Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-02 / 14. szám
A 12. HÉT ESEMÉNYEIBŐL Gustáv Husák köztársasági elnök a prágai várban fogadta Lothar Kolditzt, az NDK Államtanácsának tagját, az NDK Nemzeti Front Országos Tanácsának elnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban. Szívélyes, baráti légkörben tájékoztatták egymást azokról a feladatokról, amelyek a CSKP XVI. és az NSZEP X. kongresszusán elfogadott határozatok megvalósításában a Csehszlovák Nemzeti Frontra és az NDK Nemzeti Frontjára hárulnak, valamint a két szervezet részvételéről a fejlett szocialista társadalom építésében és a világbéke megőrzéséért vívott harcban. Lubomir Strougal szövetségi miniszterelnök meghívására munkalátogatáson vett részt hazánkban Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke. A látogatás célja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és az NDK kölcsönös kapcsolatai fejlesztésében elért eredmények értékelése, valamint a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés további elmélyítése és javítása lehetőségeinek megvitatása volt. A Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága március közepén munkaértekezletet tartott a központi bizottság termelésben dolgozó tagjai, járási bizottságainak titkárai és a járási bizottságok néhány — az iparban, mezőgazdaságban, kereskedelemben és a szolgáltatásokban dolgozó tagja számára. Az értekezlet célja annak értékelése volt, milyen mértékben vettek részt nőszervezeteink tagjai és a nők általában, a CSKP KB és az SZLKP KB 12. ülésén kitűzött népgazdasági feladatok teljesítésében és a 7. ötéves terv feladatainak megvalósításában. Nőszövetségünk elnöke, Elena Litvajová beszámolójában kitért a környezetünk állandó javítására irányuló társadalmi törekvésekre is, hangsúlyozva, hogy a nők munka- és társadalmi aktivitását népgazdaságunk valamennyi területén még hatékonyabbá kell tenni. A munkaértekezleten részt vett Ferianc mérnök, a Szlovák Tervhivatal elnökhelyettese, aki a 7. ötéves terv utolsó évének feladatait ismertette a jelenlévőkkel. A felszólalását követő vitában nöszövetségünk tagjai elmondták a tervteljesítésből leszűrt tapasztalataikat szükebb környezetükben, és további javaslatokat tettek a nők élet- és munkakörülményeinek ja- . vitására. —j—^ Hflgg? rr*arr*jnr« i T rrlM i 1 < j 1.. Mihail Gorbacsov, az SZKPKB főtitkára Moszkvában fogadta Raul Castrót, a Kubai KP KB Politikai Bizottságának tagját, a KB másodtitkárát, az állam- és a minisztertanács első elnökét. A megbeszélés során áttekintették a kétoldali kapcsolatok elmélyítésével összefüggő kérdéseket. A két fél megerősítette: fejleszteni kívánja a kölcsönös együttműködést, s erősíteni a két ország barátságát a szocialista internacionalizmus elvei alapján. Ján Solovic érdemes művész, a Szlovák írószövetség elnöke átadta a múlt évi eredeti irodalmi alkotásokért járó díjakat. A kitüntetettek között voltak: Ján Simonovic, Bohuslav Chrioupek, Jozef Puskás, Kapolka Belő, dr. Ivan Kusy, Stefan Záry érdemes művészek. A CSTK felvételei Nőszövetségünk Központi Bizottsága ez évben ötödik alkalommal tüntette ki a nemzetközi nőnap alkalmával azokat a művészeket, akik korunk asszonyát — az anyát, a dolgozó nőt, a szocialista társadalom polgárát és építőjét — kiemelkedően ábrázolják alkotásaikban. m Az SZNSZ KB alelnöke, Darina Cernová első ízben nyújtotta át ebből az alkalomból az SZNSZ különdíját, „A termékeny munkáért" kitüntetést Mária Král’ovicová nemzeti művésznek, versmondásban nyújtott kiváló előadókészségéért. Nőszövetségünk legmagasabb kitüntetésével az SZNSZ KB aranyérmével a következő művészeket tisztelték meg: Anton Balázt „Itt kell élned" regényéért — amely kötelező olvasmányként szerepel nőszövetségünk olvasómozgalmában is —, Ladislav Hagarát Arzén című regényéért, az Ivan Horváth és Michal Buzoga szerzőpárt „Az anya" című dalért Sylvia Fedorovát elkötelezett képzőművészeti alkotásaiért, Viera Gergefovát korunk asszonyának portréiért és az orosz klasszikusok novelláinak illusztrálásáért, valamint Gustáv Hupka előadóművészt az SZNSZ KB-val való sokéves eredményes együttműködéséért. (ik) (nő?)