Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-31 / 31. szám
ÚTKERESŐ Figyelj! / Egy kozmetikai gyárban ismertem meg Gabit. — Mire kell neked tulajdonképpen a pénz ? — Szeretnék elmenni a fiúm után. Plzen mellett katona. Tavaly ment el, már elvégezte a főiskolát ... — Még nem volt itthon ? — De igen. Szilveszterkor. Csakhogy akkor én, sajnos, sítanfolyamon voltam. Gondolom, neheztelt rám, hát most jóvá akarom tenni. Biztosan nagyon fog örülni. — Mióta ismeritek egymást? — Már két éve. Nekem ő volt az első igazán „komoly". — Milyen gyakran találkoztatok? — Amíg középiskolában jártam, elég ritkán. Havonta csak egyszer-kétszer. Nagy volt a távolság, de lehet, hogy ez tartott össze bennünket — Nem voltál féltékeny rá? A nagyvárosban. az iskolában sok — számodra ismeretlen — alkalma lett volna elfelejtenie a kis szünidei ismeretséget. — Ha így lett volna, akkor nem jön többé. Én bíztam benne. — Miért éppen 6 lett az, akivel „komoly" tett a kapcsolatod? — Elcsépelten hangzik, de egészen más volt, mint a többi fiú, akiket ismertem, ő volt az első, akivel komolyan lehetett tervezni, akire lehetett támaszkodni. Határozottság, megbízhatóság — ezeket a tulajdonságokat kerestem. Benne megtaláltam őket — Gondolod, hogy alaposan megismerted a rövid találkozások alatt? — A találkozásaink, ha rövidek voltak is, de éveken át tartottak. Igaz hog már alig vártam, hogy én is felkerüljek Bratislavába, a főiskolára, bár ez az együttlét is csak egy hónapig tartott, mert októberben már bevonult de jó volt hogy segített megbarátkozni az idegen környezettel. — Közös az érdeklődési körötök? — A nyarak nagy részét együtt töltjük, amióta ismerjük egymást Az apám erdész, érthetően a természet szeretetére nevelt Imádom a Tátrát, a gyönyörű romantikus-zord hegyeket, fenyőket, a mi vidékünket Szerencsére, Péter is nagy természetrajongó. Együtt rójuk az ismert és ismeretlen hegyi ösvényeket Ha már olyan magasan járunk, hogy csak zergékkel találkozunk, akkor érezzük, hogy valóban egymásra vagyunk utalva. — Ismered a szüleit? — Természetesen. Most is eljárok hetente egyszer hozzájuk, mert már idősebbek. Éppen ma megyek felköszönteni az anyját Péter helyett is vettem neki virágot — Nem jutott eszedbe, hogy amíg nincs otthon, mással is ismerkedj? — Nem! Ez valóban nem jutott eszembe. Egyszerűen nem is tudok erre gondolni. Alig várom a leveleit. Persze, ne gondold, hogy aszkéta-életet élek moziba, táncolni járok a barátnőimmel. Ha beszélek is valakivel, tudom, hogy a többi a folytatás már tőlem függ. — Nem féltékeny? — Nem hiszem. Bízik benne. — Mik a terveitek ? — Ha hazajön, tanársegéd lesz, nekem pedig még mindig lesz három évem. Úgy beszéltük meg, hogy nem házasodunk össze, legfeljebb az utolsó évfolyamban. Lesz még bőven időnk megismerni egymást. PLEVA ÉVA A nők helyzete társadalmunkban szinte mindennapos beszédtémánk. Gondjaink közepette bizonyára sokunkban (nőkben és férfiakban egaránt) felmerült már a kérdés, vajon milyen is lehetett a nők élete a régmúltban, nemcsak pár száz ével ezelőtt, hanem mondjuk az avar korban, az i. sz. 7—8. századba. Egy-egy temető feltárásakor sokszor eszébe jut ez a régésznek is, amikor az írásos források nélküli korok emberének történetét, életét kutatja. Mert bizony az avar temetőkben ott vannak a nők és gyermekek sírjai is. Hogyan éltek ők, milyen munkát végeztek, hogyan nevelték gyermekeiket ezek az asszonyok? A sírokba eltemetettek, sajnos, már nem beszélnek erről. Nincs tehát sémi reményünk arra, hogy megtudjuk valamit ezeknek az embereknek az életéről? — kérdezhetik sokan. De igen, van. Ezek az útbaigazító ,jelek” pedig a sírokban található leletek. A sírban található csontváz és a leletek alapján kell a régésznek arra következtetnie, milyen korú volt az eltemetett, gazdag vagy szegény volt-e stb. Ebben a munkában a régész segítségére sietnek a rokon tudományok képviselői, az antropológusok, a néprajzosok, a vegytan tudósai és még sokan mások. A sírokban csak az olyan tárgyak, „leletek” maradtak meg, amelyeket a fold nem „emésztett meg", például a bronzból, vasból, csontból, agyagból készítettek. Természetesen, az asszonyok, leányok díszes szövőt ruhái elporladtak a földen. Milyen leletek kerülnek tehát elő a feltárt női sírokból? A koponya két oldalán, a fül tájékán bronzból ezüstből (ritkábban aranyból) készített fülbevalók, a nyaki részen színes gyöngyök. A női / A z avar kori női sírok titkai Az avar kori temetőkben sok a gyermek-sír. Legutóbb, 1980 nyarán a Komárom-hajógyári temető ásatásakor 16 gyerraeksírt találtunk. Nem véletlenül, hiszen ebben az időben nagy volt a gyermekhalandóság. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen például a földbe mélyített kunyhókban szorongó család a téli hónapokban mai szemmel nézve egészségtelen körülmények között lakott. A kunyhóban a kemence adta a meleget, s a védtelen kisgyermekek bizony sokféle betegségnek voltak kitéve. Ebben az időben a tüdőgyulladás 24 óra alatt a gyermek halálát okozhatta. Csak a tegellenállóbb gyerekek maradtak életben. Tudjuk, hogy gyermekszülés közben sok anya halt meg. Régészeti bizonyítékunk is van erre. A Pilismarót-basaharci SS. sírból szülés közben elhunyt nő váza került elő. A sírfelvételen jói látszik az anya . : medencenyílásába beékelődött magzat feje. A női sírokba gyakran tettek tojást a fejhez és a lábakhoz. A tojás a termékenységnek és az újjászülető életnek a jelképe. Ezzel hozható összefüggésbe a húsvéti tojással kapcsolatos szertartás mind a mai napig. A női sírokba (a férfiak sírjaiba is) gyakran helyeztek agyagedényt, amelybe általában pépes ételt tettek. Gyakoriak a sírokban a házityúk, a szarvasmarha, birka, sertés csontjai, ezek a húsos részek is túlvilági eledelként kerültek a sírokba. A fent említettekből kiérezhettük, hogy a nők élete az avarkorban nem volt könnyű. Mindennapjaik megjelenítésében bizony még csak a sötétben tapogatódzik a régészet. De annyit már tudunk, hogy az asszonynép feladata volt a gyermeknevelés, a szövés-fonás és a varrás, a kender és a gabon termesztése, s a ház közüli munkák legnagyobb része is rájuk hárult. TRUGLYSÁNDOR © sírokba orsógombot tettek, ez a bizonyítéka annak, hogy az aszonynép feladata volt minden korban a szövés-fonás. Ruháikat derékban övvel fogták egybe, hiszen az övtájékon gyakran kerülnek elő vas- vagy bronzcsatok. Az avar kori női sírok tartozéka a csontból készült tűtartó. László Gyula régészprofesszor derítette ki először ezeknek az üreges csontrudacskáknak a titkát. Idézzük most őt: „... De nemcsak az orsó árulja el a szövésben és varásban való ügyességüket, hanem a női sírokban talált sok tíítartó. Ezek egyszerű, de annál szellemesebb szerkezetek voltak. Lényege az volt, hogy az avar asszony övéről egy vászoncsík lógott le s ebbe szúrta bele a tűket, a tűk fölé egy csonthengert húzott s a henger alatt megbogozta a vászoncsíkot. Ha szüksége volt a tűre, a hengert felhúzta s a tűt kivette, aztán a henger saját súlyától visszacsúszott eredeti helyére, s nem fenyegette az asszonyt az a veszély, hogy elveszíti a drága tűket, vagy pedig megszúrja magát velük.” „Bizánci típusú” bronz övcsat Komáromból (Komárno) (a liunamenti Múzeum gyűjteményéből) BÍRÓ BÉLA felvételei Színes gyöngyök avar asszony sírjából (a Dunamenti Múzeum gyűjteményéből) A gyagedény a Komárom munkásnegyedi avar temetőből (a Dunamenti Múzeum gyűjteményéből)
