Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-29 / 22. szám
Pedzi már? A halak a strkovéci tóban nyilvánvalóan nem sejtették, milyen vészre virradnak az utolsó áprilisi vasárnapon. S amikor a „rózsás ujju hajnal” megérintette a sötét víztükröt, valamelyik parti bokorból előbújt egy ittfelejtett alamuszi szélgyerek, és huss! végigszaladt a tavon. Nyomában megmoccant az álmos, lomha viz, kicsiny hullámokat vetett, csipkés tarajukkal parttól partig borzongtak a hírrel: Ébresztő! Ébresztő! Itt vannak már az emberek! A hattyúk némi roszszallással ütötték fel szárnyuk alól a fejüket: Ilyen korán, hogyhogy ilyen korán?! Korán, sőt még annál is korábban, már szürkülettel a tóparton voltak a rendezők, hogy kijelöljék a versenyzők helyét, számozzák, leverjék a cölöpöket, amelyekre a kordon kerül, hogy a nemes versengést ne zavarják a kíváncsiskodók. Annál is inkább, mert a verseny jubilált: A Szlovákiai Halászszövetség bratislavai I. városkerületi bizottsága idén rendezte meg tizedszer a nők horgászversenyét, testvérlapunk, a Slovenka vándorserlegéért, a Zivena Kiadóvállalat és a halászszövetség díjáért. Az idén azonban, tekintettel a kerek évfordulóra, a verseny fényét további dijak is emelték: az SZNSZ bratislavai I. városkerületi bizottságának különdija és a halászszövetség „vigaszdija" annak, aki aznap rosszul fohászkodott Fortunához ... A verseny pontban reggel hatkor kezdődött, déli tizenkettőkor ért véget, szigorú szabályok szerint: csak egy horgászbottal és egy horoggal lehetett rajthoz állni, meg volt szabva, mit nem szabad csalinak használni, de az is, hogy sem férjnek, sem más családtagnak segédkeznie nem lehet... Mi már fotós kollégámmal ragyogó napsütésben érkeztünk a helyszínre. Hogyan folyt le a verseny, milyen volt a fogás, ki győzött, s ki vigasztalódott a vigaszdijjal, arról beszéljenek a képek. Abban a reményben, hogy a rendezvényre mások is „ráharapnak" ... _______ (láng) (nŐ4)
