Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-03-19 / 12. szám
Egy dolgozó nő bizony nem mindig jut el könnyen a fodrászhoz, kozmetikushoz. A család, a háztartás szinte teljes egészében leköti munka utáni szabad idejét, és igy sokan kénytelenek lemondani e szolgáltatások igénybevételéről. A Kelet-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat egyes számú, kassai (Kosice) üzemében dolgozó nőknek nincs ilyen gondjuk. Nem kell várakozniuk, órák hosszat üldögélniük a fodrásznál, kozmetikusnál, sőt, munkaidő alatt ápoltathatják arcukat, csináltathatnak frizurát. Munkaidő alatt?! Ez szokatlan. És hogyan lehetséges? — fogalmazódik meg a kérdés mindenkiben, aki először hall a kassai baromfifeldolgozó kozmetikai és fodrászszalonjáról, erről az újszerű kezdeményezésről. — Nem is olyan ördöngős dolog ez, csupán szervezés kérdése az egész — mondja Zdena Maternová, az üzem igazgatója. — Az építők után ránk maradt felvonulási épületek egyikét javítottuk meg és alakítottuk át. A kozmetikai és fodrászszalonon kívül szauna van itt és az üzemi SZISZ szervezet klubja. Nem szeretném viszont, ha a munkaidő alatti szolgáltatások hallatán valakiben az a gondolat ébredne, hogy laza itt a munkafegyelem. Ellenkezőleg. A munkafegyelemmel nincsenek gondjaink, úgyis mondhatnám, hogy szigorúak a feltételei a szauna, a fodrászat és a kozmetikai szalon igénybevételének. Csak a jól dolgozók élhetnek ezzel a lehetőséggel. Termelési feltételeinkből adódóan (műszak végeztével elő baromfi másnapra nem maradhat) asszonyaink többször kénytelenek megtoldani a műszakot. A túlórák számának megfelelő időt tölthetnek aztán — munkaidő alatt — fodrásznál, kozmetikusnál, szaunában. A termelési részleg vezetőinek — a mestereknek, technológusnak — többletfeladatot jelent ennek megszervezése és nem is honoráljuk, de mindegyikük szívesen teszi. A távozási engedélyt a mester és a technológus írja alá, ezt pontosan nyilvántartják, és az üzem vezetősége rendszeresen ellenőrzi. Maximálisan ügyelünk arra, hogy a feldolgozás folyamatában semmi fennakadás ne történjen. Nagyon fontosnak tartom ezt a regenerációt is. Hiszen asszonyaink ki vannak téve a gőz ártalmainak, egész műszak folyamán vízzel és gumicsizmában dolgoznak. El kell mondanom, hogy a vállalat vezetősége is támogatja a hagyományos szociális gondoskodástól eltérő igyekezetünket. A fodrászatunkban napi nyolc, kozmetikai szalonunkban pedig napi két órán át dolgoznak a kassai kommunális üzem szakemberei. A közeljövőben e szolgáltatásainkat még a lábápolással is szeretnénk gyarapítani. A megszokott fodrászszalonoknál sokkal kisebb, ugyanakkor ízlésesen berendezett helyiségben tehát várakozás nélkül készül a frizura. — Régebben bizony évente csak néhányszor jutottam el fodrászhoz, gyakrabban nem mehetterp a gyerek miatt, inkább egyedül ápoltam a hajamat, ide viszont már havonta eljárok. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek. Hozzá kell még tennem, hogy mi itt, az üzemi fodrászatban a városi szalonokban megszokott áraknak csupán a felét fizetjük. Tulajdonképpen csak a fodrásznő bérét, mivel az áram, a berendezés költségei az üzemet terhelik — mondta Emília Alezárová, miközben készült új frizurája. Az üzemben háromnegyed másodpercenként vágnak le egy-egy csirkét, naponta 36 000 darabot dolgoznak fel. És 20 tonna pulykát darabolnak szét, meg hat-nyolcféle félkészárut gyártanak. A múlt évben 664 tonna kitűnő minőségű baromfitermék került ki az üzemből. A hazai élelmiszer-kiállításokon már több készítményük aratott elismerést, s a közeljövőben két új készítményük kerül az üzletekbe. Ezen kívül osztályozó gépsoraikról naponta 200 ezer tojás kerül le. A baromfifeldolgozónak egyébként öt üzeme van, mindegyikben túlnyomórészt nők dolgoznak. Az egyes számúban, pedig a vezetők zöme is nő. Milyen a munka és az élet egy olyan üzemben, ahol főleg nők dolgoznak és nők irányítanak? Tömören: jó. Végigjárva az üzemet, megtekintve az öltözőket, a mellékhelyiségeket, az éttermet, az irodaházat a következőképpen is jellemezhetnénk: mindenütt és mindenen ott van a női kéz nyoma, a jó ízlés, a tisztaság és a rend. Az étteremben fehér asztalok, szép térítőkkel, az öltözőkből eltűntek a komor, szürke vasszekrények, a gyárudvaron a hó alól is látszanak a cserjék, bokrok és virágágyások. — Úgy hallottuk, hogy nemsokára új munkaruhánk lesz, kényelmesebb, mint az eddigi fehér köpeny — mondta Beluscsák Margit a csirkefeldolgozó gépsor mellett. — Igen, talán már márciusban megkapjuk az új munkaruhákat — egészítette ki a hallott hírt az igazgatónő —, melyeket már nagyon várunk. Annál is inkább, mert saját tervezésűek. A múlt év decemberében részt vettem a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának ülésén, ahol több felszólaló beszélt az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban használt ízléstelen, célszerűtlen munkaruhákról. Akkor támadt az az ötletem, hogy nem is fontos a ruhatervezők javaslataira várnunk, talán magunk is képesek vagyunk munkaruhánkat megtervezni. Elmondtam ezt Viola Sidorovának, az anyagbeszerző osztály vezetőjének, akiről azt is tudtam, hogy szabad idejében saját tervei szerint varrja ruháit. Megkértem, próbáljon tervet készíteni egy kényelmesebb, szebb munkaruhára. A tervezés közben Viola Sidorová — beosztásából eredően — gyártót is keresett az elképzelt ruhákra. Már leadtuk januárban két tervünket a Losonci (Lucenec) Járási Iparvállalatnak. A két mintadarab legyártása után kiválasztjuk a megfelelőbbet, s a szerződés alapján azután már márciusban megkapjuk a 600 darab új munkaruhát, mely mindenkinek mérték után készül. Csupán szervezés kérdése az egész — mondta Zdena Maternová az üzem igazgatója. Valóban csak az lenne? Úgy hiszem, kezdeményezésre és akaratra is szükség van ehhez. Itt pedig ebben nincs hiány. MILICKY JOLÁN ■ KÉREM ■ A ■ PANASZKÖNYVET! Pontos munkát ígértek Tehetetlenségemben fordulok Önökhöz, bár tudom, a problémám ezzel nem oldódik meg. De írásom talán megóv másokat a hasonló kellemetlenségtől... Kérném a panaszkönyvet ha lenne kitől. Az érintett hallgat, én pedig bosszankodom ... Két kisgyermek anyja vagyok, aki szeretné megörökíteni, hogyan nőnek csemetéi. Vettem egy fényképezőgépet, de a filmek előhívását, a képek elkészítését magam nem tudom csinálni, és ezt még a lakhelyünkhöz közeli Ipolyságon (Sahy) sem szívesen vállalják. Ezért úgy határoztam, hogy az újságban olvasott hirdetés alapján elküldöm a filmet a SluZba kisipari szövetkezet 02-es begyűjtőjébe, Bratislavába, amely úgy reklámozza magát, hogy gyorsan, megbízhatóan, pontosan és olcsón dolgozik. Feladtam a postára az első filmet, s az erdménnyel meg voltam elégedve. Gyorsan be is csomagoltam hát a következő „adagot", két filmet, amely a tengerparton készült az első családi tengerparti nyaralásról, és rajta volt még párnapos kislányom az akkor egyéves bátyjával. 1984. július 31-én adtam postára a filmeket. Októberig vártam türelmesen, majd levélben sürgettem az előhívását. A válaszban megkaptam, hogy ők az előző egy filmen kívül tőlem mást az év folyamán nem kaptak. A postán kerestem az „eltűnt" csomagot, egy hét múlva meg is tudtam, hogy 1984. augusztus elsején a küldeményt átvette a Sluíba kisipari szövetkezet filmbegyűjtőjének vezetője. Megörültem, hogy mégsem vesztek el a nekem oly kedves felvételek. Vártam hát még két hónapot, abban reménykedve. majdcsak előhívják egyszer. Decemberben írtam nekik, hogy ha nem hajlandók előhívni a filmet, küldjék vissza. De erre a levelemre választ már nem kaptam. Előfordulhatott — és ezt meg tudnám érteni —, hogy előhívás közben tönkrement a film, vagy hanyagság miatt elkallódott, de az ilyet nem szabad szó nélkül hagyni. Megírhatták volna, legalább elnézést kérve, ha nem térítik is meg a film órát, mert az számomra kifejezhet étién, hiszen e felvételeket már soha többé nem lehet megismételni. Nem tudom, hány meg' rendelővel bánnak el így, mint velem, de ha én voltam az egyedüli, akkor is rossz fényt vet rájuk, hogy olcsó, gyors, megbízható és pontos munkát ígérnek, helyette hanyagul, felelőtlenül, roszszul végzik el azt. S KERLE CZ MÁRIA Pereszlény (Presefany) Megfeledkeztek róluk Nem tudom, témám helyet kaphat-e „Kérem a panaszkönyvet" című rovatban, mert valójában engem nem ért sérelem, egyszerűen csak nem tudom tovább nézni azokat a szegény vadállatokat, amelyek reggelente már a kertekbe is bemerészkednek „könyörögni" egy kis élelemért. Tudom, nem rám tartozik, hogy az illetékeseket felelősségre vonjam, de szóvá keli tennem, ha már ők maguk nem látják meg a hibát. Úgy látszik, a gömöri vadászszervezet idén megfeledkezett a vadetetésről. Nem jut eszükbe, hogy a szokottnál hidegebb tél van, az állatok nehezen találnak maguknak élelmet így a vadászoknak kellene segítségükre lenni. Tudtommal a szervezet néhány tagja már említést is tett erről a vezetőségnek, de cselekedetre még nem került sor. Itt pedig összefogásra van szükség, mert egy-két ember hiába visz enni ezeknek az állatoknak, az egész vadállományt nem láthatja el. Pedig élelem nélkül az állatok elpusztulnak, és ennek a vadászok is kárát látják, mert nem lesz mire lőniök ... Sőt még gyönyörködni sem lesz miben. Szeretném, ha írásom megértésre találna, s amíg nem késő, megvédenék az állatokat! MAGYAR SÁNDORNÉ Gömör (Gemer) (nő 13)
