Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-12 / 7. szám

Hatalmas vitrin a kiállítóterem. Benne kisebb vitrinek, elöl-hátul, alul-fölül üveg. Az üveg előtt és az üveg mögött, az üvegen és az üveg alatt, minden üveg kellős közepén is üveg. Karcsú lábszárú, nyúlánk pezsgőspohár. Oldalra dőlt, részeg söröskancsó. Átlátszó üvegfazék — varázsfazék, benne az arcom, mint egy tükörben. Meseharang! Amikor megszólal, csingibim-lingbam, életre kel minden üveg, és megnézi magát az ember szemében.

Üveg és ember. Találkozásukkor új gondolatok születnek az emberben, és az új gondolatokból új üveg. Az üvegből új kép, s a képet a költő versbe foglalja élettapasztalatát festve bele: „Tisztán ragyogtam én — világbanyíló ablaküveg De tolongtak köröttem, rámszuszogtak.

— Leheletüktől pára fed."

Üveg és ember és élet. Kezdetben csak egy buborék.

LÁM PL ZSUZSANNA