Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-14 / 33. szám
1949. augusztus 14-én kezdődött a II. VIT Budapesten 1949. augusztus 15-én hirdette ki az új Nemzetgyűlés a Magyar Népköztársaságot 1959. augusztus 16-án halt meg Jankó Matuska szlovák zeneszerző 1934. augusztus 17-én kezdődött Moszkvában a szovjet írók első kongresszusa 1944. augusztus 18-án gyilkolták meg Buchenwaldban Emst Thálmannt Augusztus 20. a Magyar Népköztársaság alkotmányának ünnepe KÖNYV Varázslat nélkül Vozári Dezső a két háború közötti csehszlovákiai magyar líra egyik legeredetibb alkotója volt. Amig költőink többsége a vidékhez és a vidéki társadalmi rétegekhez (parasztság, földmunkásság, dzsentri) kötődött, addig ő intellektuális hangoltságú verseiben kihívó módon a város szerelmesének, a városi életforma hívének vallotta magát : . Mert énnekem a város kedvesebb,/ szebb a sziréna, mint pacsirtadal./ Kőhomlokát betonnyakát imádom,/ zaját baját estéjét reggelét/ A város űz és ringat, mint a dajka,/ szelíd és bölcs, kegyetlen, ostoba./ Hát én, bizony, csak őt öt őt dicséremj ő a szerelmem. Verjetek agyon." (Szebb a sziréna) Városiasságának, városi életérzésének, életlátásának sajátos eleme volt a hedonizmus és frivolitás: hetyke szabadszájúsággal énekelte az érzéki örömöket és csúfolkodva szamárfüleket mutatott az álszemérmességnek: „Bánom is én, menj hát örök utadra,/ elnyel a város és a fergeteg;/ álom voltál, mert álmodni akartam,/ film voltál és szeszélyem pergetett/ Itt voltál, s nékem voltál gyönyörű,/ s mint kincset tőlem örökölt a másik./ és párnám őrzi éjszakánk nyomát/ a szombatdélutáni nagymosásig." (Profán vers) loz/iri Dezső ímizslűt nélkül . \ Imiid) Ezek a tulajdonságok és az ilyen versek egy ízig-vérig individualista polgári költőt sejtetnek, de Vozári sokkal több volt annál. Groteszk és szatirikus költeményei (Egy kétnapos milliomoshoz, Duna-korzó, Souvenir stb.) — melyek méltó párjait akkoriban csak Forbáth Imre költészetében lehetett megtalálni — kemény társadalmi kritikát fejeztek ki, és a nagypolgárság fényűző életét gyakran haláltáncként ábrázolták : „... Lent fut a szenny, de fent vakít a gallér,/ a tiszta plasztron hófedte sziget/ bókokat mond hölgyének a gavallér,/ itt illatoznak délcegen, kiket/ parfümben, pénzben fürdet végzetük,/ de homlokukon éjsötét betűk/ jóslata, hullás már valóra válva./ Alattuk zúg a nyugtalan folyam,/ a hangja, mint jaj, baj, robaj olyan,/ s ők lakkcipőben mennek a halálba. " (Duna-korzó) Vozári költői és emberi pályájának az alakulása is igen érdekes, eredeti volt. Első három verskötete (Őszi köszöntő. 1920; Fekete zászló, 1921; Éjfél után, 1922) 16—18 éves korában jelent meg Kassán, ahol akkor a gimnázium diákja volt. Az érettségi letétele után az orvosi és bölcsészeti tanulmányokkal kísérletezett, de végül is az újságírásnál kötött ki, s a Prágai Magyar Hírlap, majd a Magyar Újság belső munkatársa, szerkesztője lett. Legérettebb és legjellemzőbb verskötete, a konzervatív kritika által élesen támadott Szebb a sziréna 1935-ben látott napvilágot. 1935 és 1938 között költészetében az antifasiszta hang erősödött fel, s a müncheni döntés utáni hónapokban a faji üldözésnek is kitett költő Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült. 1943-tól 1945-ig a Ludvik Svoboda által vezetett csehszlovák brigád katonája volt, de a háború végén nem Csehszlovákiába tért vissza, hanem Magyarországra (Budapestre) távozott, s ott élt 1974-ben bekövetkezett haláláig. A felszabadulás után költészete sokáig homályban maradt. Ekkor már csak szórványosan publikált, s az új verseiből kötete nem jelent meg. Szerencsére még megérhette válogatott kötete kiadását, mely Varázslat nélkül címen Budapesten, 1972-ben Sándor László gondozásában és előszavával látott napvilágot. Ezt a kötetet adta ki most újra és változatlan címmel a Madách kiadó. Részünkről nagyon kései adósságtörlesztés ez, amit azonban szerencsés kiadási körülmények némileg ellensúlyoznak; a kötet — Vozári művészi rangjának megfelelően — a Csehszlovákiai Magyar Írók reprezentatív sorozatában jelent meg és a kiadási év (1984) egybeesik a költő 80. születési évfordulójával. A legszerencsésebb körülmény persze az lenne, ha a költő üzenete minél nagyobb mértékben jutna el olvasóink tudatába. Turczel Lajos Vita egy verskötetről A közelmúltban a Szlovákiai írók Szövetségének magyar kritikai szakosztálya vitadélelöttöt tartott Tóth László Istentelen színjáték című verskötetéről. Vitaindítót (A Semmi színe előtt címmel) Grendel Lajos mondott. Grendel Lajos szerint Tóth László az a szlovákiai magyar költő, „aki következetesen, s legújabb kötetében szinte rögeszmésen, a Semmivel néz szembe. A Semmi, vagy nevezzük meg köznapi nyelven: a halál, pusztulás, elmúlás, megsemmisülés hol középponti motívuma, hol fenyegető háttere istentelen színjátékának". Ezt a Semmit — így Grendel — Tóth László „úgy próbálja meghaladni", hogy „beemeli az alkotás folyamatába, s így mintegy megszelídíti". Grendel előadásának másik sarktétele a következőkben foglalható össze: Tóth László „Újabb verseiben ..., irodalmunkban szokatlanul radikális eltökéltséggel, a prózához közelálló lírai alakzatok és a köznyelv felé fordult. Lírája személyesebbé vált, helyenként, mint a Topográfia egyes darabjaiban vagy a Feljegyzések egy én-ontológiához ciklusban szinte provokatívan személyessé. Ez pedig mindenképpen nyeresége lírájának, mert éppen a szövegeit fűtő személyesség, a létezésben való egzisztenciális érintettség provokáló nyilvánosság elé bocsátása kölcsönöz hitelt filozófiai általánosításainak”. A vitában hozzászólók egy része egyetértett Grendel Lajos megállapításaival, mások (például Varga Erzsébet) viszont felrótták neki, hogy lényegében egy bizonyítás nélkül felállított tételből von le filozófiai következtetéseket, hogy a konkrét verselemzésekkel adós maradt stb. Megint mások új szempontokat felvetve próbáltak a verskötethez közeledni. Többen (Bállá Kálmán, Zalabai Zsigmond) kifejtették például, hogy Tóth László úgy modem, úgy rugaszkodik el a hagyományoktól, hogy az elrugaszkodása nagyon is feltételezi azoknak a kulturális, irodalmi értékeknek az ismeretét, amelyeket meghaladni kíván, s így világképe tulajdonképpen a hagyományokat is kifejezi. Sokan (például Bállá Kálmán) rámutattak a kötet alkotó darabjainak formai sokféleségére, s arra a tényre, hogy ezzel a kötet távolról sem vált heterogénné, hanem a befogott valóságanyag s a közelítési szempontok sokfélesége objektiválódott a költészet eszközeivel. Volt, aki úgy látta (például Dusza István), hogy Tóth László számára a vers valamiféle második születés, a versépítés: én-építés. A kötethez bírálóan közelítők elsősorban azt vetették a költő szemére, hogy versei nem aktivitást, hanem passzivitást sugallnak, hiányzik belőlük a cselekvésre serkentés (Duba Gyula). E sorok írója szóvátette, hogy a kötetben mint kompozícióban „üresjáratok" is vannak. A kisebb, pillanatképszerű versek inkább csak ötletek, mintsem a ciklus nagyobb egységeit összekötő, esztétikai értékkel bíró „tapasztó anyag” (Zalabai Zsigmond). A vita második felében főleg a modern vers és a modem regény egyezéseiről, rokonságáról esett szó. A hozzászólók Tóth László Istentelen színjátékénak és Grendel Lajos Galerijének a példáján bizonyították, hogy a modem vers tulajdonképpen a regény (az epika) számos eszközét (például az időszemléletét) átvéve újult meg (Így születtek meg az eposzhoz közelítő ún. hosszúversek). A modern regény pedig sok hagyományos regényelemet (például a lineáris időt) elvetve és nagy mértékben szubjektivizálódva (azaz lirizálódva) teremtett magából valami eddig nem volt irodalmi alakzatot. Tőzsér Árpád SZÍNHÁZ Fesztivál Kazincbarcikán Ifj. Horváth István a harmincas és negyvenes évek fordulóján Magyarország egyik legígéretesebben induló színészi és rendezői tehetsége volt. Sárospataki diákoskodása után, ahol együtt kezdett Pécsi Sándorral, a szegedi egyetemre került, s itt a későbbi Nobel-díjas professzor, Szent-Györgyi Albert pártfogása alatt működő egyetemi színjátszó együttes tagja lett. Máig is emlékezetes és színháztörténetileg is számon tartott esemény az 1941. április 1 -én bemutatott Hamlet-rendezése. Ám a háború és a fasizmus borzalmai a teljes kétségbeesésbe sodorták ezt az érzékeny lelkű fiatalembert, aki nem sokkal ezután, október 17-én, Tóth Kata nevű szerelmével együtt önkezével vetett véget életének. Az ő nevét viseli, s teljes joggal a magyarországi amatőr színjátszóknak az az országos versenye, amely kétévenként kerül lebonyolításra Kazincbarcikán. Az idén tizenhárom hazai és négy külföldi együttest (a prágai Studio—A-t, az észt > KAZINCBARCIKA. 1984 f-Rahvateatert, az ír Headford Drámai Színjátszó Csoportot és a nigériai Batakoto Playerst) láthatott az érdeklődő közönség. E sorok írója tíz esztendővel ezelőtt, a II. seregszemlén járt legutoljára Kazincbarcikán, s így a most látott előadásokat az akkoriakkal tudja csak összehasonlítani. És ez az összehasonlítás egyértelműen az egy évtizeddel ezelőtt látottaknak kedvez: mintha Magyarországon is a stagnálás jeleit mutatná az amatör színjátszó mozgalom. Pontosabban mondva, nem is a két fesztivál átlagelőadásai, hanem a csúcsteljesítményei közt mutatkoznak szembeötlő különbségek a tíz évvel ezelőtti élcsoportok javára. A színjátszó fesztivál mostani legjobb teljesítményei — nevezetesen a gödöllői GT Színházi Csoport, a Debreceni Színjátszó Stúdió és részben a Szegedi Ifjúsági Színpad előadásai — mélyen alatta maradnak az akkori kiugró produkcióknak, a szegedi egyetemisták Kőműves Kelemenének. a miskolci Manézs Színpad Sámánénekének és a pécsiek Dürrenmattelöadásának. (E két utóbbit hazai magyar amatőr színjátszóink is láthatták a Dunaszerdahelyen megrendezett Fábry Zoltán Irodalmi Színpadi Seregszemlén.) így egyáltalán nem véletlen, hogy az idei színházi fesztivál egyetlen jelentős eseménye, szinte a reveláció erejével ható teljesítménye a prágai csoport nevéhez fűződik. Modernség és hagyományismeret, kísérletezés és alapos mesterségbeli tudás az ö előadásukban kapcsolódott egybe a legharmonikusabban. Színjátszás, izzó hőfokú színjátszás volt a javából ennek a prágai amatőr csoportnak az előadása, amilyenre hivatásos együttesek is csak ritkán szolgáltatnak példát. Ondrej Pavelkáék mindenekelőtt azt bizonyították, hogy színházművészet csak egy van, s az amatőr jelleg nem adhat felmentést egyetlen csoportnak sem, mint ahogyan a hivatásosság sem feltétlen biztosítéka a sikernek. A prágaiak előadásán kívül volt még valami, ami ezen a fesztiválon óramű pontossággal működött. A szervezés, holott különféle akadályok és előre nem látható gondok itt
