Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-17 / 3. szám
„Kisfiam, minden figyelmeztetés és tiltás ellenére rágja a körmét Mi lehet ennek az oka? Tehetetlen vagyok" A gyermekek idegessége nemritkán helytelen, sztereotip szokásokban — körömrágásban, ujjszopásban, orrpiszkálásban — nyilvánulhat meg. Ez elsősorban az érzékeny idegrendszerü, szorongó gyermekeknél gyakori. Akkor kezdik rágni a körmüket, piszkálni az orrukat, amikor izgulnak, bizonytalanok, nem találják a helyüket, például amikor az iskolában várják, hogy felhívják őket felelni, vagy ha izgalmas jelenetet néznek a tv-ben. Bár ez nem túl esztétikus jelenség, nem jelent okvetlenül bajt, ha egyébként derűs, kiegyensúlyozott a gyermek. Mindenesetre érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi is válthatja ki e tünetet. Semmi értelme viszont büntetni, fenyegetni a körmét rágó, orrát piszkáló gyermeket; ez amúgy sem használna tovább mint fél percig, hiszen ritkán csinálja tudatosan. Hosszú távon pedig még csak növeli idegességüket, hogy tiltott dolgot cselekszenek. A körömre, kézre kent csípős vagy keserű ízű anyagok sem oldhatják meg a kérdést. Sokkal helyesebb megfigyelni, kideríteni, hogy mi, vagy mik okozzák a gyermekben az ideges feszültséget és megpróbálkozni az ok megszüntetésével. Talán túl sokat javítgatják, figyelmeztetik vagy szidják?Talán nem engedélyeznek neki elegendő — persze nem túlzott! — önállóságot? Túl sokat várnak tőle a szülök? Mindezekről a kérdésekről természetesen kérjék ki az óvodai, iskolai nevelők véleményét is. Ha a mozi vagy a tv kalandos műsorai jobban felizgatják őt, mint az átlagos gyermeket, akkor inkább tartsuk távol ezektől a szórakozásoktól egy ideig. Nagyobb gyermekeknél hatásos lehet, ha kedvesen elmondjuk nekik, hogy mi nem tiltjuk ezektől a dolgoktól, csak nem kedvünkre valók, és nem is kívánjuk a körömrágást, orrpiszkálást látni. Három éven felüli kislányok esetében pedig használhat egy szép körömtisztító készlet is — akár karácsonyi ajándékként —, amelyet büszkén mutogatnak, és örömmel használnak. Dr. K. L Az ember kozmikus magányosságát interperszonális kapcsolatok teremtésében oldja fel, anélkül, hogy ennek a magányérzetnek teljes mértékben a tudatában lenne. Az interperszonális kapcsolatok életkortól függően igen széles érzelmi skálán mozognak. Az érzelmi melegség szükséglete (barátságalapja) már a születés utáni első, második hónapban jelentkezik; a harmadik, negyedik hónapban predig a gyermek érzelmi reakciókat mutat, a közeledő felnőtt láttán nevet, hangokat ad ki stb. A gyermek érzelmi vonzódásának első tárgya a felnőtt (első partnere a szülő), később jelenik meg az egykorúak felé irányuló vonzalom. Már két-három éves gyermekek között is élesen kifejeződő individuális érzelmi vonzalmakat figyeltek meg. Az életkor növekedésével a gyermek kapcsolatai fejlődnek, és minőségileg átalakulnak. Legnagyobb az átalakulás a serdülő- és ifjúkorban. Addig a gyermekek számára a felnőttekkel való kapcsolat még az egyenlőtlenség alapján állt, a felnőttek szerepét vitathatatlannak és magától értetődőnek látták. Ezután szakítanak a gyermekiességgel, és a felnőttek normáihoz igazodnak, de közben önállóságra törekszenek. A serdülőkor előtti időszakban a gyermek főleg az azonos neműek köréből választ barátot, és így kimondottan fiú- és lánycsoportok jönnek létre. Ez a fajta elkülönülés a 12—13. év táján fokozatosan kezd megszűnni, és lassan kialakul a két nem egymás iránti érdeklődése. A korábbi, egynemű csoportok között megkezdődik a keveredés. Ez a fajta keveredés lehetővé teszi a két nem közötti együttműködést, de az azonos nemű csoport továbbra is védelmet nyújthat tagjainak, melyre a serdülőnek szüksége van a partnerkapcsolatok beindulásakor. Ez a lányoknál általában 13—14, a fiúknál 14—15 éves korban történik. Az együttjárások kezdetben kizárólag barátkozási szinten jönnek létre. Ekkor sajátítják el azt a magatartásmódot, amely szükséges a későbbiekben a másik nemmel való kapcsolatban. Ezek az első randevúzgatások a gyakorlat hiánya miatt igen „ügyetlenkedő" formában zajlanak le. A fiú nem tudja mi a „férfias" magatartás, mellyel a lány számára a legvonzóbbnak, legokosabbnak és legügyesebbnek tűnhet, így általában akkor „bakizik", amikor éppen nem kellene, és ezzel csökken a lány előtti tekintélye. Szerencsére, napjainkban a koedukáció elősegíti a nemi szerepek fontos összetevőinek kialakulását. A lányok a partnerkapcsolatot általában komolyabban veszik, mint a fiúk, és a partner személye számukra fontosabb. Ez a fajta beállítódás a szülői elvárások következtében alakul ki. a társadalom pedig az apákkal és anyákkal szemben támaszt bizonyos követelményeket. így a férfi általában munkaközpontú, aktív és kezdeményező, a nő pedig családközpontú, tartózkodó és engedékeny, ha az európai kultúra tradicionális elvárásait vesszük figyelembe. A nemi szerepek nem születnek velünk, ezek elsajátítása már a születés után megkezdődik, és leghatékonyabban a serdülő- és ifjúkorban folytatódik. A serdülőkor tájékán a partner kiválasztása gyakran külsőségek alapján történik (pl. csinosság, jó „szöveg", bókok stb.), az így kialakult szerelmi kapcsolatok általában éretlenek. A serdülő ekkor még főleg önmagával törődik, a saját vágyaival, problémáival van elfoglalva, a partner igényei, vágyai iránt közömbös. A benne élő ideálba szerelmes, nem a valóságot látja, hanem az illúzióit vetíti ki a partnerére. Elvárja, hogy partnere mindenben az ö elképzeléseinek feleljen meg. nem tud egyenrangú kapcsolatot kialakítani. Gyakran az éretlen partnerkapcsolatok, szerelmek ifjúkorra éretté válnak, más esetekben viszont több szerelmi kapcsolat „érlelő" élménye szükséges a szerelmi képesség kialakulásához. E fejlődési folyamatban nem a partnerek száma a fontos, hanem a felkészültség szintje, a kapcsolat alatt átélt élmények minősége és azok feldolgozási módja. Fontos, hogy a családban, iskolában az érzelmi nevelés (a szerelemre nevelés) hatékonyan érvényesüljön, és a serdüléssel párhuzamosan kialakuljon az érett szerelem képessége, mivel így a felelőtlen, korai nemi kapcsolatok és azok következményei kivédhetök. Ifjúkorban már kialakul egy teljesebb kép arról az ideálról, melyet az ifjú partnerében keres. Ekkor már az önismeret is magasabb szinten van, jobban ismerik saját szükségleteiket és azok mozgatórugóit, Így könnyebben megtalálható az a partner, aki ezeket a szükségleteket legteljesebben kielégíti (pl. emocionális, kulturális, szexuális stb. igények). Gyakran megtörténik, hogy a partner kiválasztása nem tudatos szinten zajlik, és az az érzése a fiatalnak, hogy partnere nagyon tetszik, de nem tudja eldönteni, hogy miért. Ilyenkor ezt a személyt öntudatlanul összehasonlítja a partnerideáljával, és úgy találja, hogy vonásaik megegyeznek. Dr. BORDÁS SÁNDOR NÉGYSZEMKÖZT Kedves Emma asszony! Azt hiszem, egy kicsit pánikba esett, amikor tizenöt éves kislánya egyik napról a másikra ijesztően féltékenykedni kezdett magára. „Dühös és sértődött, ha a szokottnál később érek haza a munkából, gyanakodva figyeli minden lépésemet, ha olykor látogatóba megyek ismerőseinkhez, tízszer is megkérdezi, minek megyek el, igazán oda megyek-e és hasonlókat Baj, ha telefonon hívnak, baj, ha levelet kapok, baj, ha korábban megyek aludni, de az is, ha később. Ezzel szemben, ha sétálni hívom vagy látogatóba, vagy bármilyen közös programot ajánlok, kereken viszszautasítja ... Korán elváltam, egyedül neveltem a gyerekemet, de soha semmilyen problémám nem volt, tehát okkal reméltem, hogy minden különösebb megrázkódtatás nélkül átvészeljük a serdülőkort is. És most ez az érthetetlen féltékenység, mondanom sem kell, hogy indokolatlan, hiszen nincs ismeretségem, nincs titkom előtte. így még elgondolni is borzasztó, mi lenne, ha történetesen újra férjhez szeretnék menni..." Megértem, hogy félti eddigi jó viszonyukat, a családi békét, a kölcsönös bizalmat a barátságukat amely a szülő-gyermek kapcsolatban az egyik legszebb vonás, s amelyet a legnehezebb kiépíteni, de a legkönynyebb lerombolni. A tizenöt éves kislány féltékenysége az életkor sajátossága, átmeneti jelenség, állapot Ugyanis nem történt más, „csak" annyi, hogy serdülő leánya rádöbbent arra, hogy a mama nemcsak mama, hanem nő is. Az édesanyáról mindent tud, arról azonban semmit hogy „nő" a mama... Féltékenységét ez a bizonytalanság és sok-sok megválaszolatlan kérdés szülte: szeretni fog mindig anyu?, mit csinál, ha nincs velem?, nem fogom őt elveszteni?, mi lesz, ha... és így tovább. Kedves asszonyom, a mai serdülőnek nem jelent semmi újat vagy szokatlant az, hogy válás, mostoha, második házasság, féltestvér, apu másik felesége, anyu barátja, a másik gyerek, akit a partner hoz a házhoz, az új testvér, akinek nem az én apukám az apukája stb. A fogalmak és a jelenségek ugyan megszokottak, de nem biztos, hogy elfogadhatók számukra, mert a „legmodernebb" gyermek sem akar osztozkodni az érzelmekben, a szeretetben. Leánya tehát ezért féltékeny, és ön most ne azon töprengjen, hogy miért, ha egyszer nincs rá oka, hanem vegye ezt úgy, mint a serdülőkor egyik átmeneti viharát. Megértéssel, türelemmel és sok-sok őszinte beszélgetéssel le lehet csillapítani. Persze, ezek a beszélgetések nem egyszerűek, nem lehet kikényszeríteni őket, a kínálkozó alkalmakat hangulatokat kell megragadni és kihasználni. S magyarázkodás, szemrehányás, bizonygatás helyett inkább a jövő legyen a fő téma: lassan, fokozatosan bizonyára meg tudja értetni kislányával, hogy ha a közelebbi vagy a távolabbi jövőben ön jó barátra, partnerre talál, akkor az az anyai szeretetén mit sem változtat. Nem hiszem, hogy a kislány nem értené meg, hogy önnek is korban magához illő társaságra van szüksége, s ha egyszer újból férjhez menne, a gondok, terhek megosztása az ő életében is pozitív változást hozna. Üdvözli (nőn)
