Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-09 / 15. szám

Koleszár Éva már tizenkét éve a Kassa (Kosice) vidéki Járási Nemzeti Bizottság képviselője. Nagyon fiatal volt, mikor szülőfalujában, Makrancon (Mokrance) az 1973-as évi pótválasztások alkalmával képviselővé választották.

— Nem akartam vállalni. Fiatal voltam, a képviselő munkájáról szinte semmit nem tudtam, két kisgyermekem volt, féltem, nem győzöm majd erővel... És megkezdődött a körforgás; a család, a munkahely — már tizenhárom éve dolgozom szakácsnőként az Újbódvai (Nová Bodva) Efsz-ben — a jnb-ülései, a falugyűlés, a helyi nemzeti bizottság ülései, a panasznapok között. Nem volt megállás. Sok volt ez, nagyon sok, de ennyi év után elmondhatom, minden megoldható, ha az ember eleve optimizmussal közelít a feladatokhoz, úgy hogy ezt meg kell és meg is lehet oldani, akkor biztosan könnyebben megy. Ezenkívül természetesen jó, ha segítenek a szülök, segít a férj. Én mindig számíthattam rájuk. Gyakran megtörtént, hogy még hétvégén sem volt együtt a család — a férjem a sportegyesület vezetőségében dolgozott több éven keresztül —, a gyerekekre mégis mindig

szakítottunk időt. Tény persze, hogy esténként inkább a nagymamák vigyáztak rájuk.

Soha nem felejtem el első részvételemet a jnb ülésén. Szorongva, lámpalázzal szólaltam fel a vitában. Majd egyre kevésbé izgultam, hiszen megdicsértek és buzdítottak, és ez nagyon fontos volt számomra. Vitafelszólalásaimat mindig gondosan, nagy körültekintéssel készítettem elő, mert lappangott bennem a gondolat, hogy egy nőt a férfiak nem vesznek komolyan. És még arra is gondoltam, hogy nagyon fájna, na netán megjegyeznék, mit avatkozik egy szakácsnő az építkezési, beruházási dolgokba. Nagyon sokat tanácskoztam szakemberekkel, késő éjszakákig írtam a felszólalásomat, hogy az tárgyilagos, pontos legyen. Eleinte sokat segített Tóth János, az akkori hnb-elnök. Eloszlatta szorongásaimat, szinte hétről hétre nőtt az önbizalmam. Most már bármihez hozzá merek szólni, nem félek a kritikától. Úgy érzem, egyenrangú vagyok férfi képviselőtársaimmal.

A hetvenes években Makrancon sok minden épült, mégpedig egyszerre. A hnb képviselőinek is kételyei voltak. Nem hittek a lakosság készségében, segíteni akarásában. Az óvodát, a sportpályát és a tűzoltószertárt a Z-akció keretében, a lakosság segítségével

építettük fel. A szervezés módja, az emberekhez való közeledés formája a titka mindennek. Sajnos, a mi falunkban is gyakran szólítják fel, idézik be írásban az embereket, pedig meggyőződésem, hogy néhány kedves emberi szóval több érhető el, mint írásbeli utasítással paranccsal.

A fiatalokról az a nézet uralkodik a faluban, hogy semmi sem kezdhető velük, semmit sem akarnak, csupán a vandalizmusra hajlamosak. Többet kellene velük foglalkoznia mind a nemzeti bizottság tanácsának, mind pedig a tömegszervezeteknek. 1982-ben vezettük be a gázt a faluba. Az ifjúsági szövetség tagjai is segítettek az építésében társadalmi munkában, akkor megígérték nekik, hogy a nyugdíjasok klubjában lévő kihasználatlan magnetofont megkapják, sajnos a mai napig nincs a klubjukban (ha klubnak lehet egyáltalán nevezni) semmi. Saját tapasztalataimból kiindulva is merem állítani, hogy a fiatalokat nem szabad becsapni, így nem nevelhetők. Ezenkívül nem szabadna megfeledkeznünk a dicséretről sem! Egyik alkalommal felhívtam két-három fiatal figyelmét a vasúti megálló gazzal benőtt környékére. A SZISZ-tagok valóban szépen rendbe rakták a területet. Szóltam a hnb vezetőinek, hogy a falugyűlésen dicsérjék meg őket, sajnos, megfeledkeztek erről. Nagy kár, mert az elismerés, a dicsérő szó buzdít, lelkesít.

Havonta egyszer tartok panasznapot a faluban. Főként idős emberek keresnek fel nyugdíjügyben. Panaszaikat továbbítom a jnb-re, de gyakran nem is

Minden

panaszról van szó, hanem csupán az adott körülmények megmagyarázására, felvilágosításra van szükség. Vitákkal is felkeresnek, ilyenkor személyesen elmegyek a másik félhez, a szomszédhoz, és meghallgatom őt is, általában szerencsével járok, megértenek. Egyébként az utcán is megszólítanak, a lakásomra is eljönnek, örülök, hogy bizalommal fordulnak hozzám. Vannak panaszok, amelyeket sajnos, jelenleg nem tudunk megoldani. A legutóbbi falugyűlésen is szó volt az élelmiszerüzletről, kicsi, és nagyon rossz állapotban van, a következő ötéves tervben sem épül új, nincs rá anyagi fedezet.

Koleszár Éva vallomásában sok mindenről nem beszélt, sok mindent szerényen elhallgatott. Tegyük hozzá, hogy a jnb-n olyan képviselőként ismerik öt, akire mindig lehet számítani, aki figyelő-bíráló szemmel követi az eseményeket, feladatait maradéktalanul elvégzi. A faluban tudják, hogy semmi sem kerüli el figyelmét mindent észrevesz, s természetesen szóváteszí az illetékeseknél.

Koleszár Éva ízig-vérig képviselő az év minden napján, a nap minden órájában, nemcsak a panasznapokon és az üléseken.

— milicky —

Házasságkötés, névadó, hűségeskü a szocialista hazához, regruta búcsúztató, ezüst-, arany- stb. lakodalmak ... és a sor legvégén a temetés. Egy-egy emberi élet jelentős mérföldkövei; az öröm, a boldogság, vagy a fájdalom, a gyász percei, órái, napjai.

Szocialista hazánk negyven éve tartó építése során a társadalom és a kor szelleméhez illőn megváltoztak az egyes polgári szertartások, vagy éppen megváltozóban vannak, újak társulnak hozzájuk. A forma többnyire adott. Annak tartalommal való megtöltése a nemzeti bizottságok dolgozóinak és aktív segítőtársuknak, a polgári ügyek testületének elsődleges feladata. Ám munkájuk eredményessége nem kizárólagosan rajtuk múlik. Egyrészt a népművelők, pedagógusok népes táborán, s mindazokon, akik a világnézeti nevelésben, a szocialista tudat formálásában részt vállalnak, másrészt behatárolja munkájukat az anyagi, de főleg a műszaki háttér, azaz a járulékos létesítmények megléte, vagy éppen hiánya.

Bátka központi község a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban, a forgalmas 50-es főút mentén. A falu új arculatának kialakításában e két tényező fontos szerepet kapott. Itt van a közép-szlovákiai kerület legnagyobb állami gazdasága, mely több mint kilencszáz embernek ad munkát. A korszerű alapiskola falai között 470 diák tanul. A helyi nemzeti bizottság 1977-ben költözött új épületbe, melyben helyet kapott a díszterem is: ez a színtere a helybéliek és az anyakönyviig ide tartozó körzet. Tamási (Tomásovce), Zsíp (Zip), Dúháza (Dulovo), Radnót (Radnovce) és Újfalu (Vieska nad Blhom) lakosai által kötött házasságoknak, névadó ünnepségeknek, amelyek az utóbbi időben csak polgári szertartással tartatnak.

— Nálunk, mint általában a falvakban, ahol kis közösségek élnek és így jól ismerjük az embereket, meghittebbek a rendezvények — mondja Angyal Atti-