Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-12 / 7. szám
Csáky Károly versei átok helyett nagy a ti bűnötök anyák mert megtagadtátok magatokat gyermekeitekben piacra vittétek szavainkat hogy előnyökhöz jussatok mint a kofák s iám dadognak a csecsemők álmukban anyatejért esedeznek az árvák reggelenként nagyokat kiáltanának keservükben de panaszkodni sem tudnak állnak csupán tehetetlenül és felsírnak a szemmelvert idegenek recept csak a fájás meg a halál bizonyos itt a diagnózis többértelmű Kapunk előregyártott recepteket és menleveleket aztán gyógyulhat ki-ki a maga módján hó-vers hahó hóra hull a hó égi áldás föltámadás itt az ember felhő fia földön felnőtt hómanócska olvadozó napra morgó Richard bácsi halk. dühös mormogása hallatszott. melybe belekapcsolódott még néhány öregember. De az asszonyok örvendezni látszottak. Ők is inkább a mennybe kívánták Nnát, mert azt tisztábbnak érezték, s ráadásul a keresztények mennyországa új volt és idegen; minden, ami külföldről került be. jobbnak számított a saját régi dolgaiknál. Gyorsan körbeállították a székeket a nyitott koporsó körül, a keresztények leültek, s énekelni kezdtek a súlyos igbo zsoltároskönyvből. A fiatal énekesek egyik kezükben az énekeskönyvet, másikban a reverendájukat és a miseingüket tartalmazó batyut tartották. Uszo elrendezte a nagy ágyat, elvette a kóristáktól a batyukat, és letette az ágyra. A fiúk ettől kezdve szabadon, élvezettel és zavartalanul énekelhettek. Hamarosan eljött az ideje a koporsó lezárásának, hogy Ezekiel Odzsa elindulhasson az útján, és többé ne lássák őt ezen a földön. Akunnának megmondták, készítsen ajándékot az apjának. Neki ruhát kellett adnia, Nnandónak pedig inget. Má Blaki rokonai feltúrták a lakást egy olyan ruhadarabjáért, amit ő hordott. és végül találtak egy régi fejkendőt, amit Má Blaki valószínűleg nagy sietségében felejtett itthon, amikor elindult Ibuszába, hogy visszanyerje termékenységét. A két gyereknek át kellett adnia az ajándékát, és mindketten ott álltak, és bámulták, ami az apjukból maradt. Miért zsugorodott ígv össze? — kérdezte Akunna magában. Mit csináltak az apámmal? Jó. a barna ruháját felismerem — a legjobb ruhája, melyet már az aratásra tisztított ki. De a ruhában levő ember annyira különbözik az apánktól, aki csak három hete sétált ki ebből a szobából, aki meghagyta nekünk, hogv jó gyerekek legyünk. Túlságosan meg volt rémülve ahhoz, hogy egyenesen az arcába nézzen, de a szeme sarkából látta, hogy a homloka túl sima ahhoz képest, amilyen az élő apjuké volt. A halál megváltoztatta. Az ő apjuk elment A kép, melyet apjáról őrzött, immár örökre a szívébe ' van zárva. Az ő halk szavú apja nagy, véreres szemével, az apró, meleg szikrákkal a szemében, az apja, aki olyan viccesen fütyült, ha túl sok pálmabort ivott, az apja, akinek a munkaruháját neki kellett kimosnia minden vasárnap. az apja, aki dédelgette és kényeztette, aki szívesebben hallgatta őt, mint bárki mást... elment. Ez a valami, amit az ő testének neveznek, inkább valaki másé. Az ő apja elment. Észrevette, hogy a keresztények abbahagyták az éneklést. Még öccse, Nnando is némaságba burkolózott. Eljött a halál, az igazi, ezúttal az ő családjukba. A gyerekek még sohasem láttak halottat; az első halott, akit látnak, az apjuk, és ez megsokszorozta megrázkódtatásukat. Nnandót odavezették, hogy átadja kis ajándékát, és Akunnát is ugyanerre kérték. Ekkor összeszedte minden bátorságát, és belenézett az arcba. Valóban az apja arca volt; ránctalan. lágy. majdnem fiatal, és a száját úgy zárta össze, mintha mondani akarna neki valamit. A nézők számára ekkor úgy tűnt, a lány elveszd az eszét, mert ahelyett, hogy odaadná kis ruháját, kérlelni kezdi Nnát, hogy szóljon hát hozzá. Valaki elvette tőle a ruhát, és a koporsó végébe dobta. — Hagyjatok! — sikoltotta Akunna. —■ Mondani akar nekem valamit... Nem mehet el csak így ... .mondani akar valamit... — Elvesztette az öntudatát, és többé nem tudott semmiről. A temetői szertartás a legfényesebb volt, amit az Akinwummi utca valaha látott A vasúti dolgozók elhozták saját halottaskocsijukat, melyre oldalt aranybetűkkel volt felírva: NIGÉRIAI VASÚTI TÁRSASÁG. Nna testét rátették, kétoldalt munkatársai haladtak. Mögöttük lépkedett Nnando és nővére, szorosan mellettük a rokonság. Aztán jöttek a kórusta-BUCHI EMECHETA arcát, nem ehetett, nem szólhatott senkihef csak sebesen útnak indult a varázsló kunyhójához. Ott meg kellett innia az erjesztett gyökérkeveréket, aminek olyan íze volt, mint a cukortalan új bornak. Meg is mosta benne az arcát, aztán belépett a varázsló kunyhójába, s köszöntötte „Igwe” köszöntéssel, ami annyit jelent: „a mennyek”, mivel ez az ember nem csupán orvos, de vörös sapkás főnök is volt, és ezek a főnökök egyben a mennyek urai is voltak. Ő ,.Amu-apá”-\al válaszolt Má Blakinak. aminek az értelme: „ő, aki ringatja a gyermekét”. Ezen a reggelen az öreg varázsló észrevette, hogy Má Blaki nem olyan vidám, mint máskor. és megkérdezte az okát. — Hallottam, hogy a féljem Lagosban beteg — magyarázta az asszony. — Szeretnék elmenni, hogy vele legyek és a gyerekekkel, de még hátra van három piacnap. amíg elfogy az a jó orvosság, amit nekem készített. Elvihetem magammal a maradékot. Jól elrejtem a kíváncsi boszorkányok elől. Nem fogják megtudni, hogy nálam van. A varázsló összeráncolta amúgy is ráncos «4 menyasszony gok, immár fekete-fehér formaruhájukban. Barátok, ismerősök százai, szomszédok és mindenki, aki csatlakozni akart a menethez, jött utánuk. Az Ibuszából való gyászolók zárták a sort, halotti énekeket énekeltek, gyöngyös tököket csörgetve táncoltak. Még kürtös is volt, aki úgy fújta, hogy arca két óriási, barna, fényes léggömbhöz volt hasonló, melyet csupán az izzadó homlok tart össze. Mások üres üvegeket és teáskanalakat hoztak: a kanalat hozzáütögették az üveghez, ezzej szolgáltatva a zenét. . Sok is volt a zene: a kürt, az üres üvegek, a gyöngyös tökök, a taps. a dobogás, a kercsztéj nyék Új Jeruzsálemet hívó kiáltásai... az egész óriási hangzavarba csapott át, de a menet csak haladt tovább Igbobiba, a temetőbe. Nna testét leeresztették a sírba. A sírásók meztelen felsőtesttel és sáros khaki sortban álltak kétoldalt. Türelmetlennek látszottak. Az egyik átnyújtott a másiknak egy darabka száraz kóladiót éppen akkor, amikor a Mindszentek templomának lelkésze azt mondta: „Hamut a hamuhoz, földet a földhöz .. Már senki sem sírt. Már minden könnyet elsírtak. Akunna, aki a korábbi ájulástól még mindig gyenge volt, gépiesen mozgott, mint akit zsinóron húznak. Látta, hogy öccse két marék homokot dob Nnára. ő is dobott. Mintha mindenki transzból ocsúdna, dobálni kezdték a homokot, követ, mindenfélét Nna koporsójára. A kíméletnek- semmi értelme, ébredt rá Akunna: Nna már nem érez semmit. A sírásók, még mindig elszántan rágva a kóladiót, kezdték belapátolni a sírt Szívtelenek voltak, közömbösek. Csak lapátoltak, lapátoltak. A homok és a kövek súlyos dübörgése a védtelen koporsón olyan volt. mintha Ezekiel végső búcsút mondana gyerkeinek. „Soha ne felejtsétek el, hogy az enyémek vagytok” — mondta csak három hete. Akunna látta, hogy öccse. Nnando egyedül áll. Odament hozzá, megfogta a kezét, és elindultak együtt ki a temetőből. Az ibuszai szólás szerint a vérrokonok napján a barátok elmennek. 4. Visszatérés Ibuszába Má Blaki minden reggel Eszukwuba ment, a varázsló házához. Nagyon korán kellett indulnia. első kakasszóra. Nem moshatta meg az ara homlokát. Sovány koponyájára ráfeszült a bőr. Aztán becsukta a szemét, és rázni kezdte kopasz fejét. Kinyitotta dohánytól fekete száját, és ijesztő hadarásba kezdett Má a kunyhó másik sarkába menekült. Amikor a férfi ismét kinyitotta a szemét, olyan vörös volt mint az érett pálmamag. Fekete szája szélén szappanhabhoz hasonló tajték jelent meg. melyet egyik keze fejével letörölt, majd kezét beletörölte ágyékkötőjébe. Ne törődj most az orvosságommal — mondta. — Ha elviszed innen, azok a boszorkányok, akik ellenségeim, méreggé változtatják. Ahelyett hogy gyereket adnának neked, meddővé változtatnak. Ezzel most ne törődjünk. Menj és csomagolj! A gyerekeidnek szükségük van rád. Nem szabad ma meglátnod a felkelő napot Ibuszában. Eredj, indulj az utadra! Má Blaki millió kérdést szeretett volna feltenni; szerette volna megtudni, szülhet-e majd gyereket a féijének, ha visszatér Lagosba, vagy ismét Ibuszába kell jönnie, ha a félje meggyógyult. Ha érezte is ezeket a kérdéseket a gyógyítóember, nem beszélt. Legalábbis nem beszélt olyan nyelven, amit Má Blaki megérthetett, mert ismét motyogni kezdett, a szemét lehunyta, s a szája habzott. A varázsláshoz és a táncoló erdei nép megidézéséhez volt szükség ezekre a különös kiáltásokra. Má rémülten nézte egy ideig, aztán elmenekült. Figyelmeztették, hogy ne maradjon I buszában, mire a nap felkel. Nagyon kevés ideje volt. Oszubuval, Okonkuo sógorának egyik feleségével lakott egy kunyhóban. Má fölkeltette Oszubut, és suttogva elmesélte neki, mit mondott a gyógyítóember. Oszubu, ez a kövér asszony híres volt a faluban együgyűségéről, de most hirtelen nagyon okosnak látszott. — Nem akartam beleavatkozni — mondta Má Blakinak —, de éreztem, hogy rögtön haza kellene menned Lagosba. mihelyt híre jött. hogy féljed beteg. Én nem törődtem volna azzal, mit szól Okonkou, á férjünk. — Okonkou Ezekiel bátyja volt, és Ibuszában a sógornak is kijárt a féiji cím. — Én elmentem volna — folytatta Oszubu. — Most már ne aggódj: ha bármi baj lenne, a gyógyítóember, a dibia megmondta volna neked! (folytatjuk)
