátoknak, gondolkozzon férfi módjára. Minek építget légvárakat egy olyan vézna lányra, akinek egyebe sincs, csak az óriási szeme, amely úgy kószál a fejében, mint rémült patkányé, akinek a fejét a földhöz csapkodják? Én nem látok semmi erőt ebben a lányban. Látjátok-e rajta, hogy majd képes lesz kihordani egy gyereket? A csípője olyan szűk. és még csak el sem kezdett menstruálni.. . még abban sem vagyunk biztosak, aszszony lesz-e egyáltalán. Nézzétek a húgotokat: ugyanannyi idős. és már majd egy éve elkezdte. Ha nem kértem volna apátokat, hogy váljon, míg tizenöt éves nem lesz, már a legutóbbi yamünnepen féijhez mehetett volna. Senki sem épít légvárakat a húgotokra — mert ö itt született, mert ö az én lányom, mert nem öltöztetem olyan ruhákba, és nem tanítottam meg neki, hogyan mozgassa a hátsó felét járás közben, mert nem tanítottam meg neki hogyan készítsen illatszert kókuszolajból, amit aztán a testére kenhet. Én mondom nektek, ennek az Akunnának rossz vége lesz. Ő és az anyja túl büszkék — szögezte le Ngbeke vészesen pöfékelve.

A fiai ismét rámeredtek. Nem vették észre az irigységet anyjuk szemében, de azt tudták, hogy olyasmit mondott, ami igaz lehet. Akunna más volt. Neki nem szabad merész játékot játszani a holdfénynél. Nem csatlakozhat a vele egykorúakhoz. akik a karácsonyi láncokat gyakorolták. Volt valami szelídség körülötte, valami béke: órákig képes ülni valaki mellett szótlanul, és csak hallgatni, amit a másik mond, közben mosolyog. És azok a könyvek, amiket a tanító küldözget neki! Igen, az anyjuknak igaza van. Akunna hamarosan tizenöt éves lesz, még mindig iskolás, és nem menstruál. Milyen lány ez?

— Anya. gondolod, hogy ez a lány talán egy ogbanje? — kérdezte végül Iloba.

(folytatjuk)