Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-09-04 / 36. szám
ÚTKERESŐ Az autóbuszra egyszerre szállt fel a fiú és a lány. A húsz év körüli fiú a hátsó ajtón. A lány — valamivel fiatalabb — a középsőn. Pár percig nem tudtak egymásról. Aztán a lány elkezdte nézni a fiút. A fiú észrevette, mert ő is a lányra pillantott. Percekig kitartóan nézték egymást, aztán a lány elmosolyodott A fiú szája körül is mosoly bujkált. A harmadik megállónál egy testes alak közéjük állt. De a fiú nem hagyta magát, arrébb nyomódott, megfogta a másik rudat, s így aztán tovább nézhették egymást. A lány ezen újra csak mosolygott. A fiú kitartóan kezdeményezett. — Akarod? — kérdezte a szeme, és a lány bólintott. A fiú még bátrabb lett, átverekedte magát az embereken, és most már testközelből szemlélhették egymást. — Hová mész? — kérdezte a fiú. — A végállomásra. — Én is! — Akkor van időnk. — Ühm! — bólintott beleegyezően a fiú, majd kisvártatva folytatta: — Jó a szerelésed. — Kösz! — Meg különben is... jó vagy. — Kösz! — Van most időd? — Van. A következő fékezés még közelebb nyomta őket egymáshoz, éppen, mikor csókotózni kezdtek. A lány mellett álló idősebb néni undorral elfordult. Egy férfi jelentőségteljesen tekintett a hölgyre, a kinek az imént adta át a helyét. Egy kisfiú és egy kislány örömében tapsikolni kezdett. Egy lélegzetvételnyi szünet közben a ' fiú megkérdezte: — Hogy hívnak? Én Kornél vagyokI — Na de ilyet? Hogy nem dobják ki az ilyen romlott fiatalokat! Még csak nem is ismerik egymást! Szégyen! Hová jutottunk ? — tört ki egy középkorú asszony. A férfi nem szólt semmit, csak nézegette tovább a hölgyet. A gyerekek megrémültek, és abbahagyták a tapsolást. Kornél és a lány pedig most már a bemutatkozás örömére tovább csókolóztak nagy nyugalommal. — Hé! Nektek beszélek — kopogtatta meg a középkorú asszony esernyőjével a fiú hátát. — Hagyjátok abba! Ki tudja, mi lett volna a folytatás, ha nem ér a végállomásra a busz A fiú és a lány hangosan nevetve ugrottak le. Az asszonyság és az idős néni dúlt-fúlt. Kornél így szólt barátnőjéhez: — Cz a trükk nem is rossz. De azért talán kicsit több szöveg kellene. — Emlékszel a tegnapi tisztes hivatalnokra ? — csacsogott a lány. — Annak nem volt ilyen választékos a szövege. Siető léptekkel megelőztek. Csak öszszefont kezük lóbálása látszott egyre messzebbről. PLEVA ÉVA Mert a gyermek nem gyurma Iskolánk egyike a legnagyobb magyar tanítási nyelvű alapiskoláknak. Az utóbbi években elég gyakran írnak rólunk az újságok és szerepelünk a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásaiban is. így hát alig tudok újat mondani magunkról. Általában azokkal a nevelési-oktatási gondokkal küzdünk, amelyekkel a legtöbb alapiskola. Ám úgy érzem, mégis van némi eltérés iskola és iskola között, ami elsősorban a működésük feltételeit illeti. A mi legnagyobb problémánk, hogy a közel ezerkétszáz kisiskolást alig-alig tudjuk épületeinkbe bezsúfolni. Igaz, nincs nálunk váltakozó oktatás — mert nem lehet —, s ez, úgy látszik, fölötteseinket eddig megnyugtatta, annak ellenére, hogy már évekkel ezelőtt jeleztük a városi nemzeti bizottság tanácsának és a jnb illetékes osztályainak, hogy a főépületünk nem képes a tanulók mintegy egyharmadát befogadni. A hozzáépítés gondolata mégis csupán a megfontolás tárgyát képezi ma is. Az új lakótelepre tervezett iskolaépület is évek óta várat magára, ki tudja még meddig. Marad továbbra is az egyetlen megoldás, 4—500 kisdiáknak a jövőben is utaznia kell Ebedre (Obid), Nánára, Kőhídgyarmatra (Kamenny Most). A szülők szívesen vállalták az utazási költségeket és a társadalmi munkát is, csakhogy a gyerekek délelőtt tanulhassanak. Az általános pedagógiai, lélektani szempontokon kívül, szükség van erre mindkét szülő foglalkoztatottsága miatt is. Hiszen a fiatal családok többségben azért költöztek faluról városba, mert itt a munkahelyük és a megélhetésükhöz nem nélkülözhetik az anyák keresetét. A zsúfoltsághoz hozzájárul az is, hogy az osztályok átlaglétszáma 32—37 között mozog. Vannak tantermeink, amelyekbe már egy szekrényt sem lehet betenni. Bizony ilyen körümények között korszerű oktatásról nem nagyon beszélhetünk. Pedig a határozatok, a fejlődés és nem utolsósorban a pedagógusok lelkiismerete is ezt követeli meg. Nincs elég magnetofon, lemezjátszó, diavetítő, hát akkor marad a tankönyv, a munkafüzet, a fali kép, a saját készítésű segédeszköz, az emberi szó és a leleményesség. A táblát szándékosan nem soroltam ide, mert a krétával sajnos takarékoskodni kell, ugyanis évek óta, ki tudja miért, hiánycikk. Ha van, akkor meg a minősége gyalázatos. Már említettem, hogy iskolánkról gyakran esik szó, főleg kulturális tevékenysége révén. Valóban ott vagyunk szinte minden járási, kerületi, sőt országos versenyen, rendezvényen. Fel is tették már többen és többször a kérdést, hogy vajon a tanulók ilyenfajta tömeges szerepeltetése nem megy-e a tanulás rovására. Nehéz megmagyarázni az aggályoskodóknak, hogy itt nem olcsó szerepelgetésekről van szó, hanem valami másról. Iskolánk pedagógusainak többsége rájött, hogy a pionírok Fotó: Könözsi István szakköri foglalkozása elsősorban alkotó munkában kell hogy megnyilvánuljon, nem pedig formális „gyűlésezésben". A kulturális csoportok a közösségformáló szerepen kívül az esztétikai nevelés nem kevés hányadát is vállalják. Minket, az iskola vezetőségét viszont nem csupán az érdekel, hogy milyen eredménnyel szerepeltek csoportjaink a versenyeken, hanem az is, hogy egy ekkora tömegben, mint a miénk, mi lesz az egyénnel, hogyan formálódik egyes tanulóink személyisége. Mennyire van lehetősége az egyénnek kibontakoznia. Ezért is indítottunk pár évvel ezelőtt egy gyermeklapot Nyitnikék címen, s arra ösztönözzük tanulóinkat, hogy merjenek leírni olyan gondolatokat is, melyek, jellegüknél fogva nem kerülhetnek be az iskolai dolgozatokba. Ugye milyen érdekes ellentmondás? Pedig hányszor kimondták (kimondtuk) már, hogy a gyermek minden megnyilatkozását értékelni kell, nemcsak azt, amit a tanítójától tanult. Nézetem szerint elválaszthatatlan egymástól a tanítási órákon való oktató-nevelő munka és az osztályon kívül végzett szakköri tevékenység. Az iskolaszínház nem mai találmány, talán nem is Komenskyé, hanem már jóval előbbi. De talán még ennél is nagyobb gond a rendszeres és igényes, minden tanulóra vonatkozó testedzés. A lakótelepi gyerekek többsége puha és elhízott. Kevés a tornaterem és a játszótér. Sajnos a tömegsportok sem képesek minden problémát megoldani. Bárcsak minden családnak lenne hétvégi telke, de nem olyan, ahol fűre lépni tilos, vagy .az apuka dolgozik, a család többi tagja meg a házikóban heverész! Hogy mit várnék kollégáimé elkövetkezendő tanévben ?Tai ' annyit, mint az elözöekber pedagógus igyekezzék ? jobban megismerni nryas ne akarja őket ^gyeképére formálni ^saga'C gyurma, amibő^;siítázható. A ifeé^ eS _„iaas' ge önt neveié gógtTN %■ Of r
