Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-08-21 / 34. szám

ty9l%C0 <P0ß0

A szárazföldtől, a Peljeéac-félsziget előrenyúló, keskeny sávjától alig két kilométer széles csatorna választja el. Északról a közeli Hvar-sziget, délről a már nyílt tengerben őrt álló Lastovo-szigetek a szomszédai az adriai szigetvilág gyöngyének, Korőulának, az egykori görög Korkürának. Ennek a negyvenhét kilométer hosszú, az adriai szigetek közül a hatodik legnagyobb szigetnek a hangulatában ma is ott rejlik valami a bort szüretelő, pajzsot kovácsoló görög istenek gondtalan világából.

Bármely irányból közelítjük is meg, hajón vagy kompon, nem zord, középkori falak közé bújt város néz velünk szembe, hanem fehéren szikrázó márványházak és pálmafás kikötő, melyben dallal várják az érkező hajókat.

A sziget fehér köve, amely ma is becses építőanyag, nemcsak itt lelhető fel, hanem a stockholmi és velencei paloták homlokzatán és Európa sok más történelmi nevezetességű épületén is. Az itteni házak többsége a főtérre néz, így alakítva ki a romantikus utcákat, amelyek tiszták és vidámak, s az ablakokból és erkélyekről lefolyó virágzuhatagoktól díszesek. Nehéz meghatározni azt a mágneses erőt, amely a turisták ezreit vonzza a szigetre. Itt az egykor ágyúkkal felszerelt erőd sem tud ellenállni ostromuknak, s valljuk be, nem is akar, hiszen a lakosság többsége éppen a turistaforgalomnak köszönheti megélhetését.

Koröula városa a sziget keleti szirtfokát foglalja el. A fehér márványvárost kék tenger, zöldellő szőlővel és olajfaligetekkel borított dombok ölelik körül, így néz szembe a PeljeSac-félsziget majd ezerméteres zord sziklafalával. A kikötő rakpartjától — amely a két zömök bástya közötti várfal aljában terül el — széles díszlépcső vezeti az érkezőt a Vízi kapun át a városba. Az öbölből nyíló forgalmas tér helyén régen a vár árka húzódott, amely vízzel vette körül a

várfalakkal amúgy is védett Korőulát. Az egykori várárokkal szemben terül el az új városnegyed, a strand és az olajfaerdőben szinte megbújó sokszállodás, korszerű Maslinjak turistatelepülés. Számunkra, akik egynapos hajókirándulásra érkeztünk ide Makarskából, érdekesebb a várfalakkal övezett régi város. Díszes lépcső vezet itt az újjáépített szárazföldi kapuhoz. A tövében kicsi, de annál hangulatosabb piac tárul elénk, amely különösen reggelenként és esténként színes a sürgés-forgástól. A kapu melletti kis kápolnát majdnem elkerüljük a piac miatt, de megragad az építéséhez fűződő legenda.

1571-ben a rettegett algériai kalóz, Ulus Ali — miután Hvart és a többi dalmáciai szigetet kifosztotta —, Korőulát is ostrom alá vette. Minthogy a városka fegyverforgató férfinépe egy másik csatával volt elfoglalva, a várost csupán hatvan katona védte. Már-már feladták Korőulát, amikor az asszonyok páncélba öltözve, fegyverrel a kezükben megjelentek a bástyákon. S egy hatalmas szélvihar is segített: a kalózhajókat a bástyák ágyúi elé terelte, és alig akadt, aki megmenekült közülük. A város lakói azóta is nagy pompával ünnepük ennek az eseménynek az évfordulóját.

Még a Filozófusok utcáján is erre a regényes kis történetre gondolok, s a szembejövő lányokban keresem ősanyáik vonásait. Leginkább büszke, szép testtartásuk tetszik. A Filozófusok utcája az egyetlen a városban, ahol nincs lépcső. Ezt kedvelték — nevéről ítélve — a város gondolkodói vagy egymással vitázó széplelkei, bizonyára azért, mert sétáik közben kedvükre gondolkodhattak, s nem kellett a lábuk alá nézniük. Bennünket azonban kerget az idő, és bizony jó néhány lépcsős utcán haladunk át, míg meglátjuk az érdekes feljáratú, toronyszerű épületet. Dús vegetációjú kertből nyílik a feljáró a toronyépületbe, és a ház teraszáról nemcsak a virágzó narancsfákat csodáljuk meg, hanem a várostól délre eső szigetekre nyíló kilátást is. Marco Polo házában vagyunk. Ha igaz, hogy a világutazó 1254- ben itt látott napvilágot, ez az elérhetetlennek tűnő végtelen horizont is bizonyára hozzájárult elhatározásához.

Nevét viseli itt a nagy turistaszálló, a turistaszövetség, a kikötőben horgonyzó hajó. Képe és neve ott található a jelvényeken, képeslapokon és a legkülönfélébb szuveníreken. Itt ugyanis mindenki a város szülöttjének tartja. A 15. századból származó krónikák szerint Dalmáciában született. Az angliai greenwichi tengerészmúzeumban ma is látható az a térkép, melyet a világutazó készített. Az Adria középső részén csupán egyetlen szigetet rajzolt be: Korőulát. A múlt század eleje óta a történészek is csaknem egyetértenek ebben, hiszen a feljegyzések szerint 1418-ban több kereskedő és mesterember családja viselte itt a Polo nevet. S amióta 1970-ben az olasz televízió rendkívüli adásban közölte, hogy Marco Polo nem velencei, hanem korőulai születésű, még több látogató érkezik a szigetre és még vidámabban táncolják itt a moreSkát...

A sokarcú szigetnek még egy nagy vonzereje van. A város patrónusának, Tódornak névünnepét már négyszáz éve látványos, vitézi játékkal ünnepli Korőula népe. Színpompás, kardcsattogásos.

tüzes-harcos játékkal a jó és a rossz, a fekete és vörös király és vitézeinek harcát jelenítik meg az elrabolt szép Buta megszabadításáért és szerelméért. A korőulai nyárnak ma már valóban nagy eseménye a Moreáka, melynek fő szervezője Igor Lozica. Az csak természetes, hogy nagyapja és apja után a fia is a tánccsoport tagja. A sziget társadalmában megbecsült hely illeti meg ma is a Moreáka táncosait, akik kicsi koruk óta lesik, tanulják a színpompás és sokszor veszélyes sebet is ütő vitézi játékot. Az egyre gyorsuló tánc és az ütemesen csattogó kardok valódi viadalra ösztönzik a szereplőket, s a közönség ezt érzi. Lélegzetvisszafojtva élvezi a táncjáték ritmusát és meséjét. Az utóbbi években a 280 tagú együttes bejárta az egész világot. Párizs és Cambridge, Róma és Prága, de Ausztrália lakói is megtapsolták őket...

— Aki itt született, annak természetes és becsületbeli kívánsága közénk kerülni — vallja Igor Lozica. És a helybeli halászok, munkások, diákok, pincérek, tisztviselők nemcsak bátorságukat bizonyítják, hanem szívesen járják a csoporttal a világot.

— De azért sehol sem olyan színpompás és romantikus a moreáka — állítják —, mint nálunk, a szigeten. A fehér márványházak, buja virágok és városkánk lakosai között. Itt, a márványszigeten, ahonnan nemcsak a nagy világutazó, Marco Polo kelt útra, hanem a morefka is — meghódítani a világot.

Kép és szöveg: ÚJVÁRI MAGDA