Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-21 / 34. szám
A bratislavai szemétégető az egyetlen ilyen létesítmény Szlovákiában Fotó: Könözsi István Jó eredménynek számíthat majd, ha eltűnnek városa ink, falvaink határából a szemétdombok, ha a hulladék szakszerűen kezelt hulladéktelepekre kerül, bár ezért még jócskán van mit tennünk. Riportunk során felkerestem a bratislavai Csehszlovák Környezetvédelmi Központot is, ahol dr. Edita Parráková kandidátus, tudományos dolgozónál többek között arról is érdeklődtem, vajon nincs-e hulladék gyűjtésére, likvidálására esetleg más korszerűbb mód, amelyet előnyös lenne nálunk is alkalmazni? — A szemétkérdés nemcsak nálunk okoz gondokat — mondta Parráková —, hanem szerte a világon. Látszólag mindenütt külön-külön megoldásra váró feladatok egész sora nehezíti ezt a munkát, de a szakemberek körében köztudomású, hogy igazán eredményes csak akkor lehet, ha minden vele összefüggésben levő területen is javulás áll be. A SZEMÉT? A háztartásokkal kezdem, onnan a legkörülményesebb összegyűjteni a hulladékot. Nálunk 110 literes kukákba, 1 100 literes konténerekbe, ritkább esetekben 11 000 literes kádakba gyűjti a lakosság a hulladékot. Vannak országok, ahol műanyag zsákokba rakják az emberek a szemetet, és azokat gyűjtik össze, semmisítik meg a szolgáltató vállalatok. Ez utóbbi higiénikusabb eljárás, ám ehhez nemcsak elegendő hulladékégető hanem az emberek megfelelő hozzáállása is elengedhetetlen, amit csak évek hosszú során kialakult megszokás eredményezhet. A külföldön járó hazánkfia csak azt veszi észre, hogy milyen ügyes megoldás ez, de az ottlakóknak már a legtermészetesebb az is, hogy a zsákokba nem dobnak olyasmit, ami azokat tönkretehetné, hogy már a lakásukon külön rakják a felesleges papírt, textíliát, műanyagot stb. A lakótelepeken néhol pneumatikus hulladékelszívót alkalmaznak. Higiénikus, és megoldja a szállítással járó gondokat. Üzemeltetése azonban költséges, ráadásul még mindig nem oldja meg a hulladék likvidálását. Több országban alkalmazzák a toronyházakban a szemétgyűjtő aknákat is, amelyek esetében viszont az emberek fegyelmezetlensége miatt eldugulhatnak az üritö nyílások. Sorolhatnám a példákat, de inkább a nálunk alkalmazott hulladékgyűjtésről szólok. Sokkal kellemesebbé tehetjük környezetünket, ha már otthon, mielőtt a kukába dobjuk a hulladékot, gondolunk arra, hogy a rovarok és a patkányok előszeretettel keresik fel azokat a helyeket, ahol van elegendő hulladék. Egy köbméter helytelenül tárolt hulladékban pl. 200 000 légy kelhet ki. Tudományos vizsgálatok szerint a kukában tárolt hulladékban is 23 000 lárva kelhet életre egy hét alatt. Ha azonban a szemetet pl. újságpapírba csomagolva dobjuk a kukába, a lárvák száma elenyésző lesz. Gondolom, ezt nálunk is mindenki megtehetné! S ha valaki azt hinné, hogy a világ más államai megvannak hulladéktelepek nélkül, az téved. Ugyanis a hulladékégetőkben az energián és a kiválasztott fémhulladékon kívül a hulladékmennyiség mintegy 30—40 százaléka salak, amit végül tárolókban kell elraktározni. Hasonló a helyzet a komposztálás esetében is, ahol a felhasznált hulladék 20—25 százaléka válik használhatatlanná. Nos, a hulladék ellentmondásos tulajdonságainál fogva vitathatatlanul nehéz feladat elé állít bennünket. Tudósok, politikusok fáradoznak azon, hogy megtalálják a legjobb megoldást. S hogy mit tehetünk mi, hogy a helyzet javuljon? Vegyük magunknak azt a csekély fáradságot, hogy mielőtt felelőtlenül kiszórnánk a számunkra nem kívánatos szemetet valami félreeső helyen, megkérdezzük a nemzeti bizottságon, hová is dobjuk. S ha még akad olyan község, ahol az illetékesek nem tudják, jó lenne, ha mielőbb napirendre tűznék ezt a kérdést, mert ez több halasztást már nem tűr. BARANYAI LAJOS J Úton, útfélen Kőműves szomszédom szakadatlanul panaszkodik, hogy elmúlik az év, neki pedig egyetlen szabad szombatja sincs, még a szabadsága is fusizásra megy el. Szeretném megnézetni a kocsimat a környék jónevű autószerelőjével, de reménytelen a próbálkozásom, minden délutánja foglalt, sőt szombatjait, vasárnapjait is már hetekkel előre „megvásárolták". A tapétázó szakemberrel sincs szerencsém, mert ilyenkor már a lakásfestésnek van a szezonja, tapétázást csak télen vállal. Könyvespolc-ügyben keresem fel díszes vaskerítések készítéséről híres ismerősömet. Mondja, nem nagy ügy összedobni azt a polcot, mégsem ér most rá, mert szabad idejében vaskerítéseket és erkélykorlátokat hegeszt, s bár minden szabad percét ezzel tölti, a megrendelések felét sem tudja teljesíteni... Ennyiből is kitűnik, hogy manapság az elismert, jó munkát végző iparosembernek percnyi megállása sincs. Munkából hazajövet késő estig dolgozik, s a hétvége is munkaruhában találja. Ezt látva az emberben sok kérdés gyülemlik fel: mi serkenti őket? Az anyagiak ? Vagy mesterségük megszállottjai? Vajon munkahelyükön is ilyen erőbedobással dolgoznak? Én most mégis másra gondolok. Elnézem a sokszor alig harmincéves, sosem pihenő kőműveseket, autószerelőket, tapétázókat és a többi divatos szakma képviselőjét, s úgy tűnik, mintha tíz-tizenöt esztendővel lennének idősebbek valódi koruknál. S ilyenkor jut eszembe: mi hasznuk van mindebből, ha maguk semmit sem élveznek. . . BODZSÁR GYULA Kíváncsiság Autóbuszra várakoztam Nyitrán (Nitraj. Mivel a busz indulásáig volt bőven időm, betértem a megállók közelében levő takaros kis falatozóba. Ott lettem szem- s fültanúja az alábbi esetnek: A büfében kevesen tartózkodtak, néhányan jóízűen falatoztak, mások a pultnál vártak türelmesen a kiválasztott ételre. A pult elején osztották a megrendelt ételt, a vendégek pedig — tálcájukon az étellel —- ballagtak vagy tizenöt-tizennyolc métert, a pénztárig. E rendeletszerű cselekménysorozat után asztalt választva fogyaszthatták a hőn óhajtott eledelt. .. Mindezt megfigyelve, én is beálltam a sorba, majd a rendelt ételt megkapva kényelmesen ballagtam a fiatal, erősen kifestett pénztárosnő felé, de egyszercsak zsupsz! Egy ötven év körüli asszonyság félrelökött, s kilöttyent bográcsgulyásomra rá sem hederítve, bizalmasan duruzsolta a pénztárosnőnek: — Kisasszony, kérem, az a nénike, az ott ni, a sarokban levő asztalnál..., nem fizetett! A pénztárosnő rozsdavörös ajka Ó-ra kerekedett. Az asszonyság tovább duruzsolt: — A pultnál megkapta az ételt aztán sarkon fordult, s leült a sarokban levő asztalhoz... Nem fizetett! Menjen oda, s kérdezze meg, ha nem hiszi...! Ezzel, mint aki jól végezte dolgát megfordult, s meg sem várva a fejleményeket kirobogott a falatozóból. A pénztárosnő lezárta a pénztárt, s az indulattól még inkább kivörösödött arccal állt meg a sarokban kényelmes-nyugodtan eddegélő nénike asztala előtt: — Kifizette ezt a marhapörköltet?! — Nem. A nénike nyílt, őszinte válasza meghökkentette, sőt tanácstalanná tette az előbb még hatalma tudatában tankként oda dübörgő hölgyet Néhány pillanattal később kérdezte csak meg — sokkal halkabban: — És miért nem ? — Előbb megeszem... Tudni akarom, miért fizetek. PÉNZES ISTVÁN (nős)
