Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-26 / 48. szám
CSALÁD Bűnös gyerekek Afrofrizurás, zavaros szemű fiú tántorog a csordogáló őszi napsütésben. Lefékez az aládúcolt, bontásra ítélt rozoga ház előtt, görcsös mozdulattal simogatja a halántékát. Csak a konyhaajtó zárját törte fel, itt húzódik meg ilyen állapotban. Ledől a hevemre, kezéből messzire lendül a könyvekkel teli reklámtasak. Fél tucat nyugtatót önt a tenyerébe, mohón dobálja szájába a fehér tablettákat (A tanár: A fiú beilleszkedési nehézségekkel küzd, képtelen feloldódni a közösségben, gyenge idegzetű, ingerlékeny. Ragaszkodó, de környezetének durva magatartása hasonló válaszreakciókat szül nála is. Túlérzékeny, s ezért mind jobban követelné, áhítaná a szeretetet, a család azonban kiskorától kigúnyolta, csíráiban elfojtotta szeretetéhségét. Érzelmi feltöltődést a fogódzókat csakis a családi háttér, a mögöttes világ adhatna neki, éz azonban csonka és jéghideg. Életformájává vált a lézengés, az otthonta/anság, ismer minden hasonszőrűekből verbuválódott bandát a városban, találkozásaik egyetlen célja az együttlét, a puszta testmellettiség, kapaszkodók híján képtelenek megragadni a szétmá/ló lehetőségeket. Az alkohol központi szerepet tölt be a család életében. A fiú is rendszeresen hozzájut italhoz, többször volt részeg. A gyereknevelésnek fura példájával találkozhatunk ezen a létszinten. A fiú és testvérei étel helyett cukorkát szopogatnak; nem verik őket, de simogatást sosem kaptak. Az anya állandóan kiabál velük, az apát nem érdekük. A fiút az anya küldi le lopni az üzletbe, s mivel kiskorú, még ilyen apróbb bűncselekményért nem büntethető. Ez az életforma fokozatosan a kívülálláshoz, a másik oldalra sodródáshoz vezet a fiú egy-két év múlva már képtelen visszatalálni a társadalomba. Az alkohol, a gyógyszerezés, a kapcsolatnélküliség csak elősegíti ezt a folyamatot Az orvos: Az anya rendszeresen nyugtátokat szed, étel helyett gyógyszert „eszik". Ez is pótcselekvés, mint az apánál az italozás. Hogy megmaradjon a család benső status quó-ja, egyensúlya, az anya elnézi férje italozását. mert lehetővé teszi, hogy aktív cselekvés helyett mártíromkodjék. Lényegében az anya a család feje, azonban még kísérletet sem tesz a normális (3© családi környezet megteremtésére. Az apa mindent gyengeségével magyaráz, italozási szokását, hajlamát okolja talajvesztésükért A család a kiúttalanság peremén bukdácsol.) 1985-öt az ENSZ Közgyűlése a fiatalok nemzetközi évévé nyilvánította. A gyermek, valamint a felnevelő — és az elegendő sejt — a család — védelmének a jegyében fogantak a jelszavak, születtek a határozatok. Nálunk, abból a tényből kiindulva, hogy aránytalanul nő a gyerekfejjel elkövetett kihágások és bűntettek száma, a CSKP KB elnökségi ülése intézkedéseket fogadott el az 1983—95-ös időszakra a fiatalkorú bűnözés megfékezésére és okainak tüzetes kivizsgálására. Az intézkedésegyüttes fokozott figyelmet szentel a család negatív szerepének az ifjúsági bűnözés alakulásában. Mikor megbomlik a család, az iskola és a társadalom kedvező együtthatása, a gyermek amúgy is széteső énjét a negatív késztetések sok esetben a rossz felé irányítják. Mint a felmérések mutatják, az utódnevelő szerepüket ellátni képtelen családok száma növekszik, gyerekek ezrei nőnek fel az egészséges érzelmi és szellemi épüléshez szükséges élmény, anyai simogatás és apai jó szó nélkül. A széteső családok hatványozottan bocsátanak útra lelkileg veszélyeztetett gyerekeket, akiknek életpályája és sorsa gyakran előre felvázolható. A bűnöző gyermekek jó része a problémás családokból kerül ki, a legmagasabb százalékarányt pedig — a rétegeződést véve alapul — a szakmunkásképző intézetek tanulóinál és a korán munkába állt ifjúságnál mutatták ki. A család szocializáló szerepének zavarai megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a társadalmi beilleszkedést segíteni hivatott intézmények igyekezetét — gondolok itt elsősorban a ifjúsági szervezetek, a sport- és kulturális egyesületek segítő kezére —, főként ha ez a segítség megragad a formalitás szintjén. A lelkileg eredendően sérült, személyiségzavarokkal küszködő gyermekeknek nem elég kezet nyújtani, érzelmi hullámhoszszukra hangolt állandó kapcsolatlehetőségre van szükségük. S ha nem így alakul, kizárólagos életterükké válik az utca, a csavargás, elfoglaltság és megfelelő ifjúsági rendezvények hiányában a bambitó kocsma és a söntéspult. A rosszabbodó gazdasági feltételek is nehezítik a helyzetet, a fiatalok értékmércéje deformálódik, a minden és a semmi határközében nem tudják meglátni a nekik megfelelőt. A deviáns családokból kikerülő fiatalok tetemes anyagi hátránnyal indulnak, a családok inflálódását csak elősegíti az esetleges munkavállalás, a szűkös anyagi források, sokszor az erőn felüli költekezés, a napról napra élés. A sérült népességréteggel intézményesen csak akkor kerülünk kapcsolatba, mikor a társadalomba való viszszavezetése már többszörösen gátolt. A végkifejletnél, az állami gondozásba vételkor, a büntetésvégrehajtásnál már nem tudjuk valódi beavatkozással megelőzni a bajt, sem orvosolni. Gyermekotthonaink túltelítettek, a normális életvitel lehetősége sem adott már lassan az ilyen telezsúfolt otthonokban. Jelenleg is párszáz gyerek vár — szellemi és lelki egészségükre káros körülmények között — intézeti elhelyezésre. Nem kevesen közülük már a sokadik lopási kísérletnél, garázdaságnál tartanak, s kérdezzük, meddig jutnak fél év múlva, egy év múlva, mire megérkezik az elhelyezést biztosító papír. Ha az öklömnyi hógolyót meghempergetjük a hóban, újabb és újabb rétegek rakódnak reá, néha lavinává terebélyesedik. Az eredendő gyermeki tisztaságot már nehéz előkapami a rárakódott „fertőzések" alól. Intézményesen nincs mód a beavatkozásra, akiknek feladata lenne a gyerekekkel foglalkozni, főleg hatósági munkát végeznek. Nem azért, mert bürokraták, a gondok olyan sokrétűek, hogy megoldásuk szinte kilátástalan a jelenlegi intézményrendszerben. Annál inkább is tennünk kell valamit, mivel az alkoholizmus, a nikotin, a korai szexuális élet ifjúsági megfelelői kirívóak, társadalom és nemzedékpusztító hatásuk beláthatatlan. A fiatalok nehezen fogadják el a dolgok megszokott rendszerét és értékét, nem szeretik a nagy szavakat, képébe nevetnek a hatásos „ritmusokban" szónoklónak. Hozzájuk, minden egyes veszélyeztetett gyerekhez egyedien kell közelíteni, azt a „valamit" kell mindegyikükben megszólaltatni. NAGYVENDÉGI ÉVA
