Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-19 / 8. szám
Daniel Hevier versei DUSÁN DUSEK XAA6WV>AteJUfH A boszorkány lakása A falon megmozdult a kép. A világoskék balett-táncosnő összecsukta napernyőjét és elrepült rajta a messzeségbe, szétdobálva maga körül mindenféle pihét, konfettit. üvegdarabot, planétát. Klarinétszót hallani a szomszédos lakásból, melyben már egy fél éve nem lakik senki. • • Öregember kalappal föl-alá járkál az utcákon és mindenkire ráköszön megemeli a kalapját amely számára olyan akár egy fogantyú ha magasba tartott kezével nem kapaszkodna bele elesne Tóth László fordításai ekapcsoltam a rádiót, és meghallgattam a híreket: csupa háború meg háborús tűzfészek. ez fogadta azt. valaki megérkezett, másvalaki meg eltávozott, csak az időjárás-jelentések nem változnak, habár az időjárás egvre változik, egyszer ilyen az idő, máskor amolyan, ma harmadika van. holnap negyediké — holnap lesz a névnapom. Megnyiratkoztam. Közeleg a tél. Az utóbbi időben nagyot javult az időjárás-előrejelzés, persze olykor azért melléfognak — ilyenkor vigyorgok, mint egy hülye, mert azért mégis akadnak körülöttünk titokzatos dolgok, s nélkülük szomorú lenne az élet. A fiatal szlovák író novelláit idén jelenteti meg a Madách kiadó. A készülő kötetből a címadó elbeszélést választottuk. Egyetlen embert ismertem, aki mindig pontosan tudta, milyen lesz másnap az idő, de hát már régen meghalt; akkoriban mindig irigyeltem, ma már nem irigylem. Kamii Zajacnak hívták és postás volt. Azért jutott eszembe, mert később a rádióban egy feltalálóval beszélgettek, és arra a kérdésre, mivel szeretett foglalkozni kamaszkorában, ezt válaszolta: „Amikor még kisfiú voltam, a világot figyeltem, hogy mit lehelne megváltoztatni rajta". Erről önkéntelenül eszembe kellett jutnia; én is a világot figyeltem, de sohasem akartam rajta változtatni vagy javítani. Tízéves voltam, és egy nyavalyát törődtem az időjárással: irigyeltem Zajactól azt a hosszú rúdra erősített repülőgépet, amely forgott xt szélben, és három légcsavarral kelepeit, és egyre azon törtem a fejem, hogyan csenhetném el tőle. Mindenki Kamillának szólította, de olykor Pongrác— Szervác—Bonifácnak is. egyszerre mind a három néven, mert május tizennegyedikén született, akkor, amikor a fagyosszentek véget érnek. Mindenkivel szóba elegyedett — s fünek-fának elmesélte, hogy ö már tizenkettedikén, két nappal a születése előtt szemügyre vette a világot, de hideg volt. hát inkább megvárta, amíg jobbra fordul az idő, a biztonság kedvéért Szervác napján is kikukkantott, de még mindig hideg volt, csak Bonifáciusz napjára melegedett fel annyira az idő, hogy már nem biijt vissza az anyja hasába. A ttól kezdve figyeltem a napokat. Zajachoz sehogyan sem tudtam közelebb férkőzni; mit bánta ő a srácokat, csak az időjárással meg a 'munkájával törődött. Széthordta a postát, aztán otthon böngészte az ócska térképeit, meg a levegőt szerette szaglászni és a szelet szimatolni. Elkezdtem élénken érdeklődni felőle: szereltem volna becserkészni és ellopni tőle a repülőgépét, csakhogy volt egy Baro nevű kutyája, az őrizte a házat, és mindenkit megharapott. Méhei is voltak. Előbb a kutyájával kellett volna megbarátkoznom, hogy átmászhassak a kerítésen, amíg Kami Hó széthordja a postát; utóbb derült csak ki, hogy Bárónak a teljes neve Barométer volt. Valaki egyszer elmondta nekem, hogy látta, amint Zajac távcsővel vizsgálgatta a szivárványt, s egy másik valaki egyszer esővízből készített teát ivott nála. Kamilló mindig tudta, milyen lesz az idő — s az emberek, a levelek és az újságok kikézbesítése során, mindig meg is tudakolták ezt tőle. Mindig megmondta nekik. Ilyenkor kedvlelve mosolygott. Valahányszor valaki meg akarta látogatni, eljött elmondani neki. mi mindent látott, hogy Kamilló feljegyezhesse. Postagalambokat tenyésztett. Egyszer valaki ezt találta ki: láttam egy legyet, amint éppen egy verebet hajszolt. Kamilló ezt is feljegyezte. Egyszer pedig valaki látott egy cseresznyefán egy szem alakú gyantacseppet. s másnap a gyanfacsepp már nem volt ott. Aztán kinevették. Mindenáron a közelébe kellett férkőznöm. Kamilló azt állította magáról, hogy már negyedszer nőnek ki a Jogai — s kinőnek majd ötödször is, ha a negyedikek kihullanak; a szájában nem volt egyéb, csak a puszta ínye. A gyerekek nem érdekelték, mihez kezdett volna a gyerekekkel egy tízéves kölyök megél minden időben, és semmivel sem törődik. Hasonlóképpen áll a dolog a tizenegy évesekkel is. Mihez kezdjen velük? Semmihez. így hát én is elkezdtem figyelni a napokat. A diófáról megfigyeltem a tyúkokat: a szomszéd meg a szomszédasszony nevetgélték őket egy tenyérnyi udvaron: csakhogy az öregasszony hiába dugdosta mutatóujját a fenekükbe, már nem tojtak. Csirkék helyett tavasszal mindössze négy kakast tartottak, ezek szüntelenül verekedtek, a nyakuk köríti felfújódott fénylő lebemyégük. egyetlen értelmes szól sem tudtak kiadni magukból, csak leszegték a fejüket, mintha nem látnák egymást, s a következő pillanatban egymásnak estek, s egymás vértől duzzadó taréját kezdték tépdesni a csőrükkel Erről Kamilló is tudott. A verebek tolvajok voltak — és a varjak szintén: a lopás madarak diót loplak, a verebek csak a tyúkok nyomában megmaradt hulladékot. A seregélyek voltak a vadászrepülök. Kamilló Baro bundájából meg tudta állapítani, hány nap múlva kezd el havazni, felhagyott a borotválkozással, a haját is megnövesztette, hogy a szőrzete melegítse, mi gondja egyébre. A fák a szélre bízták leveleiket, a körtét senki sem szedte le. ott rohadt az egész a fán, a hízó az ólban még nem sejtette, mi vár rá ócska újságlapokat zabáit. Röff! Röjf! Az ilyesmi nem került bele Kamilló füzetébe; s a repülőgép változatlanul ott berregett a hosszú rúd tetején. Az égbolt alatt madarak gyűléseztek. nagy sugarakban köröztek. és bombákat potyogtalak le: én a váltamba kaptam egy találatot, az öcsém a vajas kenyerére. Közeledett a tél. A hízó hasmenést kapott. Az olvasókönyvemben egy cédulára bukkantam, még nyáron jegyeztem fel rá: Láttam, hogyan párzanak a fiatal cserebogarak, a muskátlinkat választották ki erre a célra; most már meg tudom különböztetni a hímet a nősténytől. Emlékszem, milyen feszült figyelemmel kísértem a szuszogó sünök életét is. de semmit sem bírtam felfedezni, amivel felkelthessem Zajac érdeklődését, beállíthassak hozzá és ellophassam a repülőgépét. Amíg aztán egy este összeakadtam egy zseblámpás ördöggel. Esett az eső — s közben már fagyott. Az ördög lefele nyargalt az utcán, fülére húzott sápkával, a kezében hatalmas zseblámpa, legalább öt elemes, kurjongatott, és vadul csúszkált a jeges kövezeten, s valahányszor találkozott valakivel vagy megelőzött valakit, az arcába világított, és harsányan rárikoltott. A fákat is sorra megvilágította. Nem lehetett több. mint hatéves, legfejlebb hét, egy kis ördög, aki Szilva József tollrajza
