Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-03-12 / 11. szám
az utcán találkozunk, talán észre sem veszem. Olyan, akár a többi fiatal lány, nem válik ki közülük sem szépségével, sem csúnyaságával, egyszerűen : egy közülük. És mégis... Dér Lívia, a MATESZ komáromi (Komámo) társulatának szinészjelöltje egy kissé más, mint a többi fiatal, mint a többi mai fiatal. A társulatnál nem egyedi eset az övé. Nem ő az első, aki szinte előzmények nélkül, egyik percről a másikra, valami különös ösztönre hallgatva választott hivatást. Illetve: változtatott szakmát, s vállalt új terheket. Csak kortársai közt lehet szokatlan az az út, amelyre ő lépett. — Hogyan jutottál el a mezőgazdaságtól a színpadig? — Amennyire vissza tudok emlékezni, a színház nem szerepelt az álmaim között. Igaz, úgy négy-öt éves koromtól valami titkolt vágyakozást éreztem a szereplés iránt, s az általános iskolában, Gútán (Kolárovo) már rendszeresen szavaltam, tánckörbe jártam, s belekóstoltam a népi táncba is. Palkovics Magda tanító néninek köszönhetem, hogy énekelni is elkezdtem. Ő fedezte fel, hogy jó hangom van, az énekkarban az ő irányítása alatt dolgoztunk. Az alapiskola befejezése után a komáromi építészeti középiskolában akartam továbbtanulni, de nem vettek fel, így az udvari (Dvory nad Zitavou) mezőgazdasági középiskolába kerültem, s ott érettségiztem le. Középiskolás éveim alatt is sokat szavaltam, szlovákul és oroszul is. A negyedik évben iskolaigazgatónk figyelmeztetett rá, hogy megpróbálkozhatnék a színművészeti főiskolával... Engem azonban hároméves szerződés kötött a gútai földművesszövetkezethez ... — Tehát dolgozni kezdtél... — Igen, bár a szövetkezet nem adott nekem a képesítésemhez mért munkát. Elég nehéz fizikai munkát végeztem, állatgondozó voltam. Reggel fél négykor keltem, kilencre értem haza, délután pedig öttől nyolcig dolgoztam, ünnepnap is. Volt bőven időm gondolkodni magamról, az életemről, s lassanként kezdett bennem kialakulni, hogy ez így nem mehet tovább. Nem tudtam elképzelni, hogy egész életemet az állatok mellett töltsem, pedig nem mondhatom, hogy nem szeretem őket. Egyre jobban éreztem, hogy többre is futná az erőmből. S nem tartom kizártnak, hogy a szereplés utáni vágyam újraébredését az a kemény munka is elősegítette ... Akkor olvastam a MATESZ felhívását, és jelentkeztem a tehetségvizsgára. Sikerült, felvettek, szinészjelölt lettem .. . Másfél év állatgondozói munka után ... — S mi lett a szerződéssel, amely a szövetkezethez kötött ? — Hadakoztunk egy keveset, de végül elengedett a szövetkezet, azzal a feltétellel, hogy visszatéritek négyezerháromszázkét korona tíz fillért. Ezt pontosan megjegyeztem, mert most még úgy érzem, hogy ennyi volt a vargabetűvel váltságdíjam ... A kemény munkát hasznosnak tartom, s nekem segített magamra találni. — Ez egyben a színházat is jelenti. S ott vajon milyenek voltak az első benyomásaid? — Bizony meg kellett küzdenem az idegentől, a szokatlantól való félelemmel, de sokat segített, hogy a társulat szeretettel fogadott. Ezek az emberek megértők, nem nézik le a fiatalt, hanem próbálják felkarolni, irányítani, egyengetni az útját. — És milyen érzés volt először színpadon szerepelni, szemben a közönséggel? — Izgultam, kivert a víz. Első jelenésemkor, amikor darabbeli édesapámal. Fazekas Imrével besétáltam a színpadra, kezemben esernyővel, minden lépés borzasztóan nehéz volt. Az első elmondott mondat után azonban valami furcsa könnyedség árasztott el. Hát ez volt az én legelső „vizsgám", A Noszty fiú esete Tóth Marivalban ... — A színház egész embert kíván. Te fiatal vagy, s mig kortársaid szórakoznak esténként, te az országot járod. Nem fog-e hiányozni az életedből mindaz, ami most akarva-akaratlan kimarad? — A körülményekhez alkalmazkodni kell, de az a véleményem, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, az sok mindent feledtet, sok mindent pótol. Én nem érzem úgy, hogy áldozatot hozok munkámért. — Szabad idődben mivel foglalkozol? — Jelenleg nem létezik számomra ilyesmi. Minden erőmmel a főiskolai felvételire készülök. Nagy szerencsém, hogy Dráfi Mátyás személyében olyan emberrel találkoztam, aki önzetlenül segíti és támogatja a fiatalokat. Ő készít fel engem az első igazi megmérettetésre. — Szerinted melyik emberi tulajdonság a legfontosabb? — Az önismeret. Az, hogy az ember ismerje önmagát, a képességeit, s ezek szerint éljen. — És a közösségi érzés? — Emberek vagyunk, közösségben élünk, minden cselekedetünket ez motiválja. A családomat, vagyis a szüléimét nagyon szeretem, bár az utóbbi időben ritkán találkozunk ... Az én munkahelyemen pedig többszörösen fontos a harmonikus közösség, mert enélkül színvonalas előadás nem születhet. — Ha a színháznál eddig eltöltött időről mérleget kellene készítened, milyen lenne? — Vannak dolgok, amiket szeretnék elfeledni, de az elmúlt év számomra sok jót hozott. Váratlanul beteljesült egy eddig nem vállalt álmom: a színházhoz kerültem. Úgy érzem, a folytatás nagymértékben függ tőlem. Bizonyítani szeretnék. A színpadon és a főiskolán is. — Sok szerencsét hozzá! VÖRÖS LAJOS Kovács Katiról Mozgása, beszéde gyors, szinte hadarja a szót, hajtja az időt. Sok a dolga, terve, energi-ája. Beszédhangja mély, nyers: mondatai egyszerűek, őszinték. Nagy, tágra nyílt szeme egész lényét tükrözi. Nyílt lap. tiszta ember. Nincs benne semmi női rafináltság, sem erőltetett lezserség. Arcán egyszerre vibrál feszültség, nyugtalanság, kíváncsiság. És persze mosoly. Védekezésképpen is. A múltra nem szívesen gondol, csak a jelen és a jövő izgatja. Gyerekkora nem volt csupa öröm; most közismert emberként sokan rajongnak érte. de azt az egyet nehéz megtartani... (Gyakran futnak zátonyra kapcsolatok ott, ahol a hivatás sok időt, s még több energiát követel.) Szereti a várost, Egert, ahol született, szereti a családot, amelyben felnőtt. Dalai többnyire valóban róla szólnak, mert azok írják neki, akik ismerik őt. De szívesen énekli mások világslágereit is. Izgatják a nehéz énekfeladatok. Egyegy „hajlítást" néha hetekig gyakorol. Akiktől sokat tanult: Mahalia Jackson, Ella Fitzgerald, Edith Piaf és Tina Turner. A színpadon az összmunkát szereti: énekes s zenekar együtt tud csak igazán jó műsort csinálni. Tisztában van énekesi képességeivel, külföldön sem lett volna az utolsók között (James Last-ék hívták, nem ment). Idehaza is lehetne még fokozni sikereit — menedzserrel. Az nincs. A pénz? Nehéz munkával keresi, s csak azt veszi meg, ami nagyon kell. Egészséges életmódról szó sincs. Rendszertelen étkezés, alvás, komoly idegpróbák. Közel húsz éve van a pályán. Új énekesi gárda mellett, változó publikum előtt is tartja magát. Mi a titka? Nem múlandó divatú külsőségekkel akar a közönségre hatni, a lényegre figyel: az énekre. így jut át a rivaldán egyéniségének varázsa, egyszerűségének bája. Ezért szeretjük, s kívánunk neki továbbra is sok sikert. (zalkati) (hőTt)
