Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-07-10 / 28. szám

Négyszemközt Kedves Hilda! Sokáig halogattam, mégsem bírom szó nél­kül hagyni, ami az évek múlásával egyre inkább zavar — hogy is mondjam?... — az öltözködésedben, a hajviseletedben és a meg­jelenésedben. Kissé felületesek, pontatlanok ezek a meghatározások, mert valószínűleg a szemléleteddel nem vagyok kibékülve, de az is lehet hogy csupán az önismeretedet nem tartom elégségesnek. De térjek a tárgyra: tavaly ünnepelted ötvenedik születésnapodat erőben, egészségben, családod és munkahe­lyed megbecsülésében. Semmi okot nem talá­lok. amiért korodnál tű-húsz évvel ifjabbnak kellene kinézned, amiért félned kéne attól, hogy érett középkorú nőnek lássanak, aki valójában vagy. Te görcsösen szeretnéd azt a látszatot kelte­ni, mintha most is az a vékony, fiatal lány lennél, akinek a fodros-bodros ruha jaj. de jól áll. s akinek vékony, kedves arcát olyan szé­pen keretezik a vállat verő hajfürtök, a Zokniba csavart szőke haj. Nem vagy éppen kövér, de nyugodtan kimondhatom, enyhén szólva telt­­karcsú vagy már, ami korodhoz illik, azzal jár. Az arcod még sima, mosolygós, nyugalmát azonban nagyon furcsán megbontja a festett fürtöcskék lengedezése, ma már sokkal hoz­zád illőbb lenne egy simább, rövid frizura vagy konty. Nincs szükséged arra, hogy arcod te/t­­ségét még gömbölyítse ez a kislányoknak való hajviselet Korunk asszonya szerencsés helyzetben van, öltözködésében, ruhája színében nem kell férjhez menvén jeleznie családi állapotát (pél­dául szoknyája, kendője színében, mint na­gyanyáink nemzedékének), sem harminc­negyven évesen feketét öltenie. Nem kontyoz­­zák asszonnyá, nem tilos nadrágot öltenie. Egészségünk védelmében „Szeretnék megszabadulni felesleges kilóimtól. Ismerőseim ajánlottak már gyógyszereket „koplalási" kúrát Talán Önök tudnak javasolni valamilyen, szá­momra is elfogadhatóbb módszert." „Mo­­lett alkat" Az egészséges életmód örökzöld témája a fogyókúra. Mielőtt ezzel foglalkoznánk, aján­latos tisztáznunk, kit is kell elhízottnak tekin­teni. Nem mellékes kérdés ez, mert sokan — többségében nők — oktalanul fogyókúráz­nak. Azt tartják szem előtt, hogy milyenek szeretnének lenni, s nem azt, hogy alkatuk­nál, adottságuknál fogva milyenek is a való­ságban. Tehát a kívántnál súlyosabbnak te­kintjük azokat, akiknél többet mutat a mér­leg, mint a 100 cm feletti magasságuk cen­timéterei — kilókban mérve. A hízás az esetek túlnyomó részében táp­lálkozási hibákból ered, többet eszünk, mint amennyire szervezetünknek szüksége lenne, illetve megfordítva, a szükségesnél kevesebb fizikai munkát végzünk bőséges táplálkozás mellett. Tehát önként adódik a megoldás: vagy többet mozogjunk, vagy étkezzünk ész­szerűbben! (Az esetek egészen kis részében az elhízás kóros tünet leggyakrabban vala­milyen hormonális megbetegedés velejárója, de ennek megállapítása az orvosra tartozik.) A koplalás határán álló szigorú diétával ugyan sok kilót le lehet adni, de az ilyen erőltetett gyógymódot megsínyli a szervezet, ezért annak nincs is sok értelme. A nagy gyötrelemmel ledolgozott súlytöbbletet az „önfeláldozó" fogyókúrázók általában hama­rabb visszaszerzik, mint amennyi idő alatt kétrészes fürdőruhára vetkőznie, ha úgy van kedve. De... azért nem árt néha önkritikus szemmel a tükörbe nézni, s eldönteni, mi az. mi nemcsak feltűnő és divatos, hanem kényel­mes és hozzánk illő is, ami anélkül áll jól, hogy kirívó lenne. Ebbe a korba érve nem a divatos a legmeg­felelőbb, hanem a finomabb, elegánsabb ruha, amire — a gyermekek felnőttek, megállapo­dott anyagi helyzetbe került a család — telik is. Ez vonatkozik tetőtől talpig mindenre: a szem kikészítésére, az arc. a szemhéjak festé­sére. a rúzs megválasztására s a cipőkre is. Felesleges a lábat kínzó tűsarkú vagy tűhe­­gyes orrú luxus-lábbeli, szintén lánykorunkban hordott számban, s nemcsak felesleges veszé­lyes is Tyúkszem, derékfájás, nem ritkán elcsúszás, lábtörés az ára annak, hogy valaki nem jön rá, hiába a kicsi cipellő, bizony megvastagodott — sőt néha be is dagad — a bokája. Tudni illik, hogy korunkkal együtt nemcsak éveink száma, a lábunkra való cipő száma is növekszik. Bizony, fél, nemritkán egy egész számmal. Szerencsére ebben is segít a mostani divat a kényelmes, puha és pehely­könnyű. bőrből és textilfélékből készült sokféle szandál, cipő, aminek szinte sarka sincs, ha van, csupán ujjnyi, s az esztétikusán formált „kéreg" arra jó. hogy a nyári mezőláb-jérástól megcsúnyult sarkunkat eltakarja... Nem kell tehát aggódnod, kedves Hilda, hogy kissé kényelmesebb ruhába-cipőbe bújva, könnyeb­ben fésülhető hajjal — amivel még a vízbe is bemehetsz — nem leszel elég szép. Szép leszel — korodhoz illően. Lehet hogy kevesebben fordulnak majd meg utánad, mint most, de azt ne bánd: nem lesz rajtad mit megmosolyogni. Üdvözlettel: leadták. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy az étkezés gyönyöre az élet kellemes oldalához tartozik, oktalanul tehát senkit sem szabad megfosztani attól, amitől nem is szükséges! Az első, alapvető előírás: inkább naponta többször de keveset, mint ritkán, de sokat! A reggelizés sok családban ma már, sajnos, kihalóban levő társadalmi szokás. Pedig a nap harmadrészét kitevő időt, az éjszakát, rendszerint étkezés nélkül töltjük! A ne­gyed-fél órával korábbi felkelést pedig sok­ban pótolhatja a családi egyetértésben, jó­ízűen elfogyasztott étkezés! Az üzemi ebéd nem szokta megerőltetni a gyomrot. Hanem azután este, a már-már népi szokássá váló bőséges vacsora jelent „kárpótlást" a napi koplalás után. Ezután pedig — ahelyett, hogy egy kis testmozgás következne — a tévéné­zés alatti „nassolás" válik egyre általánosab­bá. Az igazi megoldás: jóllakva fogyni! Ennek módja szénhidrátok — cukrok, cukorfélesé­­gek — korlátozása. Az első a kényé mn eg vo­nás, de a tilalom egyéb lisztféleségekre is vonatkozik. Egyheti édességadag: 1 szelet torta vagy 1 adag fagylalt. Cukor és méz még a kávé édeskéséhez sem használható. Bur­gonya is csak kétszer-háromszor, de akkor is mindössze szerény köretnek. Korlátlanul fogyaszthat viszont a különben egészséges fogyókúrázó tejet, tejtermékeket, tojásételeket, zöldfőzelékeket, gyümölcsöt, fűszerezhet, és annyi cukormentes folyadé­kot ihat, amennyi csak jólesik, megengedhe­tő a sovány hús és esetleg kevés zsiradék is. Ismétlem, mindez csak akkor, ha nem fo­gyaszt szénhidrátokat! Dr. K.L Kis családi iskola I . „ -__ _ . __: A frigiditásról Frigiditásnak (hidegségnek) nevezzük azt az állapotot, amikor a nő a szexuális kap­csolatok alkalmával nem jut el a kielégülé­sig (orgazmusig), vagy pedig az élvezöké­­pessége csökken. A férfi impotenciája mi­att a közösülés ki van zárva, a nő frigiditása következtében a közösülés kivitelezhető, de nincs orgazmusélmény. Gyakran a nők ezzel a panasszal nem is fordulnak orvos­hoz. mert a szexuális kapcsolatot házastár­si kötelességnek tartják, vagy a szégyenér­zet tartja vissza őket. Előfordul, hogy or­gazmusképtelenségét igyekszik partnere előtt eltitkolni kielégülést, izgalmat színlel­ve. A frigiditás — hasonlóan mint az impo­tencia — többnyire pszichikai okokra ve­zethető vissza, azokra a gyermekkori (és későbbi) negativ élményekre, melyek a pszichoszexuális fejlődés folyamán kiala­kultak. Mielőtt hozzáfognánk a negatív él­mények feltárásához, meg kell bizonyosod­ni arról, hogy testi (nőgyógyászati) szem­pontból nincs-e valamilyen elváltozás. Ha kis százalékban is, de előfordul, hogy testi elváltozás vezet frigiditáshoz. Ezek az el­változások a következők lehetnek: — előfordul, hogy szülések alatt külön­böző sérülések keletkeznek, melyek a ké­sőbbiekben nem gyógyulnak tökéletesen, pl. berepedhet a szivacsos-barlangos állo­mány (csikló, kisajkak), vagy a gát izmai, melynek fontos szerepe van az orgazmus kiváltásában; — frigiditáshoz vezethet a külső nemi szervek fejlődési rendellenessége (pl. csik­ló, kisajkak); — megtörténik, hogy a nemi szervek vérbősége nem jön létre a hormonális sza­bályozás valamilyen problémája miatt, így a megfelelő izgalmi szint is elmarad; j — fiatal nőknél előfordul, hogy a fejlet­len medencestruktúra miatt nem alakul ki a nemi szervek megfelelő vérbősége, így az orgazmus is elmarad stb. A viszonylag ritkán előforduló testi tüne­tek mellett sokkal gyakrabban találkozunk pszichoszomatikus tünetekkel, olyan ese­tekkel, amikor a pszichés feszültségek testi tünet létrehozásában vezetődnek le. Ilyen tipikus pszichoszomatikus tünet a vaginiz­­mus. A vaginalis izmok a hímvessző me­chanikus ingerére görcsösen összehúzód­nak, megakadályozva a szexuális aktus és a megtermékenyülés létrejöttét. Ez a tünet kifejezetten heteroszexuális szituációban jön létre. Lélektani háttere fakadhat a szűz­hártya átszakításától és az itt átélt fájda­lomtól való félelemből, valamint a terhes­ség kialakulásától való félelemből. Kivált­hatja a partner ellenszenves magatartása is, ezért a vaginizmus gyakran partnerspe­­crfikus. Egy másik gyakori pszichoszomatikus tünet a hüvely nedvesedésének megszűné­se. vagy hiánya. Korábban már tárgyaltuk, hogy a hüvelyváladék nagyobb százalék­ban a cervix mirigyváladéka, melyhez nemi izgalom esetén a Bartolin mirigyek váladé­ka keveredik, segítve a hímvessző könnyű j mozgását a hüvelyben. E váladék hiánya, ; vagy közösülés közbeni megszűnése kivite­­lezhetetlenné, vagy fájdalmassá teheti a közösülést. Gyakran megtörténik, hogy az előjáték során a nedvesedés el sem indul, e mögött általában a partner érzelmi elutasí­tása húzódik meg. ez a fajta elutasítás sokszor tudat alatti szinten zajlik. Közösü­lés közben a nedvesség megszűnhet vala­milyen külső inger hatására (pl. megzavar­ják a közösülési helyzetet), vagy a partner felől jövő kellemetlen tapintási, vagy szag­lási ingerekre. A nemi élet hárításának jeleként foghat­juk fel a gyakran jelentkező és hosszabb ideig fennmaradó alhasi. vagy nemi szerv tájéki fájdalmakat. A fájdalomérzés kivál­tódhat a hímvesszőnek a hüvelyre gyako­rolt mechanikai hatásától, de fájdalomér­zés keletkezhet az előjáték alatt, a közösü­lés közben, kialakulhat hasi vérbőség kö­vetkeztében is, fokozott feloldatlan izgalmi szint hatására. Az így kialakított „fájdalo­mérzések" a feleség szempontjából igen alkalmasak a szexuális élet elkerülésére, anélkül, hogy a nemi élet terültén átélt kudarcokat tudatosan is vállalni kellene. Találkozunk olyan esetekkel, amikor a partner körül kialakult problémák váltanak ki a*nöböl orgazmus-képtelenséget. Gya­kori példa, hogy a férfi figyelmetlensége, önzése, szexuális kulturálatlansága vált ki a nőben anorgazmiát. A tanácsadóban számtalan olyan esettel találkoztunk, ami­kor a férj részegen hazatérve szexuális kapcsolatra kényszeríti feleségét, előjáték san kielégül, majd a másik oldalára fordul­va pillanatok alatt elalszik, otthagyva fele­ségét kicsit megalázva, kicsit felizgatva, kielégületlenül. Ilyen körülmények között a különböző apró tényezők (pl. a higiénia elhanyagolása, a test szaga, az alkoholizáló ember szaga, különböző testi tulajdonsá­gok) blokkolják a nemi vágyat, így a férj józan állapotban való közeledésére is hárí­tás a válasz. Az ilyen irányú szexuális problémák megoldását csakis a férj bevo­násával lehet megoldani, feltárva az alko­holizálásba vezető okokat. Dr. BORDÁS SÁNDOR (nőn)

Next

/
Oldalképek
Tartalom