Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-03-19 / 12. szám
«eny®r Kérne' sütés nde*1 megbetegedett. A kovászt még megtette az este; én dagasztottam. s végeztem el a többi munkát másnap. A továbbiakban elmondta, hogy általában búzalisztből sütöttek, de a szegényebbek, ahol nyolc vagy több gyerek is volt, rozslisztből, vagy kukorica-, rozs- és búzaliszt keverékéből. Akkor is keverték, amikor elég búzaliszt volt. hogy ne fogyjon olyan gyorsan. Gyakran burgonyát is tettek belé. „Egyszer sütött anyósom a gyerekek kedvéért — mert ők látták valahol — kukoricakenyeret, de nem volt jó, olyan ráspollós volt. Nem esengtünk érte." A kenyérsütéshez először is valamilyen erjesztöszerre voll szükség. Ez manapság az üzletben kapható élesztő, régeb ben viszont korpából, komlóból készült. A korpaélesztőt nyáron készítették, mégpedig úgy, hogy a malomból hozott korpát összekeverték kovásszal (tésztakaparékkal), majd az egészet jól összegyúrták, végül kézzel maroknyi csomókba kiszaggatták, kosárba rakták, ahol kiszáradt. Ez volt a magkovász. Egy sütésre három csomót használtak fel. Manapság az előző sütésből maradt tésztakaparékhoz élesztőt, 2 kanál sót és langyos vizet adnak: ez a lágykovász. Valamikor a kovászkészítésnél az asszonyok cuppantottak egyet, talán azért, hogy „a gonoszt elűzzék". Miután ezt eldolgozták (még a sütés előtti este!), a dagasztóteknőre tették a létraszerű kovászfát, ami arra szolgált, hogy az abrosz amivel letakarták, bele ne ragadjon a kelt tésztába. Amikor megkelt, másnap hajnalban, kezdődött a dagasztás: először a liszt egyik részét dolgozták össze a kovásszal, majd fokozatosan a többit is. Marékolva dagasztottak. A kézfejet soha nem emelték ki teljesen, csak a tészta szintjéig. A tészta akkor volt jó, mikor a dagasztónak a kezéről levált. Ilyenkor Megsült a tejfölös kenyérlepeny, a gyereke^ ^ fe/véfete, Felhívásunkra U TXZe^ze,Mmim,,den'sszase geltet* a sütéséhez-A hagyományos népéletben a mindennapi kenyérnek nagy volt a becsülete. A gyermekeket kiskoruktól arra nevelték, hogy az eléjük tett kenyeret az utolsó falatig megegyék. Ha az véletlenül le is esett a földre, fölvették, lefújták róla a port, megcsókolták és megették. A kenyérpocsékolás a leginkább tiltott dolgok közé tartozott. „Hogy mennyire központi szerepe van a kenyérnek életünkben, mindennapos szólásaink is bizonyítják. A jó emberre azt mondják: olyan mint egy falat kenyér, vagy kenyérre lehet kenni, olyan jó szívű. De van, aki a más kenyerét eszi, élősködik, nem akar külön kenyérre menni, azaz a maga háztartásában élni és kenyeret keresni! Pedig még a fiatal házasokról is azt mondják, hogy jobb, ha a maguk kenyerén vannak. A magányos embernek meg úgy kell a társaság, mint a falat kenyér. Aki megöregszik, az megette a kenyere javát, s végül elválik a kenyér a héjától, azaz senki sem él örökké" (Kosa L—Szemerkényi Á.: Apáról fiúra. Budapest 1975, 107. oj. Mikor tanulta meg a kenyérsütést, és egyáltalán hogy készül a kenyér? — ezt kérdeztük Kéménden (Kamenin) Tóth Imréné Jancsovics Marcella nénitől, aki még is rendszeresen süt kenyeret, s igy ezt a gyakorlatban is bemutathatta nekünk. — A kenyérsütést megtanulta, aki rá volt szorulva — emlékezik vissza Marcella néni. — Én tizennégy évesen tanultam meg ezt a mesterséget, amikor egyszer édesanyám szokták mondani, hogy „varjúhájjal és kakastejjel lett gyúrva". A dagasztás után kb. 1 óra hosszáig pihent a tészta. Ezalatt előkészítették a szakajtókosarakat (gyékényből font kosarak) és begyújtottak a kemencébe. A kemence fűtésétől nagyon sok függött. Marcella néniék a szabadban álló kenyérsütő kemencéjükben még a hetvenes évekig kukoricakóróval, szőlővenyigével tüzeltek. Manapság már fával. A tüzelőt a piszkafával igazították el. és a hamut tűzvonóval húzták ki. A kemence megfelelő hőmérsékletét úgy állapították meg, hogy a szikrafával megkaparták a kemence földjét. Ha az szikrát vetett, akkor már megfelelő volt a hőmérséklet a sütéshez. De térjünk vissza a kenyér kiszakításához! A megfelelő nagyságúra kiszakított kenyeret a szakajtókosarakba tették, ahol még kb. negyed óráig állt a tészta. Arra is ügyeltek, hogy a kiszakításkor maradjon tészta a cipókenyérre (ami legelsőnek sült meg és csak tördelve volt szabad enni) és a kenyérlepényre. A megmaradt kenyérvakarékot (miután a megfelelő mennyiséget félretették magkovásznak) töpörtyűvel gyúrták össze, s ha kisült, rögtön megették. Először a gyerekek csemegéjét, a kb. 25—30 cm átmérőjű tejfölös kenyérlepényt sütötték meg. Csak azután húzták ki a parazsat, és a kemence első részében lévő hamulukba söpörték. Mielőtt berakták volna a kenyeret, szoktak egy kis korpát szórni a sütőtérbe, ami kivágta a kemence hevít, s ettől szép világos színűre sültek a kenyerek. A szakajtókosárból a sütőlapátra helyezték egyenként a kenyereket, tetejüket megvizezték, hogy fényesek legyenek, majd berakták a kemencébe. Körülbelül másfél órai sütés után vették ki, majd „tollúval megmosdatták", keresztet vetettek rá, kendőbe csavarták és a kenyértartóba tették. A jól sikerült kenyérnek szép halvány színe és foszlós bele volt. Csak akkor sütöttek újat, ha elfogyott a kenyér. Vasárnap és egyéb ünnepnapokon tilos volt a kenyérsütés. Szükség esetén szoktak kölcsönkérni, de a néphit szerint Luca napján (dec. 13-án) nem szabad kenyeret kölcsönözni, mert akkor a következő évben nem fognak tojni a tyúkok. Szabó Ildikó kiszakított Keltették'' Névnapjukon e héten köszön tjük Klaudia, Benedek, Beáta, Emőke, Gábor. Irén és Emánuel nevű kedves olvasóinkat. A római nemzelségnevek csoportjába tartozik a Claudius férfinév, amelynek női változata a Klaudia. Jelentése sánta. Hogy a Klaudiák, Klaudik. Klaudikák, Klauducik. Klaudácskák ne bicegjenek. az idősebbeket lepjük meg névnapjukon egy pár kényelmes és mutatós papuccsal, amelyben lábuk az egész napi fáradság után megpihen. A fiatalabbaknak vegyünk frissítő lábápolószert, megelőzés végett, hogy utol ne érje őket nevükből következtethető sorsuk. A szerény, de hasznos ajándékkal nyújtsunk át egv cserép illatos nárciszt vagy rózsaszín szegfűből álló. fehér masnival átkötött csokrot. Az előző századokban igen gyakori nevek közül jó néhány szinte teljesen eltűnt napjainkra. Ilyen például a Benedek. Ezért becsüljünk meg jó! minden férfit, aki ma ezt az „áldott” nevet viseli. A Benedictus latinul ugyanis ezt jelenti. S mivel a Benedek, Benedekecske. Bence, Bencécske. Béni. Deki idén nemigen hoz meleget, köszöntsük fel egy kupicával, hogy legalább belül érezze azt a jóleső bizsergést, amit a lang)’os tavaszi napsugár bőrünknek adományoz. Ajándékba összecsukható ernyőt vegyünk nekik — jól jön majd a kiadós tavaszi esőben —, s ha történetesen kertészkedik is Benedek. biztosan megörül egy' korszerű fűnyíró- vagy metszőollónak, egy csokor barka kíséretében, amelynek szedésénél az ajándékollót akár fel is szentelhetjük. Beátánk akkor lesz igazán boldog (a római eredetű név ugyanis boldog lelkiállapotot jelent), ha nem feledkezünk meg névnapjáról és jókívánságainkat egy csokor gerbera és — könyvhónap lévén — valamely értékes irodalmi alkotás kíséretében nyújtjuk át. A reformkor idején, a nemzeti romantika korában népszerűvé vált Emőke név (jelentése csecsemő) a 20. században ismét divatos lett. Az Emőkéknek, Emőcskéknek, Emöciknek. Ernőknek míg pólyában vannak, vegyünk csörgőt, a nagyobbaknak siróbabát, a lánnyá serdült Emőkéknek tükröt, hogy lássák, nekik már nem illik elpityeredni, s hozzá sokféle kenceficét — csinosításra — nyújtsunk át egy csokor illatos ibolyával Az isteni férfiakat, mármint Gábort. Gáborkát, Gabit, Gabót, Gabócit, Gábust (nevük jelentése héberül ugyanis istenit jelent) halmozzuk el névnapjukon mivoltukat még jobban kihangsúlyozó ajándékkal, például aranyos-ezüstös mandzsettagombbal, nikkeles fedelű zsebórával, csillogó nyakkendőtűvel. Hogy azonban a dicsőség ne szálljon a fejükbe, tegyünk szobájuk ablakába egy cserép papucsvirágot. Ha a ma használatos görög eredetű magyar keresztneveket jelentésük szerint csoportosítjuk, akkor az Irénnek a metaforikus, költői vagy kívánság nevek között a helye. Nevük jelentése a ma borzalommal teli világunkban annyira áhított: béke. Pálmaág illik az Irének, Irénkék, íresik, Csirik, Csirikék kezébe, és hatalom, hogy a jóhiszemű emberek törekvéseit sikerre vigyék. Ajándékozzunk nekik békemotívummal illusztrált faliképet és sok-sok élővirágot. Nemcsak névnapjukon. A legjellemzőbb héber eredetű nevek között tartjuk számon az Emánuelt (Immanuél), ami „isten velünk ”-et jelent. Emánuel velünk, ki ellenünk — mondhatják boldog családtagjai, akik iránta való tiszteletük és megbecsülésük jeléül biztosan megajándékozzák az Emánueleket. Emánuelkéket, Emánkákat, Emkákat. Mánuskákat egy, az Orient-boltban vásárolt diszkarddal, vagy legalább vásárban vett bugylibicskával, vázában hajtatott cseresznyeággal körítve.
