Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-05-08 / 19. szám

Országunk ötven képzett fotósá­nak munkáját értékelni, hétszáz felvétel közül háromszor tíz fény­képet díjazni — nemcsak nehéz és felelős­ségteljes munka volt, hanem örömteli fel­ismerés is: szerkesztőségeinkben odaadó munkatársak, rátermett fényképészek, hi­vatásosak és amatőrök dolgoznak, akik mindennapjainkról tág mozaikot tudnak készíteni. A kongresszus előtti aktivitás jegyében szervezett pályázat témája: ko­runk asszonya. Bíráló bizottságunk mun­kájának eredménye az a válogatás, amely a Szlovákiai Nőszövetség kongresszusa színhelyén, a Szakszervezetek Házában tekinthető meg, s amely nemcsak a díja­zott, hanem a díj nélkül maradt művészeti fényképek és riportsorozatok révén is hűen tükrözi korunk asszonyának sokrétű tevékenységét. A válogatás legnagyobb értéke, hogy a szerkesztőségi munkatársak gazdagon áb­rázolják korunk asszonyát. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a pályázat résztvevő­inek érdeklődését erősen vonzotta a dol­gozó nő. legyen az számítóközpontban munkálkodó, egészségügyi nővérként se­rénykedő, vagy éppen artistaként bravú­ros mutatványt végző. És kifejezően tük­rözték az anyát, a társadalmi életben részt vevő, a békemozgalomba bekapcsolódó nőt, továbbá a nő és a művészet, a befo­gadó és az alkotó viszonyáról tanúskodó Korunk y asszonya /Fotópályázatunk értékelése/ pillanatokat, ám legkifejezőbben talán mégis a gyermekeivel foglalatoskodó nő érzelemvilágát. A képi megfogalmazás alapján említést érdemel az őszinte és érett alkotói látás­mód, amely a sorozatokban és fotóripor­tokban nyilvánult meg. Hasonlóan érté­keljük a képzőművészeti tökélyre törek­vést, amely a tiszta képi megfogalmazás­ból s a dinamikus, vagyis magával ragadó riport valóságából merít. Értékelni kell azt is, hogy a versenybe eddig kevésbé ismert alkotók is beneveztek. Látásmódjukkal frisseséget, új megközelítéseket hoztak. ......az egyik ember azt csinálja, a másik amazt, és így, együtt, sokat tehetünk . ..” — jutnak eszembe Jan Werich dalocská­jának szavai, hiszen a dal sugallta sokrétű, szorgalmas munkavégzés azokra az asz­­szonyokra is vonatkoztatható, akik az ob­­jektívek kereszttüzében álltak, s minda­zokra, akik hozzájárultak e pályázat sike­réhez. A Slovenka és a Nő szerkesztősége meghirdette pályázat teret nyitott, lehe­tőséget nyújtott a társadalmilag elkötele­zett felvételek nyilvános és együttes be­mutatkozásához. Ezért természetesen, nemcsak a díjazott munkák, a kiállításon látható felvételek, de a sikeresnek érté­kelt pályázat meghirdetésével a szerkesz­tőségek és munkatársai is a Szlovákiai Nöszövetség eszmei irányvonalához hűen cselekedtek: kongresszusuk jegyében. 1. Nagy László: „Szabad időben" — különdij 2. Karol Miklósi: „A légtornász" — különdij 3. Kontár Gyula: „Előadás előtt" — III. díj 4. Frantisek Dostál: „A színfalak mögött" — III. díj 5. Borzi László: Az Újbásti Efsz aranybrigádja' - III. díj 6. Könözsi István: „Apának is veszünk kor csolyát" — I. díj Miroslav Vojtek a bíráló bizottság elnöke no 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom