Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-11 / 37. szám
Ajtmatov-sorozat A televízió jóvoltából heteken át nézhettük Csingiz Ajtmatov szovjet-kirgiz író müveiből készült filmeket, amelyeket láttunk már külön-kulön. arra azonban nem volt alkalmunk, hogy a hetenkénti sugárzások alapján egységes képet alkothassunk róluk. Most volt, és megérte. Már csak azért is, mert a filmeket nézve szüntelenül a gótika hatalmassága. magasba törő sudara. hitet. eszmét, emberséget, művészetet, tudományt egységesítő egyetemes érvénye tolult elém. Tény, hogy a francia eredetű gótika nem tört be a' keleti kultúrába, sem építészetileg, sem szellemileg, megállt Kijev előtt, de önmagán túlmutatóan, nehezen körülhatárolható módon máig hat az Uralon innen és túl is. A hitványságot, a gyávaságot, az erénytelenséget zúzza szét Ajtmatov, vajúdó hőseinek sajátja, a lelki gótika. A lelki nagyság, amellyel égnek törnek, kecsesen, szomorúan, mégsem szkeptikusan. A Dzsamila szerelmét Aragon, aki fordítója a műnek, „a XX. század legszebb szerelmi történetének" nevezte. Egy kirgiz asszony a tabuk béklyójába kötve is megőrzi szabadságát, szerelemhez való jogát. A tiltásokon, az akadályok tüzén át a szerelem hallatlanul megnövekedett dimenziói hozták létre Dzsamilában azt, amit általában költészetnek nevezünk. A versenyló halálában is a kirgiz nép emberi és társadalmi problémáiról szól. Az önmegváltó hitében bízó pásztor, Tanabaj sorsa ugyanúgy alakul, mint a versenylóé. A két hete sugárzott Fehér hajó. mintegy a sorozat kicsúcsosodásaként az Ajtmatovot mindig is foglalkoztató törzsi-nemzetségi múltból örökölt erőkkel foglalkozik, amelyek hol elöremozdítják. hol visszahúzzák az embert. Lényegében azonban fölemelkedésről van szó e filmekben. Fölemelkedés a vakító szenvedélyekből, a szélsőségesen változó hangulatokat szülő tévhitekből, a tragédiákból. Az örök küzdés hitével s azzal a reményteli reménytelenséggel, amely csak az antik szellemek sajátja. Szigeti László r------------------------------i SZÍNHÁZMŰSOR L__________________A MATESZ szept. 12. szerda: Nagymegyer (Calovo) — Mielőtt a kakas megszólal (19.30) szept. 13. csütörtök: Nagymegyer — Mielőtt a kakas megszólal (14.00) szept. 14. péntek: Nagymegyer — Koldusopera (19.30) szept. 15. szombat: Ekecs (Okoc) — Koldusopera (19.30) szept. 16. vasárnap: Galánta — Koldusopera (19.30) THÁUA szept. 12. szerda: Gömörhorka (Gém. Flórka) — Egy ember, aki megunta a bőrét (14.30) szept. 13. csütörtök: Rád — Egy ember, aki megunta a bőrét (19.30) szept. 14. péntek: Brehov — Egy ember, aki megunta a bőrét (19.30) szept. 15. szombat: Abara (Oborin) — Egy ember, aki megunta a bőrét (19.30) szept. 16. vasárnap: Csicser (Cicarov ce) — Egy ember, aki megunta a bőrét (19.30) BRATISLAVA Péntek IX. 14.: 9.20 Gyermekműsor 9.55 Vagy-vagy. vetélkedő 10.35 Felkelési történet, tévéfilm-sorozat 15.45 Rövidfilmek 16.45 Filio és Makenzen, bolgár tévéfilm-sorozat 17.45 Élet a természetben 18.50 Sportrevu 20.05 Kanada Kupa, jégkorong-mérkőzés 22.15 Miért nem kérték meg Evansot? II. műsor: 16.55 Slovan Bratislava—Inter Bratislava. labdarúgó-mérkőzés 20.05 Majka, tévéjáték 22.00 Az eltört korsó, színházi közvetités 23.20 Nemzetközi sportversenyek Szombat IX. 15.: 8.30 Pionirmagazin 10.00 Rajt, tévéfilm-sorozat 10.45 Miért nem kérték meg Evansot ?, angol filmsorozat 11.30 Orion, lengyel dokumentumfilm 13.00 A csillagász és a professzor, német film 14.00 Zenés szórakoztató műsor 16.30 A CEDOK zenés műsora 17.45 Találkozás Kladruby prí Stríbreban. zenés műsor 18.50 Éljen a nagyapa!, tévésorozat 20.00 Portré 20.30 Televarieté 22.15 Tetthely, NSZK film 23.45 Külföldi melódiák II. műsor: 10.35 Dokumentumfilm 10.55 Katonák műsora 11.15 Veszélyes kanyar, szovjet film 16.15 A nézők napja 17.00 Csehszlovákia—Jugoszlávia, női kézilabda-mérkőzés 18.30 A nézők napja 20.00 A távollevő barátok, tévéjáték 21.55 Dzsesszpódium 22.15 Nemzetközi sportversenyek Vasárnap IX. 16.: 8.30 Gyertek velünk 10.45 Nemzetközi futóverseny 12.30 Eliska és családfája 13.35 Halló, vasárnap! 14.00 Repülök napja 15.40 Halló vasárnap! 16.00 Lóverseny 17.15 Szeszélyes nyár, cseh film 18.40 Zenés műsor 20.05 Tűz ellen tűzzel, tévéjáték II. műsor: 10.00 Barátaink életéből 10.30 Fiatalok tévéklubja 12.45 Flangverseny 17.55 Ka-ze-ta 18.35 Nyolcas, vetélkedő 20.00 Sport 20.45 Súlylökés 21.50 A nagymama receptje, komédia Hétfő IX. 17.: 15.35 A nevelésről 16.20 Iránytű 17.10 Kanada Kupa 20.00 Felkelési történet, tévéfilm-sorozat 21.25 Katonák műsora 22.20 Civilizációs betegségek II. műsor: 17.20 Majd Mope) elintézi, NDK film 18.00 Jelenko, bolgár filmsorozat 18.30 A heti események magyar nyelven 20.00 Az M zenés stúdió 20.30 Sportvisszhangok 22.00 Az egyedüli férfi, szovjet tévéfilm-sorozat Kedd IX. 18.: 9.20 Autó-motorrevü 9.50 Felkelési történet 11.20 Katonák műsora 12.25 Orosz nyelvlecke 15.45 Nem ölnek meg mindenkit 16.25 Békeműsor 18.40 Mezőgazdasági év 20.00 Botrányos címlap, francia film II. műsor: 16.45 Zsuzska, mese 17.25 Székesfehérvári Videoton—Dukla Praha, labdarúgó-mérkőzés 20.00 Fiatalok tévéklubja Szerda IX. 19.: 9.25 Zenés műsor 10.05 Tűz ellen tűzzel, tévéjáték 11.50 Élet a természetben 17.00 Hihetetlen valóságok 17.55 Autómotorrevü 18.40 Katonák műsora 20.00 Kanada Kupa 22.00 Félállásban, lengyel film II. műsor: 16.25 Zenés krónika 16.55 Labdarúgó-mérkőzés 20.00 Az apa, szlovák film 22.00 Labdarúgó-mérkőzés Csütörtök IX. 20.: 9.45 A csillagok ma éjjel nem alszanak ki, tévéjáték 17.25 Dokumentumfilm 18.00 Sportrevü 18.40 A Tévéhíradó sajtókonferenciája 20.00 Felkelési történet, tévéfilm-sorozat 22.15 Közgazdasági magazin II. műsor: 17.55 Út az aranyálom felé, kanadai kalandfilm 20.00 Publicisztikai műsor 21.00 Bolgár zenés műsor BUDAPEST Péntek IX. 14.: 10.05 Történetek az első gözvasútról 10.55 A tegnap gyermekei 16.50 Óceánia népei 17.25 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 18.00 Kalendárium 20.00 Gyilkolni könnyű 21.35 Magellán 21.45 Péntek esti randevú II. műsor: Egy kis kirándulás 18.45 Az állatok nyomában 19.00 Keresztkérdés 19.30 Kisfilm 20.00 Liszt: Faust-szimfónia 21.40 Nemzetközi súlyemelő-verseny Szombat IX. 15.: 8.05 A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 8.25 Ki játszik ilyet? 9.45 Winnetou, a meszkalero 10.40 Az Onedin család 11.30 Autó-motorsport 11.50 Keresztkérdés 14.05 Gyermeknap a Berva-völgyben 15.00 Az ember és a tenger 15.55 A történet hőse 16.40 Kisfilm 17.10 Közvetítés az ügetöpályáról 17.55 Diagnózis 18.15 Objektív 20.00 Vers mindenkinek 20.05 Szomszédolás 21.35 Bol Wilderberg-sorozat, svéd film II. műsor: 17.40 Auditórium maximum 18.30 A „Cég" ügyeiről 19.25 Mozart: G-moll vonósötös 20.00 Cadignan hercegnő 21.55 Nemzetközi súlyemelőverseny Vasárnap IX. 16.: 8.30 Óvodások filmmüsora 8.55 Játsszunk bábszínházát! 9.30 Kicsi a bors 9.50 Testünk 10.05 Winnetou, a meszkalero 11.05 Sir-Khán, Bagira és a többiek 14.00 Kisfilm 14.15 Gyöngyvirágtól lombhullásig 15.35 Műsorainkat ajánljuk! 16.10 Tolnay Klári-sorozat, Déryné 18.00 Delta 19.00 A Hét 20.05 Tetthely 21.35 Kapcsoltam II. műsor: 20.00 Kozmosz 21.00 Egy hang és néhány maszk 21.35 Telesport Kedd IX. 18.: 10.00 A Galavljov család, szovjet filmsorozat 16.20 Postafiók 250 16.40 Rally-bajnokok 17.25 Videoton—Dukla Praha, labdarúgó-mérkőzés 20.00 Az Onedin család 20.50 Stúdió '84 21.55 Kockázat II. műsor: 18.50 Csak gyerekeknek 19.15 Dzsessz 20.00 Ifjúsági centrum 21.30 A három megcsúfolt férj, spanyol film Szerda IX. 19.: 9.25 Delta 9.50 A Galavljov család, szovjet filmsorozat 16.15 Magas fal, csehszlovák film 17.30 A nyelv világa 18.20 A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 20.00 Bösendorfer, a Játékszín előadása 21.05 A fele sem igaz! 21.50 Unokáink is látni fogják II. műsor: 17.55 Perpetuum mobile 18.25 Siófoki Bányász—Larissza, KEK labdarúgómérkőzés 20.15 Országos tél, rövidjátékfilm Csütörtök IX. 20.: 9.30 Hungária Kávéház, NSZK—magyar film 10.30 Brazil melódiák 16.15 Pedagógusok fóruma 16.55 Pulzus 20.00 Alfa Holdbázis, angol film 20.50 Panoráma 21.55 Telesport II. műsor: 18.35 Útjaink 19.20 A mi képernyőnk 19.40 A Szófiai Kamarazenekar játszik 20.00 Filmmüsor 20.50 Budapesti Zenei Hetek — megnyitó koncert 22.00 Kisfilm kővetkező, 38 számunk tartalmából: Ünnepnapon Lampl Zsuzsanna riportja az SZNF 40. évfordulójának országos ünnepségéről Mert nem vigyáztunk rá ... Milicky Jolán riportja a kelet-szlovákiai gyermekbalesetekröf Nyugat-Európa hátsóudvarában Miért küldik haza a vendégmunkásokat az iparilag fejlett tőkés országok? Burjánzó büntettek Gyermekek elleni erőszak — szervezett formában is Divat Kössünk pulóvert! A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA szeptember 15.: 8.00 Szombat reggel 9.00 Nyugdíjasok rádiósklubja 10.15 Szimfonikus hangverseny 11.00 Szülőknek nevelésről 12.55 Anyanyelvűnk 13.00 Ifjúsági magazin 14.00 Tíz perc irodalom 15.00 Napi krónika 16.00 Aki tudja, írja meg! szeptember 16.: 8.00 Barangolás Zeneországban 8.30 Mese 9.00 Rádióegyetem 10.00 Egy hazában 10.20 Az opera kedvelőinek 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 13.00 Fáklya 14.00 Zenés köszöntő KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST szeptember 15.: 8.28 Családi tükör 9.13 Színes népi muzsika 10.05 Ismét — a javából! 14.25 Magyarán szólva 14.40 Mindennapi irodalmunk 16.00 168 óra 17.30 Komolyzenei „lemezlovas" 19.30 Őszi vadászat — Füst Milán rádiójátéka 20.58 Kard és toll szeptember 16.: 7.23 Kopogtató 8.24 Énekszóval, muzsikával 9.00 Zenés, irodalmi magazinműsor 12.35 Édes anyanyelvűnk 14.05 Szonda — Tudományos magazin 14.34 Népdalkörök pódiuma 17.05 Családi legendárium 18.40 Úton 19.46 Örökzöld dallamok PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST szeptember 15.: 9.00 A mikrofonnál: Presser Gábor 10.00 Szombat délelőtt 12.54 Igen — nem királykisasszony 14.00 Irodalmi világjárás — Svájc 15.00 15 éves a Kaláka 17.50 4 X 4 — Játék 21.20 Szivárvány — a próbáról szeptember 16.: 7.30 Vasárnapi orgona muzsika 8.05 Játék a könyvtarban 11 00 Pogány Judit portré 14.35 Táskarádió 15 35 Poptariszriya 17.30 Irodalmi összeállítás — Ötödik sebességben 20.35 Társalgó A CtDUK zenes szórakoztató (jyonyyviraytol lombhul- Déryné, vásár- Tetthely, va műsora, szombat, 16.30 lésig, vasárnap, 14.15 nap, 16.10 sárnap, 20.05