Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-29 / 22. szám
CSALÁDI KOR ESTE VAN, ESTE VAN: KI-KI NYUGALOMBA ... Este van, a tanulók már elfogyasztották a finom vacsorát, s most izgatottan készülődnek a tévéműsor megtekintésére. Ám addig még hátravan a cipőtisztítás, a mosakodás, illetve a fürdés. Csak azután jöhet az izgalmas tévéműsor, utána pedig az éjszakai nyugalom. Ugyanúgy, mint otthon. Otthon ? Már akinek! Boldogok azok, akik az otthont, a családi kört, ezt a kis szigetet magukénak mondhatják. A tomásikovói bennlakásos kisegítő iskola internátusának — mondhatnánk gyermekotthonnak is 151 lakója közül 77 hetente vagy kéthetente hazajár, s a közbeeső időben is érzi édesanyja, édesapja felé sugárzó szeretetét. Ők szüleik kérelmére nyertek felvételt intézetünkbe, mégpedig kizárólag a tankötelezettség optimális feltételeinek biztosítása érdekében. Szüleik dologszerető, rendes, becsületes emberek. Ők is azt szerették volna, hogy utódaik kiváló, legfeljebb átlagos szellemi képességekkel rendelkezzenek, de hát a sors másképp akarta. Ám ettől függetlenül gyermekeik boldogok. Nekik a szülők által teremtett otthon szeretetfészket fészekmeleget jelent. ges, hogy az agytól agyig közvetítendő anyag a szíven keresztül jusson el rendeltetési helyére. Este újra a kisegítő nevelőnők lépnek szolgálatba, tizenketten — tizennégyen. Ők egyszerű falusi asszonyok. Mindenkinek megvan a maga csoportja. A gyerekek ragaszkodnak hozzájuk, szeretik őket. AZTÁN ELVEGYÜL A GYERMEKTÁRSASÁGBA, MINT CSILLAGOK KÖZÉ NYÁJAS HOLD VILÁGA. Ők állnak a gyermekekhez, ezekhez az árva csillagokhoz a legközelebb. Rájuk is érvényes a mondás: Lássam, hogy bánsz a kis emberekkel, s megmondom, hogy nagy ember vagy-e! A családi és az iskolai nevelés egységéről — a hagyományos értelemben — az állami gondozott tanulók esetében nem beszélhetünk. Hiszen éppen ennek az egységnek a hiánya okozta, hogy e gyerekek nevetését az állam kényszerük magára vállalni. Ettől és a csökkent szellemi képességektől függetlenül azonban nevelési céljaink nem különböznek az általános iskola nevelési céljaitól. Viszont nevelési feladatainkat sajátos adottságaink figyelembevételével kell megoldani. EbAnyukád most hol lehet? ZÚG AZ ÉJI BOGÁR, NEKIMEGY A FALNAK... Hetvennégy tanulónknak azonban mást jelent e szó. Főleg karácsonykor és a hosszabb szünetek beköszöntésekor, amikor a többiek hazamennek, ők maradnak, mindig csak maradnak. Ilyenkor az otthon szó a beléje sűrűsödő érzelmek és indulatok sokaságától szinte robbanásig feszül. Van benne: keserűség, megalázottság, kiszolgáltatottság, vágyakozás egy elérhetetlen álomvilág után, megvetés és gyűlölet a szívtelen szülők iránt esetenként irigység azokkal szemben, akikért jönnek. Az érzelmeknek ezen a síkján még a rossz is érthető. Mert általában ilyenek vagyunk, mi, felnőttek is: ha éppen abban az emberben csalódunk, akiben feltétlenül bíztunk, akkor elveszítjük bizalmunkat, hitünket az egész emberiségben. Ha a családi kört lopással meg lehetne szerezni, nem hiszem, hogy akadna tanulónk, aki azt ne kísérelné meg. Még ha a családi kör sokkal szegényesebb életfeltételeket biztosítana, akkor is. Mert nem jó „állami" gyereknek lenni. Igaz, hogy az állam mindent megad, amit csak adhat: élelmet, ruhát, fűtött tantermet, hálószobát, orvosi ellátást, kirándulást... Egyet azonban nem tud megadni: a meghitt családi kört. melynek középpontjában az édesanya áll. Az iskola hetvenegy alkalmazottja nem elegendő ahhoz, hogy egy, csak egyetlenegy édesanyát is pótoljon. Az intézeti élet örökös körforgása: a reggeli teendők elvégzésénél a kisegítő nevelőnők teljesítenek szolgálatot. ők kísérik a tanulókat az osztályokba. A tanítás és nevelés iskolai feladatait tizenhét tanító és tizenhat nevelő végzi. Itt a tudás minden kis atomjáért alaposan meg kell küzdeni. Tanulóinknál hatványozottan szüksében kiemelt szerepe van a munkára nevelésnek és a testnevelésnek. Törekvéseink főleg arra irányulnak, hogy neveltjeink az intézetben töltött évek alatt tanuljanak meg dolgozni, mert az emberi élet nélkülözhetetlen része a munka. Csak ez adhatja meg a holnapok értelmét, célját és örömét. A pedagógusokon kívül ezt tartják szem előtt a rendhagyó családi körök középpontjában álló kisegítő nevelőnők is. Kimaradó tanulóink többsége segédmunkásként helyezkedik el. kisebb része pedig iparitanuló-iskolát végez. MIÉRT NE FOGADNÓK BE. HA TANYÁJA NINCSEN, MENNYIT SZENVED ÚGYIS. SOK BEZÁRT KILINCSEN! Bírósági döntés: Elrendeljük a gyermek intézetben való elhelyezését. Indoklás: Az otthoni környezetben a szülök nem tudják biztosítani számára a megfelelő gondoskodást, szeretetet. Esetleg: a gyermeknek nincsenek szülei. Ez utóbbi azonban ritka. Állami gondozott gyermekeink kétszeresen is sújtva vannak. A szülői ház kilincse kezüktől távol esik, s érthető okok miatt az általános iskola ajtaja is zárva marad előttük. Az állam támogatásával egyedül a kisegítő iskola hivatott arra. hogy befogadja ezeket a sérült gyermekeket, az élő szülők árváit. Azoknak pedig külön köszönet jár, akik védnökséget vállalnak egy ilyen intézmény felett. (Ez a köszönet esetünkben a galántai bútorgyárat illeti.) A gyermekek közösségre nevelésében arra törekedünk, hogy tartalmazza a családi nevelés eszközeit és atmoszféráját: a gyermekek minél erősebben kapcsolódjanak csoportjuk kisegítő nevelőnöjéhez — aki valamennyire pótolja az anyát-, továbbá a csoport tagjaihoz, „testvéreihez". A nevelésben nélkülözhetetlen a nevelőnek az a képessége, hogy ne csak belelásson a gyermek leikébe, hanem bele is tudja magát élni helyzetébe. Lehetetten sikeres nevelőmunkát végeznie annak, aki lélekben távol áll a gyermektől. Igaza van Gárdonyinak : A virágot a napfény fejleszti ki. az emberi lelket a szeretet. NEM MESE AZ GYERMEK! Iskolánk 1967-ben alakult jómagam immár 12 éve állok az élén. Az évek folyamán alkalmam nyílt bepillantást nyerni olyan gyermeki sorsokba is, amelyek talán egy kívülállónak hihetetlennek tűnnek. Alaktalanná torzult, darabokra hullott családi körök ezek. Valamikor én is mesének hittem volna, ami itt megtörtént valóság. Néhányat felvillantok belőlük. Az egyik nyári szünetben megjelent az intézetben egy asszony, aki fiúgyermekét kereste. Az egészségügyi nővér adott neki felvilágosítást, hogy a keresett vezetéknevű fiú nincs és nem is volt nálunk; van azonban itt egy kislány, akinek még nem volt látogatója, s ez kislány feltűnően hasonlít a fiát kereső asszonyhoz. így történt, hogy az asszony fia helyett ráakadt a lányára. Részlet egy beszélgetésből: — Anyukádat mikor láttad utoljára ? — Amikor harmadikba jártam. — Megismernéd még ? — ? (Lehajtott fej, vállrándítás.) — És aput ? — Ó, azt nem. — Levelet kapsz? — Nem. — Anyukád most hol lehet ? — Ki tudja. — Ha kijárod az iskolát, szüléidét fel fogod keresni? — Nem. — Miért ? Neheztelsz rájuk? — ? (Szomorú, földre szegezett tekintet.) Egyik tanulónkra a helyi nemzeti bizottság elnöke talált rá a cigánytelepen. A gyermek — télidőben — rongyokba bugyolálva, láztól remegve feküdt a putri talaján. Szülei elköltöztek, őt a nagyapánál hagyták. Három év késéssel került iskolánk első osztályába ... Távirat az iskola igazgatóságának egy szülőtől: Ha azt akarják, hogy a gyerekeket visszavigyem az iskolába, kérem, hogy az utazási költségek fedezésére küldjenek pénzt. Nemrégiben az egyik édesapa eljött meglátogatni az intézetben lakó — egyébként állami gondozott — fiát. Részegen jött. a fiú nem volt hajlandó találkozni vele... Egy hét múlva újra megjelent az apa, a fiú testvérkéjével együtt. Kikérte a fiát, hogy vesz neki valamit. A figyelmeztetés ellenére a kocsmában kötöttek ki. Hazaindulás előtt a kisebbik testvér így sürgette távozásra az apját: No, gyere már, te részeg, csak a bomba köllene rád... ESTE VAN. ESTE VAN... A TŰZ SEM VILÁGÍT. KEZDI HUNYORGATNI HAMVAS SZEMPILLÁIT... Az egykori Eszterházy-kastély földszintjén van a leány-, az emeleten pedig a fiúinternátus. Az éjszakai ügyeletet — ketten-ketten felváltva — négy kisegítő nevelőnő látja el. Az „éjjeíesnek" sem könnyű a dolga. Az előírt gyógyszerek beadása, egyes tanulók meghatározott órában való felkeltése, az éjszakai nyugalom biztosítása nem csekély gond. S ha az álomtündér időnként győzedelmeskedni látszik is, nyttódik egy ajtó, csapódik egy nyitva felejtett ablak, megreccsen egy szekrény, álmában felsóhajt egy gyermek, a folyosón végigsuhan egy képzeletbeli árnyék, s már oda a szendergés... Hogy a gyermekek — az állami gondozottak is — nyugodtan aludhassanak, biztonságban, vagy hogy felsírván anyapótló kezek érintése csalja vissza pilláikra az álmot, azt a legvágyottabbat amelyben békés, meleg családi fészek veszi körül őket. GÁGYOR JÓZSEF
