Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-08-07 / 32. szám

« f%k»nn btint/ta a ?.f Tény, hogy egyre többet szemetelünk. Szennyezzük a patakok, folyók vizét, az er dök ózondús levegőjét, városaink, falvaink utcáit, környékét. Csehszlovákiában egy lakos átlagosan 170 kg szilárd hulladékot „termel" évente, és az ezredfordulóra a hulladékmennyiség várhatóan 200 kg-ra növekszik. Emelkedő tendenciára utal az is, hogy Szlovákiában pl. tavaly 1 716 400 tonna volt a szilárd hulla­dék tömege, ami 106 550 tonnával több, mint 1982-ben. Ezt a rengeteg hulladékot mintegy 110 közterület-fenntartó és köz­szolgáltatási vállalat, valamint nemzeti bi­zottsági kisüzem vagy efsz 2 066 dolgozója gyűjtötte, szállította Szlovákia alig néhány száz gondozott, közel kétezer gondozatlan, illetve részben gondozott hulladéktelepére és egyetlen szemétégetőjébe, amely Bratis­­lavában működik 1977 óta. A gondozatlan hulladéktelepek — de talán kifejezőbb, ha egyszerűen szemétdombok­nak nevezzük őket — száma azonban való­színűleg jóval több a hivatalosan nyilvántar­tottakénál. Igaz, a „vad" szemétdoboknak néhány évvel ezelőtt hadat üzent a közvéle­mény, a párt- és állami szervek, de a sok százmilliót felemésztő munkát csakis közös összefogással lehet sikerre vinni. Mert nehéz­ség, az akad bőven. Pl. mindjárt az alapvető kérdés, a kökorszakbeli gond: mi legyen a szeméttel? A Dániában és Norvégiában feltárt barlan­gok- melletti szemétrakások maradványai ar­ról tanúskodnak, hogy a kőkorszak embere úgy szabadult meg a számára nemkívánatos hulladéktól, hogy azt a lakhelyéhez közel elégette. Az ókorban már nagyobb figyelmet fordítottak a szemétre. Elhordásáról pl. a görögöknél már külön hivatalnokok gondos­kodtak, Rómában ugyancsak. A barbár kö­zépkorban aztán a szemetet egyszerűen ki­dobálták az ablakon. De a harmincéves há­borút követő pusztító járványok arra kény­szerítették a városatyákat, hogy tegyenek valamit a tisztaság érdekében. A nagyobb holland városokban pl. a polgárok kötelesek voltak hetente háromszor kosárban kivinni a szemetet a házuk elé, amit a vásárról hazaté­rő parasztok szállítottak el a városon kívülre. Ennek a törvénynek a megszaporodott ma­nufaktúrák növekvő termelése vetett véget. A történészek szerint a Kiel város környékén élő földművesek fedezték fel, hogy a szerves anyagok felhasználhatók a terméshozamot javító trágyázásra. A városokban ezért cson­tot, rongyot, hamut, lótrágyát stb. gyűjtöttek, később fizettek is érte. így indult hódító útjára a komposztálás. A huszadik század elején azonban hiába szervezik meg a hulladék gyűjtését és elhor­­dást, a rohamos ipari fejlődés a hulladékot egyre több fémmel, üveggel és műanyaggal gazdagítja, amelyeket a mikrobák már kép­telenek felbomlasztani. Ez a hulladék már nem kell a mezőgazdaságnak, és válogatni kezd az ipar is, amely a hulladékban másod­lagos nyersanyagforrást lát. A változó világ­­gazdasági helyzet és a kimerülőfélben levő nyersanyagforrások azonban idővel újra rá­ébresztik az emberiséget arra, hogy a hulla­dékban rejlő másodlagos nyersanyag arány­lag olcsón visszaszerezhető kincs, amit ki­használni egyenesen szükségszerű. S a gaz­dasági okok mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a környezetvédelmi indokok is. Sajnos, több szempontból sem vagyunk még felkészülve a hulladékok újrafelhaszná­lására, ezért jelenleg környezetvédelmünk érdekében kellene megtennünk mindazt, ami módunkban áll, ami rajtunk, embereken múlik elsősorban. Erről tanúskodnak a már korábban említett, nemkívánatos „vad" szemétdombok. Ezek létrejöttének okával szerettem volna jobban megismerkedni, amikor bejártam Szlovákia két kerületének három járását. Az eredmény elszomorító és — sajnos — általá­nosítható. A galántai (Galanta), lévai (Levice) és losonci (Lucenec) járásra véletlenül esett a választásom, s a helyzet dokumentálására választott néhány község neve sem játszik különösebb szerepet ebben az ügyben, hi­szen szinte alig akadna olyan falu vagy város, amelyben más lenne a helyzet a szemét­dombok körül, mint az alábbiakban. Nagymácsédon (Velká Maca) a falu szé­lén, a temetővel szemben meglepő látvány fogad. Egy éppen mocsarasodó tó, amely­ben bádoghordó, döglött kutya és még sok­mindenféle megtalálható. Mindez egy utca­sor közvetlen közelében. Hogy mit szólnak hozzá a lakók? Deák Júlia, özv. Gál Ferencné, Juhász Gabriella és még néhány, nevét feltüntetni nem kívánó „érintett" szerint mindez rettenetes. Különö­sen nyáron, amikor nagyon erős a bűz, elsza­porodnak a legyek, a patkányok (amelyek a fertőzés veszélyén túl elhordják a baromfit is és ráadásul még aludni sem hagyják a lakó­kat, mert éjjelente a padlásokon hancúroz­­nak). Kútjának vizét a legtöbb lakó nem issza. Nem meri... Megtudom, nem valószí­nű, hogy bárki is panaszt tett volna emiatt a nemzeti bizottságon vagy a közegészségügyi szerveknél is úgy tudják, a nemzeti bizottság engedélyével szemetelnek ide az emberek. Risnyovszky Tibor, a hnb elnöke csak só­hajt, amikor elmondom, mi járatban vagyok. — A faluban két ilyen szemétdomb is van, amelyeket tényleg a nemzeti bizottság jelölt ki, hogy azokat a tereket építkezési, bontási törmelékkel töltsék be a lakosok, pl. a teme­tővel szemben parkot szeretnénk létesíteni. Szemétkihordás engedélyezéséről nem volt szó, erre különtáblákkal is felhívtuk a lakók figyelmét. A táblákat leverték, a szemét gyű­lik, ha mód van rá, betakartatjuk, de nálunk nincs efsz vagy állami gazdaság, környékbe­liek vagy valamelyik galántai vállalat segít. Ez nem gondozott hulladéktelep, nincs rá pén­ze a nemzeti bizottságnak, ennélfogva bi­zony nincs is rendszeresen rendbe téve. Állítottunk már oda napközben őrt. Akkor éjjel vitték oda a szemetet. Az ottlakók meg egyszerűen nem hajlandók segíteni, hogy megbüntessük a szemetelőket. Alig várom, hogy a járási útépítő vállalattól megkapjuk a 3 000 m3 törmeléket és hu­muszt, hogy véget vessünk e falucsúfító szemétlerakatoknak, de az a baj, hogy az ígéret csak 1985-re szól. Addig bizony ne­héz dolgunk lesz, s aután sem lesz sokkal könnyebb, mert a falu környékén jó minősé­gű termőtalaj van, nem lesz egyszerű új, megfelelő területet találni a szemétnek. Ott volt a Dema kiszáradt medre, azt a hozzájá­rulásunk nélkül Galánta város szeméttelepé­nek nyilvánította a járási nemzeti bizottság. Igaz, a kukaszolgálat oda horja a nagymá­­csédi hulladékot is, de a lakosainknak meg­tiltották, hogy oda hordják a szemetet. Kuká­kat hiába kérünk, nem kapunk eleget, így a gondozottnak mondott szeméttelepből ke­vés haszna van a falunak. Viszont annál több füstöt és bűzt kénytelen elviselni, amit erről a telepről hoz a szél a faluszéli házak, az iskola és az óvoda felé. Nagymácsédon úgy tervezik, hogy a teme­tő melletti szemétdombot még az idén fel­számolják. Reméljük sikerülni fog . . . Ezzel a bizakodással indulok a gondozott szeméttelep felé. A szemét tényleg füstölög. A bulldózer az előírásnak megfeleően egyengeti és ta­karja be földréteggel. Csupán az tűnik fel, hogy hiányzik az előírásos kerítés. Vajon miért? A választ már Popluhár Józseftől, a galán­tai közterület-fenntartó vállalat igazgatójától és Neszméri Ferenc részlegvezetőtől kapom. — Nagyon egyszerű a felelet — kezdi a vállalat igazgatója. — A nagymácsédi hulla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom