Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-04-24 / 17. szám
A polyvás előtt, frissen szakított virággal (Szerelmes érdekeltség) Csallóköz, Albár (Dolny Bár). Édes gyümölcs, s nemes magja. Ez utóbbi földrajzilag is a középpontban. A „szerelmes érdekeltség" érzékeltetéseként talán csak ennyit. Elöljáróban. (Örömteli csodálkozásban) Az az örökké levert térdű falusi gyerek, aki harminc évvel ezelőtt voltam, szinte minden percemet egy örömteli csodálkozásbn éltem át. Az életem maga, természetszerűleg nem volt örömteli, hiszen háború utáni világba születtem bele. Örömteli a rácsodálkozással, felfedezéssel egyidőben történő birtokba vevés folyamata, furcsa izgalmjssága volt számomra. Minden ehhez kínált alkalmat akkoriban; valójában nincs is fontosabb dolga az embernek gyerekként, serdülőben. Nem dicsekvésképpen mondom, de ha egy módom volt rá, minden évben „elszöktem" a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) május elsejéről. Nyugodt szívvel otthagytam a karneváli hangulatú forgatagot, s megejtettem nagy tavaszi kóborlásomat a természetben. Reggel, ünneplősen, rendszerint én is beutaztam a járási városba. Megmutattam magam az iskolában, s ha nem bíztak rám valamilyen speciális feladatot — transzparens- vagy zászlóvivés-, akkor otthagyva az ünneplő sokaságot, a Víztorony és a Malom irányában óvatosan kioldalogtam a városból. A városszéli bakterháznál letértem a mély vasútárokba, s mentem táguló, boldog, nagy kebellel, neki-nekiiramodva. Bereck József Négy-öt kilométer után, a kanálison átívelő vashídnál értem falum határába. S mintha felhő mögül hirtelen előtűnt volna a nap, a kanális szélesedő árterületén — mely lejjebb szinte egészen a faluig benyúlik — felizzott a rét zöld parazsa. A levegőben madarak rikoltoztak, lepkék, legyek, méhek és darazsak tették a dolgukat. A közeli nyárfák áttetsző, de már sűrűsödő lombjában sejtelmesen feketéllettek a szarkafészkek A távolban szélfogó erdősáv, itt-ott magányos, büszke tartású jegenye vagy ezüst nyár, a vasútárokban, a széles árterületen s a szépen elmunkált táblák végiben békésen tollászkodó éger- és fagyalbokrok. Aztán jöttek szembe velem jellegzetes izeikkel, illataikkal az ismert dűlők, tagok: a kakukkfüves Bikaföld, a zsombékos-kiöntéses Szőrzsák, a csorda nyomán átható tehénszagot árasztó Petre, a vásárúti (Trhové Myto) határral érintkező Töltés, áttetsző kanálisvizében kilós tomolyokkal s a harmincnyolc éve felrobbantott hid maradványaival, a vadrepcés Ivánka, majd tőzegmezőin át a „gumiút" András szigetjére ... Ha megéheztem, gondolatban visszaugrottam Szerdahelyre, ettem egy kis virslit, zsíros vásári pecsenyét, megcsiklandoztam ínyemet a mustár fanyar ízével; limonádét is juttattam magamnak, jófajta cukorkát vagy kemény tartású fagylaltlabdacsokat egy ostyatölcsérre púpozva... Aztán megint az ismert, de minden titkukat még ki nem adott laposok, rétek, füzesek, nádasok, a határ névvel megkülönböztetett részei: Szomszó, Istászeg, Úszó és Hantó, melyet a szomszéd falu lakója — nyilvánvaló rokonértelemmel — már Haninak nevez. S gyerkőcük csak ment, mendegélt a tiszta, vízpárás, könnyű, langyos, jó levegőben. Sajátságos és szent boldogságának emellett nem volt semmi elviselhetetlen a jellege, mint minden nagy földi örömnek. Egy táj nézésének gyönyörűsége például, ha az élvezet mély és tökéletes, mindig elviselhetetlen. Ilyenkor az ember sóhajt egyet, és kiragadja magát a varázslatból. Mint mostanában én, a rendkívül megszeretett Tátrában, ahol — síksági embert — kétszeresen is elbűvöl a Az iskolához közeledvén, mindig hevesebbé vált a szívdobogásom Szüleimmel és Annamáriával az udvaron
