Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-24 / 30. szám
KUCKÓ — Ki szed még a tálból? — türelmetlenkedett Lobonca. — Jöhet a következő! — kurjantotta Nagyisti. Hát helyettem ne kurjantgasson senki, gondoltam, és azért is kértem még a borsóból. Sajnos ezt Efszabó nem vette jónéven. Megint jól megnézte a tányéromat, és attól kezdve nem fogyott el a levesem. Pedig annyit kanalaztam-kevertem! — Nem nagyobb a te szemed a hasadnál? — kérdezett furcsát Lobonca. Mindjárt megmértem az ujjammal. A két szemem együtt is kisebb volt a hasamnál. — Máskor kevesebbet szedj, és ha elfogy, kapsz még — súgta sokkal szelídebben Efszabó. Arról, hogy ő nézte olyan soknak a levesemet, persze hallgatott. Csak azért nem árultam el a többieknek, mert különben nagyon jól megvagyok vele. Azért sem hunytam le a szemem. Pedig jól besötétített Efszabó. — Kimehetek Loboncához? — kérdeztem suttogva tőle, mikor már kifészkelődtem magam, és a másik két ágyon mindenki aludt. — Hát... — s Efszabó előbb jól szemügyre vette Nagyistit meg Középkatit. — Nagyon érdekel? — Nagyon. — Nem bánom. Ha el nem árulsz. És ha csak most az egyszer. — Csak most — billegtettem a fejem, hogy elhiggye. A lábam alig ért le a földre, olyan csöndben osontam ki. Még ilyet! Nyitva volt a titkos ajtó. És Lobonca mosogatott. És az ajtó mögött éppen olyan volt minden, mint otthon a konyhában. A mosogatás is hasonlított. — Te? — ijedt meg tőlem Lobonca, mert valamin nagyon el volt gondolkodva. Éppen a fekete foltokat varázsolta le a fazekakról. Jó feketék voltak! — Csak csináld — nyugtattam meg. — Már úgyis tudom, ki vagy. Nevetni próbált, mintha nem hinne nekem. — Nocsak! És ki vagyok? Megmondod? — Ha tudjuk mind a ketten, minek mondjam? — És karba fűztem a kezem előtte. — Ültess fel! — Hová? — A mosogatógödröd mellé. Anya is felültet néha. Lobonca letörölte a deszkát. Innen már egészen jól beleláttam a varázsgödrébe. — A béka és a kígyó is benne van? — mutattam a vízre. Igen zavaros, ronda víz volt. És ebből is füst szállt fel. — Te engem boszorkánynak nézel? — csapta össze a tenyerét Lobonca. Csupa víz lettem tőle. — Nézze meg az ember! Nem feleltem. Még majd azt akarta volna, hogy öreganyámnak szólítsam! — Én a szomszédban lakom, te — kezdte magyarázni, mintha nem tudnám. — Segítek a nyugdíjas óvónéninek, aki elvállalt benneteket. — Ezért vagyunk az Efszabónál? — Ki az az Efszabó? — mutatta magát butának Lobonca. Ki az az Efszabó és ki Lobonca, kérdezhetnéd most, hogy ezt a részletet elolvasod. Boszorkányok, jótündérek? Javaslom, olvasd el az egész könyvet, a Megmarad a meseház címűt, most jelent meg a Madách kiadónál. Különben, megnyugtatlak, nem is ez a legnehezebb kérdés. A fő kérdés az, hogy ki meséli el a történetet, amely ugye — ennyi — Hát aki nem te vagy! — okosítottam ki. — Ja, aha! — És tényleg megokosodott. — Ő tesz szívességet az anyukádnak. De csak őszig, barátocskám, akkor irány az iskola. Ezt jól jegyezd meg! Lobonca biztosan azt hitte, hogy megijedek. — Mikor lesz ősz? — ijedtem meg, hogy próbára tegyem az okosságát. — Pár hónap múlva — mondta nagyon bután. — Sokat kell addig aludni? — Elég sokat. De nem túlságosan ... Tessék, ilyen butus ez a Lobonca. Vagy csak ilyennek mutatja magát? Ásítottam! — Látod, aludnod kellene — sietett az újabb butasággal Lobonca. — Letegyelek? Megvártam, amíg a lükön lefolyik a víz. Bizony a békák, kígyók is lefolytak. — Elmész? — kérdeztem, mert Lobonca ledobta a fehér kendőjét. És megmarkolta a seprű nyakát! Még időben észbe kapott, nem ült fel rá, hanem úgy tett, mintha söprögetni akarna. Még jó, hogy itt vagyok, gondoltam, ráfért már a konyhára egy kis söprés. Csak úgy szállt a por! — Igen, mindjárt megyek haza — nyögte Lobonca, és fölegyenesedett a lapáttal. Láttam rajta, hogy utál söpörni, csak miattam csinálja. — Na hess befelé — kapott le a deszkáról. Figyeltem ám! Sikerült a seprű mellé ugranom. Még elrepített volna vele valahová! Utánam is legyintett vele, de sikerült előle gyorsan elszaladnom.-----------------------------.----------------------------------------1 ebből a részletből is kiderült —, egy nyári vakáció alatt játszódik Efszabó házában. Hát Kovács Lajos, az író, mondanád Te azonnal. Ne siess annyira a válasszal, barátocskám! A dolog nem ennyire egyszerű! Gondolkozz, mert amíg a helyes válaszra rá nem találsz, nem nagyon érted majd ezt a mesekönyvet, legalább is élvezni nem fogod. Tehát: ki vezet bennünket, olvasókat végig ezen a nyári vakáción Efszabó házában? Aztán írd meg a véleményedet is erről a mesekönyvről, tetszett-e, élvezted-e az olvasását? Ha írni nincs kedved, rajzolj egy házzabálót. De ne ám valami unalmas dolog legyen, olyan, amilyet minden nagy lakótelep építkezésénél látni lehet. Próbálj kitalálni Te is valami egészen eredetit! Leveledet, küldeményeidet kíváncsian várom. Az ügyes munkáért, a jó válaszért, természetesen, jutalomosztás lesz! _____________________I