Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-22 / 21. szám
DIVAT Úgy tűnik, az idei nyáron mellőzzük az öltözködésben a romantikát. A konfekció-kínálat mindenesetre erre utal. Az anyagok keményebbek, de természetesek, a formák geometrikusak, a színek kontrasztosak. A fö az ötletesség. Ez azt jelenti, ha valaki térdnél elvágja megúnt nadrágját, a blúza elejét a hátán gombolja be, nem esik bántódása, sőt irigyei lesznek. Mert itt tart ma a divat. Szabászati mesterművek helyett könnyen elkészíthető bolondságokat ajánl, s hirdeti, hogy mindent szabad. Rövidet, hosszút, szűkét, bővet, feketét, fehéret, tarkabarkát. Mert minden eladó. S a naivabbja bizony könynyen besétál ebbe a kelepcébe. Mert elfelejtették az öltözködés aranyszabályát: mindent az ízlésesség határain belül. így azmSk \ jW. tán kicsit módosul a kép. A fent leírattak továbbra is érvényesek. DE! Mielőtt bármit vennénk, vagy varrnánk, álljunk meg egy pillanatra a tükör előtt s nézzünk szembe a valósággal: bizony az évek folyamán kicsit veszítettünk a karcsúságunkból, jobb lesz egy picit bővebb blúzt venni, s ha övét teszünk, az mindenképpen keskeny legyen és lehetőleg finom minőségű — ez elvonja a figyelmet, akár a nyak ráncairól egy szép nyaklánc, vagy neccsál. Ha szeretjük a nadrágot — viseljük, s egy ügyes tunika sok mindent betakarhat. A színek is jó segítőtársaink lehetnek mindennapi optikai csalásainkban, ha jól választjuk meg őket. Minden korosztály járhat nyáron hófehérben, de egy sötétkék blúz, öv, táska sokat tehet. A hóbortokat meg hagyjuk a harmincon aluliaknak, s csak a jó ötleteket lessük tőlük el.-zk-