Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-05-22 / 21. szám

Kiskertemben, kiskertünkben Úgy egyem, hogy a' saját termésből való; kóstoljam meg, mert a saját kertben termett — ezzel teszik elém nemegyszer ismerőseim a különféle friss zöldség- és gyümölcscsemegéket A szerencsésebbek. Mert olyan is akad, aki azért esdekel, szóljak, ha tudok valahol egy darabnyi megművelhető földről, olyan helyről, ahol parcelláznak, mert ő eredménytelenül keres. Ha valami örömmel tölti el a természetet, a rendezett környezetet kedvelő embert, akkor az biztosan, hogy a közsé­gek, városok külterületein erősen fogyófélben vannak, sok helyen teljesen megszűntek a szemétdombok, a parlagon heverő, gaztermő területek. Helyükön gondosan megművelt, termő kiskertek szaporodnak a peremvárosban, ügyesen ker­tészkedő családokkal, akik, ha lehetne, minden hétvéget megtoldanának egy-két nappal. Mert aki végzi, az tudja csak igazán, milyen idegnyugtató-izomerősítő és mennyire haszo­­nos a kerti munka. Hogy is lehetett eddig nélkülözni. Napról napra több a kiskert, egyre többen ismerkednek a földmunkával, olyanok is, akikről még azt sem feltételezte az ember, hogy bánni tudnak a kapával. Csupán az elmúlt év folyamán hatszázhatvanhét hektár földet mértek ki a nemzeti bizottságok az érdeklődőknek. Óriási terület vált így termővé, nagy mezőgazdasági értéket teremtve, ha számba vesszük, mennyi termést lehet ekkora földterületről betakarítani. Érdekes megfigyelni az újdonsült kerttulajdonosokat. Alig kapirgálják egy esztendeje a földet már szakemberek. Tapasz­talataikat, megfigyeléseiket jószíwel adják át kertszomszéd­juknak. Megtárgyalják az ültetés időrendjét a szőlőpermetezés mikéntjét. Szívesen sietnek egymás segítségére, ha vetőmag­ra, palántára, permedére, kerti szerszámra van szükség. Még a kert gondozását is vállalják arra az időre, míg a másik külföldön üdül... De azt már árgus szemmel lesik, mikor, mennyivel korábban vagy később bújik ki a „vetélytárs" babja csemegekukoricája, mikor szedi az első salátafejeket a me­legágyból. Egészséges dolog az ilyen versengés. A konkurrencia ösz­tönző erő ebben az esetben is, amelynek eredménye élelmiszer­önellátásunk segítésében, táplálkozásunk korszerűsödésében is megmutatkozik. A gazdasági haszon mellett azonban észre kell venni még valamit. A kertészkedő nem megy el a kertjében szorgoskodó másik ember mellett anélkül, hogy oda ne köszönjön: hasznos munkát! És szó szót követ. Az új településeken egyetlen idény alatt mindenki mindenkinek ismerőse lesz. Olyan, akivel szívesen találkozik, szívesen tölti „együtt'' a hétvégét. Ha a kapcsolatteremtésnek, együttélésünknek ezt a pozitív példáját is figyelembe vesszük, a gazdasági haszon mellett, nem lehet vitás — hanem elodázhatatlan társadalmi feladat —, hogy a még parlagon heverő földet mielőbb fel kell mérni és ki kell osztani — mindenütt, ahol van — az országban. J. HEGEDŰS MAGDA Fotó: Könözsi István A Szlovákiai Nöszövetség hetilapja XXXIV. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott főszerkesztő-helyettes HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA mérnök Szerkesztőségi titkár: NESZMÉRI RÓZA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 _ Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Martanovicova 20. Telefon — titkárság: 585-19; főszerkesztő: 549 25 — Terjeszti a Posta Híriapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési dij negyed évre 36,40 Kcs. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1.) Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciarne n. p„ 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Koczó Katalin, az SZNSZ kongresszusának kül­dötte, várkonyi (Vra­­kún) pedagógus Nagy László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom