Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-11 / 37. szám
3 Kit is ajánlhatnék magának? — simogatja fekete szakállát a főorvos. — Talán Krázel doktornőt Bátorkeszin. Igen. Kiváló gyermekorvos. Úgy halljuk, szeretik is őt a faluban. És már vagy húsz éve dolgozik egy helyen, manapság ez is megbecsülendő dolog Egy gyermekorvos rendelőjében A gyermekorvosi rendelő Bátorkeszin (Vojnice) egy kis sarki ház, kívülről éppen olyan, mint bármelyik régebbi családi ház az utcában, deszkakerítéssel, gondosan ápolt virágágyásokkal, gyepes udvarral. Van új, központi rendelő is a faluban, de a gyermekorvosi rész valahogy már nem fért el benne. No nem mintha valaki is nagyon sajnálná, nem jó annyira összezsúfolva, egymás szájában élni. Itt a kis sarki házban közvetlen, sőt családias a hangulat, a dolgok egyszerűbben, maguktól értetődően intéződnek. A várószoba előbb egy pillanatra üres, aztán hirtelen megtelik: Mari nem bírja a bolti tejet, híg, undorító mellékizekkel teli az édes anyatej után. Ki tudja, mit kevertek bele, mindenesetre Mari hasa teli van kiütésekkel. Máté köhög, hasmenése van, ezek bizony már az influenza tagadhatatlan jelei. Julinak a fülcimpáját szeretné átlyukasztani az édesanyja, hogy fülönfüggőt akaszthasson bele, Daninak a vérképét ellenőrzik, aztán egy iskolából szalajtott beteg, akinek arcán hirtelen előtörtek a láz rózsái. Aztán végre egy kis csönd. Egy hullám levonult. Félórás erőgyűjtéshez jut rendelő, orvos és ápoló a következő megrohamozásig. — Hétfőn százhúsz betegünk voltl — pihegi Magda nővér végre egy székbe ereszkedve. — Gondolhatja, mi volt itt! Százhúsz emberrel még kezet fogni is sok. Tíz órakor legszívesebben már csak bevágtam volna az ajtót. Reggelente fél héttől fogad a gyermekorvos, a kifüggesztett tábla szerint csak héttől. Az önkéntes félóra néma együttérzés a munkába siető anyukákkal. Mert itt faluhelyen, ahol szülők, nagyszülők együtt élnek, sokszor egy udvarban, közös háztartásban, az anyuka igyekszik, mert megteheti, hogy minél kevesebbet maradjon ki a munkából. — Beteg gyerek mellé két-három nap szabadságot kér csak az anyuka, míg az orvosságot pontosan kell adagolni, hömérözni kell. aztán a nagymamára bízza a gyereket. Hát csak hadd siessenek munkába az anyukák! — mondja a doktornő magától értetődő magyarázatként a félórákra. Bátorkeszin pedig az aktív korú nők többsége reggelente munkába siet. Még szerencse, hogy helyben van elegendő munkalehetőség, nem kell utazni. Komárom (Komárno), Stúrovo, Újvár (Nővé Zámky), a vidék munkaerőkínálatából is elszívó környékbeli városok egyaránt messze vannak a falutól ahhoz, hogy a napi bejárással túl sok és felesleges idő ne pocsékolódna. Bátorkeszi nagyközség, mintegy négyezren lakják, központi falu, és ez sok előnyének a forrása. A földművesszövetkezet és a téglagyár mellett, a fővárosi Meopta vállalatnak egy fióküzeme is sok női munkaerőt leköt, ugyanígy a szolgáltatások, amelyekből itt több van, mint a környék falvaiban. — A központi falu státusából származó előnyök bizony Bátorkeszin nagyon meglátszanak. Amikor én itt a pályámat elkezdtem, éppen huszonhárom évvel ezelőtt, még nagy sártenger volt a falu. Emlékszem, a mentőautó megállt kint a faluszélen, s mi gyalog caplattunk be a sárban, mert az autó megsüllyedt volna. Azóta sok minden megváltozott. De nem mindig jó irányba. — Azóta elszennyeződtek a kutak. Nitrátos az ivóvíz, csecsemő számára életveszélyes. Két évvel ezelőtt, nyolcvankettöben volt is egy haláleset. Úgy látszik, hiába figyelmeztettük a szülőket, hogy csak boltban vásárolt szódavízből főzzenek a gyermeknek. A figyelmeztetést írásban visszük minden újszülött otthonába, alá is íratjuk a szülőkkel, hogy tudomásul vették —, itt mire kiment az orvos, már kék volt a fulladástól a gyermek, nem volt segítség. Nincs is nagyobb gyár a környéken, mégis sorra minden faluban erősen szennyezett az ivóvíz. A sok műtrágya, persze, az teszi. Ezért van a rengeteg légúti megbetegedés is, amelyből jóformán egy sem volt ezelőtt huszonhárom évvel. A gyerekek egész évben köhögnek. Repülőgépről permeteznek már kora tavasztól. S a sok fóliasátor alatt mennyi műtrágyát elszórnak! Jól megy a szövetkezet, nagyok a terméshozamok, a fólia alatt megtermelt csemegék lényeges jövedelemkiegészítői a családok bevételének, de milyen áron! Aztán itt van Madar s a sok fogyatékos gyerek, no hát ez az egy, ami huszonhárom éve nem szűnő gondunk. Az ajtó előtt újabb betegek toporognak. A falu témája ezen a síkon abbamarad, kezdődik egy másikon, mert megjelenik Fanni néni is. — A, Fanni néni, hát mikor jött meg? — Tegnap. — A sok fekete szoknya fürgén felperdül a betegágyra, alóla szőrös fekete papucsba bújtatott lábak lógáznak, míg Fanni néni sorra kerül. — Olyan gyenge vagyok. A hasam is fáj, szédülök. Az éjjel is arra ébredtem, mintha lázas lettem volna. Volt még egy tablettám, azt bevettem. — Az használt, ugye! Írjak fel megint olyat, Fanni néni? Mennyi is a házszám? — Á, a nővérke már jobban tudja!... Lesz ám a lagzi! Azt mondta a leányom ... A lagzi, a gyerekek, az unokák, az időjárás, a palántázás, ezúttal még istenesen lerövidítve. — Á, Fanni néni is csak olyan beteg! — legyint Magda nővér. — Rosszul járna, ha évente legalább egyszer nem betegedhetne le. Aztán hiába mondjuk neki, hogy Fanni néni már nem a doktornőhöz tartozik, ő csak jön. Mit csináljunk vele! Van még jó néhány ilyen idős ember a faluban, akik egyszer megszokták Krázel doktornőt, s most már az istennek se mennének máshová. Vagy azt teszik, ha elunják a várakozást a körzeti orvosnál, mert ott mindig nagy a tömeg, hogy egyszerűen átsétálnak ide, írja már föl a doktornő a szokásost, mert ők már nem bírnak tovább várni, rosszul vannak. — Idős embereket nem küldök el, ha nem is ide tartoznak. Különben is nehéz velük szót érteni, hát jöjjenek! — Az úgy van, tudja — suttogja később Magda nővér, amikor a következő beteghullám elvonultával újra szóhoz jut —, hogy a doktornő már ismeri a falu apraját-nagyját, minden család betegségeit. Mit is mondott? Na, hát huszonharmadik éve dolgozik Bátorkeszin. Közben egy ideig ö volt a körzeti orvos is, öreg, fiatal, mindenki hozzá járt. Most már csak ránéz a betegre, s tudja mi baja, mert tudja, hogy az apja is ilyen vézna kamasz volt, hogy az öreganyját is azzal kezelte. Hajaj, csak az a rengeteg adminisztráció ne volna! A falu körorvosa valamikor még a családok házi orvosa volt. S mert munkahely, betegségek fajtája vagy korcsoportok szerint sem hullott szét a pacientúrája, hát hatékony volt a munkája ott is, ahol a mai orvos különben előnyösebb helyzetben van. Krázel doktornő is ilyen nehéz örökséget vett át Bátorkeszin. — Előttem Sós doktor volt a körorvos. Ö még azok közül a régi vágású orvosok közül való volt, akik együtt éltek a faluval. Mint atyjukhoz, jártak hozzá az emberek testi és lelki bajaikkal egyformán. Őutána nyolc éven át egyedül voltam orvos a faluban, rám maradt minden, s most már én is ismerek itt mindenkit. Most naponta négy orvos rendel Bátorkeszin, persze, mert körzet vagyunk, több falu is ide tartozik. Hozzám Madar. S hogy az utolsó beteghullám után is elcsöndesül a gyermekorvos rendelője, újra előkerül Madar (Modrany) baja. Madar kis falu, mindig is az volt. Madar a környéknek az a faluja, ahol keresztben viszik a létrát az erdőben, ők errefelé az „elmaradott népek". S a különbségek, mert a madariak esetleg csak álmodozhatnának a szomszédos nagy falu előnyeiről, egyre növekszenek, az ö hátrányos helyzetük egyre szembetűnőbb. — Rengeteg az iszákos ember Madáron. Sok családban együtt iszik férj és feleség. S még mindig azt a rossz fehér otellóbort, amelyik nagyon butít és mérgez, mert erősen metilalkoholos, s a végeredmény a gyerekeken látszik meg leginkább. Az évi átlag huszonnyolc megszületett gyerekből kettő-három értelmi fogyatékos. De ez már nemcsak egészségügyi probléma, több annál. KOCSIS ARANKA (nő 17)
