Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-12 / 7. szám

Beszélgetésünk, úgy érzem, hasznos volt

Találkozásomnak a komáromi (Komárno) járás nőszervezeti elnökeivel tulajdonképpen az volt a célja, hogy szót váltsunk a helyi viszonyokhoz mérten, „apróra” váltott kongresszusi feladatokról, arról, melyik szervezet, milyen területen tud leginkább hasznossá válni azokban a tennivalókban, melyeket a határozatok foglalnak össze népgazdasági, kulturális, külpolitikai és szervezeti téren. De már a kezdet kezdetén megrekedtünk a családnál, az ifjúságnevelésnél. Meg nem tagadva önmagunkat, hogy hármas küldetésünkben is mindenekelőtt anyák vagyunk, akiknek tiszteletreméló, de nem könnyű küldetése a gyermeknevelés. Arról beszélgettünk. hogy ebben, a nemzedéket, jövőt formáló igényes feladatkörben miként tudunk helytállni. Törekvéseink nyomán milyen eredményt tudunk felmutatni.

Abban megegyeztünk, hogy ifjúságunk zöme igyekvő, becsületes. Ha mi, anyák találkozunk, jó elmondani egymásnak, hogy sorkatona fiam már a második kitüntetést kapja, hogy lányom a munkája, a háztartás és a gyermeknevelés mellett továbbtanulásra is szakít időt magának, nevelőként büszkeséggel tölt el, hogy tanítványaim helytállnak a felsőoktatási intézményekben is, a munkahelyen szocialistabrigád-tagok, jó magatartású emberek az életben. Mert ilyen a mi ifjúságunk. De vannak közöttük fekete bárányok is. Olyanok, akik kerülik az iskolát, a munkát, olyan is, aki helytelen magatartása miatt a kiskorúak bírósága elé kerül, aki felelőtlenül házasodik, éretlenül hoz gyermeket a világra, vagy éppen enyves kézzel lép az önkiszolgáló boltba, és durva, tiszteletlen a felnőttekkel szemben, olyan, akinek a szép szó, semmilyen figyelmeztetés nem használ.

Bátran állíthatjuk, hogy a családi viszonyok alakulásában nálunk a pozitív jelenségek vannak túlsúlyban. Ezt nőszövetségünk elnöke is megerősítette kongresszusi főbeszámolójában, akárcsak azt, hogy a tizenévesekkel a kelleténél sokkal kevesebbet foglalkozunk, sokkal kevesebbet, mint amennyire szükségük lenne ahhoz, hogy eligazodjanak a számukra jelentős kérdésekben. Vannak negatív jelenségek, amelyeket észre kell vennünk, nem mehetünk el mellettük közömbösen, mert csak tovább buijánzanak, sokszor nemcsak a közvetlen család, hanem a szélesebb környezet, a társadalom kárára.

Beszélgetésünk során az életből merített példák sorakoztak egymás mellé. Elmondta tapasztalatai kisóvodásaival s azoknak szüleivel a pedagógus, fiatal szakmunkásaival a mesternő, ifjú vevőivel a boltvezető, sok magatartásbeli hiányosságot figyelt meg a vendéglátóüzem dolgozója, az egészségügyi nővér, a nagymama és

a fiatal édesanya is. Hozzászólásunk nyomán summázódtak tennivalóink a fiatalok erkölcsi arculatának, egészséges, ésszerű életvitelének kialakításában. Mindenekelőtt helyrehozni azt, amit „Neki jobb sora legyen, mint nekem volt!” gyakran hangoztatott jószándékkal nagyon is lazára engedtünk, amit a család anyagi gyarapodását tartva szem előtt a nagy hajszában elmulasztottunk, ami iránt közömbösek voltunk, pedig nevelési tényezőként nagyon is fontos volt.

Megegyeztünk abban, hogy az iíjúságnevelés minden kérdésében lépést tartani a fejlődés útmutatóival olyan feladat, amelyhez igényes társadalmi összefogásra van szükség. És következetességre. Mert a fiatalok nevelésénél, ha sok a bába, s az egyik mást mond, mint a másik, vagy másképp csinálja, mint ahogy mondja — eredménytelenné válhat, zsákutcába torkollhat a legőszintébb törekvés is.

A példakép, a felnőttek okozta csalódás és az érzelmi megrázkódtatás az oka azután, hogy a fiatal úgy érzi, kicsúszik lába alól a talaj, nincs aki segítségére lenne — s kezdi élni a maga önálló életét, amely igen sok veszélynek, ártalomnak lehet kitéve.

Tudjuk, hogy sok a széthullott, az alkohol miatt válságban lévő család, és más egyéb, a felnőttek erkölcsi magatartásából eredő probléma, ami rendkívül rossz hatást gyakorol a fiatalok fejlődésére. S éppen itt, ezeknek a bajoknak az orvoslásában, felszámolásában tudnak sokat segíteni nőszervezeteink tagjai, akik ott élnek a problémák szomszédságában. A falvakban, lakótelepeken, a bérházakban s a munkahelyeken — ismerve a családtagokat, gondjaikat. Tudva azt is, hogy kit mi bánt, kihez miként lehet közeledni óvatosan, türelemmel, megértéssel. Ha kell, további segítséget

bevonva — családtagot, orvost, jogászt, pszichológust, munkaadót, házassági tanácsadót, ifjúsági szervezetet, szakszervezetet — mindaddig és olyan mértékben, míg elintéződik, megoldódik a gond, amely a fiatal erkölcsi tartását, jellemének alakulását, a családhoz, munkatársaihoz, a felnőttek világához való viszonyát negatívan befolyásolja.

Beszélgetésünk, úgy érzem, hasznos volt, az egymás eredményei és gondjai iránti érdeklődés, a tapasztalatcsere és a szándék: segítségére lenni a másiknak, hogy jobban boldoguljon. Hiszen nőszervezeteink elnökei tudatosítják, hogy az ifjúságnevelésben is, mint sok más kérdésben igazi sikerhez az összefogás vezet.

J. HEGEDŰS MAGDA Könözst István felvételei