Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-07-24 / 30. szám
1944 júliusában a felszabadult Chekn városban megalakult a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság, amelynek a lengyel néphez intézett kiáltványa a népi demokratikus állam programja lett, a nap pedig, amelyen ezt közzétették — július 22-e — Lengyelország nemzeti ünnepe. S mert e napon Lengyelország felszabadulására is emlékeznek, hadd idézzünk fel mi is két adatot, amely érzékelteti, mit jelentett a lengyel népnek a második világégés: Lengyelország nemzeti vagyonának több mint 40 százaléka ment tönkre 1939. szeptember 1 -tői a felszabadulásig, s több mint hatmillió lengyel — a lakosság egyötöde — halt meg a háborúban. Szinte szó szerint értendő, hogy Lengyelország poraiból támadt fel. Voltak városok, amelyekben egyetlen ház sem maradt épen, és falvak, amelyeket hiába kerestek a hazatérők. Lengyelország államünnepe, a 40 évvel ezelőtti események felelevenítése egyúttal figyelmeztető is: a béke létkérdés. Az ünnepségekre, a 40. évfordulóra nem a legjobb társadalmi és gazdasági körülmények között készült a lengyel nép. Még akkor sem, ha a konszolidációnak egyre több eredménye van. Társadalompolitikai szempontból a legnagyobb siker a tanácsi választások eredménye. Hiszen az 1980-as augusztusi sokk és a szükségállapot megrázkódtatása óta megtartott első választáson — a hivatalos és végleges jelentés szerint — a jogosultak 75 százaléka vett részt. Pedig az illegális csoportok még egy utolsó erőfeszítést tettek. Azt tudták, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt győzelmét nem tudják megakadályozni, de azt szerették volna bebizonyítani, hogy még mindig nagyobb a tömeghatásuk, mint a párté. Ezért jelentek meg a röpcédulák „Aki lengyel, nem szavaz" felirattal, ezért voltak hasonló tartalmú falfeliratok és plakátok. A lengyel nép azonban egyre inkább tudatosítja azt, amit a lengyel nők képes hetilapjának, a Kobieta i Zycienek a főszerkesztője fogalmazott meg egyik cikkében: „Történelmünk tele van olyan tanulsággal, amely arra figyelmeztet, hogy a nemzeti egység hiánya katasztrófával érhet véget. Mert egy szétzilált nép önmagát sorvasztja, ráadásul barátokra sem talál. Márpedig — a második világháború példáján állítom — szükségünk van megbízható, őszinte barátokra, akik mindig segítő kezet nyújtanak. A szomszédos országokban eddig is bízhattunk, most sem hagytak el bennün-HOGY FELHŐTLEN LEHESSEN AZ ÜNNEP két. Hogy a jövőben is így legyen, nekünk kell összefognunk, egységesen munkálkodni azon, hogy a nyolcvanas évek krízisének nyomait mihamarabb eltüntessük." A szavazás eredménye, a hetvenöt százalékos részvétel azt sugallja, hogy a Boguslawa Wydmuchowa által megfogalmazott gondolatok már a közvéleményt tolmácsolják. Annál is inkább, mert a kormány nagyon ügyelt arra, hogy művi eszközökkel ne emeljék sehol a részvételi arányt. Ezért nem szavaztak a .Lengyelország határain túl dolgozók, a tengereken hajózok, a nyaralók, a kiküldetésben lévők, s nem hordták házhoz az urnát a betegeknek. E tények tudatában még pozitívabban kell értékelni azt, hogy az ország döntő többsége nem közömbös az államügyek iránt. Lassan a gazdasági helyzet is stabilizálódik Lengyelországban. Ebben nagy részük van a lengyel lányoknak, asszonyoknak. Az említett képes hetilap kérdéseire válaszolva mondta el Adam Kurzynowski docens, a Közgazdasági Intézet igazgatója: „A lengyel nők foglalkoztatottsági aránya az egyik legnagyobb a világon. A dolgozók negyvenhárom százalékát taszik ki, és alá kell húzni, hogy ellentétben néhány nyugati országgal, ahol hasonló arányokat mutatnak ki a statisztikák, Lengyelországban elenyésző a négy-, illetve kétórás munkaviszony, ami az említett országokban a jellemző. Mindez annak köszönhető, hogy rögtön a felszabadulás után kimondtuk: a szocializmus építése elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, meg kell hát teremteni a feltételeket ahhoz, hogy művelődhessenek, növekedjék gazdasági aktivitásuk, s ezek által társadalmi szerepük. Hogy ez annak idején szükségszerű volt? így igaz, de ezért nem kell szégyenkezni, hanem éppen fordítva: ki kell emelni azt, hogy segítettek romjaiból újjáépíteni az országot. És látnunk kell, hogy ennek következtében is, valóban olyan társadalmi szerepet töltenek be, amilyet eredetilieg elképzeltünk. Munkájukkal olyan értékeket hoztak létre, amelyek erősítették, gazdagították a szocialista Lengyelországot, ma pedig, a nyolcvanas években, ők értették meg elsőként az összefogás, a termelőmunka felvételének és intenzívebbé tételének szükségességét. Hogy erre anyai ösztöneik, a nehéz életkörülmények késztették őket? Szerintem ez nem ilyen egyértelmű, s ráadásul: semmit nem von le magatartásuk, munkásságuk értékéből." A lengyel közgazdász véleménye természetesen nemcsak azért érdekes, mert rávilágít a lengyel nők munkájának jelentőségére és fontosságára, hanem azért is, mert össztársadalmi — lengyel szempontból központi fontosságú — kérdéseket taglal. Hiszen a közellátás javítása a társadalom nyugalmának és megszilárdításának elsődleges követelménye. Ennek alapja a mezőgazdaság kollektivizálásának folytatása, a magángazdák termelésének bekapcsolása a tervszerű szocialista gazdálkodásba, a könnyűipar, különösen az élelmiszeripar gyors ütemű kiépítése. Az más kérdés, hogy — a marxista dialektika alapján — ez szintén szorosan összefügg a lengyel nők munkakörülményeinek és -feltételeinek a javításával, az újabb munkahely-lehetőségek megteremtésével. Hiszen Lengyelországban is, hasonlóan hazai viszonyainkhoz, a nők döntő többsége szolgáltatóvállalatokban és könnyűipari üzemekben dolgozik. És társadalmi kérdéseket taglal Adam Kurzynowski akkor is, amikor megállapítja: „A nők társadalmi szerepének növekedésével egyúttal sikerült elérni azt is, hogy a családok demokratizálódtak. Gazdasági aktivitásukkal önállósították magukat, ugyanakkor bevonták a férfiakat-férjeket az olyan alapvető és lényeges tevékenységbe, mint a gyermeknevelés. (...) A család egészséges demokratizálódása, az írott és íratlan jogok és kötelességek tudatosítása törvényszerűen vezet a társadalom demokratizálódásához." Lengyelország 312 700 négyzetkilométernyi területével és több mint 35 millió lakosával a szocialista tábor szilárd láncszeme. Még akkor is, ha most olyan gondokkal küszködik, amelyek joggal nyugtalanítják a lengyel társadalmat és a baráti országok lakosságát. A lengyel kormány marxista-leninista elveken nyugvó demokratikus belpolitikája és külpolitikai aktivitása azonban optimizmust suggall, mint ahogy a választások eredménye is. Lengyelország továbbra is az 1944-ben megkezdett, szocialista úton halad társadalmi fejlődésében. Azon az úton, amelyen haladva alig négy évvel a háború után, az említett gazdasági veszteségek ellenére a háború előtti termelési szintet érte el a lengyel nép, alig húsz évvel a második világháború után pedig a négyszeresét termelte az 1938-as évinek. Lengyelország ünnepelt. Belső helyzete ma még nem olyan, hogy az ünneplés felhőtlen legyen. De a változások, amelyek már törvényerőre jutottak az országban, s azok is, amelyek készülőben vannak, azt igazolják: a lengyel nép helyesen vonta le a következtetéseket, tudatosítja és megérti a történelmi tanulságokat, s közös erővel küzd majd a negyven évvel ezelőtt meghirdetett program — amely alapja volt az 1952-ben a nemzetgyűlés által elfogadott szocialista alkotmánynak — megvalósításáért. — nr — ( nő 9)
