Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-29 / 5. szám
— Az apám jó kenyérkereső volt. Az apám jó keresztény volt. Jó félje volt anyámnak, Má Blakinak. Sok ruhát vett nekem. Kényeztetett. Iskolába küldött. — Ezt hosszú, panaszos jajgatás követte, szavak nélkül, de kifejezően. Aztán: — Ki fog ezután kényeztetni engem? Ki küld majd iskolába? Ki fog etetni? Ki lesz Nne jó félje? Nne. anyám. . . hol vagy? Gyere haza Ibuszából, mert elvesztetted a férjedet, a féijedet, aki feleségül vett a mi szokásaink szerint, aztán a templomban is... Gyere haza. mert elvesztetted a gyermekeid apját... így jajgatott Akunna, egyre ismételgetve apja főbb tulajdonságait. Még akkor sem hagyta abba, amikor a többi sirató már eltompult. Nem állíthatta meg senki, mert a lánytól éppen ezt várták. Az emberek később megjegyezték, ahhoz képest, hogy nem Ibuszában született, nem csinálta rosszul. Nnandónak nem kellett sok szó. Csak kiáltozott. és dobálta magát. A felnőttek szorosan fogták, nehogy kárt tegyen magában. Hamar abbahagyta a sírást, de Akunna bátran folytathatta; a lányok több érzelmet mutathattak ki. A szoba addigra már tele volt Lakók, házifiúk, rokonok, mindegyre csak jöttek Lagos minden részéből. Mindenki alaposan kisírta magát. Minden újonnan érkező gyászoló vetett egy tekintetet a két gyerekre, hallgatta egy percig Akunna sírását, aztán kiment a verandára, és hozzáfogott a jajgatáshoz. Mindenki tudta, hogy egy napon majd vele is ez történik. Halál az ő családjában is előfordulhat: éppúgy lehetnek ők a következő áldozatok. Sírtak hát. nemcsak Ezekiel Odzsa gyerekeiért vagy Ezekielért. hanem önmagukért is. A kezdeti megrázkódtatás lassan csitulni kezdett. A siratók kezdtek kimerülni. Még mindig felhangzott egy-egy nyögés, szomorú kitörés, ahogy újabb és újabb rokonok érkeztek. Akunna rendületlenül kiáltozott tovább, de az ő fájdalmuk lassan apadt. Az ott ülők közül soknak már fásultan csüngött a feje ... Ezekiel Odzsa elment, hogy találkozzon őseivel. Meghalt. Mintha valami kényszerítő erő dolgozna bennük, a férfiak, egyik a másik után indult ki a ház elé, a szabadba. Fölkelt a telehold, de fényét elhalványította a ház előtti villanylámpa. Olyan meleg éj volt, hogy a férfiak levették felsőruhájukat; akik maguk köré csavart lepek viseltek, már csak rövidnadrágban voltak. Aztán kezüket összekulcsolva nagy kört alakítottak, dobogva lépkedni kezdtek, először erre, aztán arra. A mintegy ötven erős, élete virágjában levő férfi e hangtalan mozgása egy-két percig tartott. Aztán hirtelen kiáltás hangzott fel, közelről és mégis mintha a távolból — a súlyos mozgás közepette nehéz volt megállapítani, honnan ered. Egy szólóénekes kiáltott. Hívta, ébresztette a Halált, hogy jöjjön, és lássa, mit tett. Nem ragadta-e el közülük Ezekielt? Ezekiel most miatta nem tudja, hol van a fia. Elragadta Ezekielt. mielőtt élvezhette volna a menyasszonypénzt, amit majd a lánya kap. A Halál elvitte Ezekielt mindörökre! Mialatt a szólista felsorolta mindazt, amit a Halál művelt Ezekiellef és a családjával, a többiek, immár vad táncba kezdve — még mindig körbe haladtak, szorosabban fogva egymás kezét, s lábukkal dobogva a száraz, napégette földön —. hirtelen egyszerre kiáltottak fel. Aztán egyre gyorsabban és gyorsabban forogtak, körülöttük porzott a föld, és vad. különös dallamot énekeltek. Már csörgött róluk a verejték, szénfekete testük csillogott a lámpafényben. Ahogy a tánc intenzitása fokozódott, az asszonyok, akik szeméből egyre folyt a könny, kezdtek csatlakozni a férfiakhoz. A kör hamarosan olyan nagy lett, hogy kisebb köröket kellett alkotni. Fokozatosan az asszonyok vették át a kiáltozást. A férfiak megtették a magukét: felébresztették a Halált aki az Eltávozottak országában pihent. Most a nőkön volt a sor, hogy elénekeljék Ezekiel útját a halálba, csengő hangjukkal kikövezzék az ösvényt, hogy útja sima és akadálytalan legyen. Felszálló hangjuk ide-oda hajlott, s közben szándékosan ismételgettek szavakat úgy, hogy az avatatlan fül nem vehette ki a gyorsan szálló szavak értelmét, csak valami fülsértő zajt hallott, mint amikor a kőműves apró kavicsokat zúdít a cinktetőre. Ennek ellenére az embert magával sodorta a szavakhoz kapcsolódó nyugodt, zavartalan áradás. A férfiak halk hangon, szüntelenül ismételték a dalt, és hangjuk olyan emberek sóhajához hasonlított, akik, bár legyőzettek, nem engednek a méltóságukból. BUCH! EMECHETA tény dallamok. A levegő megtelt a három csoport összekeveredő lármájával, olyan zavarosan és zajosan, hogy sokszor meg sem lehetett állapítani, melyik zaj honnan ered. A hold eltűnt. A fényes éjszaka lassan átengedte helyét a szürke, párás reggelnek: köd lebegett mindenütt, és apró, ezüstös cseppekben ült meg a harmat a ház előtti citromfű levelein. Itt egy kimerült gyászoló hevert, meztelen teste felemelkedett, lesüllyedt az éjban, hogy ez az asszony nem valódi nővére az anyjának. Hamarosan felhagyott a töprengéssel, mert figyelmét egy másik hang hívta fel magára. Uszo nénitől és kisbabájától eredt. Uszo néni könnyedén vette a levegők mint valami szellő, amely átleng a bozótoson. Sovány volt. mégis olyan hajlékony, hogy kaija. mely átfogta csecsemőjét, békésen fekvő, csillogó, fekete és lágy kígyóhoz hasonlított. Okecsuku baba mélyen aludt, de alvó szája Uszo súlyos mellével volt betömve. Szunyókálásábanás rángatta anyja mellét, miközben morgott, mint valami kis állat, mint egy kölyökkutya, s közben szopott. Akunna önkénytelenül is elmosolyodott. Felállt, mert ki akart menni az udvarra. Óvatosan kellett mozognia, nehogy rálépjen az alvókra. Richard bácsi éppen az ajtóban hevert, kezét úgy kulcsolta össze a mellén, mintha áldást osztana: egyik kezén csak négy ujja volt egy munkahelyi baleset következtében. Született siránkozó volt — nem mintha nem lenne oka a siránkozásra, hiszen sok szomorúság érte az életben. Ő is kénytelen volt háborúba menni, mint Nna, bár senki sem tudta biztosan, elhagyta-e Észak-Afrikát, látott-e csatát egyáltalán. De sokat mesélt a hőstetteiről, tapasztalatairól Japánban, Burmában. Indiában. Hogyan lehetett Richard bácsi mindezeken a helyeken egyetlen háború alatt, és ráadásul mindenki tudta, milyen kevés iskolája van ... Véres részleteket mesélt arról, hogyan fogták és ölték meg a japánok a brit katonákat A japánok drága karórákat hagytak szanaszéjjel, mesélte egyszer Akunnának és öccsének. és ha olyan helyről jöttél, ahol nem tanítottak meg arra, hogy nem szabad lopni, és hozzányúltál az órákhoz, szétloccsantották a fejedet Richard bácsi mesélte el a gyerekeknek azt is, mi történt Nna lábával, de olyan részletesen, hogy az ember azt hihette, ő maga is ott volt ugyanabban az ezredben — noha Nnát két évvel Richard bácsi előtt hívták be. és ő nem is maradt a háború végéig. Állította, hogy az ő ezrede látta Hitlert meghalni, lassan mérgeződött meg, sírt mint egy szülő asszony, miközben könyörgött a németek isteneihez, hogy segítsék meg. Richard bácsi jó mesemondó volt; talán elsősorban éppen azért bújtatták egyenruhába, hogy szórakoztassa katonatársait. De újabb történetei keserűbbek voltak, cseppet sem szórakoztatóak. Olyan dolgok estek meg vele. amitől elhagyta a humorérzéke. Először az első fogait kezdte elveszíteni; egyszerre kihullott négy. valamennyi elöl. fönt de a hézag szélén levő két foga még mindig hófehér volt és hegyes, és ettől úgy nézett ki. mint egy fekete krokodil. Aztán elveszítette az egyik ujját; és az, hogy hiányzó középső ujja még mindig fájt, szüntelenül megbüvölte. Vég nélkül tudta sorolni mindazt, ami megkeserítette az életét, és hogy számára az élet többé már sohasem lesz a régi. Elsírta: „Ha elgondolom, hogy harcoltam egy olyan emberi szörny ellen, mint Hitler, és túléltem valamennyi ujjammal együtt, csak azért, hogy visszatérek, és elveszítsem a saját országomban, a saját népem között, miközben f4t fűrészelek!" Hallgatói sajnálták, a fejüket ingatták együttérzésükben, hogy az élet szomorú és kegyetlen dolog. Bár Richard bácsi csak néhány hónapot töltött a hadseregben, leszerelése után kapott egy halom pénzt. Bölcsen költötte el, feleségül vett egy Rebecca nevű lányt. Nagyon jámbor, kissé gömbölyded. de túlságosan szép, túlságosan fiatal volt Richard bácsihoz. Folyton verte, mert szerinte Rebecca mindig más férfiakkal szemezett Lejöttek a szigetre, hogy előadják ügyüket Nnának és Má Blakinak. Richard bácsi hol így, hol úgy adta elő, és Nna folyton figyelmezette, ha továbbra is durván bánik a feleségével, hamarosan elveszíti. így is történt. És mindezek tetejében, keserűségét magával vitte, a munkahelyére, ahonnan nemsokára elbocsátották, mondván, nem jön ki a munkatársaival. így hát Richard bácsi munkanélküli, feleség nélküli volt, hiányzó fogakkal és ujjal, de Nna legalább abban biztos volt, hogy amikor csak eljön hozzájuk, ami elég sűrűn előfordult, megtölti a gyomrát (folytatjuk) (nőis) Aztán a haláltáncban új fordulat következett. Gyöngyökkel és kagylókkal megrakott tökök kerültek elő. Kezek nyúltak ki, és minden hő kapott egy tököt. Az éneklés folytatódott, egyik dal a másik után . . . egy ősi kultúra örökségei. Rázni kezdték a gyöngyös tököket, szambához hasonló, de nagyon is afrikai hangzással. A kör féktelensége alábbhagyott, a figyelem a nők énekére, a tökök zörgésére és a férfikezek tapsolására terelődött. Ha a csoportból el is tűnt a vadság, ismét megjelent a szólótáncosok táncában. Egy vagy kettő beugrott a kör közepére, miközben gyors ütemű taps, tökrázás és még hangosabb kiáltások hangzottak, és mint őijöngő keresztény flagellánsok összegömbölyödtek, majd kiegyenesedlek, testük hol púpos, hol sima formát mutatott, mint hatalmas tésztaadagok sütés előtt. Kezüket előbb mellkasuk elé emelték, majd ismét a mellükhöz engedték le. s közben, mintegy válaszul a tapsra, a tökrázásra és az énekre, lábukkal ritmikusan dobogtak. Az ének felszámyalt, a táncos végtagjai sebesebben mozogtak, maga a föld látszott ébredezni a súlyos dobogástól; a dal elhalkultával, amikor már együtt énekeltek, a táncos átfogta a mellkasát, hajlékony és kecses lett. mint a játszadozó macskák. Ahogy a dal diktálta, úgy mozgott a keze. Az egész tánc a felemelkedések és lehullások harmonikus játékát nyújtotta. Ahogy az emberek fáradtak, az esések intenzitása mind nagyobb lett. Kis hordókban pálmabort adtak körbe. Kóladióval telt tányérokat osztogattak. Egy különösen hosszúra nyúlt nyugalmi időszak alatt a közelből ének hangzott fel. Keresztény himnusz volt, bár igbo nyelven és afrikai ritmusban, hogy felvehesse a versenyt a hagyományos halotti énekekkel. A keresztények énekelték dalaikat az Új Jeruzsálemről, s a már elfogyasztott pálmabor hatására időnként kiestek a dallamból. így ment az egész éjjel. Bent a szobában a közeli rokonok sírása, kint a gyászolók tüzes bennszülött dalai és a különös, lassúbb kérész-6. szakai ribillió utáni fáradtságtól; ott egy öregember nyúlt ki a pádon, mintha ő maga is halott lenne, reszkető hangon vette a levegőt, ráncos, szőrtelen mellkasa zihált. A csoportok hűlt helye elnéptelenedett csatatérhez volt hasonló; a földet úgy letiporták, hogy a hajnali párásságban felszínre bukkant a máskor rejtett vörös agyag. A hivatásos kölcsönzőktől bérelt székek (melyek tucatjáért egy shillinget fizettek) és egy magántanártól kölcsönzött pad ott hevertek szerteszéjjel, mint a zulu harcosok kardjai és pajzsai a brit katonákkal vívott összeütközések után. v Aztán kakaskukorékolás hangzott. A virrasztás véget ért. A gyerekek egyik nagybátyja felkelt a cementpadlóról, nyújtózkodott, nagyot ásított, és azt morogta: — Átkozott kakas, éppen akkor kezd kukorékolni, amikor a legjobban alszom. De hát mit csináljunk.. . mennem kell, hogy engedélyt kéijek a távolmaradásra. Aztán eszébe jutott, hogy aznap szombat van. és elmosolyodott Hála a jámbor Ezekielnek, aki pénteken halt meg, tehát szombaton lesz a temetése, épp a legalkalmasabb napon. Nagy gyászmenet lesz, hiszen minden munkás el tud jönni. Akunna nem aludt sokat. A szobájuk zsúfolva volt emberekkel, feküdtek a hideg padlóra terített gyékényen, testük fénylett az izzadságtól. Ö maga egy unokatestvére, aki egész éjjel köhögött, és egy testes asszony közé volt beszorítva, akinek ropant melle minden lélegzetvételnél fel-le süllyedt, mint egy dühös vízilóé. Akunna felült, nyújtózott, és azon töprengett, milyen rokonsági kapcsolatban áll ezzel az asszonnyal, akit anyja rendszerint Matilda nővérének („Matindá"-nak ejtette) hívott, Ibuszában a rokonság olyan homályos és bonyolult, hogy a legegyszerűbb minden közeli rokont „szeszatá” -nak vagy „bulodá” -nak nevezni, ámbár Akunna biztos volt ab«4 menyasszony ára
