Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-01-31 / 5. szám

És az eredmény? Az 1983-as országos tejtermelési tervet 108,6 százalékra teljesítették! Vagyis 450 millió liter tejjel került ki több a mezőgazdasági üzemekből, mint amennyit terveztek. A tehenenkénti átlagos tejhozam országosan 250 literrel emelkedett (erre szocialista mezőgazdaságunkban még nem volt példa), és elérte a tehenenkénti 3 350 liter évi fejési átlagot, amellyel hazánk is felzárkózott a szocialista országok legjobbjai közé.

Eközben azonban érdekes helyzet alakult ki: csökkent a lakosság tejfogyasztása, a raktárakban ott áll az ömlesztett sajt. Úgy lennénk ezzel is, mint annyi más „divatcikknek" mondott áruval? Amíg nincs, egymást öljük érte, amikor van, a kutyának sem kell?

A fogyasztó érvel. Javítani kell a minőséget. Nem elég a mennyiségre figyelni, a választékot is bővíteni kell. Csak példaként felvetve: hányféle joghurtot árusítanak nálunk? Hol van a savanyú, tej, a kefir, a túró, a fűszervaj, a kemény és füstölt sajtok sok-sok fajtája? Azok a tejtermékek, amelyek egészséges táplálkozásunk alapját képezhetnék, nagyon sivár-választékban kerülnek piacra.

Az idei tervek a tejtermelés növelését irányozzák elő, 2,1 százalékkal több vaj kerül az üzletekbe, mint tavaly, tejtermékekből pedig 4,5 százalékkal lesz több. A fogyasztásra kerülő tej 35 százaléka lesz teljes tej. Persze jó lenne, ha ez nemcsak a mennyiségben tükröződne, hanem a választékban is. Ha a feldolgozó üzemek — az adott lehetőségek kihasználásával — biztosítanák a gazdag választékot, a jó minőséget. Ha nemcsak a tej előállítása lenne társadalmi feladat, hanem a tej fogyasztása — feltételeinek megteremtése is.

A terv által megszabott tejmennyiség termeléséhez szükséges takarmányt biztosítják. A terv tehát reális alapokra épült; ha mindenütt megtartják a takarmányozási mutatókat, ha a veszteséget a minimumra csökkentik, a tervteljesítésnek nem lehet komolyabb akadálya. Persze azzal számolni kell, hogy a mezőgazdasági üzemek csak a saját takarmányalapjukra támaszkodhatnak. Takarmánybehozatalunk a felére csökkent, az üzemek nem számíthatnak arra, hogy állami alapokból kapnak takarmányt.

Vagyis a szubjektív tényezőknek, az emberek hozzáállásának az idei tervfeladatok teljesítésében továbbra is jelentős szerepe lesz. Ezzel együtt pedig annak is, hogy a nőszervezeti tagok, fejőnők és állatgondozók továbbra is féltő szemmel kísérjék a tejtermelés minden mozzanatát, ügyeljenek a takarékosságra, tisztaságra — mindarra, ami befolyásolja nemcsak a mennyiséget, hanem a minőséget is. Hogy a feldolgozó üzemekben olyan tejtermékeket tudjanak előállítani, melyek mindnyájunknak ízlenek, mindnyájunk igényét maradéktalanul kielégítik.

H. Zsebik Sarolta

Kicsik és nagyok

Ildiké abban a korban van, amikor még semmiféle kötelesség nem béklyózza az embert, és abban a hiedelemben él, hogy a világ „lldike-centrikus". A múltkor édesapjával tipegett az üzletbe. A gyér forgalmú úton neki-nekiiramodott, és csevegett-csacsogott, élvezve, hogy már tud beszélni. Azután egyszercsak puff!... hasra vágódott! Apu talpra segítette kislányát, s míg a ruháját porolgatja, idevágó szöveggel okította Ildikét:

— Nem tudsz vigyázni? Látod, látod, milyen poros lett a csecse ruhácskád!

Mire a kicsike durcásan replikázott:

— Igen, mert azok a csúnya bácsik nem söpörték föl az utat!

Kovács József

Pisti városban született, ott is lakik. Életéhez hozzátartozik az autó és az autóbusz, amivel az óvodába viszik. Nagyszülei falun élnek, s ha nem is gyakran, de azért időnként meglátogatják őket. Az egyik ilyen látogatás alkalmával Pisti tágra nyílt szemmel figyelte, hogyan húz végig két ló egy szekeret a falu utcáján, majd megkérdezte:

— Apu, és a lovakba hol töltik a benzint?

Még az ötvenes években történt. Zoli anyukája időt és fáradságot nem ismerve tánccsoportot vezetett, esztrádműsorokat és színdarabokat tanított be, irodalmi esteket szervezett. Kisfiát karonülő kora óta hordta magával a próbákra, így Zoli már négyéves korában rengeteg dalt ismert Szinte észrevétlenül tanulta meg őket, akárcsak a színpadon való mozgást. Számára ez olyan természetes közeg volt, mint más óvodásoknak a játéksarok.

Történt egyszer, hogy előadás volt a faluban. Zoli anyukája körül téblábolt. Bizony, ez más volt, mint a próbák, hiszen a színpadról letekintve nem üres székek tátongtak a nézőtéren. Nénik és bácsik ültek ott, és sokat kapsoltak a „nagyoknak". Zolit is elfogta a siker utáni vágy, no meg kíváncsi volt, milyen is lehet annyi ember előtt szerepelni. A kulisszák mögött nagy

volt az izgalom, vele senki sem törődött így bát két szám között kisurrant a függöny elé, és a négyévesek komolyságával — a közönség nem kis meglepetésére — elénekelte, hogy: „Tegnap este a feleségemet nem találtam otthon"...

Hadas Katalin

JCésö délután van, amikor elhatározom, hogy bemegyek a külvárosból a városközpontba. A buszmegállóhoz érve a jegyautomatához lépek. Bedobott egykoronásomért azonban nem kapok jegyet Először nyugodtan nyomogatom a gombot, de látom, ez sem segít. Megszokott dolog, beletörődöm. Remélem, szerencsém lesz, és nem jön ellenőr.

A megállónál két nyolc év körüli kislány áll, és engem figyel, míg az automatával babrálok. S most, hogy feladtam a reményt, nagy elszántan a segítségemre sietnek.

— Bácsi — mondja az egyik —, azért nem működik, mert az előbb egy fiú teletömte gyufával. De majd mi kitisztítjuk, nyugtatgatnak.

A földön levő gyufaszálak — a vandál tett bizonyítékai — egyikével az érmét befogadó nyílást piszkálgatják sikerrel, mert valóban előkerül néhány gyufaszáltöredék.

— No, most próbálja meg — hívnak büszkén. Ha már így van feláldozok még egy koronát szerény anyagi tartalékomból, de se jegy, se pénz. A kislány szakértő arccal megnyugtat.

— Úgy látszik, még nincs eléggé kitisztítva. — És újra nekilát...

Ekkor egy mogorva emberóriás érkezik a túloldalról.

— Mit csináltok megint? — zuhog a hangja, majd folytatja, hogy „telerakják gyufaszállal, hát persze, hogy nem működik! Tűnés haza az anyátokhoz", fejezi be. S még mielőtt megállíthatnám szóáradatát és megvédhetném kicsi segítőimet, gyors léptekkel eltűnik az érkező busz belsejében.

A két megszeppent kislány csalódott, érteden arccal fordul felém.

Vörös Lajos

Karácsony Károly, a Bratislavai Közszolgáltatási Vállalat kéményseprörészlegének vezetője válaszol

Tóth Ilona, füleki (Fifakovo) lakos kérdésére:

Központi fűtéses házunk kéményét mindig a férjem tisztítja. Szeretném tudni, hogy kötelesek vagyunk-e a kéménytisztításért járó dijat megfizetni, ha nem tartunk is igényt erre a szolgáltatásra ? Igaz, hogy kis összegről van szó, de akkor sem értem, mi jogon kér munkadíjat a járási szolgáltatási vállalat el nem végzett munkáért.

Az SZSZK Belügyminisztériuma 1983. március 25-én kiadott 50-es számú rendelete, amely a kémények, a tüzelő — berendezések tisztítására, ellenőrzésére és kipróbálására vonatkozik, megszabja mind a kéményseprő-szolgálatot nyújtó szervezet, mind az épület üzemeltetői, illetve az említett berendezéseket használók kötelességeit. E rendelet szerint az épület üzemeltetője — a családi házak esetében a tulajdonos — köteles a kéménytisztító szervezet dolgozóinak lehetővé tenni, hogy azok elvégezhessék a kéménytisztítást, hogy a kémények, a fűtő- és a tisztításra szolgáló berendezések biztonságosan megközelíthetők legyenek.

A kéménytisztítást végző szervezet viszont többek között köteles megszabott időközönként tisztítani, ellenőrizni és kipróbálni a kéményeket, kitisztítani a füstelvonó nyílásokat és az 50 kW-nál nagyobb teljesítményű tüzelőberendezések, a szilárd, folyékony, illetve gáz tüzelésű kazánok füstelvonó nyílásait, s a kéményből a kormot tűzálló edénybe kiszedni. A kéményseprő munkákat végző szervezet hatáskörét az illetékes járási nemzeti bizottság irányítja.

Az említett rendelet 5. §-a megszabja, hogy az egyes kéményseprő munkákat milyen gyakran köteles a kéménytisztitó szervezet elvégezni. Így pl. azokat a kéményeket, amelyek szilárd és folyékony tüzelésű berendezések füstjének elvonására szolgálnak évente legalább hatszor; a gáz tüzelésű berendezések esetében, vagy ha a kéménytest betéttel van ellátva évente kétszer, a betét nélkülieket négyszer köteles tisztítani stb.

A kéményseprő munkák díját ugyancsak előírás szabja meg, mely szerint pl. a szilárd és folyékony tüzelésű berendezések esetében pusztán a kémény ellenőrzéséért is annyit számolhat fel a kéményseprő, mintha azt tisztította volna. Ő ugyanis felel azért, hogy a kémények ne legyenek tűzveszélyesek. De ha az ellenőrzést sem végzi el, akkor nem kérhet munkadijat.

Az olvasó esetében tehát el nem végzett munkáért kérnek díjat, ez helytelen. De ha a kéménytisztítást végző szervezet dolgozói legalább ellenőrizték a kéményt, akkor jogosan követelik a pénzt a tisztításért is. Persze csak az elvégzett ellenőrzések, illetve tisztítások számának megfelelően köteles fizetni. Viszont a férje is megszegi az előírásokat, mert a kéményseprőkön és az ellenőrző szerveken kívül nem szabad a kéményekhez nyúlnia még a ház tulajdonosának sem. Ha a megszabott időközönkénti kéménytisztítást elvégzi ugyan a szervezet, de az gyakrabban lenne szükséges, akkor ezt kérvényezni kell a szervezetnél, úgy mint pl. a kazántisztítást is. Ha viszont a szervezet nem végzi megszabott időközönként a munkáját, akkor az illetékes jnb-n kell panaszt tenni.

Tehát a közhiedelemmel ellentétben hazánkban nincs ún. „kéményadó", csak munkadíj az elvégzett kéményseprő munkákért Arról, hogy e kihalófélben levő szakma „utolsó" mohikánjai mégis ilyen címen igyekeznek sok helyen eleget tenni vállalatuk velük szemben támasztott eNárásainak, hogy a legtöbb faluba legfeljebb évente csak egyszer jut el kéményseprő, s akkor függetlenül az eNégzett munkától egységárat kér a lakosságtól, nem csak ők tehetnek. Országszerte kevés a kéményseprő, ezért érthető, hogy nem képesek betartani a rendelet által megszabott határidőket. E szolgáltatás jelenlegi helyzete és az azzal szemben támasztott igények nincsenek összhangban. De vajon mit tesznek a járási, kerületi nemzeti bizottságok azért, hogy ne kényszerüljön se a lakosság, se a kéményseprő az előírások megszegésére ?

(nős)