Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-03-26 / 13. szám
ködöm ... A diák ugyanis megérzi, ha nem is most, esetleg évek múltán tudatosítja a pedagógus viszonyulását a tantárgyhoz, az iskolához, a pedagógiához, hozzá. Azt is megérzi, a pedagógus szakbarbár-e vagy sem. Az én családomban már a nagyszülők is pedagógusok voltak. Mindkét nagyapám, s azóta is többen. A nagyapámnak olyan tekintélye volt, ha végigment a falun, kimentek hozzá egy-két szóra. Ha halottak napján kimegyek a sírjához, mindig találok rajta virágot. Nem tudom, kik rakják oda. Nem is fontos tudnom. A virágok beszélnek, magukért beszélnek, és nagyapámért. De ez a fajta tisztelet már kiveszőben van, igaz, az olyan pedagógusból is egyre kevesebb van, mint nagyapám lehetett. Egyre több a szakbarbár, s gondolom, ezért is érdekli magát, lehet-e a pedagógus példakép? De nemcsak az járatta le a pedagógia tekintélyét, hogy vannak szakbarbárai, más is ... Nézze, úgy érzem, a pedagógus rangjának lejáratása az is, hogy városi nagytakarításkor, tavaszszal, tereli a gyerekeket szemétszedéshez, s a gyerekek szedik a szemetet, amit a szülök hajigáltak ki az ablakon, balkonon, vetettek oda a kuka mellé. A szülő meg eközben ücsörög a balkonján, és nevet a markába. Nem csoda, hogy az ilyen szülő visszaír az ellenőrzőbe: ne firkáljon a tanító néni oda, mert nincs ideje olvasni. Példákat sorolhatnék annak bizonyítására, hogy közösen egy téves értékítéletben élünk, félreértésben, már ami a pedagógus megítélését, társadalmi rangját illeti. Mindnyájan tehetünk arról, hogy a rang és a megbecsülés imitt-amott, „elpuskázódott", közös vétek, hogy a pedagógus presztízse ma nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Kisvárosi kávéház. Annyira jellegtelen, hogy lehetne akár a Bodroghoz, a Rimához, a Garamhoz, a Dunához is közel, vagyis bárhol, ahol délutánonként pillanatok alatt gimnazisták foglalják el az asztalokat. Kávéznak, csevegnek, s mintha igyekeznének bepótolni az iskolában elmulasztottakat: rendületlenül füstölnek. Nem törődnek azzal, hogy az ablakon túl unottan duruzsol a délutáni eső. Egye fene. Ők idebent vannak, barátságot mélyítenek, szerelmet szőnek, vagy éppen fölelevenítik azokat a cinkosságokat, amelyeket délelőtt megéltek a Medve matek- vagy a Süni biológiaóráján, vagy a testnevelésen, amelyen a fiúk csak a szemüket legeltetik. A lányok is! — harsánykodik az egyik fiú, s valamennyien azzal az izgalommal és érzelmi túlhevítettséggel nevetnek, amely kizárólag korosztályuk sajátja. — Lehet-e példakép a tanár? — kérdezem nyolcukat a hosszúra nyúló kölcsönös bemutatkozás után. Ezirányú érdeklődésem: derült égből villámcsapás. Nagyfeszültségű áramkörbe kapcsolja őket a kételkedés, de a bizalom még végzi a magáét. H. A., a harmadikos lány kínos mosollyal mondja, ne vicceljek, s tekintetében ott lobog, még egy ilyen kérdés, és fütyülnek rám. A végtelenbe nyúló csöndet D. I. robbantja föl, aki jól tanul, s orvosnő szeretne lenni. — Hogy a francba lehetne, amikor tudom, máshogy tanít és máshogy él?! — Kiről beszélsz? — kérdezi D. H. — Az egyikről — felel durcásan D. I. — Az a régi idők mozija, hogy amikor a tanár úr végigsétált a főutcán, mindenki kalapot emelt. Ma már minden más, mint a moziban —• fogalmaz G. G., a serkenő bajuszú harmadikos, akinek társai körében szemmel láthatóan nagy a presztízse, aztán meg sem szólal délután ötig, amikor két barátnőjével a buszmegállóig kísér. — Nem ők tehetnek róla, bár van köztük fafejű, de nem ők tehetnek róla. És Sünről még írhatnál is egyszer. Jó tag. Nincs nála jobb biológus. Legfeljebb a Szent-Györgyi. Ne röhögj. A Sünit sokan utálják, mert féltékenyek rá. H. R. állatorvos, Cs. A. magnemesítö szeretne lenni. G. G. növénygenetikus. Ő nem gyújt rá, mint két barátnője. Nem dohányzik, károsnak tartja, mint Süni, vagyis P. L., a biológiatanár. Rendszerezem az anyagot. A szobámban csend van, a sarkakban homály. Vajon ki húzható elő az idő homályából? Melyik tanítóm? Tanítóim? A nagy tenyerű, Veres Pétert idéző, akitől a százalékszámítást tanultam? Három évig osztályfőnököm, aki anyámmal együtt esendőségemet, ügyetlenségemet is megszenvedte? Vagy aki a negyedikben tanított? És a többi jó tanárom, akiknek részletes minősítése nyilvánvalóan kivihetetlen és reménytelen vállalkozás e helyen? Ök hol vannak, mit csinálnak most? Élnek, bennem. Akárcsak azok, akik a vonalzó élével a tenyerembe csaptak, s néha a fájdalmasabb tettlegességig is eljutottak, s akiktől mintha semmit sem tanultam volna. Ezek a — kollégájuk, S. K. szavával élve — szakbarbárok még mindig a tábla előtt állnak, arra a székre ülnek, amely ... Vajon ki érdemli ezt a széket, s ki nem? Jegyzeteim alapján: elsősorban erről beszéltek riportalanyaim. Miközben látszólag a példaképről, arról, hogy emberséges és jól felkészült, nagy tárgyi tudású tanítóra, tanárra szükség volt, van és lesz is, amíg világ a világ. A fiam bújik hozzám. Bari-bari. bucc, mondom neki, mire arcomhoz édesíti homlokát. Őt kik fogják tanítani, s lesz-e példaképe? Egyik legbizalmasabb emberének a játékban, huncutságban és hancúrozásban, családunk jó barátjának is csak átmenetileg volt példaképe Hegedűs Csaba, a világhírű hirkózó. Mindent elolvasott, amit írtak róla. Aztán ahogy távolodott a birkózástól, eszményképe is szertefoszlott. — Nem is volt igazi példakép — mondja. — Nem lehetett, mert nem a teljes embert követtem benne, csak a sportolót. Ha jobban belegondolok, nekem sosem volt példaképem. Kit ebben, kit abban követtem, igyekeztem úgy csinálni, ahogy ö, de leginkább a magam útját jártam. Nem is tudom elképzelni, milyen lehet az az ember, aki egyetlen példakép szerint nő fel. Gyanítom, veszélyes, nem önmaga. Amondó vagyok, ne is várjuk el a világtól, hogy lezárt, kész, mindenben követhető értékeket kínáljon példaképekként. Ha valakitől tanultam valamit, azt tiszteltem is. A jó pedagógustól pedig sokat lehet tanulni: nemcsak lexikális tudást, emberséget is. És ennyiben a pedagógus példamutató is lehet. Példamutató, nem példakép, mert vizsgáljuk csak meg a szót: a kép az egészet, a teljeset feltételezi, a példa pedig a követhetőséget. De ilyen nincsen, teljes egészében követhető tökély sem emberben, sem tudományban, semmiben nincsen. Mindenesetre részleteiben sok mindenki követhető. És ezzel nem azt mondom, hogy a pedagógus nem lehet példakép, de a mai viszonyok között, szerintem pontosabb, pszichikai feszültségeket kevésbé keltő, reális elvárást feltételező az a szó: példamutató. Sőt, az igazán jó pedagógusnak példamutatónak kell lennie szülő, diák előtt. Engem például mélységes örömmel tölt el, hogy vissza-visszahallom, édesanyám is az. SZIGETI LÁSZLÓ Színházi világnap A Nemzetközi Színházi Intézet javaslatára a Párizsi Nemzetek Színháza megnyitásának napját, március 27-ét színházi világnappá nyilvánították. Hogy miért éppen ezt a napot, arról a színház elnevezése beszél: Nemzetek Színháza. Valamennyi nemzeté. Színre, fajra, vallásra való tekintet nélkül. Ebben a színházban otthonra talált a barátság, az együttérzés, a béke. A béke. amelyet mindmáig csak áhítanak földünk sok részén. Nem véletlen, hogy írók. festők, színészek, tették magukévá a béke ügyét. Valamennyien tudjuk, érezzük, a mi békénk nekünk nagyon drága, pótolhatatlan, életünkben betöltött szerepe fölmérhetetlen. Színésznőként és anyaként mindig úgy hittem, az igazság, a béke. a jóság előbb-utóbb győzedelmeskedik, s a tőlem telhető legtöbbet megteszem azért, hogy ezt továbbra is hihessem, s velem együtt ön is. Tisztelt Néző. Mi az a legtöbb, amit ezért tehetek, tehetünk mi, Thália papjai ? Hogy tudásunk legjavát nyújtjuk. Ugyanúgy minőségi munkára törekedünk. mint a munkás, a földművelő, a bányász, s azok a lányok, asszonyok, akik széles e hazában becsülettel végzik dolgukat. Sokszor talán nem is tudatosítjuk, hogy mi. szocialista országban élő színészek, mennyivel szerencsésebbek vagyunk nyugati kollégáinknál, akik minden darabhoz külön szerződést kapnak, s folytonosan fenyegeti őket az utcára kerülés veszélye. A mi jövőnk biztosítva van, az övék — s most nem milliomossá vált sztárokra, hanem a százezernyi árnyékban maradtra gondolok — kevésbé. Ezért is gondolunk rájuk e napon, meg azért, mert végső fokon a színművészet testvérré avatott mindnyájunkat, akik estéről estére hirdetjük a jóban, az igazságosságban való meggyőződés hitét. Akik reménykedünk: a béke miénk marad. Különben abban sem bízhatnánk, hogy a közeljövőben új otthont kapó színházunkban az eddiginél is jobb. magasabb színvonalú premiereket tarthatunk a Tisztelt Nézőnek. akit a színházi világnapon arra kérek, szeressen bennünket, színészeket. Hiszen a szeretet béke, a béke lehetőség munkára, életre. Tisztelettel: xCu c-HiCU it-C érdemes művész, a MATESZ tagja (nős)
