Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-07 / 32. szám
Az uramék decemberben fát vágtak. Akkor aztán elkapta az influenzát, úgyhogy még aztán egész nyáron dolgozott, de már aztán elmentünk vele az orvoshoz áprilisban. Akkor aztán a doktor úr azt mondta, hogy nagyon vigyázzon mert ez szövődményes influenza. Akkor már nem engedtem dolgozni semmit se egész nyáron. De már mégis mikor eljött az aratás, akkor aztán megkérdezte az édesanyját, hogy édesanyám mit csináljak, arassak-e? Hát, fiam, már mit mondanának a faluban, hogyha nem aratnék. Hát megaratott. Mikor már megaratott, akkor megkapta< aztán a tüdőgyulladást megint. Akkor előbb a jobb szárnyán volt a tüdejének a veszély, de már mikor elment kontrolára, akkor már a bal szárnyán is volt. Azt kérdezte a sógorától a doktor úr, mit csinált. Kelemen barátom, ez az ember, már nemcsak a jobb szárnyán van a tüdőnek a baj, hanem a bal szárnyán is. Akkor aztán még úgy volt, hogy őszkor még elvetette a búzát is, még elvette a földet. Hogy mért? Hát már ha nem dolgozok, Mari, akkor már kenyeretek se lesz. Még elvetett őszkor, egész decemberig még dolgozott. Aztán decemberben még elment Pestre is az orvoshoz, aztán megmondta neki a prímár, hogy itt már. Nagy barátom, itt már azt mondja, nemcsak tüdöcsúcshurut van, itt már egy rendes tüdöbaj van kifejlődve. Még oda elment a maga lábán. Mikor aztán hazagyütt, akkor már csak fekdécsölt. Mikor aztán elgyütt a január elseji, január elsején lefeküdt, akkor aztán három hónapig feküdt. Úgyhogy már akkor kezelés kellett neki, nagy beteg volt. Negyven fok lázban feküdt. Regeitől egész estig, még este is tettük rá a vizes ruhát. Akkor aztán április elsején meghalt. Ott maradt neki egyéves kislánya, egyéves volt meg nyolchónapos. A fiam meg volt hétéves. Akkor oszt ővele, az idős édesapámval, meg aztán hát a fiamval, avval nagyon sokat kellett dolgozni. Édesapám meg már idős volt, őneki bizony nagyon nehezére esett a földmunka. Hát így sokat szenvedtem, míg felneveltem a két gyereket. Keservesen neveltem a gyerekeket. Nem kaptam egy fillért se a szülei után, vagy az apjuk után. Mert ugye, akkor még nem kezelték, nem pártolták. Gazdaember volt. Szóval nyolchektáros volt nekik az édesapjok. Aztán ugye, onnan se segítettek. Aztán csak a magam birtokából keservesen. Mikor minden munkáért fizetnem kellett! Idős édesapám volt, már énnekem mindenért fizetnem kellett. Hát bizony keservesen neveltem fel a két gyereket, nagyon keservesen édesapa nélkül. Aztán fölneveltem, de nagyon jók lettek. Mind a kettő nagyon jó. Itt laknak a faluban. Az egyik a tizenkettes házszám alatt lakik, a fiam, a lányom meg itt, kilencvenkettö neki a házszáma. Nekem nem adtak onnan semmit az uram után. Egyáltalában nem adtak semmit se. Mikor elvitték a tehenemet, akkor három hónapig tejet adtak a gyereknek. Mert a fiam, a Zolika, az nagyon szerette a tejet. Önáluk meg volt négy fejőstehén. Akkor aztán azt mondja az anyósom. Jani, mert úgy hívták az apósomat. Nagy János, az anyósom meg Jekel Katalin volt, azt mondja. Jani, adjál már. Itt van most nekünk négy fejőstehén is. Hát mért nem adsz? Három hónapig adtak tejet, de azt is oszt beszüntették, hogy nem adnak tejet már a gyereknek. Akkor azt mondta az anyósom. Jani, mért nem adsz már a gyereknek, hogy legyen tej, mért nem adod oda az egy tehenet. Majd mikor osztozkodunk, az egyikkel kevesebbet kapnak. Hát aztán úgy volt, hogy ide is adták. Szombaton bevezettük a tehenet, hétfőn reggel meg ki kellett vezetni. Azt mondta az anyósom, hogy azt az átkos tehenet ne tartsuk az istállóban. Hát visszavezettük a tehenet. Szóval, hogy már nem tetszett biztosan a másik menyecskének, hogy nekem is adtak tehenet. Akkor ő is követelte, de ő meg ott volt, ő élvezte, meg a gyerekei is élvezték a tehenet, meg a tejet, meg mindent. De enyimnek nem volt. Akkor aztán kölcsönpénzen vettem tehenet, hogy legyen a gyereknek tej szeptemberben. Meg szőlőt is ideadták. Mikor már termett, kilenc évig. használtam, még nem termett, mikor már termett, akkor meg azt is visszavették, a szőlőt is. Hát volt itt szőlő is, volt itt tehen is, de hát, ugye, mikor már kölcsönpénzen vettem, az már ugye nagy baj volt! Akkor már aztán tördeltem a kezemet, hogy most már se emberem nincsen, se állatom nincsen. Hogy most már honnan kezdem! De a jóisten megsegített. Adott erőt, meg egészséget, aztán fölneveltem a gyerekeket. Meg kifizettem az adósságot, mindent. Meg szárnyakra is eresztettem aztán őket. Nem akartam, egyáltalában nem akartam férjhez menni. Hogy énnékem a gyerekemnek mustohaapja legyen, hogy azt a két gyereket megsértse csak egy szóval is! Ha bárakarminő férfi akart volna, nem mentem volna senkihez sem a világon. Két gyereket nem hagytam volna semmiért se! A sógornőm is ugyanúgy volt. Negyvenkettőben meghalt az én férjem, negyvenháromban meg odamaradt az ö férji, odaveszett a háborúban. Ő is két gyereket hagyott, de hát ő ugye az apósomék mellett volt, sokat kellett neki is dolgozni de hát mégis valamivel tán ugye könnyebb volt, mint nékem. Mert ugye énnékem gondolkodni is kellett, meg dolgozni is. Nekem úgy mondta, aki szokott nekem járni szántani, az a szlovák ember, hogy Mari néni, ez nem magának való munka, amit maga dolgozik, mért nem megyen Mindig sírva aludtam el... férjhez. Mondok, én már, Jóska, nem menek a világért se! Azt mondja, hogy Múlyadon negyven asszony van özvegyen, oszt senki sem megy férjhez. Egyáltalában. Itten nem mentek férjhez az özvegyasszonyok. Küzdöttünk sokat, de nem akartunk férjhez menni, mindenki a gyerekit nézte. Met az nagyon bajos, amikor mustoha van, annak a gyereknek, mert aztán az nem jó. Mert a nagymama az mustoha volt, de bizony aztán a nagyapám is mustoha lett. Úgyhogy édesanyámat nem szerette se a mustohaanyja, se az édesapja nem szerette. Az is nagyon-nagyon sokat küzdött. Mikor vezette a tehenet — jármos tehenünk volt nekik — vezette a tehenet, aztán akkor nagyon sokat szekírozta az édesapja. Az mindég sírt. Állandóan. Azért kapta meg aztán a gyomoridegbajt is. Abba halt meg is. Az is hosszas beteg volt nagyon. Februárban megbetegedett, oszt június tizenharmadikán halt meg. Annak is nagy gondozás kellett. Osztán tizenhat éves voltam. Az ő édesanyja is, ő is tizenhárom éves korában veszítette el az édesanyját. Szakádban csinálták a templomot. Aztán úgy mondták, hogy valami nagyon erős asszony volt. Úgy mondták, hogy én is arra vagyok. A nagymamámra. Mert édesanyám az nem volt ilyen, mint én, mert ő csak olyan vékony volt, ő beteg is volt, hát én meg ugye nagyon egészséges vagyok, hála a mennyei atyámnak. A templomot csinálták, oszt vitték fel a téglát a toronyba, megszakította magát, oszt meghalt. A falusiak mentek, emberi, asszonya, mikor a templomot építették. Oszt ugye erős asszony volt, hát bátorkodott abba is ugye, segíteni, hogy vitte fel a téglát. Akkor nem úgy voltak, mint most vannak, hogy mindenféle szerkezetek vannak, ami viszi a téglát, meg a maltert, meg mindent. Hát sokat dolgoztak. Az meg úgy halt meg, megszakította magát. Lejegyezte: KOCSIS ARANKA Fotó: NAGY LÁSZLÓ
