Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-05 / 6. szám
ÚTKERESŐ Figyelj! A három fiú közül kettő már veszekedve szállt fel a kollégium felé tartó autóbuszra. Ritkaság fiúk között az ilyen hangos nézeteltérés. A nyilvános veszekedés oka is hamarosan kiderült — Szóltál a szerelőknek, hogy csöpög a csap? Vagy megint elfelejtetted? — Nem voltak ott... — Nem ? Persze, hogy nem. Miért is lettek volna ott? Ez egyszerűbb megoldás. Már egy hónapja nincsenek ott! Vagy talán megint elaludtál? Reggel nem kell korán kelned, de még ennyire sem vagy képes. Ha te így... Akkor majd holnap mi nem megyünk gyakorlatra, és elintézzük! — ezzel a harciasabb hátat fordított társának, és egy időre befejezték a vitát. Kisvártatva azonban újra ráförmedt a mellette állóra: — Vettél kenyeret? — Kenyeret?... Elfelejtettem — válaszolta megszeppenve a gyámoltalanabb. — Elfelejtette! Sssz! — nézett a harmadikra diadalmasan, mint aki már előre tudta a választ. — hányadszor felejtetted el? Csak ez az egy dolgod van, ezt is elfelejted! Nem lehet semmit rádbízni. Én ugyan vettem, de abból egy morzsányit sem kapsz. Értetted? Egy fikarcnyit sem! Kis csend lett, a megállónál ki- és beszálltak az utasok, aztán újra folytatta: — Csütörtökön még mindig az előző heti kenyeret esszük. — Ugyan! — Mikor mondtam, hogy vegyél? Hétfőn! — De hisz még van. — Hát ez jó! Ha egy évig lenne, egy évig nem vennél? Hagyjuk ezt. A te lustaságodat egyszerűen nem lehet elviselni. Ki fogjuk tenni a szűrödet. Már két hete ígérgeted azt is, hogy felmosod a szobát. — Tényleg? — lélegzett fel a „vádlott". — Hát akkor csak jól nézz körül a szobában, ha belépsz! — Csak nem mostad fel? — De igen — jelentette ki büszkén a „lusta". — Hisz megmondtam, hogy felmosom. — Mondtad, mondtad, de annyi mindent mondasz. — A hangadó tekintete parancsolóan a harmadikra szegeződött. — Akkor te meg Jenő kiviszed ma a szemetet. — Jó — felelte a Jenőnek nevezett fiú megszeppenve. Látszott az arcán, hogy igyekszik jól az eszébe vésni e feladatot, nehogy kiközösítetté váljon, mint a szobatársa. PLEVA ÉVA i Színek, vonalak, formák Török Ági a tanult szakmát, a kényelmes hivatalt hagyta oda e mesterségért. Csaknem tíz éve már, hogy az agyaggal, ezzel a hideg, nyirkos és kemény, ám a fazekas keze alatt rugalmassá puhuló különös, bár az emberi kultúra számára évezredekkel ezelőtt felfedezett anyaggal küzd. Küzd a szó valódi értelmében. Az első években — a gömöri fazekasok műhelyeit lakva — a magyar népi kultúrában hagyományozódott tudás megszerzéséért, az arányok, a formák, a vonalak és színek e világ ízlése által kialakított összhangjáért, a tenyér, az ujjak s a szem már csaknem ösztönös mozdulataimák, vonalak és színek agyagba gyúrt összhangjáért. Még szerencse, hogy az állandó kötöttség mellett akad idő egyéni megrendelésekre is, magánszemélyek, kulturális intézmények, a CSEMADOK helyi szervezeteinek rendezvényeire vagy éppen Központi Bizottságának országos fesztiváljaira tervezett emlékplakettek, ajándéktárgyak készítésére. Ilyenkor és más kényszerű vagy megengedett szünetekben a fazekas játszik. Félreteszi a különben soha abba nem szakadó fazekasmunkát, és a koronghoz engedi a kísérletező keramikust, az egyéniségét, a mondanivalójának eszközeit kereső művészt. Kovács Margit szelid vonalainak másolásával vagy éppen a középkor madonnáinak rejtélyeit lesve gyakorol a szem és az ujj: vajon innét nyílik-e kapu Török Ági-alkotások felé? KOCSIS ARANKA NAGY LÁSZLÓ felvételei ért s a mögöttük mégis ottlápuló biztos anyagismeretért. Ez volt az alap s a kiindulás. S ez adja a megélhetést most is, a Népművészeti Tárgyak Központjának (ÚLUV) megrendeléseire készülő szép, vörösbarnára égett, fehér, barna, sárga, zöld színű festékkel virágozott tálak, csuprok, korsók. Gömöri kerámia Török Ági pozsonypüspöki (Pod. Biskupice) műhelyéből. Ez a biztos alap az elinduláshoz, a sajátos, a csak Török Ágikerámiát jellemző arányok, for-
