Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-12 / 7. szám
leg a járásszerte híres gimnáziumi kultúrcsoport sem működik. Általános a közöny, azt hiszem. Hát beszélhetünk itt közösségről? Néhány óra múlva az idei tanévben stagnáló kultúrcsoport táncos-zenész tagjaival beszélgettem a gimnázium éttermében felállított pódiumon. A koreográfusaikat dicsérték és szidták, majd egyik-másik tanárukat, később önmagukat. Elevenen, élénken, mégis valami szomorúsággal. Talán a hiányérzet szomorúságával. Egyben tudtak csak megegyezni : amit csináltak, annak mérhetetlenül fontos szerepe volt alma materük népszerűsítésében. Járták a járás alapiskoláit, s prózai jeleneteikkel, parasztzenekarral kísért táncaikkal ékes bizonyságát adták a járás egyetlen magyar tannyelvű gimnáziumában folyó kulturális életnek. Most mégsem működnek, pedig mindnyájuknak hiányzik a tánc, a színpad. Legalábbis, a beszélgetés heve ezt igazolta. — Igen, az egészséges mag megvan, amire lehet, kell is építeni — mondta Pukkai László magyar-történelem szakos tanár, nevelési és pályaválasztási tanácsadó, aki mindenekelőtt arra büszke, hogy az elmúlt tanévben az érettségizettek 82,8 százaléka jelentkezett egyetemekre, főiskolákra, vagyis ezen a téren az országos átlag fölött állnak. — És a diákságnak ez az egészséges magva tenni akar, mégha olykor meddő is a próbálkozásuk, hogy szinkronba jöjjenek a nézeteik. Velünk, pedagógusokkal is vitatkoznak, természetesen, ezért nekünk nagyon is tudnunk kell, mit és meddig. Persze, az ilyen közösségteremtő viták elkerülhetetlenek, akárcsak az, hogy ma jóval több diák kicsúszik a pedagógia kezéből, mint régebben. Ettől függetlenül, a kultúrcsoport tagjainak zöme tudatosítja, hogy egy húszéves tradíció folytonosságáért cselekszik, hiszen a húsz esztendeje működő kultúrcsoportot az 1964/65-ös tanévben alakítottuk, amikor vagy kilencen visszajöttünk alma materünkbe tanítani. De nemcsak ez kötelezi őket, hanem a régi diákok számonkérései is. Kimondatlan számonkérései, amelyek így vagy úgy, de kötelezik a mai diákokat. Mészáros Tünde, Bognár László, Nógely Viola és társaik hosszasan vitatkoztak egymás között arról, vajon miért áll gyenge lábon az iskola kulturális élete, miért is nem működik most úgy a kultúrcsoport, mint akár tavaly vagy annak előtte. Hevesen, de a kelleténél sosem hangosabban szóltak arról, miért érzik magukat szervezésiig árvának, amikor Pék László tanárral konfrontálva a helyzetet kiderült, a működésükhöz szükséges összeg beszerezhető; miért érzik magukat művészileg is árvának, amikor már jónéhány koreográfus segítette őket, jelenleg mégsem jár hozzájuk senki; s végül miért érzik önmagukat kevésnek ahhoz, hogy semmiféle szervezői segítségre nem várva önkormányzatot alakítsanak. Bognár László azt magyarázta, az idén a szpartakiád sok energiát leköt, a szkeptikusan ironizáló Szatmár Zsuzsa azonban vitába szállt vele, mondván, nem lehet mindent a szpartakiádra kenni. Abban sem tudtak megegyezni, a vendégkoreográfusok közül ki volt a legjobb, s mai napig nem értik, miért nem táncolhattak mezőségi táncot, ha éppen azt akarták megtanulni. Persze, ahol ilyen és ehhez hasonló viták, továbbá néhány fegyelmezési megoldás a közösség felbomlásához vezet, ott akarva-akaratlanul fölmerül a kérdés; hát beszélhetünk itt közösségről? Igazi kulturális életről, amely feltételezi a vitát, a súrlódásokat s a megegyezést? — Igen, igen, a lehető legjobbkor érdeklődik gimnáziumunk kulturális életéről — fogadott Papp Endre igazgatóhelyettes. — Hadd kezdjem azzal, központi szinten valamilyen engedményt kellene tenni a kultúra javára, ha másként nem, hát azzal, hogy a magyar és a szlovák szakos tanárok órakedvezményhez juthatnának. Vagyis, ha hetente legalább egy óra jutna a gimnázium kulturális életének szervezésére. Különben egyre nehezebb lesz ennek szervezése, amit a pillanatnyi helyzet is igazol. Persze, a kultúrcsoport nemcsak azért pang, mert elvi és szervezési viták voltak, elsősorban időhiány miatt. A második félévben, ha a gyerekek megtanulják a szpartakiád kötelező gyakorlatait, a heti három, úgymond szpartakiád-nap közül egyet feláldozunk a kultúrára. Nagy szükség lenne rá, hiszen a szülőkkel való kiváló kapcsolatunk hosszú-hosszú évek óta a kultúrcsoport aktív tevékenységének is tulajdonítható. Akárcsak az alapiskolákkal meglévő kapcsolataink minősége. És szellemi közegünk kialakításában nagyon fontos szerepe volt, s hiszem, lesz is a lánykarnak és a kultúrcsoportnak. Hogy ezt a két közösséget a felbomlás veszélye fenyegeti, azt enyhe, túlzásnak tartom, azt viszont kötelességem kimondani, hogy a közösségek érzelmi és tudati meghatározóin módosítani kell. Biztosíthatom, a jövőben nemcsak én, hanem jónéhány pedagógustársam igyekszik majd magasabb színvonalra emelni gimnáziumunk kulturális életét. Mondhatom ezt azért, mert a bajt mi is megállapítottuk, kimondtuk. Nyíltan és őszintén. Csak így lehet, csak így szabad. Mert közösség csak ott működhet igazán jól, ahol mindenki tudja, miért, milyen értékrend alapján dolgozik. És a mi gyerekeink tehetségesek, serények, csak nagyon elfoglaltak, s néha feltehetően nem futja az idejükből. De ez, bízom ebben, átmenet csupán, hiszen ilyen kultúrcsoportok, szellemi közösségek nélkül a gimnázium szellemisége is hiányos lenne. És a mi gimnáziumunkra sosem ez volt a jellemző. E közösségek felbomlásának, illetve stagnálásának következményeit mind a diákok, mind a lelkesebb pedagógusok hiányként és hiányosságként élik át. Persze, a félreértések elkerülése végett le kell szögezni: nem azt mondják ők sem, hogy egy gimnázium szellemi életét az határozza meg, hány művészeti együttest tart fenn, de az már meghatározza, fenntart-e egyáltalán ilyen csoportot, kisközösséget. Ugyanakkor a szellemi élet teljessége elképzelhetetlen a természettudományi és műszaki irányzatú szakkörök aktív ténykedése nélkül, viszont mind a műszaki, mind a humán egyoldalúság veszélyes. Azonban általános tapasztalat, hogy az utóbbi évtizedben középiskoláink és gimnáziumaink zömében megcsappant a társadalomtudományi és művészeti szakkörök lényegi támogatása, s helyét valamiféle pótcselekvés-gyanús formális támogatás vette át. Talán ez is egyik oka a humán beállítottságú kisközösségek felbomlásának, a galántai (Galanta) helyzetet minősítve: válságának. A szociológusok szerint az embereket összetartó közösséget négy tényező fűz egybe. A közös érdek, a közös cél, a közös •a értékrend és közösség- vagy más szóval a „mi"-tudat. Ha mind a négy tényező hathatósan van jelen, kiválóan működik a közösség. Ez azonban világszerte ritkaság. Ha csak az egyik vagy másik tényező dominál, hiányosságok keletkeznek, zavarok, válsággócok születnek, amelyek talán többet ártanak, mint használnak. S ha csak az érdek közös — ahogy azt a két kisközösségnél tapasztaltam — egységesítő értékrend és ezen az értékrenden alapuló tudatos cél nélkül, akkor nem is beszélhetünk közösségről. Legfeljebb vágyról, akarásról... Holott az ilyen kisközösségek a társadalom számára is mérhetetlenül fontosak, ugyanakkor eszközei a személyiség kialakításának is — ez azonban ritkán kap hangsúlyt. Tény, hogy e jeles gimnázium diákjai — akikkel beszélgettem — valamennyien olyan alkotó közösségbe vágynak, ahol kibontakoztathatják énjüket, ahol megmutathatják a tanuláson túli egyéb erényeiket. Ezt mi sem bizonyítja jobban Nógely Viola fogalmazásánál: — Már össze akartunk válogatni egy kisebb csoportot, hogy folytassuk a kultúrcsoport munkáját, de az az igazság, hogy nem voltunk rá képesek, nem ment. Barátnője, Mészáros Tünde szigorú önminősítése ennél is pontosabb, ugyanakkor reménykeltő állapotrajzot mutat: — Az az igazság, hogy kár ezt körbebeszélnünk annyiszor. Ha életbevágóan fontos lenne számunkra a kultúrcsoport, a föld alól is keresnénk koreográfust, megkérdeznénk a SZISZ-t, mennyivel tud beszállni, megbeszélnénk a tanárainkkal, milyen feltételek mellett dolgozhatunk, és csinálnánk. És tulajdonképpen: nincs is nagyobb akadálya ennek... Akkor munkára fel, barátaim! SZIGETI LÁSZLÓ 1. Nógely Viola: „Nem voltunk rá képesek.. 2. Szabó Gabriella: „Egymásra már nem sokat adunk.. 3. Bognár László: „A szpartakiád sok energiát leköt.. 4. Józsa Mónika: „Hát beszélhetünk itt közösségről 7’ 5. Pék László: „A pénz beszerezhető .. Hrapka Tibor felvételei
